10. A MAGYAR NEMZETI HELYNÉVTÁR ADATBÁZISÁNAK ÉPÍTÉSE

10.1. Gyűjtőmunka és adatbázis
10.2. Az MNH adatbázisának mezőszerkezete
10.3. Az adatbázis-építés munkamenete
10.4. Az adatbázis-építés első szakasza: 2–8. mezők
10.5. Az adatbázis-építés második szakasza: 13–17. mezők
10.6. Az adatbázis-építés harmadik szakasza: 1., 9–12. mezők
10.7. Az adatbázis-építés negyedik szakasza: 18. mező
10.8. Formai kérdések

10.1. Gyűjtőmunka és adatbázis

A korábbi fejezetekben bemutattuk azokat a módszereket és lehetőségeket, amelyeket a helynévgyűjtés során alkalmazhatunk a helynévi adatok megismerésére és rögzítésére. Az élőnyelvi gyűjtéshez mintát adtunk egyrészt a táblázatos formában történő, másrészt pedig a hagyományosabb, azaz a cédulák, gyűjtőlapok alkalmazásával megvalósuló adatrögzítésre. Mindkét feldolgozási forma végezhető számítógép segítségével vagy akár kézzel írva: a gyűjtő a számára leginkább kézenfekvő, legjobban megszokott megoldást választhatja.

A történeti adatok rögzítését ugyancsak különféle táblázatmintákban mutattuk be (ezek itt és itt érhetők el), jelezve ezzel, hogy egy-egy forráscsoport adatainak feldolgozását a célnak leginkább megfelelő formátumban végezheti el a gyűjtő. Eközben azonban azt is hangsúlyoztuk, hogy a felmerülő információtípusok szétválasztására már ebben a fázisban, tehát a feldolgozás során is célszerű figyelmet fordítani.

Az adatbázis alapjául Excel adatállományok szolgálnak, amelyeket megadott formátumban, egységes szempontok alapján a Magyar Nemzeti Helynévtár Program gyűjtői településenkénti egységekben készítenek el. A történeti források feldolgozásából és az élőnyelvi gyűjtésből származó adatokat a gyűjtőknek az itt megadott mintatáblázatba kell feltölteniük. Ez megtörténhet az előzetesen használt (pl. Word) táblázatformák helynévanyagának átemelésével, vagy még inkább olyan módon, hogy a gyűjtő a munka kezdetétől ebben az Excel mintatáblázatban rögzíti folyamatosan a helynévi adatokat. Ehhez kitöltött táblázatmintát itt talál.

10.2. Az MNH adatbázisának mezőszerkezete

Az adatbázis mezőinek sorrendje bizonyos logikai szempontokat követ. Ezt a sorrendet esetleg – a hatékonyabb munkavégzés végett – átmenetileg meg is lehet változtatni (pl. egyes mezők elrejtésével). Az adatbázis véglegesítésekor azonban a táblázat mezőszerkezetét vissza kell alakítani úgy, hogy az az alább látható mezőszerkezettel megegyezzen. A mező fejlécében lévő mezőcím nem térhet el az itt megadottól.

10.3. Az adatbázis-építés munkamenete

Az adatbázis egy-egy rekordjába (sorába) egy-egy helynévadat kerül. Azonos adatnak azt tekintjük, ami megfelel az alábbi kritériumoknak:

• Azonos formában van rögzítve (tehát akár már egy betűnyi eltérés esetén ugyanaz a név másik rekordba kerül: pl. a Kovácsipuszta és a Kovácsipuszto névadatok külön-külön rekordokba kerülnek, ahogyan a Bogácsi-dűlő és a Bogácsi-düllő névformák is).
• Azonos helyet jelöl (vagyis azonos a denotatív jelentése: azaz ha például két Kender-szer nevű hely van az adott településen, akkor két külön rekordban kell őket rögzíteni, hiszen más a denotatív jelentésük), különböző helyeket jelölő neveknek tekintjük a rész—egész viszonyt kifejező megnevezéseket is (pl. a Kenderszer és részei a Kis-Kenderszer és a Nagy-Kenderszer három külön rekordba kerül),
• Azonos évből származik (azaz ha két adat formája teljesen azonos és ugyanazt a helyet jelölik, vagyis a denotatív jelentésük is azonos, de az egyik 1972-ből, a másik 2022-ből származik, az adatok két külön rekordba kerülnek).

Az adatbázis egyes mezőinek (oszlopainak) információkkal történő feltöltése az alábbi munkaszakaszokból áll:

• Először a 2–8. mezőket töltjük fel rekordonként haladva. Ezek a mezők a nevekkel kapcsolatos adatszerű (filológiai) információkat tartalmaznak, vagyis a gyűjtők ezekben máshonnan (történeti forrásokból, illetve adatközlőktől) megszerzett tartalmakat közölnek.
  E mezők közül minden egyes rekordban kitöltendő a 2., 3. és a 4. mezőhöz tartozó cella, a többi csak akkor, ha van oda tartozó információ.
  A 2–8. mezőkhöz tartozó rekordok kitöltése folyamatosan zajlik mindaddig, míg a település egész névanyagának viszonylagos teljessége egybe nem áll.
• A második szakaszban, a fentiekhez kapcsolódóan elvégezhetjük a 13–17. mezők adatainak a bevitelét is.
  Ezek között azonban a 13., 14. és 16. mezők véglegesítése csak az adatbázis véglegesítésével együtt végezhető el.
• Ezt követően, az adatbázis-építés harmadik szakaszaként töltjük fel az 1. és a 9–12. mezőket, amelyek fokozottan igénylik a gyűjtő szakmai ismereteit, a 11. és 12. mezők pedig általa megfogalmazott szövegeket tartalmaznak.
• Az adatbázis 18. mezője csak azt követően tölthető fel, ha a gyűjtő elkészítette az adott település helynévszótárát is.
• Az adatbázis 19–21. mezőit a Magyar Nemzeti Helynévtár központi adatbázisának kezelői töltik fel, ezekkel tehát a gyűjtőknek nincs teendőjük.

A továbbiakban az itt javasolt munkamenetnek megfelelő sorrendben tárgyaljuk az egyes mezők tartalmával kapcsolatos tudnivalókat.

10.4. Az adatbázis-építés első szakasza: 2–8. mezők

2. mező: év

A Magyar Nemzeti Helynévtár Program keretében elvégzett élőnyelvi gyűjtés során feltárt adatok esetében évszámként a gyűjtés éve szerepel. Amennyiben a gyűjtőmunka több éven át folyt, a gyűjtés éveként a legutóbbi évet adjuk meg (pl. a 2022–2023-ban történt gyűjtés esetében valamennyi élőnyelvi adat évszáma 2023 lesz).

A történeti adatok kronológiai jellemzése a forrás keletkezésének évszámával történik, ennek részleteit a 8.2.2. pontban tárgyaltuk. A könnyebb tájékozódás végett itt is megismételjük az ott leírt ismereteket.

Az ómagyar és középmagyar kori okleveles források körében a magyar oklevélkiadás általános gyakorlatát követjük az adatok kronológiai viszonyainak meghatározásában, elkülönítve az eredetiben, másolatban, átiratban fennmaradt, illetve hamisított forrásokat.

• A másolatban fennmaradt, átírt oklevelek keltezésében az eredeti és a másolati példány keletkezési évét / jellel választjuk el. Ha a másolat az eredetivel azonos évben készült, arra nem utalunk. A tartalmi átírást > jelzi. A sokszoros átiratban fennmaradt oklevelek keletkezési idejére legfeljebb három évszám feltüntetésével utalunk, ilyenkor a többszörös átírást // jellel jelezzük. Másolatoknál a / (illetőleg a // és a >) jel után az évszámból elhagyjuk az ezrest.
• Az év nélküli oklevelek keletkezésének megállapítható ideje szögletes zárójelben áll: [1240], külön azonban nem utalunk a forrás év nélküli voltára. A körülbelüli időmeghatározásra az időpont után álló k. rövidítés utal, ha pedig csupán a keletkezés évszázada állapítható meg, azt arab számmal jelöljük.
• A krónikák adatainak datálásában a másolati jel után az az év szerepel, amelyre az adat vonatkozik. Ezek időrendi besorolását azonban a forrás keletkezési idejének megfelelően végezzük el.
• A hamis oklevél évszáma előtt + jel, a hamisságát tekintve gyanús okleveleké előtt pedig +? áll. A nem biztosan azonosítható oklevéladat évszáma előtt a bizonytalanságot * jelzi. A pápai udvarhoz kapcsolódó dokumentumokra az évszám után tett P., illetve PR. jelöléssel utalunk.

Az előzőekhez hasonló speciális kronológiai viszonyok az újabb kori forrásokban is jelentkezhetnek. Ilyen esetben ugyancsak a fenti megoldásokat alkalmazzuk.

• A publikált élőnyelvi gyűjtemények esetében többnyire feltüntetik a gyűjtés időpontját is, mégis – mivel egy-egy településen is gyakran több, az adatok tekintetében elkülöníthetetlen időpont szerepel – ilyenkor a kiadvány publikálásának időpontját adjuk meg az adatok évszámaként. Az újabb időkben lefolytatott élőnyelvi gyűjtések esetében azonban előfordul, hogy a gyűjtés ideje és közzététele között hosszú idő, akár több évtized is eltelt. Ebben az esetben a másolt okleveleknél szokásos eljárást alkalmazhatjuk az adatok mellett, például 1938/1965. Ha a gyűjtés és a kiadás között kevesebb mint két évtizednyi (vagyis kb. egy nemzedéknyi) idő telt el csupán, akkor csak a kiadás évét tüntetjük fel az adat éveként.
• A kronológiai viszonyok tekintetében ki kell emelnünk egy fontos forrástípus gyakorlatát: bizonyos típusú térképek esetében nem ritka ugyanis az az eljárás, hogy a közzétevők túl nagy időhatárt adnak meg a forrás keletkezési idejeként. Ilyenkor pontosítani kell a számunkra releváns adatok kronológiáját, amely az adatokat tartalmazó térképszelvény(ek) elkészítésének évszámát jelenti. A katonai felmérések térképeinek kronológiájáról például itt tájékozódhat.

3. mező: helynévadat

Az élőnyelvi adatoknál ez a fonetikus lejegyzésű alakot takarja, a történeti adatoknál pedig a betűhív formát.

Az élőnyelvi helynévadatok lejegyzésében – ahogyan azt a 6.4. pontban tárgyaltuk – az alábbi három fő szempontot kell figyelembe venni:

• A szövegekből kiemelve meg kell állapítani a helynevek tényleges alakját, vagyis a szerkezetüket, a lexikális összetételüket.
• A neveket a helyben használatos, többnyire nyelvjárási jellegű kiejtési formában, fonetikusan kell lejegyezni.
• A helyneveket – mind nyelvjárási, mind pedig köznyelvi formáikban – a magyar helyesírás szabályainak megfelelően kell (az egybeírás – különírás tekintetében) rögzíteni.

Az ezzel kapcsolatos, korábban bemutatott ismereteket az alábbi helyeken találja:

• A helynévalak megállapítása: 6.4.1. pont
• A fonetikus lejegyzés: 6.4.2. pont
• A helynevek helyesírása: 6.4.3. pont

A történeti helynévadatok átvétele a forrásokból betűhív módon történik, a 8.2.1. pontban is részletezett szempontok figyelembevételével:

• A régebbi nyelvtörténeti korok forrásaiban gyakran szerepelnek olyan betűformák (grafémák), amelyek nem részei a mai magyar helyesírás betűkészletének, mint például a tihanyi alapítólevél ʃar feu szórványának első betűje. Ezeket az oklevélkiadási gyakorlatnak megfelelően nem jelöljük, hanem mai betűformákkal helyettesítjük (sar feu).
• Az adatok lejegyzésében egyes forrástípusok gyakran alkalmaznak rövidítéseket. Ezeket az adatközlésben feloldva adjuk meg: a térképen szereplő P. Gyula halom helynévi adatot például P[uszta] Gyula halom, a Sz Lélek Vőlgy névalakot pedig Sz[ent] Lélek Vőlgy formában közöljük.
• Újabb kori nyelvészeti kiadványokban a nevek különféle fonetikai lejegyzéssel szerepelnek, pl. Ēső͜ü páskom düllő͜ü. Ezeket a jelöléseket megtartjuk az anyagközlésben.

4. mező: forrás

Az élőnyelvi adatok esetében a forrás mezőbe az ÉGy. (élőnyelvi gyűjtés) rövidítés kerül.

A nyomtatásban megjelent forrásokból származó történeti adatok esetében a források jelölése a nyelvészeti filológiában szokásos módon történik. A gyűjtőmunka összetett, az egész nyelvterületre kiterjedő jellege miatt azonban a jelölések egységesítése több lépcsőben történik meg.

• A Magyar Nemzeti Helynévtár Program gyűjtői a források bizonyos körének az általuk választott településre vonatkozó adatait táblázatos formában, feldolgozott adatállományként a munka kezdeti fázisában megkapják. Ezek pontos forrásjelzéssel tartalmazzák a helynévi adatokat.
• A gyűjtő által feldolgozott további források rövidítése – nyomtatásban megjelent művek, továbbá egyéni kéziratos források (pl. szakdolgozatok, pályamunkák) esetében – a szokásos módon, többnyire a szerző nevének és a forrás évszámának feltüntetésével, más esetekben általánosan alkalmazott rövidítéseket felhasználva történik. A kérdéses adat forrásjelzetéhez emellett természetesen a forrásbeli előfordulásának az oldalszáma is hozzátartozik (pl. H. Fekete 1959: 69, ZMFN 212, Gy. 1: 27).
• A felhasználandó források köréről a MNHP honlapján a Kutatási segédletek / Bibliográfiák menüpontban tájékozódhat. Ha a feldolgozott forrás e listában szerepel, úgy az ott alkalmazott forrásjelzetet kell használni.
• Ha viszont a listában nem szereplő forrást használ fel a gyűjtő, akkor a fentieknek megfelelő módon saját magának kell az adott forrás hivatkozási formáját (rövidítését) létrehoznia.
Ezeket a rövidítéseket és maguknak a forrásoknak a pontos címleírását a gyűjtési naplóban külön megjelölve (eltérő színnel és aláhúzással) fel kell tüntetni. (A gyűjtési naplóban ezek mellett azonban szerepelnie kell az adott település esetében felhasznált összes forrásnak is.)
• A források jelölése a későbbi munkaszakaszban – a Magyar Nemzeti Helynévtár adatbázisának bibliográfiai tételeivel egyeztetve, az azonos bibliográfiai tételeket elkerülendő – kis mértékben megváltozhat. Ez azonban a gyűjtők munkáját nem érinti.

Levéltári források pontos leírásában a levéltárak munkatársai nyújthatnak segítséget a gyűjtőknek. A levéltári jelzetek azonban gyakran hosszabb tételcímek, amelyeket nem célszerű sem az adatbázisban, sem a szótárban forrásjelzetként használni.

5. mező: háttérforrás

A közvetlen forrásként felhasznált (a 4. mezőben feltüntetett) munkákban előforduló adatokhoz kapcsolódó forrásutalások kerülnek ide.

Az adatok hitelessége szempontjából akkor járunk el a leghelyesebben, ha az adatokat a hivatkozott forrásokban is visszakeressük. Ha erre lehetőségünk van, akkor az eredeti forrásból kiemelve adjuk meg a kérdéses adatot, mégpedig erre az elsődleges forrásra történő közvetlen hivatkozással a 4. mezőben. (Ilyenkor a másodlagos adatközlő forrásra utalunk az 5. mezőben.)

Ha azonban az adat visszakeresésére a hivatkozott forrásban nincs módunk (pl. levéltári hivatkozásoknál vagy általunk nem hozzáférhető kiadványok esetében), akkor ezt a korábbi közlésre, az elsődleges forráshelyre utaló forrásjelzetet az 5. mezőben tüntetjük fel.

Ha nehéz megítélni, hogy a háttérforrásként szereplő adatot célszerű-e visszakeresni és az elsődleges forrás helyére áthelyezni a hivatkozást, kérjük a koordinátorok segítségét!

6. mező: objektuminformáció

Ide kerülnek egyrészt a név által jelölt hellyel, objektummal kapcsolatos információk (pl. a hely fajtája; mire használják, illetve régebben mire használták a területet, épületet; melyek az objektum táji, gazdasági jellemzői; hol található az objektum, mik a határai stb.). Itt tüntetjük fel továbbá a névhez mint nyelvi elemhez kapcsolódó információkat is (pl. az adat hivatalos vagy beszélt nyelvi név-e; az adatközlők körében a név eredetével kapcsolatban milyen magyarázatok ismeretesek; fűződik-e a névhez valamilyen esemény, történet, szólás, dal; ismerik-e a helybeliek a névben található nem köznyelvi lexémáknak a jelentését stb.).

A nevek által jelölt helyek sokféleségéből adódóan számos olyan információ rögzíthető ebben a mezőben, amelyet az élőnyelvi gyűjtések és a források feldolgozása során ismert meg a gyűjtő. Az objektuminformáció mezőben tehát minden olyan ismeretet fel kell tüntetnie a gyűjtőnek, amelyet más forrásokból szerzett, attól függetlenül, hogy ezeknek a valóságtartalmát elfogadhatónak vagy tévesnek tartja-e. Ezekhez az információkhoz azonban értékelő megjegyzéseket fűzhet hozzá.

A korábbiakban ezeket a kérdéseket mind a név jelöltjére, mind pedig a név nyelvi jellegére vonatkozóan részletesen tárgyaltuk, ezért itt nem ismételjük meg az idevágó ismereteket.

Kiemeljük azonban azt, hogy az azonos denotátumot jelölő (vagyis azonos helyre vonatkozó) névformákra e mezőben kölcsönösen utalni kell, mivel a későbbiekben az adatbázis szerkesztése, illetve a helynévszótár szócikkeinek a megírása során a gyűjtőnek pontosan ismernie kell az ilyen módon összetartozó nevek körét.

A helynévváltozatoknak az alábbi típusait különíthetjük el:

• A szinonim nevek ugyanannak az objektumnak az eltérő szemantikai tartalmú, különböző motiváció alapján létrejött megnevezései. Egy hajdúböszörményi épület megnevezésére például a helybeliek a Méhészház ~ Mérnöki lak ~ Molnár Zsiga bácsi tanyája ~ Erdészlak neveket egyaránt használják.
• Alakváltozatnak tekintünk minden olyan névformát, amely legalább egy morfémányi eltérést mutat egy másik, vele azonos objektumot jelölő névformától. Az eltérés lehet lexikális elemnyi (pl. Tócó ~ Tócó-patak, Kertekalja ~ Kertekalja-dűlő, Tüskés ~ Tüskés-lap) vagy toldalékmorfémányi (pl. Kenderszer ~ Kenderszeri, Tüskés-lap ~ Tüskési-lap, Kertalja ~ Kertekalja).
• Figyelemmel kell lennünk továbbá a hangtani változatok meglétére is, amelyek rendszerint a nyelvjárási és a köznyelvi (vagy regionális köznyelvi) kiejtés közötti különbséget mutatják (pl. Döbrés ~ Döbrís, Duranda ~ Duránda, Szállásföld ~ Szállásfő͜üd).

Az objektuminformáció mezőben tehát az adott névformához tartozó többi névváltozatot is fel kell tüntetni, megteremtve ezzel annak a lehetőségét, hogy az adatbázis véglegesítésekor ezeket az adatokat közös táblanévhez rendeljük hozzá, illetve hogy a helynévszótárban az adatok azonos szócikkbe kerüljenek. (Például a fent említett Méhészház esetében feltüntetjük, hogy ezt az épületet Mérnöki lak ~ Molnár Zsiga bácsi tanyája ~ Erdészlak néven is említik.)

7. mező: helyfajta

Itt szerepelnek a hely fajtájára, illetve művelési jellegére utaló információk.

A történeti forrásokból átvett adatok esetében a feldolgozott forrás gyakran rövidített formában adja meg ezt az információt, pl. d. = dűlő, e. = erdő. Ezt a rövidítést minden esetben fel kell oldani, tehát ebben a mezőben nem állhat rövidítés.

Az élőnyelvi gyűjtések során feltárt helynévadatok esetében a gyűjtőnek kell megállapítania, hogy az adott név milyen helyfajtát jelöl. Ehhez a korábbiakban mind a belterületi nevek, mind pedig a külterületi nevek gyűjtése kapcsán adtunk támpontokat.

A főbb helyfajtákat, amelyek a magyar nyelvű településeken jellemzően előfordulhatnak, az alábbiakban soroljuk fel megjegyezve, hogy ezek mellett természetesen további, az itt említettektől eltérő jellegű helyek is szerepelhetnek a helynévtárban.

A települések belterületén jellegzetesen az alábbi helyfajták fordulnak elő:

• közterületek: pl. utcák, utak, terek, sétányok, parkok,
• településrészek: pl. kerületek, város- és falurészek, szegek, szerek,
• középületek: pl. községháza, orvosi rendelő, templomok, imaházak, paplakok,
• kereskedelmi épületek: pl. boltok, kocsmák,
• gazdasági épületek: pl. gyárak, üzemek, malmok, mezőgazdasági telepek,
• közlekedéssel kapcsolatos épületek: pl. állomások, megállók, hidak,
• lakóépületek: pl. magánházak, bérházak, villák, nyaralók,
• kisebb építmények: pl. szobrok, emlékművek, keresztek stb.

A települések külterületén jellegzetesen az alábbi helyfajták fordulnak elő:

• vizek: pl. folyóvizek, állóvizek, források, kutak,
• vízparti helyek: pl. partszakaszok, árterületek, gátak, töltések, mocsarak, lápok, nádasok,
• domborzati formák: pl. hegyek, dombok, völgyek, gödrök, szakadékok, barlangok, sziklák, egyenes és egyenetlen felszínű területek,
• határrészek: pl. szántóföldek, kertek, gyümölcsösök, rétek, kaszálók, legelők, erdők,
• külterületi építmények: pl. erdészházak, csárdák, bányaépületek, istállók, hodályok, pajták, géptelepek, dűlőutak, vasútvonalak, hidak, vadászlesek, őrtornyok, vadetetők, mész- és szénégető kemencék, dögkutak stb.

A helynévfajtákról itt olvashat részletesebben.

8. mező: helyragos forma

A helynevek hol? és/vagy honnan?, hová? kérdésre felelő határozóragos formái kerülnek ebbe a mezőbe, mégpedig a teljes ragos névformában (pl. Debrecenben, és nem -ben, Csohosztón, és nem -n). A történeti forrásokból átvett adatok esetében is ezt az eljárást követjük abban az esetben is, ha ott csak a toldalék, nem pedig a teljes, toldalékkal ellátott helynévi forma van feltüntetve.

A településnevek esetében mindig közöljük a helyragos formákat. Ezeket legbiztosabb módon megfigyeléssel ismerhetjük meg helyben, illetve adott esetben a szomszédos településeken (Berettyóújfalun ~ Újfalun vagy Berettyóújfaluban ~ Újfaluban, Józsán vagy Józsában).

A településnevek, illetve a korábban önálló településként létezett külterületi lakott helyek nevei esetében a helynevek -i melléknévképzős alakjait (berettyóújfalui ~ újfalui vagy berettyóújfalusi ~ újfalusi, józsai vagy józsasi ~ józsási) is megadjuk.

A bel- és külterületi mikrotoponimák esetében elsősorban a területet jelölő helynevek ragos alakjainak a feltüntetésére kell figyelmet fordítanunk, a vonalszerű (pl. utak, utcák, patakok) és pontszerű (pl. épületek, építmények, források, kutak) helyeket jelölő nevek esetében ez kevésbé fontos szempont, ezért az ilyen helyfajtákat jelölő nevek esetében nem adunk meg helyragos formákat.

A területet jelölő nevek közül elsősorban a lexikális tekintetben nem áttetsző (illetve motivációját vesztett vagy jelölésváltozáson átesett) helynevek esetében fontos a használatban lévő helyragos formák kiderítése és feltüntetése ebben a mezőben, mivel a neveket nem ismerők a saját nyelvérzékük alapján ezeket az alakokat nem tudják megállapítani (pl. Döbrésen vagy Döbrésben, Kalapácson vagy Kalapácsban). Ezt az információt a hasonló jellegű belterületi nevek (pl. településrészek megnevezései) esetében is fontos megadni. A földrajzi köznévi utótaggal álló nevek (pl. Nagy-dűlő, Kis-rét stb.) ragos alakját csak abban az esetben közöljük, ha az eltér a köznyelvi formától.

10.5. Az adatbázis-építés második szakasza: 13–17. mezők

Ahogyan azt a korábbiakban jeleztük, a 2–8. mezők feltöltésével együtt történhet meg a 13–17. mezők adatainak a bevitele is. Itt azonban a 13., 14. és 16. mezők véglegesítésére csak az adatbázis egészének véglegesítésekor kerülhet sor.

13. mező: szélességi fok

A korábbiakban jeleztük, hogy a helynevek térképi azonosítására már az élőnyelvi gyűjtés szakaszában is nagy figyelmet kell fordítani.

A történeti forrásanyag feltárásával összefüggésben bemutattuk azt is, hogy az interneten georeferált formában is elérhető térképek feldolgozása során az ezeken található helynévanyagot az egyes nevekhez tartozó szélességi és hosszúsági fokok feltüntetésével rögzítjük az adatbázisban. Ezek a paraméterek a Magyar Nemzeti Helynévtár adatbázisában a 6. mezőbe, az objektuminformáció alá kerülnek.

Az adatbázis 13. és 14. mezője azokat a geokoordinátákat tartalmazza, amelyek alapján a helyneveknek a Magyar Nemzeti Helynévtárban történő térképi megjelenítése megvalósul. Ezeket a szélességi és hosszúsági fokokat a gyűjtőnek kell megállapítania az élőnyelvi gyűjtések során szerzett információk, illetve a történeti forrásadatok alapján. Ha egy élőnyelvi névnek történeti adatként is ismerjük a geokoordinátáit, de ezek nem felelnek meg pontosan az adatközlőktől kapott információknak, a meghatározásban a mai ismeretek alapján járunk el. A történeti térképekről szerzett ilyen jellegű adatok akkor kerülhetnek ebbe a mezőbe, ha nem mondanak ellent a mai tényleges helyzetnek, illetve ha a névnek nincs mai továbbélése a helynévrendszerben.

A térképi lokalizáláshoz a Google Térkép adatait használjuk. A 13. és a 14. mezőbe az a geokoordináta kerül, amelyet a névvel megjelölni kívánt helyre a kurzorral állva és jobb egérgombbal rákattintva megkapunk: az első szám a szélességi, a második a hosszúsági fokot mutatja (pl. 47.13453 és 21.54678). (A Magyar Nemzeti Helynévtárba való feltöltéshez tizedes jegyes szerkezetű koordináták szükségesek.)

Ezt az információt nem kell minden névadatnál feltüntetni, a táblanévhez rendelve csak egyszer kell megadni, annak megfelelően, ahogyan az alább a 11. mező: denotatív jelentés kapcsán szerepel.

14. mező: hosszúsági fok

Lásd a 13. mező alatt.

15. mező: nyelv

Ebben a mezőben utalunk arra, ha a helynévi adat nem magyar nyelvhasználói csoporthoz köthető. A mezőbe azt a nyelvet (pl. német, cigány, szerb, horvát stb.) írjuk be, amelyhez a kérdéses névforma tartozik. A névalak magyar nyelvűségére külön nem utalunk: ahol ez a mező nincs kitöltve, az magyar névhasználatra utal.

A 20. században megjelent helynévgyűjtemények jó részében (pl. BMFN., TMFN.) találunk – többnyelvű településeken használatos – nem magyar nyelvű helyneveket is. Ezek nyelvi jellegére többnyire rövidítések utalnak, amelyeket a 15. mezőben feloldva, teljesen kiírva tüntetünk fel. Más történeti forrásokból származó helynevek esetében – ha az egyértelműen megállapítható – ugyancsak utalunk az idegen nyelvi használatra.

16. mező: lokalizáció pontatlansága

Azoknak a történeti adatoknak az esetében, amelyek jelöltjének még közelítő pontossággal sem állapítható meg a településen belüli (ómagyar kori helynevek esetében akár a megyén belüli) elhelyezkedése, a * jel alkalmazásával utalunk erre a lokalizációs körülményre ebben a mezőben. Ha azonban a kérdéses adat korábbi térképek, leírások vagy későbbi-mai előfordulások alapján jól lokalizálható, nem jelöljük a lokalizálás pontatlanságát. Jó lokalizáláson azt értjük, hogy nagyjából meg tudjuk határozni, a település határának mely részén feküdt, mely részét jelölte a kérdéses hely. Ebben a mezőben tehát nem az egyes adatok lokalizációs problémáira utalunk, hanem a név (nevek) által jelölt objektum elhelyezkedésének nagy fokú bizonytalanságára. (Tehát csupán azokat a neveket jelöljük meg ebben a mezőben * jellel, amelyről legfeljebb annyit tudunk, hogy mely település határában feküdt, a helyzetéről ennél nincs vagy alig van több információnk.)

17. mező: fotó

A helynévgyűjtés módszeréről szólva említést tettünk arról, hogy a helynevek jellemzése szempontjából is fontos lehet, hogy a gyűjtők mind a belterületen, mind a külterületen lévő objektumokról fényképeket készítsenek, illetve régi fotókat, képeslapokat digitalizáljanak. Ugyanez elvégezhető a vizuális tekintetben különleges, érdekesebb történeti források (különösen például térképek) esetében is.

A helyről készült fotóra, digitális anyagra * jellel utalunk a 17. mezőben. Ezt az információt nem kell minden névadatnál feltüntetni, a táblanévhez rendelve csak egyszer kell megadni, annak megfelelően, ahogyan az alább a 11. mező: denotatív jelentés kapcsán szerepel.

Ezeket a digitális fájlokat a gyűjtők az adatbázissal együtt átadják a Magyar Nemzeti Helynévtár adminisztrátorainak.

10.6. Az adatbázis-építés harmadik szakasza: 1., 9–12. mezők

Ebben a munkafázisban az 1. azonosító és a 9. standard, valamint a 10. táblanév mezők tartalma mutat szorosabb kapcsolatot egymással, a 11. denotatív jelentés mező tartalmának megadásakor ezekre támaszkodunk.

9. mező: standard

A standardizált névalak megállapítása azt a célt szolgálja, hogy a különböző írásváltozatban (történeti adatok esetében), illetve különböző ejtésformát tükröző, fonetikus lejegyzéssel (élőnyelvi adatoknál) szereplő helynévalakokat köznyelvi formájúvá alakítsuk, és ezáltal ezeket az adatbázisban egymással összekapcsolhatóvá tegyük. A standard alakot a 3. helynévadat mezőhöz kapcsolódóan állapítjuk meg, így azt minden helynévi adat esetében szükséges megadnunk.

A történeti adatok régies jelöléseit, betűkapcsolatait ebben a mezőben a mai helyesírás szabályainak megfelelően alakítjuk át (pl. cz = c, ts = cs). A nyelvjárási formák köznyelvi átírására itt talál néhány példát.

Ha egy helynek olyan névváltozatai vannak, amelyek legalább egy morfémányi eltérést mutatnak, ezekhez az adott morfológiai struktúrának megfelelő standardizált változatokat rendeljük hozzá.

A standardizált helynévformákat a korábban tárgyalt helyesírási elveknek megfelelően írjuk.

10. mező: táblanév

A táblanév meghatározása a több névváltozattal (vagyis legalább egy morfémányi eltérést mutató névvel) rendelkező denotátumok (helyek) esetében azt a célt szolgálja, hogy ennek a kiemelt szerepű névváltozatnak alárendelve egymáshoz tudjuk kapcsolni az adatbázisban az azonos denotatív jelentéssel rendelkező neveket.

A táblanév alkalmazásának számos előnye van:

• Az adatbázis alapján készülő szócikkek megszerkesztésekor a táblanév mintegy a többi címszó (standardizált névalak) fölött áll vezércímszóként.
• Ha térképen kívánjuk megjeleníteni a neveket olyan formában, hogy minden objektumot (denotátumot) csak egyetlen név jelezzen, akkor ebben a szerepben is a táblanév áll.
• Magát a táblanév terminust is úgy alkottuk meg, hogy kifejezze: olyasféle szerepe van, mint a települések határában álló névtáblákon vagy az utcanévtáblákon szereplő névalakoknak.

A táblanév kiválasztása tehát a standardizált névformák közül történik, és minden egyes adatbázisrekordhoz hozzá kell rendelnünk azt. Ezt az alábbi szempontok alapján tehetjük meg:

1. Ha egy objektumhoz csupán egyetlen standardizált forma tartozik, akkor a táblanév ezzel értelem szerint megegyezik (pl. Fő ucca adat, Fő utca standard alak, Fő utca táblanév).

2. Ha egy objektumhoz több standardizált forma tartozik (különbözőnek tekintjük a legalább egy morfémányi eltérést mutató standardizált alakokat), akkor a táblanevet ezek közül az alábbi szempontok alapján jelöljük ki.

2.1. Ha az objektumhoz hivatalos név (hatósági fórumon lezajlott névadás során keletkezett név) is tartozik, akkor mindig az szerepel táblanévként (pl. az Arany János utca ~ Kút utca standard alakok táblaneve az Arany János utca lesz). Ha több hivatalos név szerepel az objektum nevei között (mert ezek időben váltották egymást), akkor mindig a gyűjtés idején érvényes forma szerepel táblanévként. Hivatalos névnek a településnevek mellett az ún. közterületi megnevezéseket (utcaneveket) tekintjük.

A legtöbb objektumhoz azonban nem tartozik hivatalos névforma, ezeknél az alábbiak szerint járunk el:

2.2. Ha a standardizált nevek között van élőnyelvi forma, akkor (a történeti adatokkal szemben) mindig ez (vagy ezek) szerepel(nek) táblanévként.

• Ha csupán egyetlen élőnyelvi formához tartozik standardizált alak, akkor értelemszerűen ez lesz a táblanév is.

Ha több élőnyelvi formához tartozó standard alak közül kell táblanevet választani, akkor az alábbi szempontok szerint tehetjük meg ezt:

• Ha az élőnyelvi alakok mellett van(nak) történeti adat(ok) is, akkor:
  • Az az élőnyelvi alak szerepel táblanévként, amelyiknek történeti előzménye is van.
  • Ha több alakhoz is tartozik történeti előzmény, akkor a régebb óta létező forma lesz a táblanév alapja. (A régiséget nem feltétlenül mechanikusan kell megállapítani, hanem akár névtipológiai érvek alapján: pl. a -d képzős alakok gyakran igen korai keletkezésűek – a történeti érték a táblanév megállapításában ilyen széles értelemben véve is fontos szempont.)
• Amennyiben az élőnyelvi alakok mellett nincsenek történeti adatok, akkor:
  • A vélhetően nagyobb régiségű névalak lesz a táblanév.
  • Ha természeti és műveltségi név közül kell választani, lehetőleg a természeti név legyen a táblanév.
  • Ha áttetsző szerkezetű és etimológiailag elhomályosult név közül kell választani, lehetőleg az elhomályosult név legyen a táblanév.
  • Kerüljük a túl bonyolult szerkezetű nevek táblanévvé emelését, az adott névrendszerbe tipológiailag jobban beilleszkedő név legyen a táblanév.

2.3. Ha a standardizált alakok között nincs élőnyelvi forma:

• Ha csupán egyetlen történeti formához tartozik standardizált alak, akkor értelem szerint ez lesz a táblanév is.
• Ha több történeti formához tartozó standard alak közül kell táblanevet választani, akkor lényegében ugyanazon szempontok szerint tehetjük ezt meg, mint amiket a több élőnyelvi alak közül való választás esetében érvényesítünk:
  • A vélhetően nagyobb régiségű névalak lesz a táblanév.
  • Ha természeti és műveltségi név közül kell választani, lehetőleg a természeti név legyen a táblanév.
  • Ha áttetsző szerkezetű és etimológiailag elhomályosult név közül kell választani, lehetőleg az elhomályosult név legyen a táblanév.
  • Kerüljük a túl bonyolult szerkezetű nevek táblanévvé emelését, az adott névrendszerbe tipológiailag jobban beilleszkedő név legyen a táblanév.
  • A mai élőnyelvi formákhoz tipológiai szempontból leginkább hasonló változatot emeljük táblanévvé, azaz kerüljük (választási lehetőség esetén) a jellegzetes térképi nevek táblanévvé minősítését.

2.4. Ha a standardizált alakok között magyar és nem magyar nyelvű változatok is vannak, és a fenti elvek alapján nem határozható meg egyértelműen a táblanév, akkor mindig a magyar változat szerepel táblanévként.

2.5. Ha a standardizált alakok között csakis nem magyar nyelvű formák szerepelnek, akkor a 2.2. és a 2.3. pontok alatt szereplő szempontok alapján választjuk ki a táblanevet.

A táblanév kiválasztását az alábbi szócikkeken tanulmányozhatja.

1. mező: azonosító

Az azonosító azt a célt szolgálja, hogy az azonos objektumhoz tartozó névadatokat (vagyis az azonos helyet jelölő neveket) ennek segítségével az adatbázisban egymással összekapcsoljuk. Ebből következően az azonos denotatív jelentéssel rendelkező valamennyi helynévi adat olyan azonosítót kap, amely alkalmas az adatok összetartozásának jelölésére. Azonos azonosítóval ennek megfelelően az egyező táblanévhez tartozó helynévadatokat látjuk el úgy, hogy az azonosító első része megegyezik az összetartozó nevek esetében, a pont után következő második részt pedig emelkedő számsorrendben alakítjuk ki minden egyes oda tartozó adat (vagyis rekord) esetében (pl. 1.1, 1.2, 1.3 jelöl egy bizonyos helyhez tartozó három adatot, egy másikhoz tartozó négy adatot pedig 2.1, 2.2, 2.3, 2.4 stb.).

Az adatokat azt követően célszerű azonosítóval ellátni, ha már hozzájuk rendeltük a táblanevet, vagyis az egyes objektumokhoz tartozó neveket már együtt látjuk.

A települést jelölő névadatok minden esetben 0. kezdetű azonosítót kapnak. A többi táblanév azonosítója esetlegesen alakítható 1.-től kezdődően emelkedő számsorrendben. A gyűjtő ezt a műveletet elvégezheti például a táblaneveket betűrendbe rendezve, vagy még inkább a térképi helyzetük szerint térbeli elhelyezkedésük alapján, a korábbi helynévgyűjtések gyakorlatához igazodva északról dél felé haladva.

11. mező: denotatív jelentés

Ebben a mezőben a helynév denotatív jelentését adjuk meg a táblanévhez kapcsolódóan. A jelentést rövid, lényegre törő módon, a hely azonosítása szempontjából meghatározó információkat tartalmazó, sablonszerű szövegezéssel fogalmazzuk meg.

A megfogalmazás során azt tartsuk szem előtt, hogy a MNH adatbázisában keresve e név adatlapja az itt megadott szöveggel kezdődik.

A településnevek esetében megadjuk, hogy a település melyik megye melyik járásában fekszik, és mi a jogi státusa. Ezeket az információkat a Központi Statisztikai Hivatal, illetve a határon túli települések esetében a megfelelő fórum adatai alapján közöljük, az alábbi mintáknak megfelelően:

A mikronevek esetében a jelentés leírása az érintett település megjelölésével kezdődik, és tartalmazza a hely fajtáját és az adott településen belüli pontosabb elhelyezkedését.

A denotatív jelentés mondatszerű megfogalmazását az adatbázisban ponttal zárjuk le.

A denotatív jelentést az egyes táblanevek esetében csak egyetlen rekordban kell feltüntetni: ez vagy a táblanévvel morfológiailag megegyező élőnyelvi forma, vagy – ha nincs ilyen – a táblanévhez tartozó legkésőbbi történeti adat rekordja.

12. mező: névmagyarázat

Minden egyes standard alakra vonatkozóan megadjuk a nevek eredetének tudományos hitelességű magyarázatát. Az adatbázisban az etimológiát tömör megfogalmazásban, a lényegi jegyek megragadásával, sablonszerű megfogalmazásban kell megadni. A részletesebb magyarázatot – amennyiben szükség van rá – a szótári részben, a megfelelő szócikkben fogalmazza meg a gyűjtő.

A megfogalmazás során azt tartsuk szem előtt, hogy a MNH adatbázisában keresve e név adatlapján az itt megadott szöveg olvasható.

Az alábbiakban bemutatunk néhány típusmagyarázatot:

A földrajzi köznévi névrészek jelentését a Magyar Nemzeti Helynévtár földrajziköznév-szótárából idézzük, a kérdéses földrajzi köznév aktuális jelentésének kiemelésével. Ha a szótárban nem szereplő földrajzi köznevet vagy jelentést tüntetünk fel – a helyi nyelvhasználatnak megfelelően –, azt a gyűjtési naplóban is jelezzük.

Ahogyan a fenti példák is mutatják, a hivatalos közterületi megnevezések esetében a Hivatalos név. megjegyzés szerepel magyarázatként ebben a mezőben.

A névmagyarázatok a megfelelő standard névváltozatoknak egy-egy rekordjába kerülnek, annak megfelelően, ahogyan azt a 11. mezőben a denotatív jelentésekkel kapcsolatban a táblanevekre vonatkozóan megfogalmaztuk.

10.7. Az adatbázis-építés negyedik szakasza: 18. mező

18. mező: szócikk

Ez a mező az adott település helynévszótárának elkészültét követően tölthető fel. A mezőbe a teljes szócikket beemeljük, a szócikk címszavának megfelelő táblanévnek abba a rekordjába, ahova a 11. mezőben a denotatív jelentést is feltöltöttük.

10.8. Formai kérdések

Az adatbázist Excel-fájlban készítjük (Times New Roman betűtípus, 11-es betűméret, táblázat: minden szegély). Az adatbázis első rekordja – mely a mezőcímet adja meg – bold (Ctrl+b), a helynévadatokat tartalmazó oszlopa pedig dőlt (Ctrl+i). Az adatbázis rekordjai csakis egy nyelvi adatot tartalmazhatnak a hozzájuk rendelt információkkal együtt. Amint azt a fentiekben láttuk, ezek közül csak bizonyos mezőkben (1–4., 9–10.) kell kötelezően információknak szerepelniük. E mezőket az alapfájlban világoszöld színnel jelöltük meg. (Ha Wordben készül az elsődleges táblázat, ne használjanak a cellákban semmiképpen Entert, azaz ne tagoljanak bekezdésekre, mert ez gondot jelent az Excelbe történő átemeléskor.)