5. AZ ÉLŐNYELVI GYŰJTÉS

5.1. A terepmunka megszervezése
5.1.1. Egyedül gyűjtsünk vagy párban?
5.1.2. Egy vagy több adatközlővel készítsük-e az interjút?
5.1.3. Az interjú előkészítése
5.2. Az interjú megkezdése
5.2.1. Bemutatkozás, a gyűjtés céljainak ismertetése
5.2.2. Az adatközlő személyes adatainak felvétele
5.2.3. A hangfelvételről
5.2.4. A település nevével kapcsolatos információk
5.3. A gyűjtés menete
5.3.1. Az interjú általános jellemzése
5.3.2. Az interjú kérdései
5.4. A belterületi nevek gyűjtése
5.5. A külterületi nevek gyűjtése
5.6. Kutatásetikai kérdések
Irodalom

5.1. A terepmunka megszervezése

5.1.1. Egyedül gyűjtsünk vagy párban?

Kisebb településeken egyetlen kutató is sikerrel el tudja végezni a gyűjtést, nagyobb településeken, városokban azonban gyakran célszerű, hogy két vagy még több gyűjtő összehangolt munkája révén állítsuk egybe a település helynévanyagát. Mindez több szempontból is előnyös lehet:

• egyrészt a területi megosztás lehetősége miatt: az egyes településrészek külön egységként való feldolgozásával egy időben több helyszínen folyhat párhuzamosan a gyűjtés,
• másrészt pedig a feladatmegosztás révén a különböző történeti források feldolgozása is gyorsabban megtörténhet.

Noha a kialakult gyakorlat szerint a kisebb települések helyneveinek a feldolgozását általában egy személy szokta elvégezni, a párban történő munkavégzés itt is előnyös lehet, mivel

• ezáltal lerövidül, és beláthatóbbá válik a munkafolyamat
• emellett magában a gyűjtési szituációban is számos előnnyel járhat.

5.1.2. Egy vagy több adatközlővel készítsük-e az interjút?

Az élőnyelvi helynévgyűjtést leghatékonyabban az interjúkészítés módszerével valósíthatjuk meg.

Az interjút legtöbbször egyéni beszélgetés formájában az interjúalanyok saját lakókörnyezetében van módunk lefolytatni. Nemegyszer előfordul azonban, hogy az interjú idején otthon tartózkodó családtagok is be kívánnak kapcsolódni a beszélgetésbe. Ennek megfelelően különbséget teszünk az egyéni és a csoportos interjúk között. A csoportos interjú során egyszerre legfeljebb 3-4 személlyel célszerű beszélgetést folytatni. Ez utóbbi interjútípusból – saját gyűjtési tapasztalataink alapján – legfőképpen a házastársakkal lefolytatott interjúk hatékonyságát emelhetjük ki: hasonló helynévismeretük révén a házaspárok többnyire jól tudják segíteni egymást a különböző nevekhez és helyekhez fűződő információk felidézésében.

Az interjú lefolytatására az otthoni lakókörnyezet mellett a település közösségi tereiben, pl. idősek otthonában, kultúrházban stb. is sor kerülhet. E helyek jellegéből adódóan egy időben több beszélgetőtársunk is lehet. A gyűjtő az ilyen típusú interjúk során bőséges információra számíthat, külön figyelmet kell fordítania azonban arra, hogy az adatközlők lehetőleg ne egyszerre beszéljenek. Az ilyen beszélgetések alkalmával az adatközlők között viták is kialakulhatnak, ami éppen azt jelzi számunkra, hogy a helynevekről való tudásuk nem feltétlenül egyforma. Ezeket a helyzeteket ugyanakkor célszerű elkerülni, s ennek érdekében lehetőleg olyan egyéneket vonjunk be a közös interjúkba, akikről különböző szempontok (pl. életkor, nem, foglalkozás, azonos családba tartozás stb.) alapján feltételezhetjük, hogy a helynévismeretük hasonló lehet.

5.1.3. Az interjú előkészítése

Akár az adatközlő otthonában, akár a település valamely közösségi terében tervezzük lefolytatni az interjút, előzetesen sort kell kerítenünk a beszélgetés időpontjának az egyeztetésére. Gyakran előfordul, hogy az adatközlő már az első találkozás alkalmával jelzi, hogy számára most is alkalmas a beszélgetés, de olyan helyzet is adódhat, amikor visszahívják a kutatót egy későbbi, megbeszélt időpontban. Fontos, hogy már az interjú egyeztetésének a fázisában hívjuk fel az adatközlő(k) figyelmét annak időigényes voltára: egy-egy beszélgetés ugyanis akár 2-3 órán át is tarthat. Természetesen az adatközlő(k) aktuális állapotára az interjú során folyamatosan tekintettel kell lennünk: ha azt látjuk, hogy fáradt, gondolatait nehezen tudja összeszedni, a nevek felidézése szellemileg kimerítette stb., akkor szakítsuk félbe az interjút, és egyeztessünk vele új időpontot.

5.2. Az interjú megkezdése

5.2.1. Bemutatkozás, a gyűjtés céljainak ismertetése

A gyűjtőmunka céljának ismertetésekor a következő dolgokra célszerű kitérni:

• Ki kell emelni, hogy egy kisebb településen is sok helyet neveznek meg külön névvel az emberek, s hogy ezek a megnevezések nem pusztán azok, amelyeket hivatalosan is használnak (pl. a hivatalos utcanevek, a kataszteri térképek nevei stb.). Hangsúlyozzuk, hogy mi azokat a neveket kívánjuk összegyűjteni, amelyeket az emberek beszélgetéskor egymás között használni szoktak.
• Mondjuk el továbbá azt is, hogy a teljes jelenkori helynévállomány sehol nincs leírva, rögzítve, és mi éppen azért jöttünk, hogy az itt lakóktól gyűjtsük össze az általuk használt neveket.
• Néhány olyan helybeli név felidézésével, amely nyilvánvalóan, mindenki számára érthetően jelzi a település régebbi történetének egyes mozzanatait, azt is érzékeltethetjük, hogy a település múltjának megismerésében az ottani helyneveknek milyen nagy szerepük van.
• Magyarázzuk el azt is leendő interjúalanyainknak, hogy olyan embereket keresünk, akik az adott településen élték le az életüket, szorosan kötődnek ehhez a közösséghez, és ezáltal sok mindent tudnak is róla.

5.2.2. Az adatközlő személyes adatainak felvétele

Elsőként az adatközlő nevére és születésének helyére, évére érdemes rákérdeznünk. A mi szempontunkból nem az anyakönyvi kivonat tartalma a fontos, hiszen ma alapvetően városban, kórházban születnek az emberek, és ez van bejegyezve születési helyükként is. Ezzel szemben azokat a tényleges körülményeket igyekezzünk megismerni, amelyek az interjúalanyok nyelvi életrajzát érintik. Valójában kérdezhetünk tőlük – indirekt módon – rövid életrajzot is azzal a céllal, hogy minél alaposabban képet alkothassunk az illetőnek a településsel való kapcsolatáról. Ennek során megkérdezhetjük, hogy

Az interjú elején elhangzó rövid beszélgetés emellett arra is szolgál, hogy oldjuk a helyzet hivatalos, formális jellegét, és megteremtsük a beszélgetés közvetlen, bensőséges hangulatát.

5.2.3. A hangfelvételről

A mai technikai lehetőségekhez igazodva (pl. diktafon vagy a mobiltelefon hangrögzítőjének alkalmazásával) igyekezzünk minden interjúról hangfelvételt készíteni. Az interjút megelőzően természetesen a hang- vagy képanyag készítéséhez engedélyt kell kérnünk az adatközlőktől!

A hangfelvétel készítésének számos előnye van:

• az interjú során a gyűjtő ezáltal sokkal jobban tud a beszélgetés menetére, irányítására figyelni,
• a szöveget többször visszahallgatva tisztázhatjuk a nyelvjárási lejegyzés problematikus pontjait, illetve ebben szakember (témavezető, gyűjtési koordinátor) segítségét kérhetjük,
• a gyűjteménybe fonetikus lejegyzésű szövegrészeket, magyarázatokat emelhetünk be, amit helyben igen nehéz lenne lejegyezni.

5.2.4. A település nevével kapcsolatos információk

• A település nevére és annak változataira közvetlen formában is rákérdezhetünk, de emellett alkalmunk nyílhat az interjú során is rögzíteni a név helybeli ejtésformáit, ha azok a beszélgetéskor felbukkannak. Indirekt megfigyeléssel deríthetjük ki azt is, hogy ezek közül melyik névváltozat a leggyakoribb (Kisújszállás, Kisúj; Dunaújváros, Újváros, Dunaúj, Dunaj stb.). A gyakorisági viszonyokra ugyanis a későbbiekben, a helynévszótár szerkesztése során tekintettel vagyunk.
• Ugyancsak inkább megfigyeléssel (de bizonyos esetekben akár rákérdezéssel is) ismerhetjük meg a településnevek helyben használatos helyragos formáit is (Berettyóújfalun ~ Újfalun vagy Berettyóújfaluban ~ Újfaluban, Józsán vagy Józsában), továbbá az -i melléknévképzős alakjait (berettyóújfalui ~ újfalui vagy berettyóújfalusi ~ újfalusi, józsai vagy józsasi ~ józsási).
• Rá kell kérdeznünk arra is, hogy tudják-e, honnan származik a település megnevezése, miért kaphatta az adott falu, város az általa viselt nevet? Erre bizonyos típusú nevek esetében nemigen várhatunk választ (Acsalag, Erk, Okány), a lexikálisan legalább részben áttetsző nevekkel kapcsolatban (Hajdúböszörmény, Nádudvar, Vasmegyer) azonban gyakran kaphatunk valamiféle – tudományosan jobbára nem igazolható – magyarázatokat.
• A településnév kapcsán szerezhetünk leginkább kézenfekvő módon információt arról is, hogy mi annak a nagyobb térségnek, tájnak a neve, ahol a település fekszik (a Hegyközben, a Hajdúságban). Számítanunk kell azonban arra is, hogy e kérdésre nem feltétlenül kapunk választ.
• Mivel a településneveket nem mindig ugyanolyan formá(k)ban használják helyben, mint a szomszédos településeken, rákérdezhetünk a szomszéd települések neveire is (főképpen akkor, ha mi magunk azon a településen is szándékozunk majd gyűjteni). Az ilyen kérdéseknél a helyragos és a képzős formák gyakran természetes használatukban kerülnek elő.
• Sok településhez kapcsolódnak falucsúfolók. Ezek után is érdeklődhetünk oly módon, hogy szokták-e a környékbeliek az ittenieket valamilyen formában csúfolni? Akár hosszabb rigmusokat, falusorolókat is gyűjthetünk e tárgykörben. Korántsem meglepő azonban, hogy saját településükről a helybeliek ezeket nem szívesen mondják el nekünk, a szomszéd településekről szóló falucsúfolókat azonban készségesen közlik velünk.

5.3. A gyűjtés menete

5.3.1. Az interjú általános jellemzése

Az élőnyelvi helynévgyűjtés legkönnyebben az interjúkészítés (beszélgetés) módszerével valósítható meg. Ez olyan szóbeli diskurzust jelent, mely a bennünket érdeklő információk megszerzése mellett egyben lehetőséget teremt arra is, hogy az adatközlők saját megfogalmazásukban, szokásos nyelvi kontextusaikban szerepeltetve közöljék a gyűjtőmunka szempontjából legfontosabb nyelvi elemeket, a helyneveket.

Ennek az eljárásnak több válfaja létezik, amelyek közül az élőnyelvi helynévgyűjtés során a félig strukturált interjú a leghatékonyabb módszer. Ez mindössze annyiban tér el az egyszerű beszélgetéstől, hogy vannak kötelező részei, azaz olyan kérdések, pontok, amelyekre mindenképpen kitérünk; és emellett vannak spontán részei is, mivel az adatközlőkre bízzuk, hogy bizonyos résztémákkal kapcsolatban mit osztanak meg a kérdezővel, illetve milyen további kitérőket tesznek a diskurzus során. Fontos, hogy már az interjú előkészítésekor gondoljuk át, és készítsünk listát arról, hogy milyen információkra szeretnénk mindenképpen rákérdezni. A kezdő kutatónak a beszélgetés fontosabb lépéseiről érdemes részletesebb jegyzetet készítenie.

5.3.2. Az interjú kérdései

Kutatásmódszertani szempontból a helynévgyűjtés során felteendő kérdéseket funkciójuknak megfelelően három fő kategóriába sorolhatjuk:

• az adatközlőkre vonatkozó szociológiai kérdések,
• a helynevekre vonatkozó fő kérdések,
• a helynevek jelöltjeire vonatkozó kiegészítő kérdések.

Szociológiai kérdéseknek az adatközlők életkorára, lakhelyére, foglalkozására stb. vonatkozó kérdéseket nevezzük. Az ilyen információknak a nevek használati értékének a megállapításában van főképpen szerepük: segítségükkel tudjuk az adatközlők által megadott válaszokat helynév-szociológiai szempontból jellemezni. Egy korábbi fejezetben már részletesen kitértünk arra a kérdésre, hogy a gyűjtés szempontjából miért fontos, hogy kiktől gyűjtünk adatokat: egy gazdálkodónak más a helynevekkel kapcsolatos tudása, mint egy tisztviselőnek, illetve egy harmincéves teljesen más tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren, mint egy a hetvenes éveiben járó személy.

A fő kérdések a kutatási téma legfontosabb elemeire vonatkoznak, azaz magukra a vizsgálat terepéül szolgáló település különböző helyeinek és objektumainak az elnevezéseire. Ezek a következők lehetnek:

A kiegészítő kérdések a kutatás központi témájához közvetve kapcsolódó részei a beszélgetéseknek. Az ilyen kérdésekkel készítjük elő az interjút, gyűjtjük össze az egyes helyekre vonatkozó fontosabb információkat, pontosítjuk a tisztázandó részleteket. Példaként itt is megadunk néhány típuskérdést:

5.4. A belterületi nevek gyűjtése

Az interjú első részében a belterületi helyneveket célszerű összegyűjteni. Ezt főként az indokolja, hogy a helybeliek nagy részének erre vonatkozóan aprólékosabb, tüzetesebb a névismerete, mint a jóval nagyobb területű (és az élet mindennapi színtereitől rendszerint távolabb elhelyezkedő) határ esetében, és a gyűjtő – akár számára ismerős, akár ismeretlen településen végzi a gyűjtést – könnyebben szerezhet előzetesen is információkat erről a településrészről. Az első kérdéseink tehát a település beépített területeihez köthető helynevek összegyűjtésére irányulhatnak. Ebben a helyzetben – amennyire csak lehet – hagyjuk az adatközlőket mesélni! A beszélgetés elindításához sokszor olyan egyszerű kérdéseket is elég feltenni, mint az alábbiak:

Az ilyen típusú kérdések általában sikeresen elindítják a beszélgetést, amelynek során képzeletbeli sétát tehetünk a településen. Módszertani szempontból fontos, hogy bár a beszélgetés tárgyát a kérdező jelöli ki, a továbbiakban azonban hagyja, hogy az adatközlő képzeletben bejárja a település utcáit. Ennek köszönhetően a megkérdezettek többsége rövid időn belül megfeledkezik a mesterségesen létrehozott beszédhelyzetről, és feszélyezettség nélkül mutatja be az általa ismert környezetét. A gyűjtőt érdeklő helynevek pedig ilyen módon a szokásos kontextusaikba ágyazva jelennek meg az interjú menetében.

A beszélgetés gördülékenysége természetesen az adatközlők személyiségétől, természetétől is függ. Vannak olyan interjúalanyok, akik sokat és szívesen beszélnek erről a témáról, esetükben a kutatónak alig kell kérdeznie, mindössze arra kell odafigyelnie, hogy a beszélgetés a megfelelő mederben folyjon, vagy legalábbis – kisebb-nagyobb kitérőket követően – oda rendre visszataláljon. De természetesen vannak olyan adatközlők is, akik kevésbé nyílnak meg, vagy nehezebben éreznek rá a témára. Ebben az esetben a gyűjtőnek értelemszerűen több segítő kérdést kell feltennie.

Mivel a települések belterületén jobbára hivatalos utcanevek is használatosak, ezek említésekor érdemes rákérdezni arra is, hogy léteznek-e mellettük nem hivatalos megnevezések is. Ez utóbbiak esetében a nevek eredetéről is meg kell kérdezni az adatközlőket. Ehhez a következő mintakérdéseket ajánljuk:

A település belterületén tett képzeletbeli séta során az egyes utcákat érintve rákérdezhetünk arra is, hogy ott milyen – névvel is megjelölt – épületek, építmények találhatók. Ezek különféle funkciójúak lehetnek:

• középületek: pl. községháza, orvosi rendelő, templomok, imaházak, paplakok,
• kereskedelmi épületek: pl. boltok, kocsmák,
• gazdasági épületek: pl. gyárak, üzemek, malmok, mezőgazdasági telepek,
• közlekedéssel kapcsolatos épületek: pl. állomások, megállók, hidak,
• lakóépületek: pl. magánházak, bérházak, villák, nyaralók,
• kisebb építmények: pl. szobrok, emlékművek, keresztek.

Külön érdemes rákérdezni az egyes településrészek neveire, mivel ilyen összefoglaló megnevezések egészen kicsi településeken is előfordulhatnak. Emellett fordítsunk figyelmet a belterületen fekvő más jellegű közterületek (pl. parkok, temetők) neveinek összegyűjtésére is!

A belterületi objektumok megjelölései között olyanokkal is találkozhatunk, amelyeknek a helynévként való megítélése nem egyértelmű. Sok építmény leíró jellegű nevet visel (pl. Kis templom, Református templom, Nagy iskola), más helyek pedig csupán helyet jelentő közszóval, vagyis földrajzi köznévvel vannak megjelölve (pl. Temető, Zug, Ér). Ezek tulajdonnévi státusának megítélésére nincsenek általánosan alkalmazható kritériumok, szabályok, az ilyen megjelölések közszói vagy tulajdonnévi értékét legjobban a helyi nyelvhasználati szokások alapján tudjuk valamelyest valószínűsíteni. Hasonló problémával a külterületi nevek körében is bőven találkozhatunk (pl. Legelő, Delelő, Itatókút, Homokosgödör stb.)

Nem egyszerű annak a mérlegelése sem, hogy egy eredetileg intézményt jelölő kifejezés (pl. Járásbíróság, Városi Múzeum, Apolló mozi) vajon tekinthető-e egyúttal helynévnek is. A gyűjtő számára ebben is az lehet a mérvadó szempont, hogy a helybeliek használják-e ezeket az elemeket lokális azonosításra, vagyis helyek megjelölésére is. Nyilvánvaló példa erre az, amikor a lakosok funkcióváltás után továbbra is a korábbi intézmény nevét alkalmazzák a hely azonosítására (tehát például továbbra is Iskolá-nak nevezik azt az épületet, amely már lakóházként funkcionál).

Ha az adatközlő az interjú során nem említ már több belterületi nevet, más oldalról közelítve is megpróbálhatjuk előhívni az esetleg véletlenül kimaradt megnevezéseket. Javasolhatjuk beszélgetőpartnerünknek, hogy a fent jelzett helyfajták szerint tekintsük át a belterület helyneveit. Ezt az alábbiakhoz hasonló kérdésekkel tehetjük meg:

Vigyázzunk azonban arra, hogy ezeket a kérdéseket ne tegyük fel mechanikusan ismétlődően! A gyűjtés eredményessége szempontjából ugyanis fontos, hogy az adatközlőkkel folytatott beszélgetések ne váljanak monotonná. A különböző helyfajtákra való rákérdezéskor a gyűjtő tegyen fel ennek érdekében kiegészítő kérdéseket! Az efféle kitérőkre az objektuminformációk összegyűjtése és a lokalizálás miatt amúgy is szükség van, hiszen az élőnyelvi helynévgyűjtés elsődleges célja az, hogy a névállomány minél teljesebb összeállítása mellett a lehető legtöbb információt kapjunk az adott település helyeiről és neveiről. A helyfajtákat azzal együtt érdemes áttekinteni tehát, hogy közben arra is kitérünk, mi az, amit fontos róluk tudni. Ezt segítik például a következő kérdések:

A kérdések megfogalmazásakor arra is figyeljünk, hogy egyszerre csak egy kérdést tegyünk fel az adatközlőknek, és lehetőleg kerüljük az őt befolyásoló kérdéseket.

Az anyaggyűjtés részeként kérdezzük meg az adatközlőket arról is, hogy nincsenek-e a birtokukban a településről készült régi fényképek, képeslapok. Ha az adatközlők a beleegyezésüket adják, s ha van rá lehetőségünk, fotózzuk le ezeket! A helynévi adatbázisban ezeknek az illusztrációknak ugyanis nem pusztán esztétikai, hanem fontos tartalmi szerepük is lehet: megmutatják, hogy mi volt egy adott épület régi funkciója, jelzik, hogy mit neveznek a helybeliek hegy-nek vagy halom-nak stb. A régi fényképek, képeslapok közös nézegetése egyúttal az interjúhelyzet által okozott feszültséget is oldja.

A belterületi helynevek gyűjtését a belterület bejárásával és a belterületi helyek lefotózásával célszerű folytatni. A munkának ebben a szakaszában az addig összegyűjtött információkat is pontosítani lehet. A település utcáit járva olyan további helyekre figyelhetünk fel, amelyek esetleges megnevezéseire szintén érdemes lehet rákérdezni. Ez a munkafázis a helynevek lokalizálását is nagyban segítheti.

5.5. A külterületi nevek gyűjtése

A belterületi helynevek számbavétele után térhetünk rá a település külterületén található helyek neveinek az összegyűjtésére. Ezzel kapcsolatban többnyire arra kell számítanunk, hogy ez a munka általában jóval időigényesebb feladat, mivel a települések határa a belterületüknél jóval kiterjedtebb, nagyobb területet ölel fel, ahol – intenzív határhasználat esetén – különösen sok helynek, objektumnak lehet önálló megnevezése.

A külterületi nevek gyűjtése során alkalmazott módszerek lényegében megegyeznek a belterületi gyűjtőmunkánál alkalmazott eljárásokkal. A legcélravezetőbb itt is a határ képzeletbeli bejárása lehet.

A külterület gondolatban történő bejárásakor a vonalszerű objektumok, az utak, a vasútvonalak, a folyók lehetnek a főbb tájékozódási irányaink. Ezek mentén haladva tudjuk részekre, szakaszokra bontva megismerni a gyakran igen nagy kiterjedésű külterületi helyeket, térségeket. A legcélszerűbb a belterületről a határba vezető utak mentén elkezdeni a területek áttekintését, bejárását, végig haladva pl. a szomszédos településekre vagy a határban fekvő külterületi lakott helyekre vezető utakon. Ezt a munkát ilyen kérdésekkel segíthetjük:

Az egyes területek említésekor azt is fontos megkérdezni, hogy a szóban forgó helyen találunk-e olyan kisebb területi egységeket, egyéb objektumokat (pl. tanyákat, kutakat, forrásokat stb.), amelyek nevet viselnek. Nagyobb határrészek, dűlők esetében érdemes rákérdezni arra is, hogy a kisebb részeinek nincsenek-e – akár a nagyobb terület nevéből jelzővel alakult – külön megnevezései. Ha a határt a gyűjtő saját tapasztalatból nem ismeri, a róla készült légifelvétel segítheti abban, hogy előzetesen tájékozódjon az ottani területi egységekről vagy akár a művelési ágakról (pl. erdőkről, bányákról), kisebb objektumokról is.

A területet jelölő, lexikális tekintetben nem áttetsző (illetve motivációját vesztett) helynevek esetében a használatban lévő helyragos formák kiderítése is fontos feladata a gyűjtőnek, mivel a neveket nem ismerők a saját nyelvérzékük alapján ezeket az alakokat nem tudják megállapítani (pl. Döbrésen vagy Döbrésben, Kalapácson vagy Kalapácsban). Ezt az információt a hasonló jellegű belterületi nevek esetében is fontos megismerni.

A képzeletbeli határjárást követően a külterületi nevekre – a belterületen leírtaknak megfelelően – a helyfajták alapján is rákérdezhetünk, hiszen ez addig nem említett helyneveket is előhívhat az adatközlők emlékezetéből. Az alábbiakhoz hasonló kérdésekre gondolunk elsősorban:

A főbb helyfajtákat, amelyek a magyar nyelvű településeken jellemzően előfordulhatnak, az alábbiakban soroljuk fel megjegyezve, hogy ezek mellett természetesen további, az itt említettektől eltérő jellegű helyek is kaphatnak nevet:

• vizek: pl. folyóvizek, állóvizek, források, kutak,
• vízparti helyek: pl. partszakaszok, árterületek, gátak, töltések, mocsarak, lápok, nádasok,
• domborzati formák: pl. hegyek, dombok, völgyek, gödrök, szakadékok, barlangok, sziklák, egyenes és egyenetlen felszínű területek,
• határrészek: pl. szántóföldek, kertek, gyümölcsösök, rétek, kaszálók, legelők, erdők,
• külterületi építmények: pl. erdészházak, csárdák, bányaépületek, istállók, hodályok, pajták, géptelepek, dűlőutak, vasútvonalak, hidak, vadászlesek, őrtornyok, vadetetők, mész- és szénégető kemencék, dögkutak stb.

A helyfajtákra (s ezeken keresztül a helynévfajtákra) irányuló kérdések monotóniáját azonban célszerű megtörni olyan jellegű kérdésekkel, amelyek az adatközlő személyéhez közvetlenül is kapcsolódnak. Például:

A beszélgetés során ügyeljünk arra is, hogy az egyes helyeknek ne csak a nevét ismerjük meg, hanem az általa jelölt hely jellemzőit is kiderítsük, hiszen ezek gyakran a név nyelvi felépítését, keletkezésének hátterét, a névadás indítékát is megvilágíthatják. Ezen túl az egy-egy helyről folyó beszélgetés során további, addig még nem említett nevek is előkerülhetnek.

Végül az interjúkat követően, illetve az interjúk részeként az arra vállalkozó adatközlőkkel együtt lehetőség szerint ténylegesen is járjuk be a falu határát! Ennek során pontosíthatjuk az ismereteinket, a különféle objektumokról fényképeket készíthetünk, és közvetlen benyomásokat szerezhetünk a külterülettel kapcsolatban is.

A helynevek térképen történő lokalizálására már a munka gyűjtési szakaszában, az interjúk készítése során is figyelmet kell fordítani. E feladat megoldásához használhatunk nyomtatott vagy online elérhető digitális térképeket, légifelvételeket egyaránt. Választásunk egyrészt a külső lehetőségektől függ (pl. elérhető-e a világháló a gyűjtés helyén), másrészt pedig attól, hogy a gyűjtő melyik formátum használatát tartja célravezetőnek az adott helyzetben. A lokalizálás módszere eltérő lehet abban a tekintetben is, hogy interjúalanyunkat bevonjuk-e a térkép használatába segítségét kérve az egyes nevek jelölte helyek lokalizálásban, vagy sem. Ez természetesen főképpen annak a függvénye, hogy az adatközlő mennyire tud tájékozódni a térképen, van-e ebben némi gyakorlata, illetve érti-e az ezzel összefüggésben használt technikai eszközök működését. A térképi azonosításra az interjúnak abban a szakaszában is sort keríthetünk, amikor ténylegesen is bejárjuk a település belterületét és határát. A nevek térképen történő lokalizálásakor azt a célt kell szem előtt tartanunk, hogy a Magyar Nemzeti Helynévtár adatbázisába az egyes helynevek pontos földrajzi koordinátáikkal kerülhetnek be.

5.6. Kutatásetikai kérdések

Az adatközlők, a helynévgyűjtő és a kutatás eredményessége szempontjából is előnyös, ha a kérdező és a kérdezettek is jól érzik magukat az interjúhelyzetben, és emellett az elvégzett vizsgálat kutatásetikai tekintetben is teljesen korrekt. Ennek érdekében tartsuk szem előtt az alábbiakat:

• Biztosítsuk az adatközlőket a diszkréciónkról! — A beszélgetés során egy-egy személy vagy akár család életébe nyerünk bepillantást. A kutató gyakran olyan dolgokról szerez tudomást, amelyek az adatközlők személyes szféráját érintik, éppen ezért már a beszélgetés előtt fontos tisztázni, hogy a személyes adatokat bizalmasan kezeljük: nem beszélünk róla másoknak, és nem tesszük őket nyilvánossá. Hangrögzítő eszközt is csak abban az esetben használjunk, ha ehhez az adatközlők előzetesen a beleegyezésüket adták.
• Igazítsuk kérdéseinket az adatközlőhöz! — Az interjú módszere lehetőséget ad arra, hogy akár a beszélgetés közben is változtassunk a korábban elgondolt forgatókönyvön. Ha úgy tűnik ugyanis, hogy az előre megfogalmazott kérdéseink az adatközlők számára nem megfelelőek, esetleg túlságosan bonyolultak vagy nehezen érthetőek, mindenképpen fogalmazzuk át őket! A beszélgetések alatt kerüljük a szakszavak használatát, és a kérdéseinket a lehető legegyszerűbb módon, közérthetően fogalmazzuk meg!
• Ne oktassuk ki az adatközlőket, és ne vitatkozzunk velük! Igyekezzünk semlegesek maradni! — Ha az interjúalany a miénktől különböző nézeteket vall, vagy akár eltérő világlátással szemléli a világot, ne akarjuk meggyőzni őt a saját igazunkról! A beszélgetéssel nem az a célunk, hogy mások véleményét, álláspontját megváltoztassuk.
• Ne erőltessük a válaszadást! — A beszélgetés során előfordulhat, hogy a kérdéseinkkel olyan témát hozunk elő, amely az adatközlő számára kellemetlen. A kényes, a személyét negatívan érintő kérdésekre senki sem válaszol szívesen. Tartsuk ezt tiszteletben, és a továbbiakban igyekezzünk az adott témát elkerülni!
• Hallgassuk meg az adatközlőket! — A kutatót sokszor még a számára teljesen ismeretlen emberek is kitüntetett kedvességgel és szeretettel fogadják. Megesik, hogy a vártnál jóval több információt szeretnének megosztani a vendégükkel, és olyan történetekről, eseményekről is beszélnek, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak a kutatási témához. Ilyenkor legyünk türelmesek, és szánjunk időt az adatközlőnkre! Legfeljebb óvatos kérdésekkel igyekezzünk visszaterelni a beszélgetés fő témájához!
• Érezzük magunkat megtisztelve, hogy valaki ránk szánta az idejét! — Ne feledjük, hogy az interjúval az adatközlők tesznek szívességet nekünk és nem fordítva!
• Ne ragaszkodjunk mindenáron az interjú lefolytatásához! — Ha az adatközlők nincsenek olyan egészségi, fizikai vagy mentális állapotban, hogy nyugodt szívvel kérdezhessük ki őket, inkább tapintatosan szakítsuk félbe, és adott esetben halasszuk későbbre a beszélgetést!

Irodalom

Bába Barbara szerk., Hajdú-Bihar megye helynevei 1. A Hajdúböszörményi és a Hajdúhadházi járás helynevei. A Magyar Névarchívum Kiadványai 35. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015.

Hochbauer Mária, A helynévgyűjtés hagyományos és rendhagyó módszerei. Gondolatok a szóbeliség és írásbeliség tükrében. In: Székely Tünde szerk., A RODOSz Konferencia előadásai. Kolozsvár, Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Országos Szövetsége–Clear Vision Könyvkiadó, 2009. 98–108.

Kálnási Árpád, A helynévgyűjtés módszeréről a fehérgyarmati járás földrajzi neveinek összegyűjtése kapcsán. Névtani Értesítő 3 (1980): 75–84.

Ördög Ferenc, A földrajzi nevek gyűjtése, kutatása (1980–1986). In: Balogh Lajos–Ördög Ferenc szerk., Névtudomány és művelődéstörténet. A IV. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai Pais Dezső születésének 100. évfordulóján. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 183. Budapest, 1989. 31–47.

Ördög Ferenc, Beszámoló a hazai helynévgyűjtésről. In: Gergely Piroska–Hajdú Mihály szerk., Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. I–II. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 209. Budapest–Miskolc, 1997. 383–388.

Pásztor Éva, Az élőnyelvi helynévgyűjtések módszertani problémái. Helynévtörténeti Tanulmányok 9 (2013): 127–138.

Sebestyén Árpád, Egy s más az élő dűlőnévanyagról. In: Mikesy Sándor–Pais Dezső szerk., Névtani vizsgálatok. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Névtani Konferenciája. Budapest, 1960. 82–85.

Sebestyén Árpád, Újabb eredmények és feladatok földrajzinév-kutatásunkban. Magyar Nyelvjárások 13 (1967): 29–55.

Sebestyén Árpád, Új utak a földrajzinév-gyűjtésben. Pest megyei Honismereti Közlemények 4 (1986): 40–55.

Szilágyi-Varga Zsuzsa. Kisbábony. Egy aprófalu belterületi helynevei és mentális településmorfológiája. Helynévtörténeti Tanulmányok 13: 171–191.

Végh József et al. szerk., A földrajzi nevek gyűjtésének, ellenőrzésének és közzétételének kézikönyve. Kézirat. Budapest, 1978.