8. A TÖRTÉNETI FORRÁSANYAGOK FELDOLGOZÁSA 1.

8.1. A történeti forrás fogalma
8.2. A forrásfeldolgozás módszertani alapelvei
8.2.1. Az adatok közlése
8.2.2. Az adat előfordulásának ideje
8.2.3. Hivatkozások
8.3. A feldolgozandó források köre
8.4. Élőnyelvi közlések
8.4.1. Publikált élőnyelvi közlések
8.4.2. Kéziratos élőnyelvi közlések
8.5. Forrásfeldolgozó gyakorlat
Irodalom

8.1. A történeti forrás fogalma

A magyar helynevek szempontjából történeti forrásnak tekintünk minden olyan dokumentumot, elsősorban írásos anyagot, amely a magyar anyanyelvű beszélők által használt helynévanyagot tartalmaz, és az élőnyelvi helynévgyűjtést megelőző időszakból származik. A számításba vehető történeti források köre még egy kisebb település esetében is szinte áttekinthetetlenül gazdag lehet.

Egy-egy forrás helynévtörténeti értékét számos körülmény befolyásolja:

• a dokumentum kora,
• a helynevekben való gazdagsága,
• a benne található adatok megbízhatósága stb.

Az egyes települések történeti helynévanyagának dokumentálására e szempontok mérlegelésével választhatjuk ki a feldolgozandó forrás(csoport)okat.

Egyes forrástípusok, például a középkori oklevelek feldolgozásához megbízható forráskiadások állnak rendelkezésünkre (okmánytárak, történeti földrajzok stb.). Ezek esetében az eredeti források felülvizsgálata, a belőlük vett adatok ellenőrzése olyan sok időt venne igénybe, hogy ez megoldhatatlan feladat elé állítaná a gyűjtőket. E tekintetben tehát bizalommal támaszkodhatunk a tudományos forrásfeltárás eredményeire: ez a megállapítás különösen érvényes a régebbi korok, vagyis az ómagyar kor és a középmagyar kor forrásaira.

8.2. A forrásfeldolgozás módszertani alapelvei

A történeti helynévadatok feldolgozásában a nyelvi adatok feltárásának általános elveit és módszereit alkalmazzuk. A forrásokban szereplő nyelvi adatokat (jelen esetben helyneveket) és a rájuk vonatkozó információkat az ottani, hiteles formájukban vesszük át. Eközben ugyanakkor élnünk kell a forráskritika módszerével is: szerzői kommentárban kell felhívni a figyelmet a források tévedéseire, ellentmondásaira, sajátos jegyeire.

A források feldolgozása során az alábbi szempontokra különösen fontos figyelmet fordítani:

• a nyelvi adatokat, jelen esetben a helyneveket betűhív formában vesszük át,
• az adatokhoz hozzákapcsoljuk a keletkezési idejüket, vagyis a forrás keletkezésének az évszámát,
• a forrásokra nemcsak a nyelvi adatok, hanem a belőlük átvett szó szerinti, illetve tartalmi idézések esetében is utalunk.

Ezeket a szempontokat az alábbiakban részletezzük.

8.2.1. Az adatok közlése

A helynévadat átvétele a forrásból betűhív módon történik, ez azonban többféle kérdést is felvethet:

• A régebbi nyelvtörténeti korok forrásaiban gyakran szerepelnek olyan betűformák (grafémák), amelyek nem részei a mai magyar helyesírás betűkészletének, mint például a tihanyi alapítólevél ʃar feu szórványának első betűje. Ezeket az oklevélkiadási gyakorlatnak megfelelően nem jelöljük, hanem mai betűformákkal helyettesítjük (sar feu).
• Az adatok lejegyzésében egyes forrástípusok gyakran alkalmaznak rövidítéseket. Ezeket az adatközlésben feloldva adjuk meg: a térképen szereplő P. Gyula halom helynévi adatot például P[uszta] Gyula halom, a Sz Lélek Vőlgy névalakot pedig Sz[ent] Lélek Vőlgy formában közöljük.
• Újabb kori nyelvészeti kiadványokban a nevek különféle fonetikai lejegyzéssel szerepelnek, pl. Ēső͜ü páskom düllő͜ü. Ezeket a jelöléseket megtartjuk az anyagközlésben.

A lejegyzés során használatos karakterekről és mellékjelekről itt olvashat részletesebben.

8.2.2. Az adat előfordulásának ideje

Az adat kronológiai jellemzése a forrás keletkezésének évszámával történik, ennek megállapítása azonban az alábbi problémák miatt nem mindig egyszerű:

• Az ómagyar és középmagyar kori okleveles források körében a magyar oklevélkiadás általános gyakorlatát követjük az adatok kronológiai viszonyainak meghatározásában, elkülönítve az eredetiben, másolatban, átiratban fennmaradt, illetve hamisított forrásokat. Ennek részletező bemutatását itt találja.
• Az előzőekhez hasonló speciális kronológiai viszonyok az újabb kori forrásokban is jelentkezhetnek. Ilyen esetben ugyancsak a fenti megoldásokat alkalmazzuk.
• Az újabb időkben lefolytatott élőnyelvi gyűjtések esetében előfordul, hogy a gyűjtés ideje és közzététele között hosszú idő, akár több évtized is eltelt. Ebben az esetben a másolt okleveleknél szokásos eljárást alkalmazhatjuk az adatok mellett, például 1938/1965.
• A kronológiai viszonyok tekintetében ki kell emelnünk egy fontos forrástípus gyakorlatát: a térképek esetében nem ritka ugyanis az az eljárás, hogy a közzétevők túl nagy időhatárt adnak meg a forrás keletkezési idejeként. Ilyenkor pontosítani kell a számunkra releváns adatok kronológiáját.

8.2.3. Hivatkozások

A forrásokból átveendő információk körét ugyanazok a szempontok határozzák meg, amelyeket a helynévgyűjtés során általában is érvényesíteni kell. Ezekről itt részletesebben nem szólunk, mivel a helynévgyűjtés menetének leírásakor az 5.4. és az 5.5. alfejezetben részletesen ismertettük ezeket.

A forrásokra történő utalás az alábbiak szerint történik:

• A szó szerinti idézést az általános filológiai szabályoknak megfelelően jelölnünk kell, éppen ezért már a saját épülő adatbázisunkban is idézőjellel és pontos forrásmegjelöléssel kell ellátnunk az adott szövegrészt.
• A tartalmi idézést ugyancsak pontos forrásmegjelöléssel együtt szerepeltetjük.
• A források jelölése a filológiában szokásos módon történik. A gyűjtőmunka összetett, az egész nyelvterületre kiterjedő jellege miatt azonban a jelölések egységesítése több lépcsőben történik meg.

• A gyűjtő által feldolgozott további források rövidítése – nyomtatásban megjelent művek, továbbá egyéni kéziratos források esetében – a szokásos módon, a szerző nevének és a forrás évszámának feltüntetésével történik. A kérdéses adat forrásjelzetéhez emellett természetesen a forrásbeli előfordulásának az oldalszáma is hozzátartozik. Pl. Hosszu sziget (H. Fekete 1959: 69). Ezeket a rövidítéseket és maguknak a forrásoknak a pontos címleírását a gyűjtési naplóban fel kell tüntetni.
• A források jelölése a későbbi munkaszakaszban – a Magyar Nemzeti Helynévtár adatbázisának bibliográfiai tételeivel egyeztetve, az azonos bibliográfiai tételeket elkerülendő – kis mértékben megváltozhat.

8.3. A feldolgozandó források köre

A helynévgyűjtemények összeállításának szempontjából a legfontosabb források körét az alábbi szempontok alapján csoportosíthatjuk és jellemezhetjük:

• élőnyelvi közlések, amelyek korábban lefolytatott helynévgyűjtések eredményeit közlik nyomtatott, illetve kéziratos formában;
• tudományos céllal készült – többnyire történettudományi és néprajztudományi munkák –, amelyekben valamely tárgykörhöz kapcsolódóan gazdag helynévanyag található;
• forráskiadások, amelyek általános történettudományi célokat szolgálnak, és bennük nagy számban találhatók helynevek;
• különböző céllal készült térképek;
• helységnévtárak;
• a gyűjtés helyszínén található egyéb dokumentumok;
• levéltári források.

Az egyes forrástípusok problematikáját az alábbiakban részletezően tárgyaljuk.

8.4. Élőnyelvi közlések

Az írásban lejegyzett és fennmaradt helynevek a ténylegesen használt helynévállománynak minden korban csak egy kis részét teszik ki. Egy idő után ezért a tudomány számára fontossá vált az élőszóban használt helynevek összegyűjtése és közzététele. Ezt az igényt a 19. században elsőként a történész kutatók fogalmazták meg, mivel felismerték, hogy a modern kori helynevek is jelentős történeti forrásértékkel rendelkeznek.

A második és a harmadik fejezetben bemutattuk, hogy az élőnyelvi helynevek gyűjtése milyen hosszú múltra tekint vissza. Részletezően ismertettük azokat a legfontosabb munkákat, kiadványokat, amelyekben a helynévgyűjtő munka eredményei napvilágot láttak. Az e munkákban meglévő helynévi állománynak a modern kori helynévgyűjteményekbe való beépítése különösen fontos feladat, hiszen az ott közölt nevek kétségkívül a helyi nyelv- és névhasználat elemei voltak, ráadásul gyakran az adott területre jellemző nyelvjárási jegyek feltüntetésével jegyezték le őket.

8.4.1. Publikált élőnyelvi közlések

Az e körbe tartozó nagy gyűjtemények közül az alábbi forrástípusok egy-egy településre vonatkozó anyagát kapják kézhez a helynévgyűjtést végzők:

• Pesty Frigyes 1864–1865. évi gyűjtése,
• Jankó János néprajzi gyűjtéseinek helynévanyaga,
• a megyei és járási keretekben folytatott magyarországi helynévgyűjtés adatai,
• a határon túli újabb kori, nagyobb térségekre vonatkozó helynévgyűjtemények anyagai.

A fenti források helynévi adatait a gyűjtők táblázatos adatbázisba rendezett formában kapják meg. Az adatoknak az adott település helynévgyűjteményébe illesztése, más történeti és élőnyelvi adatokkal való összevetése során azonban felmerülhet az az igény (például a tévesztés gyanúja miatt), hogy a gyűjtő az eredeti forráshelyet (szükség esetén a szövegkörnyezettel együtt) is megvizsgálja. Erre lehetőséget ad a Magyar Nemzeti Helynévtár egyik modulja, a Magyar Névarchívum, ahol a források többféle formában – szövegfájlként és táblázatos formában – is elérhetők. Ezen a helyen ugyancsak hozzáférhetők a forrásközlő művek előszói, útmutatói, rövidítés- és forrásjegyzékei stb. is.

A Pesty Frigyes-féle gyűjtemény helynévi adatainak felhasználásakor különösen tekintettel kell lenni a kontextusra már magának a névalaknak a megállapításában is. A nehezen olvasható kézírás következtében rossz olvasatok is előfordulhatnak a kiadásokban. Ezek a későbbi, mai adatok ismeretében adott esetben korrigálhatóvá válnak, s ezeket a korrekciókat a gyűjtőknek saját adatbázisukban el is kell végezniük, utalva a korábbi közlés hibás voltára is. Pesty Frigyes gyűjtéséből számos információ beemelhető az adatbázisba az objektum korabeli helyzetére, jellegére vonatkozóan, de nem ritkán névmagyarázatokat is közöl a szöveg. Ezeket az információkat a rendelkezésre bocsátott állomány alapvetően tartalmazza ugyan, de a teljességre törekvő feldolgozás érdekében a gyűjtő saját meglátása szerint bővítheti is a forrásból az adott helyekről és helynevekről közölt ismeretek anyagát.

Pesty Frigyes helynévtárának feldolgozására itt talál mintát.

A 20. század második felének élőnyelvi gyűjtései közül a nagy járási és megyei kötetek anyaga mellett további nagyobb adatállományokat tartalmazó forrásokat is a gyűjtők rendelkezésére bocsátunk. E munkák felhasználásakor tekintettel kell lenni a forrásban alkalmazott fonetikus lejegyzés pontos visszaadására. Ez az eljárásmód még akkor is szükségesnek látszik, ha a Magyar Nemzeti Helynévtár Program fonetikai lejegyzési gyakorlata ettől eltérő jelölésmódokat alkalmaz. Mivel a megyei, járási és a további nagyobb adatállományokat tartalmazó kötetekben a helytakarékos kiadás miatt igen sok rövidítést alkalmaztak a közzétevők, a kötetek információinak az adatbázisba történő beemelésekor ezek feloldását is el kell végezni. E rövidítések feloldását a központilag adatbázisba rendezett anyagok tartalmazzák.

Az újabb kori helynévközlések feldolgozására itt talál mintát. (A mintát Excel-fájlban is letöltheti.)

A megyei, járási helynévkötetek többnyire bizonyos történeti források anyagát is feldolgozták és közreadták. E források körében némi átfedés mutatkozik azokkal a forrásokkal, amelyek adatait központi feldolgozás révén kapják meg a gyűjtők: ilyen például Pesty Frigyes kéziratos helynévtára vagy a kataszteri felmérések térképei. A gyűjtőnek a két forrás (tehát például egy adott megyei kötetben szereplő Pesty Frigyestől közölt adat, illetve a rendelkezésre bocsátott Pesty-adatállomány) összevetését követően csak az egyik adatsort kell megtartania. Amennyiben eltérést észlel a kettő között, a helyes formát a fent jelzett módon a Magyar Névarchívum (MNA) adatállományában és forrásközléseiben ellenőrizheti. A gyűjtő által épített adatbázisba ilyen esetekben a közvetlen, elsődleges közzétételek adatai kerülnek be: a fenti példa esetében tehát a Pesty-gyűjtemény kiadásában közzétett adatokat tekintjük irányadónak, azokat vesszük figyelembe, és azokra hivatkozunk.

A megyei, járási helynévtárakban gyakran találunk olyan adatokat is, amelyek valamilyen további (nyomtatott vagy levéltári) forrásból származnak. A nyomtatott forrásokból való adatok ellenőrzésére feltétlenül szükség van, s ezek az adatok a gyűjtő által épített adatbázisba közvetlenül az első idéző műből kerülnek be. Ezek hivatkozási formáit (a források rövidítéseit) a Magyar Nemzeti Helynévtár Program forrásbibliográfiája szerint kell megadni.

A levéltári források hivatkozásait az adott kötet és a hivatkozott forrás ottani rövidítésének kombinációjával kell megadni (pl. BMFN/K12. 1: 342), ami azt jelenti, hogy a Baranya megye földrajzi nevei c. helynévtár első kötete a közzétevők által K12-ként rövidített forrásból a 342. oldalon tartalmazza a kérdéses helynevet (K12: Pestye).

Az adattárba beemelt korábbi élőnyelvi gyűjtésekkel kapcsolatban rögzíteni kell az alábbi körülményeket is:

• melyik évben végezték a gyűjtőmunkát,
• ki végezte a gyűjtést, és
• kik voltak az adatközlők.

Ez utóbbiak esetében a rendelkezésünkre álló további információkat, pl. az életkorra, a foglalkozásra vonatkozó adatokat is közölni kell. A felsorolt adatokat a település törzskönyvén is feltüntetjük, mivel ezek az információk az adatbázisba és a település helyneveit közlő kiadványba is bekerülnek majd.

Ha a gyűjtő a településre vonatkozó nyomtatásban megjelent további élőnyelvi gyűjtést dolgoz fel, akkor ugyancsak a fentiek szerint kell eljárnia. Ilyen élőnyelvi gyűjtések nagy számban jelentek meg a Magyar Névtani Dolgozatok sorozatában, de emellett folyóiratokban, településmonográfiákban, falukönyvekben, falukrónikákban vagy akár önálló kiadványként is megtalálhatjuk őket.

8.4.2. Kéziratos élőnyelvi közlések

Az élőnyelvi helynévgyűjtemények másik forráscsoportja a kéziratos munkáké, amelyek közé többféle forrásanyag tartozik:

• az egyetemeken, főiskolákon készült névtani értekezések, szakdolgozatok, diákköri és szemináriumi dolgozatok, illetve hallgatói gyűjtések, amelyek az intézményi kézirattárakban megtalálhatók;
• a rendszeresen meghirdetett néprajzi gyűjtőpályázatoknak a Néprajzi Múzeumban őrzött anyagai;
• az 1960-as évektől majd fél évszázadon át járási, megyei keretekben folytatott intézményes gyűjtőmunkák nem publikált anyagai: leginkább e munkák gyűjtőlapjai, amelyek többnyire könyvtárakban, múzeumokban lelhetők fel.

E munkák élőnyelvi részének feldolgozása a már korábban leírtak szerint történik:

• A település törzskönyvén rögzíteni kell a gyűjtés idejét, a gyűjtő nevét és az adatközlőkkel kapcsolatos információkat.
• Az adatokat a forrásnak megfelelő formában, a hozzájuk kapcsolt információkkal együtt kell közölni.
• A pontos hivatkozás ebben az esetben is elengedhetetlen.
• Az adatokhoz azt az évet kell hozzárendelni, amely a forrás alapján a legegyértelműbben megállapítható: előfordul, hogy a forrás maga adja meg a gyűjtés időpontját, ha ez nem szerepel a forrásban, akkor a forrás évszámát közöljük az adatok mellett.

A nem publikált kéziratos forrásokban található, a szerzőik által máshonnan átvett forrásadatokat nem vesszük át az adatbázisunkba, mivel ezek tudományos hitelét, pontosságát ellenőrizni kell. Az ezekben az anyagokban szereplő adatok hasznosak lehetnek viszont abból a szempontból, hogy felhívják a figyelmünket olyan forrásokra, amelyeket át kell tanulmányoznunk. Ezeket az adatokat közvetlenül a kérdéses forrásból iktatjuk be az adattárba (értelemszerűen az adott forrásra való hivatkozással). Kivételt legfeljebb abban az esetben tehetünk, ha a kéziratos mű olyan másik (általában helyben keletkezett) kéziratos műre, gyűjtésre hivatkozik, amelyet a gyűjtő a gyűjtés idején már nem tud elérni. Ezeknek az adatait a kérdéses forrásra történő hivatkozással felvesszük az adattárba.

A Magyar Névarchívum központi állományában nem szereplő kéziratos forrásokat úgy kapcsoljuk be a feldolgozó munkába, hogy azokról fényképmásolatot készítünk (lefotózzuk, beszkenneljük), s azokat a programközpont közreműködésével feltöltjük a Magyar Névarchívum állományába.

8.5. Forrásfeldolgozó gyakorlat

Az előzőekben bemutattuk az élőnyelvi helynévanyagot közreadó történeti források különböző típusait. Ehhez kapcsolódóan feldolgozásra kínáljuk egy ilyen jellegű munka részletét, amely a közigazgatásilag Debrecenhez tartozó Józsa helyneveit tartalmazza.

E munka bibliográfiai adatai a következők:

Lévai Béla, Józsa története a földrajzi nevek tükrében. Különlenyomat a Múzeumi Kurír 37. számából. Debrecen, 1981.

A feldolgozáshoz szükséges forrásanyagot itt találja. Ebben a fájlban láthatja a kötetben használt rövidítések és jelek listáját, Józsa két részének (Alsó- és Felsőjózsának) a térképeit, a kötetből kiválasztott, feldolgozandó egy oldalnyi adatközlést, valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is.

Rögzítse a forrásban található helyneveket és a hozzájuk kapcsolódó információkat táblázatos formában! Ehhez használja az alábbi táblázatmintát!

Az általunk elvégzett feldolgozást itt találja. Ezzel összehasonlíthatja saját munkáját.

Irodalom

Pesti János szerk., Baranya megye földrajzi nevei 1. Pécs, Kiadja a Baranya Megyei Levéltár, 1982.

H. Fekete Péter, Hajdúböszörmény helyneveinek adattára. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 102. Budapest, 1959.

Györffy György, Beszámoló „Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza” című munkáról. Magyar Nyelv 53 (1957): 42–51.

Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I–IV. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963–1998.

Hoffmann István, Magyar helynévkutatás. 1958–2002. A Magyar Névarchívum Kiadványai 7. Debrecen, Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszék, 2003. 89–103.

Hoffmann István–Rácz Anita–Tóth Valéria, History of Hungarian Toponyms. Buske–Debrecen, 2017. 71–84.

Hoffmann István szerk., Korai magyar helynévszótár 1000–1350. 1. Abaúj–Csongrád vármegye. A Magyar Névarchívum Kiadványai 10. Debrecen, Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, 2005.

MKFT. = A második katonai felmérés. A Magyar királyság és a Temesi bánság nagyfelbontású, színes térképei. 1819–1869. DVD. Budapest, Arcanum Adatbázis Kft., 2005.

Mozga Evelin, Téglás helynevei. In: Bába Barbara szerk., Hajdú-Bihar megye helynevei 1. A Hajdúböszörményi és a Hajdúhadházi járás helynevei. A Magyar Névarchívum Kiadványai 35. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015. 254–295.