OMA: BTMNY823OMA / BA: BTNY446BA
Szlengkutatás
(Az oldal tartalma a félév folyamán – az egyes órákon elhangzott anyagot követve – változhat)

 

A tantárgy általános céljai:

A tantárgy célja egy nyelvtudományi eszközökkel csak a legutóbbi időben vizsgált, bár a nyelvhasználatban fontos szerepet játszó és nyelvileg is rendkívül tanulságos nyelvváltozat bemutatása és kutatási lehetőségeinek áttekintése. A félév során szó esik a szlengkutatás és a nyelvtudomány viszonyáról, a szleng meghatározására tett kísérletekről, a szlengről mint kulturális jelenségről, a szleng típusairól, a magyar szleng és szlengkutatás történetéről, a szleng használatának okairól, a szleng használóiról és további kapcsolódó témákról. A tárgyhoz a tanár által meghatározott témakörből önálló gyűjtőmunka és feldolgozás is kapcsolódik.

Jegyszerzés:

A jegyszerzés érdekében a következő feladatok végrehajtását kérem:

Egy legalább 30 adatból (30 szlengszó és/vagy szlengkifejezésből) álló kis szójegyzék összeállítása és betűrendes szócikkekbe (szótárba) szerkesztése, ÉS ezek alapján egy minimum 4-5 oldalas, szakirodalomra is hivatkozó dolgozat elkészítése. Ebben az esszében a saját maguk gyűjtötte szavakat adatként, példaként felhasználva írjanak a szleng egy vagy több sajátosságáról, funkciójáról. Elemezhetik a szavak keletkezését, a jelentésbeli csoportokat, a használók és a szleng viszonyát stb. A szavak, kifejezések származhatnak bármelyik magyar szlengből, a lényeg, hogy ne már meglévő, mások által készített forrásokból gyűjtsék össze őket, hanem új adatok legyenek. A gyűjtés folyhat a Facebookon és egyéb közösségi oldalakon, készíthetnek kérdőíveket a GoogleFormsban stb. Jó lenne, ha minden adathoz lenne példamondat is. Nincs akadálya a saját szleng (önmegfigyeléses) gyűjtésének sem. A gyűjtött adatokat szócikkekbe kell szerkeszteni, és ezt a kis szójegyzéket Word vagy ezzel kompatibilis szerkeszthető fájlban kell leadni (célszerűen csatolt fájlban elküldeni) 2023. december 10-ig. Amennyiben december előtt megkapom a szójegyzéket és a dolgozatot, lehetőség van a javításaimat figyelembe véve újból beadni a javított munkát. A szócikkek felépítése kövesse a debreceni szlengszótárak (pl. A magyar katonai szleng szótára) szócikkeinek felépítését, amiről itt olvashatnak. Minden szócikknek tartalmaznia kell az adat használatának idejét és helyét.

Ajánlott áttekintő-összefoglaló olvasmány a szlengről:

Kis Tamás 2010. Alapismeretek a szlengről. Debrecen.

A félév témái:

1. Szubjektív szlengkutatás (különös tekintettel a debreceni Szlengkutatás könyvsorozatra)

Az órán vetített diák

Magyar szleng. Tanulmányok, szótárak, könyvek, a magyar szleng témaköréből (A magyar szlengről szóló és a szlengről magyarul szóló írások gyűjteménye)

A Szlengkutatás könyvsorozat

Kis Tamás 2015. Sittesduma. (Magyar börtönszlengszótár). Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó.

Mész András (rendező) 1985. Bebukottak. (Youtube, magyar dokumentumfilm)

Gerő Marcell (rendező) 2014. Káin gyermekei. (Youtube, magyar–francia dokumentumfilm — azoknak, akiket a Bebukottak végignézése után érdekel, hogy mi lett 30 év múlva a Bebukottak gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőiből)

 

2. Mi a szleng? (a szakirodalom fényében)

Az órán vetített diák

Akkezdet Phiai: Szófacsavar (Youtube)

Villanyszerelés. In: Krétakör (rendező: Schilling Árpád) 2007. FEKETEország.

Fekete ország. In: Krétakör (rendező: Schilling Árpád) 2007. FEKETEország.

Ég a város. In: Krétakör (rendező: Schilling Árpád) 2007. FEKETEország. (A FEKETEország a Krétakör közös műve: komor, groteszk, szatirikus vízió a világról, amelyben élünk. Az előadás alapjául a rendező telefonjára érkezett SMS-ek szolgáltak, melyek 160 karakterben fogalmazzák meg a napi eseményeket. A teljes film.

Kövecses Zoltán 1997. Az amerikai szleng. In: Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. (Szlengkutatás 1.) Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 7–39. (Az itteni témához elegendő a tanulmány 1. Mi a szleng? fejezetét elolvasni.)

Péter Mihály 1999. „Húsz év múlva”. (Régebbi és újabb gondolatok a szlengről). In: Fenyvesi Anna–Kis Tamás–Várnai Judit Szilvia szerk.: Mi a szleng? (Tanulmányok a szleng fogalmáról). (Szlengkutatás 3.) Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 25–39.

Stenström, Anna-Brita 1999. A szlengtől a szlengbeszédig (Egy tizenévesek beszédén alapuló leírás). In: Fenyvesi Anna–Kis Tamás–Várnai Judit Szilvia szerk.: Mi a szleng? (Tanulmányok a szleng fogalmáról). (Szlengkutatás 3.) Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 89–108. (Az itteni témához elegendő a tanulmány 2.1. A szleng szóról, 2.2 A szleng fogalma, 2.3 Miért használjuk a szlenget?, 3.1.2. Kísérlet egy modell kidolgozására, 4. Következtetés fejezetét elolvasni.)

Dumas, Bethany K.–Lighter, Jonathan 2002. Nyelvészeknek való-e a szleng szó? In: Várnai Judit Szilvia–Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás 111 éve. (Szlengkutatás 4.) Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 277–291.

Forsskåhl, Mona 1999. A szleng meghatározásáról. In: Fenyvesi Anna–Kis Tamás–Várnai Judit Szilvia szerk.: Mi a szleng? (Tanulmányok a szleng fogalmáról). (Szlengkutatás 3.) Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 77–88.

 

3. Mi a szleng? (a társas szemléletű szlengkutatás szerint)

Az órán vetített diák

Kis Tamás 2006. Is Slang a Linguistic Universal? Revue d’Études Françaises 11: 125–41. (magyarul: Nyelvi univerzálé-e a szleng?)

Chapman, Robert L. 1999. Mi a szleng? In: Fenyvesi Anna–Kis Tamás–Várnai Judit Szilvia szerk.: Mi a szleng? (Tanulmányok a szleng fogalmáról). (Szlengkutatás 3.) Debrecen. 273–279.

Zolnay Vilmos 1983. A művészetek eredete. (Pokoljárás). Budapest, Magvető Könyvkiadó.

Bahtyin, Mihail 2002. François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. Budapest, Osiris.

Nagy Zoltán Krisztián 2010. Adalékok a szleng és a karnevál kapcsolatához. (Szakdolgozat). Debrecen.

Nagy Zoltán Krisztián 2010. Adalékok a szleng és a karnevál viszonyához. (Az össznépiség és kiscsoport problémája). Modern Nyelvoktatás 16/4: 53–59.

Jelisztratov, Vlagyimir 1998. Szleng és kultúra. (Szlengkutatás 2.) Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó.

Kis Tamás: Szleng és karnevál. (Egyetemi kurzus, utoljára a 2007/2008. tanév tavaszi félévében)

 

4. A szleng stigmatizáltsága

Az órán vetített diák

Kis Tamás 2013. A megbélyegzett szleng. In: Kontra Miklós–Németh Miklós–Sinkovics Balázs szerk.: Elmélet és empíria a szociolingvisztikában. (Válogatás a 17. Élőnyelvi Konferencia — Szeged, 2012. augusztus 30.–szeptember 1. — előadásaiból). Budapest, Gondolat Kiadó 237–252.

 

5. A magyar szleng története (különös tekintettel a 18. századi zsiványnyelvre)

Az órán vetített diák

Kis Tamás 1997. Adalékok a magyar szleng történetének kutatásához (266–285. oldal, részlet ebből: Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Szlengkutatás 1. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 237–296.)

Kis Tamás 2010. A magyar szleng nyelvemlékei. In: Kis Tamás: Alapismeretek a szlengről. Debrecen.

Kis Tamás 2020. 18. századi zsiványnyelvi emlékeink kronológiája és lokalizációja két idén fellelt szójegyzék apropóján. (Videó).

 

6. A magyar szlengkutatás története

Kis Tamás 1997. A magyar szlengkutatás története (256–266. oldal, részlet ebből: Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Szlengkutatás 1. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 237–296.)

Kis Tamás 2000. A magyar fattyúnyelv kutatói. Magyar Nyelvjárások 38: 251–262.

 

7. A szleng típusai. A szleng és használói

Kis Tamás 1997. A szleng típusai. A szleng és használói (246–256. oldal, részlet ebből: Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Szlengkutatás 1. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó. 237–296.)

 

8. A magyar szlengszótárak típusai

Kis Tamás 2012. A magyar szlengszótárak (25–41. oldal, részlet ebből: A magyar szlengszótárakról. In: Szabó Dávid–Kis Tamás szerk.: Szleng és lexikográfia. Szlengkutatás 8. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó. 7–53.

 

9. A szleng az iskolai (nyelvtan)órákon

Hollóy Zsolt 2018. Módszertani ötletek a szleng tanításához. Anyanyelv-pedagógia 11/4.

Hollóy Zsolt 2019. Szlengtanítás a 21. században. (Konferencia-előadás diái). VI. Vályi András anyanyelv-pedagógiai konferencia. Nyelvi sokszínűség és sokszínű nyelv az óvodai és az iskolai nevelésben. 2019. november 30. ELTE Savaria Egyetemi Központ, Szombathely.

Csekő Györgyi–Hollóy Zsolt 2019. Suliszleng. Könyv és Nevelés 21/1: 77–98.

 

Gyűjtemény a szlengről:

  1. Magyar szleng. Tanulmányok, szótárak, könyvek, a magyar szleng témaköréből

További szakirodalom:

  1. Kis Tamás 2012. A magyar szlengszótárakról. In: Szabó Dávid–Kis Tamás szerk.: Szleng és lexikográfia. Szlengkutatás 8. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen. 7–53.

  2. Kis Tamás 1997. Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Szlengkutatás 1. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 237–296.

  3. Kis Tamás 2008. A magyar katonai szleng szótára. Második, javított, bővített kiadás. Szlengkutatás 6. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

  4. Kis Tamás szerk. 1997. A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Szlengkutatás 1. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

  5. Jelisztratov, Vlagyimir 1998. Szleng és kultúra. Szlengkutatás 2. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

  6. Fenyvesi Anna–Kis Tamás–Várnai Judit Szilvia szerk. 1999. Mi a szleng? (Tanulmányok a szleng fogalmáról). Szlengkutatás 3. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

  7. Várnai Judit Szilvia–Kis Tamás szerk. 2002. A szlengkutatás 111 éve. Szlengkutatás 4. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.