1. 1973-ban SZÉPE GYÖRGY azzal kezdte "A nyelvtudomány ma" címû antológia bevezetõjét, hogy "A kötet címében »nyelvtudomány« szerepel, ezen kívül azonban egyszer sem fordul elõ benne ez a szó: mindenütt »nyelvészetet« használunk. Az újabb tudományelméleti vizsgálódások alapján ugyanis elég világosak annak kritériumai, hogy mi tekinthetõ tudománynak, s mi nem. A nyelvvel kapcsolatos tudományos igényû foglalkozást épp az jellemzi, hogy nagy erõfeszítéseket tesznek különféle módokon ennek a tudományos státusnak az elérésére." (i. m. 9).
Napjainkban, mikor egyes névtípusok esetében több százezres adathalmazok várnak feldolgozásra, különösen aktuális feltenni a kérdést, hogy vajon a névtan megfelele a tudományosság követelményeinek, következetesen érvényesülneke azok az alapelvek, amelyek a nevekrõl való gondolkozást egy egységes tudományos rendszerbe illeszthetik.
A mai magyar névtan ebbõl a szempontból felemás helyzetben van. Elegendõ csak felszínesen áttekinteni a névtani publikációkat, és láthatjuk, hogy rendkívül eltérõ tudományos értékû és eltérõ tudományos felhasználhatóságú munkák sorjáznak a könyvespolcokon. A legfeltûnõbb az, hogy a magyar névtan kiemelkedõ, adott esetben határkõnek számító elméleti alkotásai (például J. SOLTÉSZ KATALIN "A tulajdonnév funkciója és jelentése" címû könyve) a gyakorlati munkára alig-alig voltak kimutatható hatással. Ennek legfontosabb okát a névtan alapelveinek, elsõsorban a nyelvtudomány-névtan viszonynak a tisztázatlanságában látom.1. jegyzet
Tagadhatatlan ugyanis, hogy még a névtannal szakemberként foglalkozó nyelvészek egy része is hajlamos arra, hogy a tulajdonnévi kategória összetettsége által megkövetelt, sokszempontú, komplex vizsgálatokra hivatkozva (errõl ld. HOFFMANN ISTVÁN, Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen, 1993. 4-5; vö. még uo. 34) a gyakorlati munka során háttérbe szorítsa a nevek kutatásában nyelvtudományt, jóllehet "a névtan alapvetõen nyelvtudományi diszciplína, hiszen tárgya: a név nyelvi elem, következésképpen problematikájának megközelítéséhez mindenekelõtt a nyelvtudomány elveinek és módszereinek az alkalmazása szükséges." (BENKÕ: NytudÉrt. 70. sz. 7, kiemelés tõlem: K. T.).
Ha ezt az alapelvet nemcsak az elmélet szintjén fogadjuk el, hanem következetesen érvényesítjük a gyakorlatban is, számos névtani probléma más megvilágításba kerül, hiszen így egységes, szempontkeveredéstõl mentes rendszerben vizsgálhatjuk a neveket.
2. Mostani tanulmányomban egy olyan tulajdonnévfajtáról, a jobb híján szlengneveknek nevezhetõ névtípusról szeretnék beszélni, melynek meglétérõl eddig is tudtunk, de mert a nyelv rétegzõdésének figyelembe vétele nem szokásos a névtanban, ennek a névfajtának a rendszerbe illesztése nem megfelelõ vagy legalább is részben hiányos.
Szlengneveknek azokat a társadalmi kiscsoportokban megszületõ és ott használt ragadványneveket nevezem, amelyek nyelvi síkon a szlenghez kapcsolódnak. Ezt a személynévtípust -- vagy legalább is egyes alfajait -- más-más néven megnevezve már vizsgálták a magyar ragadványnevek kutatása során, de csak önmagukban, jobb esetben a ragadványneveken belül keresve magyarázatot problémáikra. Az a tény, hogy a nyelv rétegzõdése a személynevek körében is megfigyelhetõ (a tulajdonnevek mint egy nyelvi kód vagy szubkód fõnévi rendszerének részei e szerint a szempont szerint is csoportosíthatók), indokolttá teszi a szlengnevek fogalmának bevezetését.
A szlengneveket J. SOLTÉSZ KATALIN kifejezését használva az önálló ragadványnevekkel azonosíthatjuk (vö. Tulajdonnév 62-3), egyes fajtáit a magyar szakirodalom diáknév, iskolai ragadványnév; katonai ragadványnév; bûnözõk álnevei stb. terminusok alatt tárgyalta. Közös fogalom alá rendezésüket a nyelvi tények indokolják. J. SOLTÉSZ ezt mondja róluk: "Így nevezem a teljes egyéni nevet helyettesítõ ragadványneveket (amelyek között sok a gúnynév). (...) Noha ez a típus is elõfordul falusi közösségekben, igazi hazájának a gyerekek és serdülõk világa, az iskola látszik: a gyerekek ilyen módon nevezik nemcsak egymást, hanem sokszor tanáraikat is. Az önálló ragadványnév funkcionális ismertetõjele, hogy sem családnévvel, sem személynévvel nem egészül ki (...), bár elõfordulnak átmeneti, ingadozó használatok is." (uo.).
Ezeken a szerkezeti és funkcionális szempontokon túl nagyon fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy az önálló ragadványnevek mindegyik típusa a szleng valamelyik fajtájához kapcsolódik, szóalkotásmódjában és a nevek szemléletében egyértelmûen a szleng általános tulajdonságait mutatja fel, használati körük pedig legtöbbször a szlenget használó csoportra szûkül 2. jegyzet.
3. A tulajdonnevek és a nyelvrétegzõdés összefüggéseivel ismereteim szerint eddig senki sem foglalkozott a magyar névtanban. Ennek ellenére -- mivel a nyelv egyik alapvetõ tulajdonságáról van szó -- a különbözõ leírásokban így is nagyon sok példát találunk rá.
A nyelvjárások névkincsének vizsgálatára majdnem az egész magyar névtant példaként hozhatnánk. A századforduló nyelvjárási leírásai még nagyon gyakran együtt mutatták be a tulajdonnévi szókincset a közszóival (ld. a NyF. monográfiáit: pl. NyF. 9. sz. 49, 10. sz. 59-60, 26. sz. 23-4, 29. sz. 34, 33. sz. 31-4 stb.). Napjainkban leginkább a névföldrajzi vizsgálatokkal összefüggésben tudatosodik a kutatókban a neveknek a különbözõ nyelvjárásokhoz való tartozása (a névföldrajz történetének rövid áttekintését ld.: KÁZMÉR, Falu 12-5).
A személynévkutatásban (így a szlengnevek szempontjából érdekesebb ragadványnév-kutatásban is) szinte csak területi (nyelvi szempontból nézve: nyelvjárási) sajátságokat vagy különbségeket vizsgáló munkákkal találkozunk. Kisebb vagy nagyobb személynévi monográfiáink -- csekély számú kivételtõl eltekintve -- egy adott terület névrendszerének leírására vállalkoznak (pl. ÖRDÖG FERENC, Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén. Bp., 1973; B. GERGELY PIROSKA, A kalotaszegi magyar ragadványnevek rendszere. Bukarest, 1977). Ezek a munkák a területileg (és ezáltal a nyelvileg is) zárt korpusz miatt nem kerülhetik meg a személynevek nyelvi-nyelvjárási hátterének bemutatását (ld. például B. GERGELY említett mûvében a ragadványnevek szókészlettani és hangtani sajátságai kapcsán írottakat: i. m. 122-7, 129-32), bár természetesen nem hangsúlyozzák külön -- egyértelmûsége miatt nincs is rá szükség -, hogy hogyan függ ez össze a nyelvi rétegzõdéssel.
Annak ellenére, hogy a személynévi tanulmányok egyike sem szól külön a nyelv rétegzõdésérõl, mindenki számára világos, hogy az a kijelentés például, mely szerint "az Anikó alakváltozatnak számított még néhány évtizeddel ezelõtt mindenütt, s ma is a palócságban, de legtöbben már »hivatalos«, önálló névnek tekintik" (HAJDÚ MIHÁLY, Magyar becézõnevek. Bp., 1974. 39) vagy hogy "Az Õrségben a Csicsa még megszólító- és említõnév, Sopron környékén azonban gúnynév" (uo. 43), a nyelvi-nyelvjárási rendszerek közti különbségekkel is magyarázható.
A csoportnyelvek, pontosabban a szlengek kutatásához köthetõ névtani eredményekrõl alig-alig számolhatunk be. Leginkább BACHÁT LÁSZLÓ néhány megjegyzése sorolható ide a fiatalok használta intézmény-, márka- és földrajzi nevekrõl (MNyTK. 160. sz. 229, AnyKöz. 111 és elsõsorban: Földrajzi nevek és intézménynevek az ifjúsági nyelvben: NÉ. 5: 31-4). Különösen figyelemre méltó, hogy BACHÁT az ifjúsági nyelv vizsgálata során tesz említést ezekrõl a tulajdonnevekrõl, tehát mintegy kimondatlanul a szleng szókincséhez sorolja õket.
Mindössze egy olyan -- remélhetõleg a közeljövõben megjelenõ -- munkát ismerek, amelyik nagyobb mennyiségben tartalmaz szlengbe tartozó tulajdonneveket és ezen belül szlengneveket. ZOLNAY VILMOS és GEDÉNYI MIHÁLY 1956-ban készítette el a "Budapest a fattyúnyelvben" címû összeállítást, melynek egyes fejezeteiben sok tulajdonnévi adat sorolódik fel, például Budapest szlengbeli elnevezései, a város egyes utcáinak, városrészeinek, épületeinek stb. nevei. A 8. fejezet írók, mûvészek, tanárok, közéleti férfiak ragadványneveit tartalmazza (i. m. 107-10; a munkából a Mozgó Világ közölt részleteket: 1994/5: 32-48).
A meglévõ adatok alapján a kutatások hiányosságai ellenére is föltételezhetjük, hogy minden nyelvi rétegünknek, tehát miként a köz- és irodalmi nyelv alatt ismert sztenderdnek és a helyi nyelvjárásoknak, ugyanúgy az aránylag zárt beszélõközösség használta szlengeknek is van saját névrendszerük.
4. Ha a szlengbeli ragadványneveket, azaz a szlengneveket el akarjuk helyezni a névrendszerben, nem kerülhetjük meg a magyar nyelv rétegzõdésével és a szleng értelmezésével kapcsolatos kérdéseket. Ezt a kérdéskört fölösleges volna most részletesen tárgyalni. Egyrészt a nyelv rétegzõdése magyar nyelvészet egyik aránylag sokat kutatott területe, másrészt a különbözõ elméletek olyan sok nyelvelméleti problémát vetnek föl, hogy lehetetlen a kérdés akárcsak vázlatos áttekintésére is most vállalkoznom (a frissebb szakirodalomból ld. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának elõadásait: A magyar nyelv rétegzõdése. I-II. Bp., 1988; valamint NYIRKOS: MNyj. 24: 19-30, WACHA, NytudDolg. 38. sz. 135-144, UÕ: Normatudat -- nyelvi norma. Szerk. KEMÉNY GÁBOR. Bp., 1992. 49-105).
A szlengnevek szempontjából elegendõ a különbözõ feltevésekbõl kirajzolódó legegyszerûbb képlet használata. E szerint a belsõ nyelvváltozatoknak vannak olyan fajtái, amelyek önálló nyelvi rendszerként mûködnek. Ezekben a nyelv minden szintje (önálló szó- és kifejezéskészlet, önálló grammatika hangtani, morfológiai stb. rendszerrel) megtalálható. Ilyenek például az egyes nyelvjárások és a köz- és irodalmi nyelvként emlegetett sztenderd. Az önálló rendszerekkel szemben, ezek mellett léteznek a kiegészítõ nyelvváltozatok vagy más szakszóval csoportnyelvek, szociolektusok. Ezek a vitatott státusú nyelvváltozatok a szakirodalom vélekedése szerint leginkább lexikális téren tekinthetõk önálló rendszernek, használatuk során egyébként a beszélõ alapnyelvváltozatához, bázisnyelvéhez kapcsolódva mûködnek.
A csoportnyelveknek két fõ típusát különböztethetjük meg: a szaknyelveket és a szlengeket. Szaknyelven HAJDÚ MIHÁLY meghatározása alapján (MCsopnyDolg. 1. sz. 18-9) a foglalkozáshoz, hobbihoz kötõdõ, a közös tevékenység fogalmait, cselekvéseit megnevezõ csoportnyelvet értem, melynek mûszavai a szakma számára színezéstõl, mellékértelemtõl mentesen, ideális esetben egyértelmûen jelölik az ember külsõ és belsõ világának valamely valóságmetszetét (DÁNIEL: Nyr. 106: 340). A szaknyelv azokat a fogalmakat nevezi meg, amelyek a szakma gyakorlásában szükségesek, de a bázisnyelvben nincsenek meg, vagy fogalmi tartalmuk nem elég pontos.
A szleng más jellegû szociolektus, illetve nyelvhasználati forma (beszédstílus), amit -- ANTTI PENTTINENnel szólva -- "mindenki ismer, de senki sem tud meghatározni" (Sotilasslangin sanakirja. Porvoo-Helsinki-Juva, 1984. 10). Néhány jellemzõ vonása alapján azt mondhatjuk definícióként, hogy szlengnek tekintjük "azokat a többnyire kérészéletû új szavakat vagy régi szavaknak azokat az új jelentésváltozatait, melyeket a hétköznapi élõbeszéd a tréfás hangulat keltése vagy a kifejezés színességének fokozása vagy az újszerûvel való játék öröme vagy a nyomaték kedvéért használ" (ORSZÁGH: SzótTan. 361). Mindenképpen megemlítendõ, hogy a szleng -- szemben sokak vélekedésével -- nem a modern kor nagyvárosi népnyelve: a szleng nyelvi univerzálé, minden nyelvben és a nyelveknek minden korszakában megtalálható. Létrejöttének egyik alapvetõ, talán legfontosabb feltétele egy olyan beszélõközösség, amelynek tagjai napi intenzív beszédkapcsolatban állnak egymással. Ha ez az intenzív beszédkapcsolat megvan, akkor a nyelvben feltûnnek a szlengjelenségek. Minél intenzívebb a beszélõközösség tagjainak (beszéd)kapcsolata, annál gyakoribbak a szlengjelenségek a beszédben.
A szleng keletkezésének szociálpszichológiai, pszicholingvisztikai okaiból következik, hogy a szleng a szaknyelvvel szemben -- amit a köznyelv és/vagy a nyelvjárások szókincsének kiegészítéseként lehet felfogni -- nem megnevez, hanem újranevez, azaz a már elnevezett dolgokat újabb és újabb nevekkel látja el. Ennek magyarázatát leginkább a szleng érzelmi telítettségében találjuk meg. A szlengszavak jelentésszerkezetében az érzelmi töltés miatt a denotatív jelentés mellett mindig rendkívül erõs konnotációt is találunk. Jól bizonyítja ezt az, hogy a szlengszavaknak a sztenderdben vagy a nyelvjárásokban, illetõleg a szaknyelvekben érzelmileg, hangulatilag semleges megfelelõjük van (LIZANEC-HORVÁTH-TOKÁR, Bevezetés a nyelvtudományba. Kijev, 1986. 44).
A szavak "energiájának feltranszformálása" (vö. HANKISS, Az irodalmi kifejezésformák lélektana. Bp., 1970. 118-20), az erõs érzelmi töltés miatt a szlengben a nyelvleírás szempontjából stilisztikai minõsítésekkel jellemezhetõ (durva, pejoratív, megvetõ, lenézõ, ironikus, gúnyos, tréfás, bizalmas, kedveskedõ stb.) kifejezések jönnek létre.
A szleng szóalkotásában a jelentésbeli, elsõsorban metaforikus, metonimikus szóalkotás játszik nagy szerepet. Még az alaki szóalkotásmódok esetében is megfigyelhetõ a képzettársítások gyakorisága. A szleng tekintélyes peremszókincsét a viszonylag nagy változékonyság és a szinonimabõség jellemzi.
5. Ugyanezeket az okokat és jelenségeket sorolja fel a szakirodalom az eddig vizsgált szlengnévtípusok keletkezésének magyarázataiban is. J. SOLTÉSZ KATALIN például ezt írja: "Az önálló ragadványnév rendszerint érzelmi jellegû, többnyire tréfás, nemritkán gúnyos. (...) a diáknevekre a motiváció gazdagságán és ötletességén kívül a játékos asszociáció és a névfacsarás is jellemzõ. (...) A diákkori ragadványnevek (...) gyakran módosulnak, cserélõdnek (...). A név érzelmi jellege és játékossága tehát bizonyos mértékben háttérbe szorítja az azonosító funkciót." (i. m. 63). Keletkezésükrõl GUTTMANN MIKLÓS a következõket mondja: "kizárólag lélektani alapja van a névadásnak, a gúnyolódás, kedveskedés, bosszantás a fõ cél" (Nyr. 97: 55).
Mindezekhez a megállapításokhoz még hozzátehetjük a névmennyiségi mutatók adatait is: szemben a hagyományos falusi ragadványnevekkel, melyekbõl egy személy általában egyet, nagyon ritkán kettõt, hármat visel, a szlengnevek esetében nem ritka, hogy egy embernek -- megfelelve a szleng szinonimabõségének -- négy-öt, sõt nyolc-tíz ragadványneve legyen. Ha ezeket a megfigyeléseket összevetjük a szleng tulajdonságaival, vitathatatlan nyelvi azonosságot ismerhetünk fel. Nem elhanyagolható a szlengnevek nyelvi összetartozásának bizonyításában az sem, hogy J. SOLTÉSZ KATALIN szerkezeti és funkcionális szempontok alapján, azaz nyelvi oldalról közelítve, szintén önálló típusként határozta meg a szlengneveket.
Nagyon fontos J. SOLTÉSZ megfigyelései közül az is, hogy nemcsak diákok, fiatalok viselhetnek ilyen típusú nevet, hanem a felnõttek is, legyenek akár egy hagyományos falusi közösség vagy egy gyári kollektíva tagjai. Ezek a nevek is a szlenghez kapcsolhatók: egyik esetben egy falu nyelvjárásának területi szlengjéhez, a másik esetben pedig egy munkahelyi szlenghez.
6. Felvetõdik a kérdés, hogy ha J. SOLTÉSZ KATALIN helyesen tipologizálta a szlengbeli ragadványneveket -- még ha más úton jutott is el ugyanerre az eredményre -, szükség vane az általa használt önálló ragadványnév szakszónak más terminussal való felcserélésére.
J. SOLTÉSZ elõtt a szlengnevekre nem használtak összefoglaló nevet, egyedül a csoportnév szó fordul elõ a magyar szakirodalomban ebben a jelentésben. Elsõ (és tudtommal utolsó) említésekor 1966-ban B. GERGELY PIROSKA a következõket jegyezte meg róla: "A csoportnevek vizsgálata egyike azoknak az új kutatási területeknek, amelyek felé a személynévkutatók figyelme újabban fordul. A VI. és VII. nemzetközi névtudományi kongresszuson többen is foglalkoztak a különbözõ emberi csoportosulásokhoz: klubokhoz, egyesületekhez, katonai alakulatokhoz stb. tartozók elnevezéseivel." (NyIrK. 10: 388).
A csoportnév szakszó azonban nem tûnik a legmegfelelõbbnek a fogalom kifejezésére. Egyrészt azt sugallhatja, hogy a csoportnyelvek neveirõl van szó. A csoportnyelv azonban tágabb fogalom a szlengnél, és mivel az önálló ragadványnevek használata a csoportnyelvek közül csak a szlengre jellemzõ, nem volna szerencsés egy ilyen képzetet keltõ terminus.
Másfelõl a csoportnév szó afféle félrevezetõ jelentést is hordozhat, hogy egy csoport, azaz több ember összefoglaló nevérõl van szó. Ebben a jelentésben egy hasonló kifejezést KISVÁRDAI KÁROLYtól ismerünk. Õ csoportragadványnevek-nek nevezte az osztályon belüli kollektívák elnevezéseit (Nyr. 98: 279).
Tanulmányomban a szlengnév terminust használom, bár ez sem kifogástalan megnevezés 3. jegyzet. Használatát leginkább azzal indokolhatjuk, hogy ezzel hangsúlyozni tudjuk e ragadványneveknek a szlenghez való kapcsolódását, még ha a név utótag nem is teszi egyértelmûvé, hogy a szlengben található tulajdonnevek közül melyekre vonatkozik. Esetleg még szóba jöhetne a pontosabb "szlengragadványnév" szakszó is, de ez meglehetõsen nehézkesnek tûnik.
Végül is akár a csoportnév vagy a szlengnév, akár az önálló ragadványnév szót használjuk ennek a névtípusnak a jelölésére, számolnunk kell azzal, hogy altípusainak megnevezése (diáknév, katonai ragadványnév stb.) a késõbbiekben is háttérbe fogja szorítani az összefoglaló nevet.4. jegyzet Ezt talán nem is kell bajnak tekintenünk, hiszen ha tisztáztuk az egyes szlengnévfajtáknak a bázisnyelvükhöz, a szlenghez való viszonyát, akkor a feldolgozás során a szakszó sugallta definíció nem viszi tévútra a kutatást.
Az egyes szlengnévfajták külön megnevezése egyébként nagyon könnyen indokolható, hiszen a szlengnevek a szlenghez hasonlóan erõs tagolódást mutatnak, és mivel egyes altípusai a szleng egy-egy fajtájának felelnek meg, nyelvileg is kimutathatók az elkülönítõ jegyek, még ha nagyon sok közös vonást találunk is bennük.
7. A szlengnek három fõ típusát kell megkülönböztetni. Egyrészt beszélhetünk a közszlengrõl, ami a nyelvet beszélõk számára általánosan ismert dolgokat, fogalmakat megnevezõ, országszerte elterjedt szlengjelenségek összefoglaló neve. Ez a típus az egyes csoportok szlengjében egyéb szlengfajták szavaival keverve jelenik meg. Mivel a közszleng nem kötõdik társadalmi kiscsoportokhoz, ragadványneveket nem nagyon társíthatunk hozzá. Talán az egymástól teljesen független közösségekben elõforduló azonos szlengneveket sorolhatjuk ide. Ilyenek például a testalkatra, testrészre utaló nevek közül a Dagi, Coli, Törpe, Kopasz, amelyek nagyon sok helyen megtalálhatók.
A szleng másik fajtáját a területi szlengek képezik. Ezeknek érvényessége területileg korlátozott, gyakran egy-egy helyi nyelvjárás szókincsének tekintik õket (vö. a magyar dialektológiában "tréfaszó"-ként számon tartott kifejezésekkel). A nyelvjárási bázisnyelvû (általában falusi) közösségek önálló ragadványneveit sorolhatjuk ehhez a szlengtípushoz. Legjellemzõbb példái a falusi gúnynevek közül kerülnek ki.
A szleng harmadik -- a ragadványnevek szempontjából legfontosabb -- fajtája a szakszlengeké. A szakszlengek foglalkozás, hobbi, érdeklõdés alapján tömörülõ csoportokban jönnek létre, és nagyon gyakran az adott szakma szaknyelvéhez is kapcsolódnak. Mivel a társadalmi kiscsoportok általában valamilyen szakmai azonosság alapján szervezõdnek, természetes, hogy a szlengnevek -- melyek létrejöttének egyik fontos feltétele egy mûködõ kiscsoport -- leggyakrabban a szakszlengekhez kapcsolódnak. A szakszlengeknek nagyon sok fajtája van, legtöbb adat a tolvajnyelvrõl, a diáknyelvrõl és a katonai szlengrõl áll a rendelkezésünkre. A szakszlengek ragadványnevei közül is inkább csak a jól ismert típusok neveirõl vannak ismereteink.
8. Az eddigi kutatások a szlengneveket mindig külön vizsgálták, néhány típusának (iskolai, katonai ragadványnevek, a sportolók és a bûnözõk ragadványnevei) egymás melletti bemutatásával is csak egy tanulmányban találkozhatunk (MIZSER LAJOS, A ragadványnevek típusai az újabb kutatások tükrében: ActaAcadPedNyíregyh. 11/D. 142-3).
Legtöbben az iskolai ragadványnevekkel foglalkoztak; megfigyelése nagyjából az ifjúsági nyelvi vizsgálatokkal együtt indult és folyt az 1960-1970-es években. A viszonylag széles körû kutatásoknak köszönhetõen errõl a névtípusról vannak a legpontosabb ismereteink: az inkább adatközlõ 5. jegyzet vagy a gyûjtés módszertani kérdéseit 6. jegyzet tárgyaló publikációktól a névadás indítékait és az iskolai ragadványnevek létrehozásának nyelvi eszközeit 7. jegyzet vizsgáló tanulmányokig, valamint kisebb ismeretterjesztõ cikkekig 8. jegyzet nagyon sok írás jelent meg az iskolai ragadványnevekrõl. Többen foglalkoztak ennek a névfajtának az iskolatípusokhoz kapcsolódó csoportjaival is. 9. jegyzet Az iskolai ragadványnevek között kell megemlíteni a tanári ragadványneveket. Ezek ugyanúgy a diákszleng bázisán jönnek létre, mint a diáknevek, ugyanazok a szóalkotási módok figyelhetõk meg bennük és használóik is ugyanazok, mint a diáknevek esetében, ezért ezeket is az iskolai ragadványnevekhez sorolhatjuk (vö. BACHÁT LÁSZLÓ, A tanári ragadványnevekrõl: MNévtDolg. 100. sz. 37-43).
A katonai ragadványnevek feltárása az iskolai ragadványnevekénél jóval elmaradottabb, lényegében MIZSER LAJOS 1973-ban írott cikkén kívül (Katonai ragadványnevek: MNy. 69: 69-75) csak apróbb megjegyzések vonhatók ide (UÕ: Honvédségi Szemle 1985/10: 109; H.[AJDÚ] M.[IHÁLY]: NÉ. 9: 143).
A bûnözõk ragadványneveirõl még ennyit sem tudunk, bár tolvajnyelvi szótárainkban és egyéb helyeken számos, névtani szempontból még nem vizsgált adat található.10. jegyzet
9. A szlengneveket általában a névadás indítéka és a névalkotás alaki eszközei szerint szokás rendszerezni. Az újabb vizsgálatok szociolingvisztikai jellegû szempontokkal is kiegészítették a vizsgálatokat. FÜLE BERNADETT például a diákneveket a használó közösség szociometriai mutatóival vetette össze (Ragadványnevek szociometriai vizsgálata egy ceglédi általános iskolában. Bp., 1990. MNévtDolg. 88. sz.). Fontos következtetések levonására alkalmas az egy közösségen belüli névváltozások megfigyelése is, különösen a névélettan számára szolgáltatnak hasznos adatokat az ilyen felmérések.11. jegyzet
10. A viszonylag sokrétû szinkrón kutatás mellett történeti vizsgálatról -- elsõsorban nyelvi anyag híján -- még a szlengnevek ismertebb típusai esetében sem beszélhetünk. Néhány korábbi közlés 12. jegyzet neveit ma már történeti adatként kezelhetjük, de múlt századnál régebbi neveket nem nagyon ismerünk. Az adatok hiánya ellenére bízvást mondhatjuk, hogy a szlengnevek létrejötte nem újkeletû dolog, s mint ahogy a magyar nyelv legkorábbi adatai a tulajdonnevek közül kerültek ki, feltételezhetjük, hogy a szleng elsõ emlékeit szintén ebben a szófaji csoportban kell keresnünk. A magyar szleng (vagy ahogy õk nevezték: a fattyúnyelv) kutatása során ZOLNAY VILMOS és GEDÉNYI MIHÁLY szintén erre a következtetésre jutott. Szerintük az EtSz. 1370-80 k.: "Ladislaus dictus lagfazou" és az OklSz. 1429: "Georgius Polczonzaro dictus" adata a magyar szleng elsõ nyelvi emléke (A magyar fattyúnyelv szótára. (Kézirat). Bp., 1962. I, 0216-7). Ezeknek a korai adatoknak a szlengbe való besorolása meglehetõsen bizonytalan, de gúnyos, a testiséget kiemelõ szemléletük éppenséggel utalhat szlengnévi mivoltukra is.
Biztosabb adatok csak jóval késõbbi idõszakból állnak a rendelkezésünkre. Ezek elsõsorban a bûnözõk ragadványnevei közül kerülnek ki, hisz az írásbeliségben, a büntetõperek során leginkább ezek lejegyzésére volt szükség. A nevek általában a nagyobb bandák perirataiból kerülnek elõ, hisz ezek bandák alkották azokat a kiscsoportokat, amelyekben a nevek egyáltalán létrejöhettek.
Az elsõ magyar tolvajnyelvi szójegyzék(ek)et tartalmazó iratok például több vásári tolvaj maguk között használt ragadványnevét megõrizték, bár a "Czagany Andras es Tarsai Balas Mihaly Görög Samuel Tsengeri Istvan Gyanus Tolvajok ellen" indított eljárás jegyzõkönyveiben (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltára IV. A. 505/e. 7. csomó. 1776. 14) inkább csak a falusi ragadványnevek jegyeit mutató adatokat találunk: Sánta Szabó, Balás (Csorba) Mihály, Juhász (Csillag) Gyurka, Molnár (Szentmihályi) Gyuri, Pataki (Vicsori) Samu. A ragadványnevekrõl legtöbbször csak azt tudjuk meg, hogy a zsiványok használták ("BunÓás Pista, máskép a' mint a' ZÐiványosok hivják Dám SÅürös Pista": Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár IV. A. 9/cc. 63. doboz 13), a névadás indítékát ritkán említik ("azért hivtuk BoÓornak mert igen boÓri haja van": HBML. IV. A. 1018/d. 2. csomó). -- Azzal a mai gyûjtéseknél is gyakori esettel is találkozhatunk, hogy különbözõ magyarázatokat adnak egy-egy név keletkezésére. A zsiványok között Czipó Jóska néven ismert tolvaj -- valódi nevét a bíróságnak sem sikerült megállapítania, az alább idézendõ nagykállói iratban Isó, alias Nagy, alias Kováts Andrásként szerepelt, de többen Szabó, illetve Hatházi családnevûnek mondták -- ragadványnevének keletkezésérõl a következõket olvashatjuk: "ValÓ meg nem Óenem tégeÓet Czipó AnÓráÐnak hivnak a' Siványok, mert az ábrázatod is azt mutatya?" (SzabSzBML. IV. A. 9/cc. 63. doboz 2). Varga Erzsók vallomása szerint "azert hijak CZipónak, hogy az annya czipó sûtõ, de az igaz neve Szabó Jóska." (uo. 7-8, ugyanígy: HBML. HbFl. IV. A. 505/e. 7. csomó. 1776. 14: 23a). Czagány András szerint a nevezett felesége volt cipósütõ Debrecenben a Váradi utcában (HBML. IV. A. 1018/d. 2. csomó). Egyes nevek eredetérõl adatok híján csak bizonytalan feltevéseink lehetnek (például a bandavezér Czagány András Konyás (? < konya 'kajla') nevérõl), vagy még ezek sem, mint Katona István Dám Szûr ragadványneve esetében (HBML. HbFl. IV. A. 505/e. 7. csomó. 15).
Korai szlengneveink összegyûjtése és feldolgozása mindenképpen fontos lenne, hisz a névtörténet számára nyújtandó adalékokon túl a szleng története és mûködése szempontjából is értékes információkat kaphatnánk.
11. A másik aktuális feladat a szleng-szlengnév és a szlengnév-hagyományos ragadványnév viszony tisztázása volna.
A szleng egy-egy típusának és a hozzá tartozó szlengnevek kapcsolatának egyértelmû bizonyítása csak nyelvi szinten lehetséges. Ezt a kérdést most csak nagyon röviden érintem, hisz egyelõre nem állnak rendelkezésünkre olyan adatok, amelyek alapján meghatározhatnánk, hogy a szlenget a többi nyelvváltozattól milyen nyelvi jellemzõk különböztetik meg. Mivel a szleng ugyanazokkal a eszközökkel él, mint bármelyik más nyelvi rétegünk, a "szlengség" kimutatása csak bizonyos mennyiségi mutatókkal volna lehetséges (például az egyes képzõk, szóalkotásmódok gyakorisága, jellegzetes mondatfûzési formák, szóképek stb.), melyek feltérképezésére a statisztikai feldolgozás volna a legalkalmasabb, ha volnának viszonyítási alapul használható köznyelvi vagy más nyelvi rétegbõl való felméréseink. Ezek híján csak szubjektív megállapításokat tehetünk.
Elsõsorban a szóalkotásmódok, a "felhasznált" szlengszavak és a nevek stilisztikai sajátosságai utalnak a szlengnevek és a szleng kapcsolatára, s egyben ezek a vonások mutatják a szlengnevek eltérését a "hagyományos" ragadványnevektõl. BACHÁT LÁSZLÓ például jó érzékkel, bár nem egészen pontosan ezt írja a szlengnevek keletkezésének motivációjáról és szóalkotásmódjáról: "A diákság körében ritkán hozott létre a megkülönböztetés szükségessége ragadványnevet, inkább a csúfolódó és bókoló hajlam. A névadási indítékok ugyanazok az iskolában is, mint a faluban, az egyes csoportok megterhelése azonban más és más. Falun szívesen neveznek meg valamilyen tulajdonságot melléknévvel, a diákság inkább fõnevet használ, olyan dolog, tárgy, élõlény vagy személy nevét, amely hasonló tulajdonsággal rendelkezik. Pl. Bodrogolasziban egy Pásztor nevû ember a fatelepen lakik, a Telepi nevet viseli, a leánya azonban az iskolában a Forgács nevet kapta." (MNyTK. 170. sz. 134).
A szlenget és a szlengneveket összevetve bizonyára nem lenne nehéz az azonosságok kimutatása. A Fridzsider vagy a Lükverc diáknevet például ugyanolyan jellegû asszociációsor, összetett jelentésváltozás hozta létre, mint a katonai szleng golyóstoll 'törzsfõnök' vagy fácános 'fogda' jelentésû szavait 13. jegyzet, és az alaki szóalkotás terén is könnyen találunk gyakoriságukban inkább a szlengre jellemzõ sajátosságokat, (például a képzõk között a csek (Csocsek < Csorvási, Szacsek < Szatmári; vö. ORSZÁGH: Nyr. 92: 335-6) vagy az ësz képzõ: vö. JUHÁSZ JENÕ: MNy. 28: 221-4).
12. A sort folytathatnánk további példákkal, amelyek erõsítenék vagy gyengítenék az elmondottakat. Az viszont biztosnak látszik, hogy a szlengnevek státusának végleges tisztázásához, a magyar névrendszerben való elhelyezéséhez olyan további, az alkalmi megfigyeléseken túli vizsgálatok szükségesek, amelyek nemcsak a névhasználó közösség fajtája, valamint a gyûjtõk és az adatközlõk nyelvérzéke alapján ítélik meg ezeket a ragadványneveket, hanem objektív nyelvi tények segítségével is.
KIS TAMÁS
* Tanulmányom a miskolci V. Magyar Névtudományi Konferencián elhangzott elõadásom (A csoportnevek) kibõvített, több ponton módosított változata. -- VISSZA a szöveghez
1. Az alapelvek tisztázatlanságán túl egy másik, általam nagyon fontosnak tartott ok is hátráltatja a névtan fejlõdését. Ez az öncélú gyûjtésközpontúság. "Ennek a - meglehetõsen gyakori, és korántsem kizárólag a szakma peremén elhelyezkedõ »alkalmi kutatókra« jellemzõ - megoldásnak megvan a maga ideológiája: valakinek vállalnia kell az elõkészületeket, az anyagfeltárás aprómunkáját a majdan s mások által elvégzendõ szintézis érdekében. Mivel a nyelvészet számos részterületének (...) a legfõbb elérendõ ideálja a Nagy Szótár (vagy Nagyszótár), az anyaggyûjtés éthosza igen hasznos: ki-ki keze alá dolgozik annak az igazi, szintetizáló elméjû nyelvésznek, aki majd betetõzi a vállalkozást, így adván utólag értelmet az összes elõkészületnek. A baj csupán az, hogy ez a gondolkodásmód gyakran elfedi a tudományos kutatómunka igazi tétjét, az anyaggyûjtésnek és az anyag értelmezésének egymásra vonatkoztatását. Illúzió ugyanis azt hinni, hogy az interpretáció ugyanolyan gondossággal és részletességgel végezhetõ el jóval késõbb és más által, mint ha a gyûjtõ tenné meg - gyakorlatilag már a gyûjtés pillanatában. Olyan megfigyelések is elveszhetnek e mulasztás miatt, amelyeket lehetetlen pótolni." (SZILÁGYI: BUKSZ 4: 429-30).
A magyar névtanra különösen jellemzõ, hogy mûvelõi közül sokan tudományos értékként kezelik a puszta adatgyûjtést, azt, amit legfeljebb a tudományos munka elõkészítésének egyik elsõ szakaszaként tarthatnánk számon. Mivel a nyelviség egyik legfontosabb kritériuma: a rendszer leírása hiányzik ezekbõl a gyûjteményekbõl, szinte törvényszerû, hogy az ilyen típusú munkák elszaporodásával háttérbe szorul a nevek nyelvtudományi vizsgálata, de még a nyelvtudományi vizsgálat lehetõsége is. -- VISSZA a szöveghez
2. Más vonatkozásban ugyanezt mondja KÁLMÁN BÉLA is: "Gyárban, munkahelyen, hivatalban, katonaságnál szintén kialakulhatnak ragadványnevek, de ezek általában egyéniek, a családig nem érnek el, és így természetesen nem is öröklõdnek, sõt még az esetleges új munkahelyig sem jutnak" (NV4. 96-7). Vö. még J. SOLTÉSZnál: "A diákkori ragadványnevek csak ritkán élik túl az iskolai éveket" (i. m. 63). -- VISSZA a szöveghez
3. A szlengnév szakszót SEBESTYÉN ÁRPÁD ajánlotta számomra. Ugyanezt a szót javasolta HOFFMANN OTTÓ is, de õ a szlengben elõforduló nem személynévi tulajdonnevekre is használná a terminust. -- VISSZA a szöveghez
4. Terminológiai problémákat az iskolai ragadványnevekkel kapcsolatosan is említhetünk. KÁLMÁN BÉLA az iskolában keletkezõ, a diákoknak egymást és tanáraikat megnevezõ neveit ragadványnévnek tekintette (NV.4 96). Mivel magának a ragadványnév terminus technicus használata sem egységes (vö. FEHÉRTÓI: MNy. 62: 462-5; - h -, NÉ. 2: 6-16; BALÁZS JUDIT: NytudÉrt. 114. sz. 5-12), érthetõ, hogy a BERÉNYI ZS. ÁGNES bevezette iskolai ragadványnév mûszó (Köznevelés 25/21: 24) vitát váltott ki. KOVALOVSZKY MIKLÓS az ÉrtSz. meghatározása alapján helytelennek tartotta, mivel szerinte csak a hivatalos névvel együtt álló név tekinthetõ ragadványnévnek (Köznevelés 25/24: 19), s azt javasolta, hogy amíg nem találunk rá jobb szót, egyes típusai szerint (diáknév, pajtásnév, tréfanév, becenév, csúfnév, jellemnév, galerinév) kell megnevezni (uo.).
Ez utóbbi véleményhez kapcsolódik MIZSER, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy "ezek a nevek nem tartoznak a szó legszorosabb értelmében vett ragadványnevek közé. Ritkán szolgálják a megkülönböztetést, és csak egy részük gúnynév. A terminus technikus vitatott; mi a diáknév mellett döntöttünk, mivel diákok adják diákoknak." (Nyr. 95: 40). Megjegyzendõ, hogy MIZSER - bár az iskolai ragadványneveket késõbbi cikkeiben is következetesen diáknévnek mondja - az ezekkel jellegzetességeiben tökéletesen megegyezõ katonai ragadványnevekre már a ragadványnév szót használja (vö. MNy. 69: 69-75).
A szakirodalom alapján úgy tûnik, hogy az iskolai ragadványnév bizonyult életképesebbnek, és csak ritkább szinonimaként tûnik fel mellette a diáknév. Én magam azt tartanám a legjobb megoldásnak, ha az iskolai ragadványneveket az iskolai közösségekben kialakult és használt ragadványnevekre alkalmaznánk, és ennek csak egyik altípusát, a diákokra használt neveket neveznénk diáknévnek, hisz egyébként az iskolai ragadványnevek közé egy másik jellegzetes iskolai ragadványnévtípus is tartozik, a tanári ragadványneveké. -- VISSZA a szöveghez
5. DEÁK ANDREA-HERNÁDI BEÁTA-HICSKA MÁRTA-KEREKES ÉVA-MÁRTA BEÁTA-MISI ÁGNES-MOLNÁR MÁRTA-TOMAN ILDIKÓ, A hatvani középiskolások kereszt-, bece- és ragadványnevei. Bp., 1991. MSznAd. 95. sz.; Pucsok Lászlóné, A miskolci 39. Számú Általános Iskola tanulóinak szólító- és keresztnevei: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. Miskolc, 1989. 160-4; Somlósi Antónia, Budapesti középiskolások szólítónevei az 1960-as évek elején. Bp., 1980. MSznAd. 26. sz.; SZ. JANKÓ KATALIN, Szombathelyi középiskolások szólítónevei. MSznAd. 53. sz. Bp., 1983. -- VISSZA a szöveghez
6. BALOGH LÁSZLÓ, Az iskolai ragadványnevek gyûjtése és feldolgozása: NÉ. 10: 106-16; BERÉNYI ZS. ÁGNES, Az iskolai ragadványnevek gyûjtése: Nyr. 96: 414-9; SZILÁGYI FERENC, Adatok és szempontok a diáknevek vizsgálatához: Nyr. 97: 51-5. -- VISSZA a szöveghez
7. BACHÁT LÁSZLÓ, A ragadványnevek néhány problémája: NytudÉrt. 70. sz. 130-4, Az iskolai ragadványnevek alaki és jelentéstani problémái: ActaAcadPedNyíregyh. 6/C: 101-11, A hivatalos névbõl alakult ragadványnevek az iskolában: MNy. 67: 439-49, A lelki tulajdonságokra utaló iskolai ragadványnevek: Nyr. 96: 16-20, A testi tulajdonságra utaló ragadványnevek az iskolában: ActaAcadPedNyíregyh. 4: 299-307; BALOGH LÁSZLÓ, A mozaik ragadványnév: Nyr. 112: 504-5; KISVÁRDAI KÁROLY, Adalékok az iskolai ragadványnevek kutatásához: Nyr. 98: 277-82; MIZSER LAJOS, Adalékok a diáknév kutatásához: Nyr. 96: 419-22, A diáknevekrõl: Nyr. 95: 40-2, Élménynevek: Nyr. 102: 407-9; TÖLGYESSY ZSUZSANNA, Ragadványnévadás a családban és az iskolában: Nyr. 117: 340-2. -- VISSZA a szöveghez
8. BACHÁT LÁSZLÓ, Név és névadó: Szépen magyarul 72-3; BERÉNYI ZS. ÁGNES, Az iskolai ragadványnevek: Köznevelés 25/21: 24-5; GERENDELI GYÖRGY, Kokó, Cila és társaik: ÉA. 11/1: 13-4; KOVALOVSZKY MIKLÓS, "Ragadványnevek" az iskolában: Köznevelés 25/24: 19; LIGETI ÁGNES, Az iskolai ragadványnevekrõl: Hajdú-Bihari Napló 46/147 (1989. június 24): 8; MIZSER LAJOS, A ragadványnevek világa: Élet és Tudomány Kalendáriuma 1985.; SZENDE ALADÁR, Ragadványnevek: Köznevelés 44/2: 11. -- VISSZA a szöveghez
9. BACHÁT LÁSZLÓ, Ragadványnevek az általános iskola felsõ tagozatán: ActaAcadPedNyíregyh. 3: 121-9, Szólítónévvizsgálatok a felsõ tagozatos általános iskolai tanulók körében: uo. 7/C: 73-118; FÉNYES ZOLTÁNNÉ, Vájártanulók szólítónevei: NÉ. 1: 38-44; GUTTMANN MIKLÓS, Ragadványnevek az általános iskola felsõ tagozatos tanulóinak körébõl: Nyr. 97: 55-61; KOVÁCSNÉ JÓZSEF MAGDA, Ragadványnév-használat egy városi iskolában: NyIrK. 26: 126-30. -- VISSZA a szöveghez
10. JENÕ SÁNDOR-VETÕ IMRE, A magyar tolvajnyelv és szótára. Bp., 1900. 22-5 (a betyárok álneveirõl), 36-8 (gúnynevek); TÁBORI KORNÉL-SZÉKELY VLADIMIR, A tolvajnép titkai. Bp., 1908. 89-91 ("Álnevek és gunynevek"); KEMÉNY GÁBOR, A tolvajnevek: Magyar Rendõr 4 (1937): 54-56; KÜLLÕS IMOLA, Betyárok könyve. Bp., 1988. 34-8 (36-8: betyárok álnevei). -- VISSZA a szöveghez
11. BERÉNYI ZS. ÁGNES, Az iskolai ragadványnevek élete: NytudÉrt. 83. sz. 98-104; KARACS ZSIGMOND, Két nemzedék osztálynévsorai ragadványnevekkel: NÉ. 7: 93-5; MIZSER LAJOS, A diáknevek életérõl: NÉ. 7: 91-2. -- VISSZA a szöveghez
12. CSEFKÓ GYULA: Nyr. 28: 477; GALAMBOS DEZSÕ, Diákgúnynevek: Nyr. 45: 142; JENÕ SÁNDOR: Nyr. 28: 477; KOVÁCS LÁSZLÓ, Debrecen-nyulasi gúnynevek: MNyj. 3: 174-84; OLÁH GÁBOR: NyF. 26. SZ. 42; OLTYÁN SÁNDOR: Nyr. 45: 141; PAPP LÁSZLÓ, Technikus argot. Bp., 1944. (a szótárban több tanári ragadványnév is szerepel); PARÁSZKA GÁBOR: Nyr. 44: 335; SCHOBER: Nyr. 26: 190; ZSEMLEY OSZKÁR: Nyr. 30: 303. Ld. még a bûnözõk álnevei között is a 10. lábjegyzetben. -- VISSZA a szöveghez
13. A Fridzsider nevet kellemetlen szájszagáról kapta viselõje a következõ gondolatmenettel: lehelet --> Lehel hûtõszekrény --> frizsider ~ fridzsider. A Lükverc név családnévbõl származik: Gajdos --> Galacsin --> Galacsintúró bogár, amely hátrafelé halad --> rükverc ~ lükverc 'hátra(menet)'. A golyóstoll asszociációsora: törzsfõnök 'katonai beosztás' --> 'indián fõnök' --> ismert indián névtípus: Fehér Toll --> golyóstoll (+ golyós 'bolond'); a fácános-é: a fogdában foglyok tartózkodnak --> fogoly 'szabadságától megfosztott személy' --> 'fácánnal rokon madár'. -- VISSZA a szöveghez