Mi a szabályos, és mi a szabálytalan?

Előadó: Kálmán László (MTA–ELTE Elméleti Nyelvészet Kihelyezett Tanszék; MTA Nyelvtudományi Intézet)
Helyszín: MTA Debreceni Területi Bizottság (DAB) székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.), I. emelet „C” terem (Kis előadó)
Időpont: 2013. február 25. (hétfő) 16:00

A generatív nyelvtan képviselői között, sőt, bevezető tankönyveikben is sokat emlegetett „eredmény”, hogy a nyelvi kifejezések két csoportba sorolhatók: vannak készen tárolt, rendhagyó kifejezések, és vannak szabályok segítségével alapelemekből előállítottak. A 2000-es évek óta ezt a szembeállítást számos neurolingvisztikai bizonyítékkal is alátámasztották, különböző képalkotó eljárások segítségével, és ezek is bekerültek a bevezető tankönyvekbe.
Előadásomban először megvizsgálom, példákkal illusztrálom, hogy a „szabályos” és a „rendhagyó” alakok, szerkezetek között nyelvészeti szempontból mi is a különbség. Úgy tűnik, hogy a szigorú értelemben vett nyelvi tények nemigen támasztják alá a két fogalom éles szembeállítását, azt a dichotómiát, amely pedig a főáramnak számító generativizmus szerint kísérletileg is bizonyítható tény.
Ezek után megpróbálom feloldani az így keletkezett ellentmondást. Vajon minek köszönhető, hogy a generativisták rendszeresen ennyire más eredményre jutnak, mint amit a megfigyelhető adatok alapján gondolnánk? Amellett fogok érvelni, hogy a kísérleti módszertanban eleve el van rejtve az a szemlélet, ami a kutatókat félrevezeti. A tárolás és kiszámítás kettőssége mint (a számítógépek működéséből vett) metafora eleve meghatározta az eddigi méréseket és értékelésüket.


Az előadás ajánlója a Nyest.hu-n:
Mi a szabályos, mi a szabálytalan?


Az előadás videofelvétele:
Az előadás letölthető, a kivetített diákat külön ablakban mutató videofelvétele a Videotoriumon látható.




Linkek:

Kálmán László honlapja


A 2013. évi tavaszi társas-kognitív nyelvészeti előadás-sorozat sorozat további előadásai:
2. Szabó Tamás Péter (MTA Nyelvtudományi Intézet): Szabály, vélemény vagy hagyomány? Nyelvi értékítéletek nyomában (2013. március 4.) – További részletek az előadás honlapján.
3. Békés Vera (MTA Filozófiai Intézet; EKF Filozófia Tanszék): Réger Zita hagyatéka (2013. március 11.) – További részletek az előadás honlapján.
4. Tompa Tamás (ME Preventív Medicina Tanszék; Department of Neuroscience, Medical University of South Carolina, Charleston): Van képünk hozzá? Avagy mire KÉPes a posztmodern idegtudomány társas környezetben (2013. március 18.) – További részletek az előadás honlapján.
5. Wéber Katalin (PTE, Idegen Nyelvi Titkárság): Igévé vált tettek. Az igeragozás megjelenése a magyar gyermeknyelvben (2013. március 25.) – További részletek az előadás honlapján.
6. Gyarmathy Zsófia (Applied Logic Laboratory, Budapest): A bizonytalanság két arca: hiány és variáció a fonológiában (2013. április 8.) – További részletek az előadás honlapján.
7. Nemes László (DE OEC, Egészségügyi Humán Tudományok Tanszék): A moralitás fogalma társas-intuicionista megközelítésben (2013. április 15.) – További részletek az előadás honlapján.