Az olvasó alighanem a magyar diákszleng legnagyobb szókincsű szinonimaszótárát tartja a kezében. Szokatlan, speciális a tartalma és a felépítése.
Anyagának nagy részét -- a JPTE támogatásával -- néhány előzetes gyűjtés után -- 1987-88-ban -- az ország minden megyéjének néhány iskolájában viszonylag reprezentatív mennyiségben, tanulók, tanárok, iskolák közreműködésével a 10-14 évesektől gyűjtöttem össze.
Ezt megelőzte a 70-es évek közepétől két oktatási kísérletem. Az egyik az új koncepciójú komplex nyelvi-kommunikációs nevelés modelljének kipróbálására irányult, a másik vele párhuzamosan, de szélesebb körben folyt a fogalmazástanítás (szövegalkotás) új útjainak kimunkálása céljából. A kísérletekben az ún. ifjúsági nyelv is terítékre került, így számos magnófelvétel és írásos munka birtokába jutottam.
Azért foglalkoztam ennek a korcsoportnak szlengjével, mivel nyilvánvaló, hogy az ifjúsági nyelv már ebben az életkorban jelentős szerepet játszik (sőt fiatalabbaknál is!), s egyetemünk korábban főiskola lévén csupán ennek a korcsoportnak, az ált. iskola felső tagozatának képzett tanárokat. Ugyanakkor a nyelvtudomány a 15 éven felüliek nyelvhasználatát vizsgálta elsősorban.
Joggal vetődik fel tehát, nevezhető-e a felsős általános iskolás diáknak. Ha a felső tagozat helyettesíti a korábbi nyolcosztályos gimnázium alsó négy osztályát és a polgári iskolát, akkor mindenképp.
Foglalkozás szemszögéből is ez a réteg természetszerűleg egységes: mindenki általános iskolai tanuló. Nyelvhasználatuk azonban nem specifikus iskolai nyelv (nem iskolai szleng vagy diákzsargon csupán), nem korlátozódik az iskolai fogalmak, cselekvések, történések megnevezésére, hanem -- s ez minden csoportnyelvre jellemző -- kiterjed szinte az élet egészére. Márpedig az utóbbira vonatkozó szókincs nagyobb részét a serdültebb ifjúságtól, az idősebb (tehát a "diákként" felfogott) tanulóktól s a felnőttektől sajátítják el. -- saját bevallásuk szerint. Kisebb hányadát maguk alkotják, s egymástól lesik el. Ily módon diákszleng is, ifjúsági szleng is, általános szleng is. Bár homogén korcsoport s egy adott szinkron időtartam (a 70-es, 80-as évek) nyelvhasználata, előzményként benne van a múlt is, s a többi korcsoport beszédstílusa is.
A "szociális háttér" s az ebből fakadó műveltségbeli és érdeklődési különbségek is nagyfokúak. A gyűjtés során tehát arra is kerestem választ -- szociolingvisztikai szemszögből is --, hogy az évek folyamán serdülőkorba lépő tanuló nyelvi környezete miképp befolyásolja nyelvhasználatát. Pl. a speciális nyelvjárás; a nemzetiség (német, horvát, szerb, román, szlovák, szlovén) vagy etnikai csoport (cigány) esetleg még meglévő "háttérnyelve"; a határon túli kétnyelvűség; az itthon tanult más (idegen) nyelvek; valamely felekezet nyelvi sémái; a kollégium, nevelőotthon, kisegítőiskola, továbbá valamely specifikus ipari vagy mezőgazdasági ágazat, kultúr- vagy sportegyesület szaknyelve; a falusi (tanyai) vagy városi (külvárosi) környezet; és nem utolsósorban a szülők s a közvetlen hozzátartozók nyelvhasználati sajátosságai.
Fel akartam térképezni az akkori iskolai úttörőszervezet sajátos mozgalmi nyelvét, zsargon kifejezéseit -- fölhasználva az iskolaújságok, iskolastúdiók, szakkörök, rajnaplók stb. írott és élőszóbeli anyagát is.
Az összegyűjtött mintegy negyedmilliós korpuszból 32500 cédula, nyelvi variáns állt össze. Ezek ugyan bekerültek az 1990-re elkészült 313 oldalnyi szó- és kifejezésgyűjtemény kéziratába, hogy a valóságot híven tükrözzék, a jelen szótárból azonban kihagytam azt a tetemes szóanyagot, mely a szexuális fogalmakat a maga nyerseségében nevezi meg.
A szótár felépítése is rendhagyó, ahogy a tartalomjegyzék mutatja. Az Előszót a szótár használatához szükséges tájékoztató, valamint a szógyűjteményben alkalmazott nyelvészeti jelek és rövidítések jegyzéke követi. Ezután az érdemi rész, maga a szótár (szó- és kifejezésgyűjtemény), melyet címszójegyzék és a gyűjtésben részt vett iskolák, tanárok felsorolása egészít ki. Egy rövid tanulmány a diáknyelv (ifjúsági szleng) "természetrajzát" mutatja be, majd a fontosabb szakirodalommal zárul a kötet.
De lássuk mindezt részletesebben is. Jól ismerem PÓRA FERENCNEK A magyar rokon értelmű szavak és szólások kézikönyve c. 30 ezres szókincsű hatalmas munkáját (Bp. 1907), melyhez JOHN ROGET Thesaurus of English Words and Phrases c. művét vette alapul. Az előbbi 800, az utóbbi 1000 csoportba sorolta szókincsét. Jómagam más megközelítéssel inkább a modern nyelvkönyvek témaköreit tartottam szem előtt, így 23 témacsoportot, fogalmi kört választottam, s mintegy 1760 címszóba rendeztem anyagomat.
Egy szinonimaszótár nem értelmező és nem etimológiai szótár -- hangzik általában. Mivel azonban meghökkentően sok ismeretlen szót és kifejezést is tartalmaz, mintegy 2600 szóhoz fűztem értelmezést vagy etimológiát.
Amikor a befutott gyűjtőlapokból a szokatlan szavak hosszú listáját állítottam össze, s értelmezést, eredeztetést kértem a gyerekektől, tanároktól, levelezés közben arra is választ kaptam, mennyire tudatos számukra egy-egy nyelvi alakulat, sőt maga -- a nyelvi normától eltérő -- szleng használata. (A tőlük kapott értelmezéseket idézőjellel különítem el.)
A témacsoportokban történő elrendezéssel tehát nem követtem a nemzetközi sablont (hisz ezzel csak azt adnám vissza, amit gyűjtöttünk a tanulóktól), hanem szótárunk bepillantást nyújt, milyen kommunikációs kóddal, s miként vélekedik a tizenéves nemcsak az iskoláról, hanem az életnek egy-egy más területéről is. A témacsoportok ugyanis a beszédszituációhoz való kötődést sugallják, tehát a sajátos nyelvhasználati kört, még ha sokszor látens módon is.
A témacsoport megnevezése után következnek a címszók -- alattuk a szinonimák (többnyire) meghökkentő gazdagsága, (Az elégtelen érdemjegy vagy a kopasz ember fogalma pl. meghaladja a kétszázat!) A felsorolásban nyilván egyenértékűen szerepelnek szavak, szókapcsolatok, mondatszók, mondatsémák, teljes mondatok (köztük szólások, közmondások), de rövidítések is. Mindezek ábécérendben.
Itt is fölvetődik, csakugyan szinonimák-e. Könnyebb a kibúvó válasz, mint a normál szinonimaszótárak esetében (vö. O. NAGY GÁBOR--RUZSICZKY ÉVA: Magyar szinonimaszótár, Bp. 1978), hisz a szlengben szinte minden rendhagyó. A szóalakokból nem mindig derül ki egyértelműen a fogalmi tartalom (szignifikátum) hasonlósága, sokszor a mezőösszefüggések sem, s néha még a távoli asszociációk is alig kitapinthatóak.
A nemzetközi vándorszók, a jövevényszók, a divatszók esetében, s főleg az argó közvetítése révén közel 40 nyelvből kellett az etimológiát felkutatnom ehhez a szókincshez. Tulajdonképpen nem a szó szoros értelmében vett tudományos etimológiák. Vagyis nem tüntettem fel a származás s az átvétel valamennyi forrását, lépését; csupán szembesíteni akartam a magyarban használt szlengszót más nyelvű lehetséges szleng forrásával. (A száznál több forrásművet, szótárt terjedelmi okok miatt sajnos nem tudom közzétenni.)
Egyúttal hangsúlyozni kívánom, hogy sok szó s kifejezés eredetét, értelmezését nem tudjuk felkutatni; sem ők, sem én, de forrásaim sem. Egy részük bizonyára a beszélők szóalkotó képességének, fantáziájának szüleménye. Meggyőződésem mégis, hogy a bemutatott többlet is mérhetetlen kultúrtörténeti, nyelvészeti, sőt szociológiai, pszichológiai stb. hátteret villant fel, melyet a tanárok -- a szókinccsel foglalkozva -- jól gyümölcsöztethetnek a nyelvi-kommunikációs nevelésben, tanulóink pedig gyarapíthatják általános műveltségüket. A sajátos nyelvi formák összessége, a szó- és kifejezésgyűjtemény egyúttal jellegzetes motivációt, szemléletet, magatartásformát is tükröz. Egyszóval: mely nyelvi alakulatok színezik, s melyek szürkítik, durvítják társadalmi érintkezésünket.
S itt mindjárt kételyek is ébredhetnek bennünk. Vajon reprezentatív-e ez a gyűjtemény? Bizonyára nem. A valóságot mutatja-e ez a tükörkép, vagy inkább kérdőjeleket támaszt? Bizonyára mindkettőt. A teljes valóságot képtelenség feltérképezni, hisz az ilyen korú tanuló már tudja, érzi, mikor mit tanácsos mondani, leírni. Ugyanakkor nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy túljátssza önmagát. Így nincsenek eszközeink, lehetőségeink, hogy matematikai pontossággal megállapítsuk, a gyerekek hány százaléka gondolkodik s beszél "így". A -- nagyon is elgondolkodtató -- "tükör" mégis országos helyzetet tár fel.
Folytatva a szótár felépítésének ismertetését, a címszóknál az ún. bokrosítást is alkalmaztam. Nem tagadom, imponáló szellemességével a horvát TOMISLAV SABLJAK Æatra c. argószótára (Zagreb, 1982) is sugalmazta. A mezőösszefüggésben lévő fogalmak így közelebb kerülnek egymáshoz. A tantárgyaknál pl. az egyes tantárgyak nevét a tantárgyi óra, a szaktanár, a szakterem, a felszerelés elnevezései követik; a haj címszóhoz pl. a haj megnevezéseit, majd a rövid, hosszú, vörös, szőke, barna, sötét, ősz, rendetlen hajú és végül a kopasz rokon változatait kapcsoltam. A hajviseletet, a különböző frizurafajtákat a DIVAT c. fogalmi körbe soroltam.
A témakört tehát címszóknak alárendelt szinonimasorok alkotják, mégpedig ábécérendben; de minden szónál, kifejezésnél, ahol szükségesnek láttam, értelmezésük vagy etimológiájuk is megtalálható.
A könnyebb eligazodás kedvéért a szótári részt címszójegyzék követi ábécérendben. (Sajnos a szókincs mennyisége nem enged meg egy hasonló ábécérendű felsorolást.)
A gyűjtésben részt vett iskolák és tanárok nevét ugyancsak mellékelem -- táblázat formájában. Egyúttal ismételt köszönetemet is kifejezem önzetlen, áldozatos, fáradhatatlan munkájukért.
Végül tapasztalni fogjuk, a gyűjtemény oly mérhetetlenül gazdag, annyira meghökkentő, hogy érdemes rá felfigyelnünk. Hisz megcsodálhatjuk a tanulók frappáns, szellemes, szóalkotó, sőt szóteremtő s a nemzeti nyelvet formabontó módon gazdagító képalkotó képességét; ugyanakkor jelzést kapunk a nyelvet szürkítő formákról is. A szótár így hasznos stúdiuma lehetne a nyelvtudománnyal (szókinccsel, csoportnyelvekkel, stílussal), kommunikációval, szociolingvisztikával és pszicholingvisztikával, pedagógiával, pszichológiával foglalkozó szakembernek, kutatónak egyaránt; segédkönyve a főiskolai vagy egyetemi oktatásban az Ifjúsági nyelv (szleng) c. speciális művelődési kurzusnak. Olvasói lennének bizonyára az "alkotók", a tanulóifjúság, a diákság, de az idősebb korosztályok, beleértve a felnőtteket is, akiktől a szókészlet nagyobb részét a fiatalság örökölte.
ang. angol
argó tolvajnyelvi
blg. bolgár
cig. cigány
e. ejtsd!
elav. elavult szó
euf. eufemizmus, szépítés
fgr. finnugor
fr. francia
gen. genitivus, birt. eset
germ. germán
gör. ógörög
gyermekny. gyermeknyelvi
gúny. gúnyos
h. lat. hazai (magyarorsz.-i latin)
hangf. hangulatfestő
hangut. hangutánzó
héb. héber
hind. hindusztáni
hiv. hivatalos nyelvben
holl. holland
horv., hv. horvát
ill. illetve
isk. iskolai
isz. indulatszó
izr. izraelita
jidd. jiddis
k. latin középkori latin
köznev. köznevesülés
lat. latin
ld. lásd!
le. lengyel
m. magyar
m. cig. magyar cigány (romungro)
ném. német
nép. népi, népnyelvi
népetim. népetimológia
nyj. nyelvjárási
óe. szl. óegyházi szláv
ófr. ófrancia
ol. olasz
óor. óorosz
or. orosz
orv. lat. orvosi latin
örm. örmény
ősszl. ősszláv
port. portugál
R. régi, nyelvemlékbeli
r. cig. román cigány
rom. román
sp. spanyol
szb. szerb
szkr. szanszkrit
szl. szláv
szlk. szlovák
szln. szlovén
szócsonk. szócsonkítás
szóferd. szóferdítés
szój. szójáték
táj. tájszó
tb. többes számú alak
ti. tudniillik
tkp. tulajdonképpen
tör. török
tréf. tréfás
ua. ugyanaz
újgör. újgörög
újlat. újlatin
ukr. ukrán
ún. úgynevezett
v. vagy
vki, vmi valaki, valami(ből) stb.
vö. vesd össze!
~ hasonló jelentés v. feltételezhető más szóered
" " helyi (tanulói, tanári) értelmezés, etimológia
' ' szójelentés, szóértelmezés
/ két vagy több szó közötti szoros dőlt vonal: az előtag v. utótag több szóra vonatkozik. pl.: mandula/nyúl/ökörszemű = mandulaszemű, nyúlszemű, stb., tűzfejű/hajú/manó = tűzfejű, tűzhajú, tűzmanó
< v. > a szó átvételének iránya
? ismeretlen v. bizonytalan eredetű, jelentésű
--> v. <-- a szóalak a nyíl után v. előtt álló szóból, ill. annak hatására keletkezett
+ szóösszetétel (előtag s utótag közt)
Æ szóvegyülés (kontamináció)
= a jelentés pontosítása