Kovács István nyolcvanéves

Változatos, nehéz munkával, önfeláldozó hivatástudattal, mások javára vállalt feladatokkal tele nyolc évtizedet tudhat maga mögött Kovács István, tanszékünk másfél évtizede nyugalmazott, de ma is tevékeny docense, sokunk atyai jó barátja, egész egyetemünk "Pista bácsija".

1915-ben született az akkor Nógrád megyei, a trianoni békediktátummal Csehszlovákiába szakadt Óbást nevű, színmagyar kisközségben. Ötgyermekes parasztcsalád tagjaként falujában már elvégezte az elemi népiskola nyolc osztályát, amikor sikerült középiskolába kerülnie. Érettségi után a debreceni egyetemre iratkozott be, ahol 1941-ben magyar--francia--szlovák szakos tanári oklevelet szerzett. Gyakornoki kinevezés, majd finnországi ösztöndíj várta volna, ha a háború közbe nem szól: újonckiképzés, frontszolgálat, hadifogság következett. 1945-től középiskolai tanárként dolgozott, míg 1952-ben, a Bárczi tanszék fővárosba telepítése után, az ő ajánlására visszatérhetett egykori intézetébe. Nem sokáig maradhatott. Felsőbb állami érdekek úgy kívánták, hogy állami kiküldetésben Prágába, majd Pozsonyba menjen magyar nyelvi lektornak, vendégtanárnak. Csak 1961-ben tudott visszatérni az egyetemre, akkor sem a magyar nyelvészetre, ahol állását időközben mással töltötték be, hanem a szlavisztikára. Csak 1972-ben került vissza a magyar nyelvtudományi tanszékre, ahol adjunktusként, majd docensként dolgozott 1980-ig, nyugalomba meneteléig. Nagy vonalakban azt mondhatjuk: a négy évtizedes életpálya első évtizedét a háborús hányódások uralták. A másodikat a csehszlovákiai kulturális misszió töltötte ki. A harmadik mellékvágányon telt el, és csak egy szűk évtized adatott meg az elindító tudományos közeg, a magyar népnyelvkutatás légkörében. De bárhova kényszerítette is a sors, Kovács István mindenütt és mindig alkotó tudós és emberséges ember maradt, hivatástudatát egy percre sem adta fel.

Kovács István tudományos pályájának elindításában a főszerep Csűry Bálinté. Az ő legendás népnyelvkutató iskolájának lelkes híve lett egyetemi hallgatóként, vállalva az Óbást környéki, medvesalji nyelvjárás minél részletesebb felderítését, feldolgozását. Olyan, a magyar népiség mellett elkötelezett társaságba kapcsolódott be a Csűry-tanítványok közt, mint Bakó Elemér, Balassa Iván, Bartha Katalin, Borsi Olga, Imre Samu, É. Kiss Sándor, Pető József, Szabó István, Szilágyi László, Végh József, meg a kolozsvári Nagy Jenő, Szabó T. Attila és hasonló, nagyrészt népi származású fiatal kutatók. A Csűry-iskola történetének összegezésével -- Bakó Elemér, Imre Samu és Balassa Iván méltatásai után is -- még adósak vagyunk. Érdemes lenne a tanítványok birtokában levő anyagok összegyűjtése is. Kovács István például máig ereklye gyanánt őriz több hozzá küldött Csűry-levelet. Egyikből, mint tudománytörténeti és személyes érdeklődést tanúsító írásból közlöm az alábbiakat:

Debrecen, 1939. jún. 22.

Kedves Pista!

Nagyon köszönöm kedves levelét és kedves meghívását a július 2-i lakodalomra. Nagyon szerettem volna elmenni erre a különösen kedves alkalomra, de -- sajnos -- nem lehet, mert július első felében helyettesítenem kell a dékánt, 17-től pedig a felvidéki tanfolyamon kell előadást tartanom. Remélem azonban, hogy lesz még alkalmam Óbástra eljutnom. Erre tudományos szempontból is szükségem volna, hogy az ottani nyelvjárást saját fülemmel halljam, s azért is, hogy mondathanglejtésre vonatkozó megfigyeléseket tehessek ottan. Az óbásti népnyelv történeti szempontból is rendkívül tanulságos.

A legidősebb nemzedék beszédének megfigyelése és följegyzése rendkívül fontos, mert ők őrizték meg az eredetibb alakokat. Szókincs tekintetében is sok olyan szót őriztek ők meg, mely a fiatalok nyelvéből már kiveszett, vagy kiveszőben van. Tehát rendkívül fontos volna följegyezni a jóu-magaviseletőü, nasz-szajóu stb. alakokat, azzal a megjegyzéssel, hogy: az idősebbek beszédében. A szamosháti nyelvjárásban én is megfigyeltem a nyelvnek nemzedékek szerinti ilyen lassú átalakulását. Az idősebbek még azt mondják: ordét, igazét, szomorét, de már az ifjabb nemzedék szerint f#rdit, igazit stb. Sok olyan szót is jegyeztem fel az öregektől, melyeket a fiatalok már nem használnak. A följegyzéseket tehát nem szabad bizonyos nemzedékek beszédére (ifjak, középkorúak, öregek) korlátozni. A nyelv folyton fejlődő valami s e fejlődésről hű képet kell adnia a nyelvbúvárnak. Arra is figyelemmel voltam, hogy az illető alakot, szót milyen műveltségű réteg használja (iskolázottak, iskolázatlanok). A falusi magyarság műveltség szempontjából is rétegeződik. Más a nyelve egy irástudatlan pásztornak, cselédnek, mint egy iskolát végzett, újságolvasó gazdának. Gyüjtésemben erre is figyelemmel voltam. Az irástudatlan pásztor mindenesetre több eredetiséget őrzött meg, mint az iskolázott gazda. -- Az is jó volna, ha nem választaná el gyüjtés közben a nyelvi és néprajzi részt egymástól. Mindent föl kell jegyezni, amit lát és hall az ember: tárgyi és szellemi néprajzot, babonákat, népi gyógyszereket, épitészetet, szerszámok s azok részeinek neveit, népdalokat, népmeséket, párbeszédeket, szóval mindent, amiben a néplélek tükröződik. Ne feledje, hogy különösen szükség volna egy palócvidéki teljes szótárra (rajzokkal). -- Gyarapítsa már meglevő hangtani megfigyeléseit; és különösen sok szöveget igyekezzék gyüjteni.

Kedves szüleit -- bár ismeretlenül -- melegen üdvözlöm. Kedves nővéreinek, s általában az új házasoknak adja át szívből jövő szerencsekívánataimat.

Kérem, írjon időnként magáról, munkájáról stb.

Szeretettel köszönti:

Csűry Bálint.

A kézzel írt levélből nemcsak a professzor és tanítványa közötti bensőséges emberi kapcsolat olvasható ki, hanem a jeles tudós érdeklődése egy palóc nyelvjárás, főleg a mondathanglejtés és a nyelvjárástörténet iránt is. Főleg pedig a tanácsadás a népnyelvi gyűjtés módszerei tekintetében, ami a mai, modern szociolingvisztika előzményeként is felfogható: a nemzedéki eltérések figyelése; a műveltségi rétegződés fontossága; a falu nyelvjárásának szinteződése és minden életkori réteg megismerése; a népnyelv és néprajz együttes vizsgálata; a hangtani és szókincsbeli jelenségek mellett a szövegek, párbeszédek gyűjtésének fontossága stb. (Az Óbástba címzett levél megismeréséért Kovács Istvánnak tartozom köszönettel.)

A szülőföldjéhez máig hűségesen ragaszkodó Kovács István Csűry hatására számos tanulmányban vizsgálta annak nyelvjárását. Közölt szókincsgyűjtést, publikált élő és nyelvjárás-történeti jelenségmonográfiát, hangtani, mondattani megfigyeléseket stb. Tekintélyes mennyiségű adatot gyűjtött össze a Csűrytől szorgalmazott palócvidéki teljes szótárhoz is: kár lenne, ha elkallódna. Már 1941-ben ő nyerte az országos szókincsgyűjtő versenyt, amelyet a hirtelen elhunyt Csűry Bálint emlékére hirdették meg.

A Csűry iskola adta az indító lendületet ahhoz a munkához is, amely Kovács István legnagyobb összefüggő nyelvjárás-történeti munkája: "Az Landorfejirvár elveszésének oka" kezdetű 16. századi nyelvemlék feldolgozása. A terjedelmes, csaknem 80 oldalas művet tanulmányok sorában vette vizsgálat alá más-más jelenség oldaláról nézve, teljes adattárat felmutatva róla. A nyelvemlékről írt tanulmányainak összterjedelme meghaladja a tíz nyomdai ívet. Kár, hogy összegező monográfiaként már nem tudta betetőzni munkáját. Mindenesetre már nyugalomba vonulása után elkészítette a nyelvemlék hasonmás és betűhű olvasatbeli kiadását kísérő tanulmánnyal (Zay Ferenc: Az Landor feyrwar El wezessenek oka E woth Es Igy Essewth. Hasonmás és kritikai szövegkiadás. Jegyzetekkel és tanulmánnyal közzéteszi Kovács István. Szerk. Sebestyén Árpád. Debrecen, 1982. Opera Facultatis Philosphicae Universitatis de Ludovico Kossuth Nominatae 6.) -- A nyelvemléknek ilyen módszerű kiadásában Kovács István megelőzte a modern kódexkiadvány-sorozatot, amely az ELTE gondozásában megindult, és amely alapítványi támogatással új korszakot hozott a nyelvemlékkiadásban.

Pozsonyi vendégtanár korszakában Kovács István oroszlánszerepet vállalt a szlovákiai magyar iskolák magyar nyelvkönyvekkel való ellátásában. Számos tankönyvnek volt szerzője vagy társszerzője. A magyar nyelvtankönyvek mellett készített egy magyar anyanyelvűek számára szolgáló szlovák nyelvkönyvet is, iskolai és magántanulói használatra. Ebben a korszakában lehetőségeket keresett arra is, hogy bejusson felvidéki levéltárakba, hozzáférkőzzék a kutatás elől elzárt régi magyar levéltári adalékokhoz. A tankönyvírás mellett igen sok magyar nyelvművelő írása is megjelent, sok ilyen előadást tartott a magyar nyelvű rádióban és a pedagógusok továbbképzésének is állandó szereplője, szervezője volt.

Hazatérte után csaknem egy évtizedet az egyetem szlavisztikai intézetében töltött évkönyvszerkesztőként, intézeti adminisztrációs munkával és nyelvoktatással (hiszen beszél franciául, szlovákul, németül, finnül, olvas oroszul és csehül). Az egyetemi szakszervezeti vezetőség tagjaként a külföldi csereüdültetés felelőse volt: télen, nyáron százak üdültetési gondjait vette vállára évről évre. Segítőkészségéről, önzetlenségéről, körültekintő szervezőkészségéről mindenki meggyőződhetett, aki kapcsolatba került vele.

Aktív pályája utolsó szakaszában, három évtizeddel a Csűry Bálint köréből való kiszakadás után, végre visszatérhetett egykori magyar nyelvészeti intézetébe. Munkatársaihoz -- részben egykori tanítványaihoz -- a megértő, jószívű idősebb testvér módján viseltetett, kapcsolatát a barátság és harmóniára törekvés jellemezte.

A nyugalomba vonulás sem ejtett sebet békés természetén. Ma is az egyetem mindennapos vendége, szellemileg teljesen friss, jellemző, hogy nyolcvanéves korában még szlovák órákat tart a lektorátus keretében. Kívánjuk neki és magunknak, hogy még sokáig maradjon köztünk derűs kedélyével, megértő bölcsességével.

SEBESTYÉN ÁRPÁD