RÓNAI BÉLA, Zselici nyelvatlasz. Nyelvföldrajzi vizsgálatok a Zselicben. Kiadja a Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli csoportja és a Magyar Nyelvtudományi Társaság. Pécs, 1993. (629 lap)

Azt, hogy az egész magyar nyelvterületet átfogó országos nagy nyelvatlasz mellett - mivel az csak a lakott helyek alig tíz százalékát vizsgálja meg - égető szükség van teljes kutatóponthálózattal készülő regionális tájnyelvi atlaszokra, maguk a nagyatlasz munkatársai hangoztatták elsőként. Sokszor idézzük BÁRCZI erre vonatkozó szavait, amelyeket éppen az első ilyen atlasz előszavában fogalmazott meg (VÉGH JÓZSEF, Őrségi és hetési nyelvatlasz. Bp., 1959). Hogy mégis évtizedeket kellett várni, míg a VÉGH JÓZSEFéhez fogható újabb művet vehetünk a kezünkbe, azt nem a jószándék hiánya, hanem a műfaj hihetetlen munkaigényessége és a kiadás magas költségei magyarázhatják: ahogyan az első dialektológiai szimpozion e célból szervezett szekcióülése is megmutatta (DialSzimp. 1982. 187-215).

Csak megerősíthetjük DEME LÁSZLÓnak a kötethez írt ajánlásából vett szavait: ÆRónai Bélának ez a munkája tudományos értékű és tudománytörténeti jelentőségű mű: második a teljesebb nyelvi körképet adó hazai regionális atlaszok közül, s az első tanulmány, amely a nyelvföldrajzi szemléletet és módszert szocio- és pszicholingvisztikai szempontokkal megtermékenyítve fejleszti tovább" (8).

A Tolna, Somogy és Baranya megyék közreműködésével, az Akadémia és a Minisztérium támogatásával megjelentetett, fólió méretű, igen szép kivitelezésű kötet első 63 oldalán RÓNAI BÉLA részletes tanulmánya olvasható az atlasszal kapcsolatos gyakorlati és elméleti kérdésekről. Gondolataira nem lehet nem kitérni, már csak azért sem, mert sok nyelvföldrajzi kérdést elvi síkon vet fel, így azokból nemcsak a térképlapok értelmezéséhez, hanem egész nyelvjáráskutatásunk problematikájához értékes gondolatokat szűrhetünk ki.

Vizsgálatainak előzményeiről szólva áttekinti a magyar nyelvatlaszmunkák sorát, kitérve a nagyatlasz mellett a hazai, az erdélyi és a jugoszláviai regionális munkákra is. Szülőföldje, anyanyelvjárása iránti szeretet érződik szavaiból, amikor a Zselicségről, Somogy és Baranya megye területének erről a kies kistájáról szól, nevének eredetmagyarázási kísérleteit, történetének fő vonásait felvázolva.

A zselici kistájon 40 kutatópontról gyűjtötte az atlasz adatait. A térképeken azonban 56 pont szerepel, mivel 16 kontrollpontot is felvett, hogy egy közelebbi és egy távolabbi kört formálva a nyelvi eltérések minél jobban megragadhatók legyenek. A községek nevét és sorszámozását a kötet első és hátsó belső borítóján a tágabb országrészbe ágyazva is bemutatja: így igen könnyű bármely térképlap bármely számjegyéről kideríteni a hely nevét. A 40 zselici kutatópont közül a nagyatlasz csak 3 faluból tartalmaz gyűjtést: ez jelzi a két felvétel sűrűségi eltéréseit. Fontos, hogy a kutatópontok közt van néhány, ahol horvát, illetőleg német lakosság is van: ezek jó lehetőséget kínálnak a bilingvizmus jelenségeinek feltárására is, ami sajátos külön célja is volt a szerzőnek.

Kérdőívének témakörei a falusi életvitel fő területeit fedik le: 1. A település, a ház és környéke; a lakás és berendezése; gazdasági épületek. 2. A konyha és a táplálkozás, benne a kenyérsütés és a disznóölés. 3. A gazdálkodás: növénytermesztés, állattartás, népi mesterségek (főként a kendermunka). 4. Vadon élő növények és állatok. 5. A falu, a család élete: születés, házasság, halál; az év ünnepei; ünnepi szokások; viselet. 6. Hiedelemvilág; népi orvoslás, népköltészet. 7. Lelkiállapotok; testi-lelki tulajdonságok, fogyatékosságok; cselekvések. - Látni való a körültekintés, és a folklór jelenségek iránti fogékonyság. A legfontosabb fogalomkörökből aránylag sok címszót vesz fel: a disznóölést 27, a szőlőművelést 43 fogalom megnevezése képviseli.

Az atlasz nyelvjárási tematikája a következő főbb jelenségekre kérdez rá: 1. Az ö-zés, az ö-zés felbomlása. 2. A kettőshangzók megléte-hiánya. 3. Az á hangszíne. 4. Az á utáni és az á előtti o-zás. 5. A j-vel szemben mutatkozó gy-zés, ty-zés. 6. A v zöngésítő hatása, illetőleg zöngétlenülése. 7. A mássalhangzók, különösen az l kiesése és a hozzákapcsolódó jelenségek. 8. Tőtani jelenségek. 9. Ige- és névragozás. 10. A szóképzés két jellegzetes módja.

A vizsgálatba vont jelenségeket kísérleti kérdőívében 886 címszóban vizsgálta. Ezt később 524-re redukálta. Gyakorlatilag ennél eggyel több térkép van a kötetben, mert a 20. címszó a) és b) tárgyváltozat térképét külön mutatja (kár, hogy emiatt a térképek sorszámozása Ækifordul": ettől kezdve a páratlan számú lapok a kötet baloldalára, a páros számúak a jobboldalra kerülnek, ellentétben a természetes lapszámozással). A térképlapokból 350 szóföldrajzi, a többi hangtani, illetve morfológiai. Így a Æklasszikus" nyelvatlasz-funkció az esetek 70%-ában jelenik meg - persze tudjuk, hogy alapjában minden térképlap vallomása komplex, a szóföldrajziak is jól felhasználhatók hangtani és/vagy nyelvtani célokra.

Alapos leírást olvashatunk a gyűjtés módszerének elvi és alkalmazott kérdéseiről. Az adatközlők alkalmasságának taglalásán túl az is kiderül, hogy Rónai Béla jóval nagyobb számú adatközlőt kérdezett meg a szokásosnál: falvanként átlagban 13 főt. Az összesen 773 adatközlő közül 353 férfi, 380 nő. Életkorukat tekintve a 25 év alattiak száma 21, a 60 fölöttieké 408, az átlagéletkor 57 év. Így - bár a szerző a nyelvjárási Æfaluátlag" megragadására törekedett - előnyhöz juttatta a nyelvjárási alapréteget beszélőket, szerintem teljesen indokoltan. Egy ilyen atlasz aligha tűzheti ki céljául, hogy a köznyelvi vagy regionális nyelvi hatásokat összetettségükben tükröztesse, még a tekintélyes számú adatközlő megkérdezésével sem. Helyeslem, hogy ha a kérdésére a várt nyelvjárási adat helyett köznyelvit kapott, tovább kereste a tájnyelvit, ellenben ha elsőre jelentkezett a nyelvjárási válasz, nem forszírozta a köznyelvi változat begyűjtését, hiszen az ma már szinte minden adatközlő tudatában ott van.

Tanulságos gondolatokat olvashatunk a Ænyelvjárási tudat" kérdéseiről, a más nyelvjárásból jöttek szelíd megmosolygásáról, illetőleg a köznyelvhez képest a kisebbségi tudat erősödéséről, amely a nyelvjárásos beszéd szégyenlésébe torkollik. Szó esik a felekezeti különbségekről is. Ez szerintem régi babona a nyelvjáráskutatók közt. Valójában ugyanis nem a vallási hovatartozás motiválja a nyelvjárási eltérést, hanem a betelepülés: az hogy egy más nyelvjárási területről jövevények érkeztek. Ezek nyelvjárása különbözhetik azonos felekezethez tartozás esetén is, meg eltérő vallás esetén is. Legfeljebb azt mondhatjuk: azonos felekezethez tartozás esetében a helybeliek és jövevények azonos templomi, gyülekezeti élete segíti, gyorsítja a nyelvjárás szerinti kiegyenlítődést, asszimilációt, míg az eltérő felekezeti közösséghez tartozás konzerválja a betelepültek nyelvjárását, mivel csökkenti a mindennapos érintkezések gyakoriságát.

Helyesen látja a szerző azt is, hogy az Æidegenből érkező" atlaszgyűjtőnek állandóan résen kell lennie az akaratlan, a lélektani helyzetből eredő Ærászedésekkel" szemben, s a valós helyzet átlátásához az orvanyag nagy segítségére lehet. Helyes a magnetofonos felvételek készítése is, ha nagyon jól megválasztott adatközlőket sikerül kiválasztani. Magam elsősorban a nyelvjárási alapréteg beszélőit tartom magnetofonos archiválásra érdemesnek, már csak azért is, hogy a mai és jövőbeli átmeneteket, köznyelviesüléseket legyen mihez mérniük az utánunk jövő kutatóknak. Rokonszenves gesztus a szerzőtől, hogy a kötet végén községenként felsorolja adatközlőit, életkoruk jelzésével. Az eredeti foglalkozás és az iskolai végzettség jelzése sem ártott volna, esetleg a bilingvizmusra is utalhatnának ezek a listák.

A térképlapok berendezése jól áttekinthető. A 35 Æ 45 cm tükörméret elegendő helyet ad az esetenként 3-4 adat beírására is. Ezt az teszi lehetővé, hogy a külső, távolabb eső ellenőrzőpontok nem a méretarányos helyre kerültek, hanem a tükör szélére, egy nyíllal jelezve a kereten kívüli valós elhelyezkedést. (Kár, hogy a vonalak végéről az esetek többségében elmaradt a nyílcsúcs: az első tíz térkép közül csak a 4., 7. számún szerepel; ez az arány jellemző a későbbiekben is.)

A térképlapok fejlécén a sorszám és címszó mellett a német nyelvű jelentésadást a némettel kevert lakossághoz igazodás indokolja. A jól átgondolt kérdések közlése is helyes: csak kevés esetben akad okunk gyanakodni a válasz sugalmazott jellegére vagy félreérthetőségére, mint a bőrke és köröm előfordulása a 67. lap kérdésében; a z- szereplése a 463. térképlap enyém, zenyém variánsain stb. Apróság, de bosszantó, hogy a 34. oldalon hibás a térképek sorszámára utalás vagy féltucat esetben, és néhányszor a 37. oldalon is eltolódás van. Kissé meghökkentő, hogy a fonetikus írású szóalakokra a szövegben és a térképeken is kézzel, utólag felrakott mellékjeleket találunk a sokszorosítás előtt: ennél ma már egy asztali számítógép is többet tud. A térképlapok sorbaállítása a kérdések fogalomkörök szerinti rendjét követi. Ez így természetes, legfeljebb a morfológiai főszerepű lapok jelenségek szerinti összegező listáját lehetett volna megadni az egy-egy kérdés iránt érdeklődő olvasó számára.

A Következtetések, tanulságok című fejezet (38-56) számos fontos elméleti kérdést vet fel és válaszol meg az atlasz anyagára támaszkodva. Rámutat például, hogy a nagyatlasz és a saját adatfelvétele között a címszók 30%-a megegyezik, s ez jól összehasonlíthatóvá teszi a hangtani és egyéb jelenségek szóródását, a fonémarealizációk és lexémaváltozatok használati, előfordulási gyakoriságát stb. A jelentős arányú egyezés visszaigazolja a nagyatlasz hitelességét és forrásértékének maradandóságát is.

A nyelvjárási-köznyelvi nyelvhasználati Ædiglossziáról" szólva megerősíti RÓNAI BÉLA azt a szomorú pragmatikai megfigyelést, hogy nemcsak a városi szemlélet nézi le a Æfalusias" beszédet, hanem - nyilvánvalóan ennek visszahatásaképpen - a nyelvjárást beszélők szégyellni kezdik nyelvüket, kerülik a tudatossá váló tájnyelvi elemeket, feladják anyanyelvjárási identitásukat. ÆA nyelvjáráshoz ma a legtöbb adatközlőben valóban a régiesség, ósdiság, elmaradottság, műveletlenség, a pejoratív értelmű parasztosság képzete társul. Ezt a tendenciát jelentősen fölerősítette a falu és a város között a II. világháborúig fennállott számottevő különbség. A háború után meggyorsuló urbanizáció nemhogy mérsékelte, hanem sokkal inkább fokozta ezt a különbséget. A paraszti társadalmi kapillarizációnak fő célja a város képviselte műveltségeszmény megközelítése, illetőleg elérése" (41). Példák sorával igazolja, hogy e folyamatban a fiatal nemzedékek feltörekvése, a nagyszülők nyelvi Æelmaradottságával" való szembefordulása a leggyakoribb tünet, hiszen az iskolázás, a városi civilizáció megismerése ennek a nemzedéknek a fő társadalmi élménye, meg a szintén fogékony ingázóké, a helyben munkát nem találó rétegeké. A nyelvjárás és a Æművelt nyelv" eltéréseinek tudatosítója az iskola mellett a sajtó, rádió, televízió megnövekedett szerepe is. Az összegződő végeredmény pedig Æaz a következtetés, hogy a nyelvjárás csúnya, hibás, helytelen, megmosolyogni való vagy éppen nevetséges, amelyet ezért szégyellni kell, takargatni illik, mint valamely más fogyatékosságunkat, de semmi esetre sem ildomos hivalkodni vele" (45). Idáig fejlődött hát az a jelenség, amelyre a szélesebb értelmiségi körök figyelmét talán először Illyés Gyula hívta fel A puszták népében, és amely ellen hasztalan próbált érvelni CSŰRY BÁLINT népnyelvkutató iskolájának annyi kiváló munkása a nyelvjárások értékeinek felmutatásával.

A nyelvjárások rendszerében végbemenő változások példákkal gazdagon illusztrált leírása, illetőleg a magyar-német bilingvizmus árnyalt megrajzolása kitűnő részei RÓNAI BÉLA előtanulmányának, amelyből nemcsak a nyelvjáráskutatók, hanem a szociolingvisztika és az általános nyelvészet művelői is okulhatnak. A bevezető tanulmány végén még arra utal a szerző, hogy számszerűen milyen arányban tükröződnek az atlaszban egyes nyelvjárási jelenségek. Például a különböző helyzetű ö-zésre 49 címszó ad példákat (ez a nyelvjárás egyik kiemelten vizsgált jelensége), a kettőshangzók meglétét vagy hiányát 54 térképlap szemlélteti (54). Az alaktani jelenségek közül az igeragozást 30 kérdés firtatja, a névszótöveket 11, az igetöveket 17 címszó lapjain vizsgálja.

A főfeladatnak tekintett szóföldrajzi jelenségek térképeiről valóban megállapíthatjuk, hogy valóságos kincsesbányája a hagyományos népélet számos területének: a lakáskultúrának, földművelésnek, állattenyésztésnek, háztartásnak, népi kismesterségekinek, népszokásoknak, tárgyi néprajznak, társas kapcsolatoknak. Áttekintésük, értékelésük aligha férne bele egy ismertetés kereteibe. Csak néhány utalást engedhetünk meg magunknak.

Sokszor a fogalom megnevezésére szolgáló változatos lexémaözön lep meg bennünket, mint például a 88. krumplinudli térképlapján (nudli, krumplisnudli, piskura, pöcsmácsik, angyalbögyörő, pöcstészta, istentészta, sodrottészta, szivartészta, kusztoratészta stb., nem beszélve mindegyik hangtani változatairól). Hasonlóan tarka a 410. rendetlen öltözetű fogalom lapja, amely a magyar hangulatfestő megnevezések mellé német színeket is hordoz; vagy a 443. vendéghívó térképe, amelyen meg a hagyományos magyar vőfény, násznagy változatai mellett a felhetően délről jövő pozsovics és csausz alternánsai is megtalálhatók, mint regionális jövevényszók. A népi hangutánzás-hangfestés szép változatsorát mutatja a 490. beszél (magában) térképlapja (dörmög, dödörög, bölög, dünnyög, bölög, dudog, dullog, döllög stb., a hangtani változatokról itt sem szólva). Az archaikus és újabb lexémák gazdag sorát összegezi a 3. élősövény térképlapja a gyepü és a vágás sok változata mellett a sövény és kerítés alakjai is megjelennek.

Számos térképlap igazolja a szerzőnek a bevezető tanulmányban kifejtett településtörténeti elemzését, hogy az északi rész eredeti, református lakosságának nyelvi hagyományai eltérnek bizonyos részletekben a déli, részben a törökök után telepített részekétől. Ilyennek látom az 53. körözött lapon a két domináns változat szembenállását: téfölösturó - keverturó. Hasonló a 143. előlé (pálinkáé) lapon a vatyka - durda; a 155. szulák lapján a foszlánc - győtény; a 284. urom lapján a bakhát - urom; a 309. rokka lapján a rokka - pörgő és sok más lap, ahol a tájegység északi és déli félre való tagolódása mutatkozik. Annál meghökkentőbb számomra, hogy egyes lapokon egy kelet-nyugati tagolódás sejlik fel egy nagyjából észak-déli vonal mentén. Ilyennek látom a 281. hónaljhajtás (a szőlőé) térképet, ahol a nyugati oldalon a fattyu, a keletin a kaccs a domináns lexéma. Természetesen ugyanez tükröződik a következő lap fattyaz és kaccsoz megoszlásában is. Olyan talányok ezek, amelyekre éppen az ilyen atlasz hívhatja fel a kutatók figyelmét.

És végezetül még egy hangtani kedvenc lapról. A 400. hófuvás lapján szép példáit találhatjuk a magánhangzótorlódás megtűrésének, illetőleg változatos feloldási módjainak, az eltérő hiátustöltők használatának: a fuát, fuátok mellett van fuját, fujátok, fuvát, fuvátok és fohátok, fuhatag megoldás is - egyéb lexémát nem említve a lapról.

Zárómegjegyzésem: RÓNAI BÉLA az előszóban könyve megjelentetésének nehéz sorsáról szólva megemlíti, hogy egy évtizedet kellett várnia a nyomdafestékre. A gyűjtés és ellenőrzés meg még régebbi: az adatgyűjtés az 1960-1970 közötti évtized munkája. Ma úgy látom, ez inkább előnyére válik az atlasznak: valamennyire kivédhette az utóbbi évtizedek rohamos változásait, korábbi képet adhat a visszahúzódó nyelvjárás eredeti mivoltáról. Frivol képpel élve: ezek az adatok nem ecetesednek meg az idő teltével, sőt, inkább aszúsodnak: értékük egyre nő. Csak hálás lehet nyelvjárási, nyelvföldrajzi kutatásunk, hogy egy ilyen hiteles, örökbecsű adattárral, meg egy magas színvonalú elméleti szocio- és pszicholingvisztikai tanulmánnyal gazdagodott.

SEBESTYÉN ÁRPÁD