"MAGYAR NYELVJÁRÁSOK"
A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM	XXXIII, 153-160	DEBRECEN
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK		1996.
ÉVKÖNYVE

Tanulmányúton Németországban

A német dialektológia - különböző okokból - igen jelentős múltra, nagy hagyományokra tekinthet vissza. A XVIII. század elején például már LEIBNIZ, a filozófus és sokoldalú tudós fontosnak tartotta a német nyelvjárások szókincsének gyűjtését, mégpedig egyrészt azzal a céllal, hogy ezáltal a német irodalmi nyelvet gazdagítani lehessen, másrészt szerinte a szászok eredetének sokat vitatott kérdésében is hasznos és tanulságos lehetne az Erdélyben élő szászok tájszavait a németországi szászok szókincsével összevetni. Miután JAKOB GRIMM a történeti nyelvvizsgálatot megalapozta, a német nyelvjárásokkal való foglalkozás még nagyobb szerepet kapott, sőt - főképpen J. A. SCHMELLER munkássága révén - a német dialektológia már a XIX. század első felében gyűjtés- és feldolgozás-módszertani tekintetben egyaránt olyan eredményeket tudott fölmutatni, amelyek Európa-szerte elismerésre és követésre méltónak bizonyultak. SCHMELLER két munkája, az 1821-ben megjelent ÆBajorország nyelvjárásai" (Die Mundarten Bayerns) és a ÆBajor szótár" (Bayrisches Wörterbuch), amely 1827-ben látott napvilágot, a korabeli nyelvtudomány legnagyobb teljesítményei közé sorolható. - A német nyelvjáráskutatás a XIX. század második felében még inkább a nyelvészeti érdeklődés középpontjába került, s a német nyelvatlasz elindításától a különféle szótári munkálatokig további értékes eredményekkel gyarapodott. Ez az eredményessége, sőt - megítélésem szerint - vezető szerepe századunkban is megőrződött, és egészen napjainkig megmaradt.

A németeknek - a különböző történelmi körülményekkel összefüggésben - más nyelvű népek közé kerülve jóval több nyelvszigetük keletkezett, mint nyelvjárásszigetük, amelyek úgy jöttek létre, hogy valamely vidék német lakossága valamilyen okból más nyelvjárású német tájegységre települt. Nekünk magyaroknak - ugyancsak a történelmi körülményekből adódóan - nyelv- és nyelvjárásszigeteink egyaránt kialakultak. A szóban forgó településtörténeti előzmények és körülmények jó alapul szolgáltak ahhoz, hogy mind a német, mind pedig a magyar dialektológiában a nyelv(járás)szigetekkel való foglalkozás teret nyerjen. A német nyelvszigetkutatás bizonyos időszakokban (különösen az 1920-as évektől kezdődően) a dialektológiának szinte önálló ágává fejlődött. Az előzmények és a korábbi eredmények tették lehetővé, hogy az 1930-as évek derekán W. KUHN a német nyelvszigetek vizsgálatának egy terjedelmes és értékes monográfiát szentelt (Deutsche Spachinselforschung. Geschichte, Aufgaben, Verfahren. Plauen, 1934). A szomszédos országokban lévő magyar nyelvszigetek kutatása - elsősorban az ott élő nyelvjáráskutatóink jóvoltából - viszonylag jelentős eredményekkel büszkélkedhet, a nyelvjárásszigetek vizsgálatára viszont jóval kevesebb figyelmet fordított dialektológiánk, noha bizonyos kezdeményezések már a múlt század végén születtek, s századunkban is volt néhány eredményes próbálkozás, monografikus igényű feldolgozás nálunk azonban sokáig nem készült.

A magyar dialektológiának a nyelvjárásszigetek kutatásában megoldásra váró feladatai és a német dialektológia e téren elért eredményei egyaránt közrejátszottak abban, hogy az 1980-as évek közepétől intenzívebben kezdtem a magyar nyelvjárásszigetek problematikájával foglalkozni. Ennek eredménye lett a ÆMagyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek" című monográfiám, amely 1990-ben jelent meg Szegeden. Ebben a munkámban a korábbi magyar kutatási előzmények áttekintése mellett természetesen arra is törekedtem, hogy a külföldi vizsgálódásokat (köztük pl. a W. KUHN kidolgozta szempontokat és mások kutatásait) is messzemenően figyelembe vegyem. Vizsgálódásaimhoz a magyarság múltjában, történelmében gyökerező azon körülmény szolgált alapul, hogy a különböző népmozgások, belső áttelepülések és áttelepítések következtében (főképpen a XVIII. század folyamán) sokfelé keletkeztek nyelvjárásszigetek. Más népeknek, nemzeteknek - alighanem sehol a világon - nincs olyan sok nyelvjárásszigete, mint nekünk magyaroknak. Igaz, szép számú nyelvszigetünk is van, de - főképpen a XVIII. században lezajlott telepítések során - a magyarságnak több nyelvjárásszigete keletkezett, mint például a nagy kiterjedésű német nyelvterületen vagy a még annál is nagyobb területű Oroszországban és Ukrajnában. Bizonyára ezzel is összefügg - amint azt korábban külföldi kiküldetéseim és az 1994 júliusában történt németországi tanulmányutam idején is tapasztaltam -, hogy a külföldi nyelvjáráskutatók a nyelvsziget és a nyelvjárássziget között nem mindig tesznek különbséget. Ennek oka minden bizonnyal abban rejlik, hogy a nyelvszigetek nagyobb száma miatt például a volt Szovjetunióban és a német nyelvterületen is a nyelvszigetek vizsgálatának alakult ki régebbi hagyománya és gazdag szakirodalma.

Mivel a nyelvjárássziget-kutatás problematikája az utóbbi években továbbra is foglalkoztatott, ezért gondoltam arra, hogy hasznos volna a német dialektológia (ezen belül a német nyelvjárásszigetek vizsgálatának) eredményeit a korábbiaknál részletesebben is megismerni. Ha a német nyelv(járás)szigetek származásvidékét vesszük figyelembe, vagyis azt a tájegységet, ahonnan egykor áttelepülések történetek, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a pfalzi nyelvjárásterületről - különösen a többi német nyelvjárástípushoz viszonyítva - relatíve nagyobb számban került át lakosság egyrészt más (európai és tengerentúli) népek és nyelvek közé, másrészt a német nyelvterületen belüli, különböző nyelvjárások vidékére is. Ezért tűztem ki magam elé feladatul, hogy az egyhónapos tanulmányutam során egyrészt a mainzi egyetem Német Intézetének dialektológiai kutatásait tanulmányozom, másrészt a pfalzi nyelvjárások vizsgálatának (különösen a Kaiserslauternben folyó pfalzi szótári munkálatoknak) az eredményeivel, elvi-módszertani kérdéseivel ismerkedem meg elmélyültebben.

Tanulmányutam első állomása Mainz volt, ahová ugyan még később is visszatértem, de elsősorban a Kaiserslauternben folyó pflazi szótári munkálatok műhelye lett kutatásaim és konzultációim gyakoribb színhelye. Mindkét intézményben (Mainzban Wolfgang Kleiber professzortól, Kaiserslauternben pedig Rudolf Post kollégától, a Pfälzisches Wörterbuch vezetőjétől) már a legelső találkozáskor jó néhány értékes különlenyomatot kaptam, sőt R. POST a pfalzi nyelvről írott monográfiájának (Pfälzisch. Einführung in eine Sprachlandschaft. Landau, 1992) második (bővített) kiadásával is megajándékozott. Mindezt ezért említem meg, mert ily módon már tanulmányutam elején lehetőségem adódott arra, hogy a szakirodalmat olvasgatva olyan kérdések is fölmerüljenek bennem, melyekre a következő találkozások során (Kaiserslauternben és Mainzban egyaránt) választ kaphattam.

Nagy várakozással és reményekkel indultam Mainzba, a patinás, nagy múltú Rajna-parti városba, amely Európa harmadik legnagyobb folyója, a Rajna és Majna összefolyásának vidékén terül el. A város neve nincs összefüggésben a Main (Majna) folyónévvel, hanem - amint KISS LAJOS ÆFöldrajzi nevek etimológiai szótára" című munkájában olvashatjuk (Bp., 1980. 399) - elnevezésének ÆValószínű végső forrása egy kelta Mogons vagy Mogontia isten-, illetőleg személynév. Legrégibb ismert alakja (Moguntiacum) latin képzővel bővült." - Mainz a környék ipari, közigazgatási, kulturális és oktatási központja, a Rajna-vidék - Pfalz (Rheinland-Pfalz) tartomány fővárosa. Messze földön híres oktatási intézménye, a Johannes Gutenberg Egyetem igen régi múltra tekinthet vissza, hiszen több mint fél évezreddel ezelőtt, 1477 őszén nyitotta meg kapuit, mégpedig tizennégy oktatóval és mintegy száz diákkal. Csak érdekességként említem meg, hogy napjainkban az egyetem hallgatóinak száma megközelíti a harmincezret. Az egyetem megalapításának 500. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezéseket tartottak, s ennek során pl. tizennégy személyiséget avattak díszdoktorrá, köztük volt az akkoriban még kevésbé ismert Karol Wojtyla bíboros, a későbbi II. János Pál pápa. A mainzi egyetem egyébként régóta tart fenn partnerkapcsolatokat európai és egészen távoli (tengerentúli) egyetemekkel Dijontól Valencián, Zágrábon át Bogotáig és Tokióig.

Mainzi kutatómunkám színhelye a Német Intézet (Deutsches Institut) volt, amelynek oktatói a német nyelvjárások vizsgálatában - a pfalzitól a rajnai frank és a hesseni tájszóláson át az alemannig - igen szerteágazó kutatómunkát folytatnak. A sok részterület közül itt azokat a nagy horderejű munkálatokat emelem ki, amelyek a német dialektológia nagy hagyományokra visszatekintő diszciplinájához, a nyelvatlaszkutatásokhoz kapcsolódnak. Az első, egy egész nyelvterületre kiterjedő nyelvföldrajzi vizsgálódást - mint ismeretes - még Georg Wenker kezdeményezte a múlt század második felében, az 1881-ben kiadott nyelvatlaszát Európa-szerte több tucat - különböző jellegű és célú - atlaszkiadvány követte. A nyelvatlasz-munkálatok - egyre inkább tökéletesedő gyűjtési és közzétevői módszerekkel - a német nyelvjáráskutatásban is folytatódtak, sőt mindmáig újabb kiadványok is készülőben vannak. Így például 1979-ben jelent meg WOLFGANG KLEIBER, KONRAD KUNZE és HEINRICH LÖFFER munkájaként a ÆTörténeti délnyugatnémet nyelvatlasz" (Historischer südwestdeutscher Sprachatlas. Band I: Text. Einleitung, Kommentare und Dokumentationen, Francke Verlag Bern und München, 1979; Band II: Karten. Bern, 1979), amely XIII-XV. századi urbáriumok feldolgozásán alapul, s mint nyelvtörténeti jellegű atlasz első a maga nemében. Ez a nyelvatlasz is hosszú évekig tartó munka gyümölcse, vizsgálódási területe Németország, Ausztria, Franciaország és Svájc egy-egy kisebb-nagyobb vidékére is kiterjed, vagyis az úgynevezett alemann nyelvterület nagy részét magában foglalja.

WOLFGANG KLEIBER irányító-szervező tevékenysége révén a Német Intézethez is kapcsolódik ÆA kontinentális (európai) német szőlőművelés szakszókincsének szóatlasza" című vállalkozás (ÆWortatlas der kontinentalgermanischen Winzerterminologie"); a továbbiakban így rövidítem: WAKWT), amelynek tervezetét a mainzi egyetem Történeti Honismeretei Intézetében dolgozták ki, s amelynek munkálatai is ott folytatódnak. Ezen speciális szóatlaszhoz fontos kiindulási alapot jelentettek azok a kérdőíves adatgyűjtések, amelyek még az 1920-as évek közepén a Rajnai Szótárhoz készültek, s amelyek a Rajna-vidék bortermelő településein kezdődtek, majd a Majna (Main) és Neckar folyók völgyére is kiterjedtek. 1980-tól, amikor a Volkswagen Művek több éves támogatást nyújtott a WAKWT tevékenységéhez, az adatfölvételekre kiválasztott kutatópontok száma és a kérdőív anyaga is jelentős mértékben bővült. - A WAKWT olyan egynyelvű nagyatlasznak készül, amely - az utóbbi évtizedekben a szőlőművelésben és a borkészítésben bekövetkezett nagy változások (gépesítés, új módszerek) miatt - nyelvi-nyelvjárási és néprajzi szempontból egyaránt fontos feladatának tekinti a leletmentést, a szőlészet és borászat visszaszorulóban lévő szakszókincsének összegyűjtését. Kutatópontjainak száma 420, ezeknek nagyobb része (273) a német nyelvterületen telálható, kisebb hányadát (147-et) pedig (Olaszországtól Románián át a Fekete-tenger környéki német eredetű településekig) a délkelet- és kelet-európai német nyelvszigetek teszik ki. A WAKWT kutatópontjai - az egykori NDK-t még külön számítva - a Bonn vidéki Ahr folyótól a Kaukázusig összesen tizennégy országra terjednek ki, Magyarországról kereken 30 település szerepel gyűjtőhelyül. Az egyes kutatópontok kiválasztásában nagyon fontos szerepet játszott az a körülmény, hogy egyáltalán volt-e s van-e a szőlészetnek-borászatnak hagyománya a szóban forgó településen, hiszen a szőlőművelés meghatározott éghajlati-ökológiai föltételekhez kötődik. - Az anyaggyűjtéshez összeállított kérdőfüzet 298 olyan tételt foglal magában, melyek nemcsak nyelvészeti, hanem néprajzi szempontokat is figyelembe vesznek. A WAKWT anyaga azon a 420 településen készített magnetofonfölvételen alapszik, melyek a tizennégy országban kiválasztott adatközlőktől származnak. A vállalkozás nagyságát jól érzékelteti az a tény, hogy a helyszíni adatfölvételeket készítő kutatók kérdésenként összesen kb. 500-650 választ kaptak, s a feldolgozás során a gyűjtött anyagból több mint 220.000 cédulát lehetett összesíteni. Az egyes szócikkekben a szóban forgó fogalom különböző megnevezései, tárgyi néprajzi magyarázatok, az oda tartozó adatok betűrendes jegyzéke és szakirodalmi utalások találhatók. A tervezett nyolc önálló füzethez egyenként húsz térképlap kapcsolódik, s a különféle nyelvi adatok lokalizálása grafikai jelekkel történik. A WAKWT nemcsak a nyelvföldrajz, a nyelvjárássziget-kutatás és általában a kontaktusnyelvészet számára tartalmaz értékes anyagot, hanem a mezőgazdaság- és településtörténetnek s más tudományszakoknak is gyakran fontos kiindulópontul szolgálhat.

Tanulmányutam másik állomása Pfalz tartományának nagyjából a közepén fekvő Kaiserslautern városa volt, ahol a mainzi Tudományos Akadémia kihelyezett munkahelyeként működő Pfalzi Szótár munkaközösségében egyrészt a pfalzi nyelv(járás)szigetek vizsgálatában elért eredményekről, másrészt az ott folyó szótári munkálatokról igyekeztem alaposabban tájékozódni. Ehhez a Pfalzi Szótár vezetőjétől, Rudolf Posttól és kollégáitól minden segítséget megkaptam. Nemcsak az ottani könyvtár használatára nyílt lehetőségem, hanem arra is, hogy a nyelvi-nyelvjárási adatok gépi feldolgozásának módszereit tanulmányozzam. Ez utóbbi számomra sok újdonsággal szolgált. A számítógépes feldolgozás mellett nem kevésbé töltött el csodálattal az a csapatmunka, az a jó összhang, amely a Pfalzi Szótár munkatársai közötti együttműködést jellemezte.

A pfalzi nyelvről-nyelvjárásról - amint azt már említettem - RUDOLF POST 1990-ben egy terjedelmes monográfiát jelentetett meg, amelynek azóta (1992-ben) a második (bővített) kiadása is napvilágot látott. Ebben a művében R. POST Pfalz vidékének - szűkebb és tágabb - értelmezésével is foglalkozik, s megállapítja, hogy a pfalzi nyelvváltozatot délen a lotaringiai (Lothringisch) és az alemann (Alemannisch), ezen belül az elzászi és badeni (Elsässisch, Badisch), nyugaton a moselfrank (Moselfränkisch), északon a hesseni (Hessisch), keleten pedig a dél- és a keletfrank (Ost- und Südfränkisch) fogja körül. Pfalz tartomány - a tágabb értelmezés szerint - nagyjából a Heidelberg, Karlsruhe, St. Ingbert és Bad Kreuznach alkotta négyszög területet foglalja magában, a szűkebb értelmezés szerint azonban nem tartozik hozzá a Rajna jobb partjától keletre elterülő úgynevezett Kurpfalz, vagyis nagyjából Heidelberg, Mannheim és Schwetzingen környéke. ÆJóllehet a Rajna jobb partja menti vidék már majdnem kétszáz éve Badenhez tartozik - írja R. POST (i. m. 18) -, egy mannheimi, heidelbergi vagy schwetzingeni aligha mondja magáról, hogy a badeni nyelvjárást beszéli. A Badenhez történt régebbi odacsatolás ellenére itt máig megőrződött a Pfalzhoz vagy pontosabban a Kurpfalzhoz való tartozás tudata".

A nyelvjárások lényegéhez tartozik, hogy beszélt nyelvi változatok, ez azonban nem zárja ki azt, hogy egy-egy tájszólásban - annak különböző (hang-, alak- és mondattani, valamint szókészleti) sajátságait tükröztetve - ne születtek volna írott nyelvi (szépirodalmi) alkotások. A német nyelvterület - mint ismeretes - már évszázadok óta bővelkedik olyan (prózai és verses) szépirodalmi művekben, amelyek egy-egy nyelvjárásban íródtak. A pfalzi tájszólás is gazdag ilyen alkotásokban, s ezeknek gyakori pozitív szereplője a pfalzi ember (Pfälzer), aki más német vidékre vagy más nyelvű népek közé kerülve leleményességével, életrevalóságával, talpraesettségével tűnik ki környezetéből. A távoli tájakra, messzi országokba elvándorolt pfalzi ember figurájának megteremtéséhez az a történelmi tény nyújt kellő alapot, hogy a XVII-XIX. században Pfalz tartományában sokan vettek vándorbotot a kezükbe. A pfalzi kivándorlók nemcsak Németország más tájegységeire (pl. Bajorországba, Braunschweig környékére, Pomerániába, a Rajna alsó folyásának mentére) jutottak el, hanem Európa más országaiba (pl. Dániába, Spanyolországba) is. Különösen a XVIII. században indult el jelentős kivándorlási hullám Pfalzból, Mária Terézia és II. József uralkodása idején ugyanis - innen és Németország más tájairól is - sokan települtek pl. Bácska, Bánát, Besszarábia, Bukovina, Dobrudzsa és Galícia területére, a Fekete-tenger környékére és a Volga mentére, sőt még a tengerentúlra (pl. Pennsylvániába) is eljutottak a pfalzi telepesek. - A XVIII. századi telepítések során Pfalz tartományából - más német kivándorlókkal együtt - az úgynevezett Schwäbische Türkei (Baranya, Somogy és Tolna megye, valamint a jugoszláviai Baranya) területére is költözött át lakosság. Erről R. POST munkájában (i. m. 38) a következőket olvashatjuk: ÆEzen a területen (ti. a Schwäbische Türkei vidékén - Sz. J.) különösen gyakoriak a rajnai frank eredetű települések, emellett azonban sváb, bajor, kelet- és középfrank nyelvjárások is vannak, bár a pfalzi nyelv fogalmát a pfalzi eredetű nyelv(járás)szigetekre vonatkoztatva a tágabb értelemben használjuk, a legtöbb itteni rajnai frank nyelvjárás nem tisztán pfalzi, hanem inkább hesseni, gyakran pedig fuldai tájszólás, mivel azok a pfalzi feschd helyett a fest szóalakot ejtik. Csupán néhány helység, így például Dunakömlőd és Mórágy (n. Maratz) tekinthető pfalzinak".

A német dialektológiának - amint már utaltam rá - a tájszótárak gyűjtésében igen régi (több évszázados) hagyományai vannak, s ami a kiadásukat illeti, mintegy másfél évszázad óta abban is figyelemre méltó eredmények születtek. A különböző német nyelvjárástípusoknak szinte nincs is olyan tájegysége, ahol ne készültek volna, illetőleg ahol ne készülnének szótári feldolgozások.

A Pfalzi Szótár munkálatai 1912-ben egy tájszógyűjtést szorgalmazó fölhívással kezdődtek, majd - a háborús idők okozta megtorpanás után - az 1920-as években folytatódtak. A gyűjtésben akkor következett be igazi föllendülés, amikor ERNST CHRISTMANN vezetésével 1925-ben megalakult a Pfalzi Szótár Műhelye (Pfälzische Wörterbuchkanzlei). Ekkor dolgozták ki az anyaggyűjtés elvi-módszertani kérdéseit és azokat a különböző típusú kérdőíveket, melyeket Pfalz minden egyes településére leginkább tanároknak küldtek szét, akik aztán helybeli adatközlők segítségével válaszoltak az egyes kérdésekre. Ily módon a későbbiekben nagy mennyiségű tájszót sikerült följegyezni. E CHRISTMANN több évtizedes tevékenysége után 1954-től 1981-ig JULIUS KRÄMER lett a munkálatok vezetője, akinek nagy érdeme, hogy a gyűjtőmunkát a pfalzi eredetű nyelv(járás)szigetekre is kiterjesztette. 1981-ben RUDOLF POST került a Pfalzi Szótár élére. Ő nemcsak a pfalzi nyelvjárások kiváló ismerője, hanem egyszersmind a nyelvi adatok gépi feldolgozásának avatott szakembere is. Tíz évig ott munkálkodott a magyarországi származású JOSEF SCHWING, aki 1993-ban Frankfurt am Mainban anyanyelvjárásáról, a Baranya megyei Palotabozsok tájnyelvéről ÆGrammatik der deutschen Mundart von Palotabozsok (Ungarn)" címmel kitűnő monográfiát jelentetett meg. - Időközben elkezdődött a tájszóanyag kiadásra való előkészítése is, amelynek eredményeképpen az 1960-as évek második felétől megindult a Pfalzi Szótár publikálása is. A hat kötetre tervezett kiadványból eddit öt látott napvilágot, ottjártamkor az u betűvel kezdődő tájszók feldolgozása folyt.

A Pfalzi Szótár alaki, jelentésbeli és valódi tájszókban egyaránt bővelkedik. Adatokban való gazdagságát jól érzékelteti pl. az első kötet 195. lapján található azon térkép is, amelyen a 'hangya' jelentésű Ameise lexéma változatai vannak szemléltetve, ugyanis a hangya fogalmára - az Emez szóalaktól az Odims megjelölésen át az Umenzl formáig - összesen 57 különböző hangalakú megnevezés fordul elő a pfalzi nyelvjárásokban. Ez kétségtelenül nagy szám, de talán még ennél is érdekesebb, hogy pl. a pénz megnevezésére egy nyelvjáráson belül (Pirmasens népnyelvében) húsz különféle szóalak használatos, amint azokat LUDWIG KIEFFER egyik költeményében fölsorolta. Az említett példák is jelzik, hogy a Pfalzi Szótár milyen gazdag tárháza a tájszóknak, a népnyelvi fordulatoknak.

A tájszótárak és más nyelvjárási tárgyú munkák megteremtését, kiadását - nemcsak nálunk, hanem bárhol a világon - alighanem ugyanazon ok motiválja: századunkban - a gazdasági-társadalmi változások hatására - soha nem tapasztalt mértékben szorulnak vissza a néphagyományok és a nyelvjárások; a különböző hang-, alak- és mondattani jelenségek mellett a nyelvjárásokban a hagyományos paraszti gazdálkodás és egykori életmód szókészlete is erősen megkopóban van, az árnyalatokban, szinonimákban gazdag tájszók és népi kifejezések is pusztulófélben vannak. Ebből adódik világszerte az a fölismerés, hogy a népéletnek nemcsak a tárgyi emlékeit kell összegyűjteni és legalább múzeumokban megőrizni, hanem a népi gondolkodás mindennapi elemeit és gyöngyszemeit: a tájszókat és az állandósult szókapcsolatokat is meg kell menteni az enyészettől.

Talán a feladatok azonossága vagy legalábbis nagymértékű hasonlósága játszhat közre abban, hogy a nyelvjáráskutatók gondolkodásmódja - itthon és külföldön is - nagyon közel áll egymáshoz. Talán ezzel is összefügg az a hazai és külföldi tapasztalatom, hogy a nyelvtudományban föl-föllobbanó ellentétek a dialektológusokat kevésbé érintik, s hogy körükben könnyebben lel az ember barátokra. Talán ezért is éreztem magam szinte otthon Kaiserslauternben és Mainzban is már az első pillanattól fogva. A nagyon hasznos szakmai ismeretszerzés és tapasztalatcsere mellett németországi tanulmányutamnak ez a fölismerés is érdekes és maradandó élménye volt.

SZABÓ JÓZSEF