"MAGYAR NYELVJÁRÁSOK"
A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM	XXXIII, 19--24	DEBRECEN
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK		1996.
ÉVKÖNYVE

Szóföldrajzi és változásvizsgálatok a hagyományos paraszti életmód köréből

Köztudomású, hogy tudatos nyelvjáráskutatás a szókincs területén kezdődött el, s mindig is aktuális feladat volt, ennek ellenére "a táji szókészlet rendszeres lexikológiai vizsgálatát csak a legújabb, tematikaváltozást is sürgető dialektológiai cikkek hangsúlyozzák" (KISS JENŐ: MNyTK. 190. sz. 47, vö. még HAJDÚ MIHÁLY: DialSzimp. 1982: 149). A sürgetést, a kérdés elodázhatatlanságát indokolja az is, hogy a szókincs kutatása számtalan elméleti és módszertani problémát vet föl. Csak néhányat említve: a társadalmi és nyelvi változások tükröződése, a szóföldrajzi, szociolingvisztikai, nyelvlélektani szempontok érvényesítése, a változásvizsgálat szükségessége, az összehasonlítások lehetősége, vagy még konkrétabban: a nyelvjárási szinonimák, heteronimák, egyáltalán a tájszó fogalmának, a tájszavak "kihalásának" kérdése stb. Nyilvánvaló, hogy a korábbi módszerek, szempontok átgondolására, újrafogalmazására is szükség van. Munkánk során mindezekkel a problémákkal nekünk is szembe kellett néznünk: a hiányosságokkal számolnunk, az eredményeket felhasználnunk. Itt és most természetesen csak az elvégzett munka egy töredékéről tudunk beszámolni, de úgy gondoljuk, ezzel is tudunk néhány adalékot szolgáltatni az említett kérdéskörökhöz.

Szociolingvisztikai és szóföldrajzi szempontokat is érvényesítő változásvizsgálatunkat néhány éve kezdtük el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Korábban néhány alaktani jelenség változását elemeztük (vö. MNyj. 30: 57--68; Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis, Tomus 13/C. 13--23). Kilenc községben gyűjtünk (Oros, Nyírtét, Ófehértó, Eperjeske = Szabolcs m.; Géberjén, Tyukod, Hermánszeg = Szatmár m.; Tiszakerecseny = Bereg m.), valamennyi az atlasz kutatópontja volt. Szemben a Dunántúllal, ahonnan elsősorban VÉGH JÓZSEF, KISS JENŐ és a szombathelyi kutatók jóvoltából igen értékes munkák állnak rendelkezésünkre, az országnak ebből a részéből nem sok eredményt tudunk felmutatni. Pedig a nyelvatlasz mellett, igaz nem valamennyi kutatóponthoz, de összehasonlítási alapként felhasználható CSŰRY BÁLINT Szamosháti szótára is. Számolnunk kell persze azzal, hogy ez a kitűnő szótár "sem az egész vidéknek, hanem egy községnek a szókincsét tükrözi igazán hitelesen" (SEBESTYÉN: DialSzimp. 1982. 195).

Kutatópontjaink elhelyezkedése, némileg különböző nyelvjárási alaprétege lehetővé teszi a nyelvföldrajzi összevetést is.

A gyűjtés előkészítésében, az adatközlők kiválasztásában az atlasz módszereit követtük, de a vizsgálatot igyekeztünk kiterjeszteni -- a település szerkezetét szem előtt tartva -- valamennyi társadalmi rétegre, hiszen a szociolingvisztikai szempontokat csak így érvényesíthetjük. 78 adatközlővel dolgoztunk. Lehetőség szerint minden kutatóponton négy nemzedék képviselőinek szóhasználatát vizsgáltuk. Adatközlőink között minden nemzedékben megtalálhatók a magasabb iskolai végzettségűek is.

A gyűjtés kérdőívvel, aktív indirekt módszerrel történt. A kérdőívet elsősorban a nyelvatlasz és a SzamSz. alapján állítottuk össze, de felhasználtuk korábbi gyűjtéseink eredményeit, s egy későbbi összehasonlítás lehetősége végett a SZABÓ GÉZA készítette kérdőfüzetet is. (A nyelvatlasz kérdőívéről l. DEME: MNyatlElm. 67--112). A 142 címszóból álló kérdőív elsősorban valódi és jelentésbeli tájszavakat, illetőleg a nyelvterület legnagyobb részén meglevő, a hagyományos paraszti élethez és gazdálkodáshoz kapcsolódó lexémákat tartalmaz. A tájszavak minősítésének kérdésében IMRE SAMU véleményével értünk egyet: "hogy egy szót tájszónak tekintsünk-e vagy sem, a nyelvjárás teljesebb szókincsének ismeretében, az illető szónak a nyelvjárás szókészletében betöltött szerepét is figyelembe véve kell döntenünk"(MNy. 71: 22).

Kérdőívünk -- természetesen a lehetőségekhez mérten -- témaköreiben is kapcsolódik az atlaszhoz (vö. pl. DEME: MNyatlElm. 94, 101; HAJDÚ MIHÁLY: DialSzimp. 1982. 152; BALOGH LAJOS: uo. 165).

Vizsgálatunk fő szempontjait KISS JENŐ (MNyTK. 159. sz. és MNyTK. 190. sz.); SEBESTYÉN ÁRPÁD (MNy. 83: 514--6) és BOKOR JÓZSEF (BDTKFNyTudKiad. 1992: 36--8. és kandidátusi tézisei) alapján jelöltük ki.

a) Vizsgáljuk a változás nyelvi-nyelvrendszerbeli típusát, mely anyagunkban általában névbeli archaizmus vagy neologizmus, s csak ritkábban alaki vagy jelentésbeli archaizmus vagy neologizmus.

b) Globálisan áttekintjük a tájszók társadalmi érvényében bekövetkezett változások jellegét a vizsgált kutatópontok és az egyes nemzedékek szempontjából is. Az egyes jelenségek, tendenciák szóföldrajzi jellemzőit az előbbi két szemponton belül érintjük csupán.

c) Gyűjtésünkből kiemeltünk 45 olyan lexikai egységet, melynek valódi, alaki vagy jelentésbeli tájszó megfelelője él az egyes kutatópontokon, s az ebből létrejött 3242 adatból álló korpusz szociolingvisztikai összefüggéseit tárjuk fel.

Az általunk vizsgált 142 lexikai egység 77%-a (109) megtalálható A magyar nyelvjárások atlaszának térképlapjain, a SzamSz. pedig 100%-ban közli a lexémák szamosháti megfelelőit, lehetőségünk van tehát két időmetszetben, de a teljesség igénye és lehetősége nélkül, a változások összevetésére. A változásvizsgálat szempontjából a tanulságok röviden a következők:

1. Gyűjtésünket az említett két forrással összevetve egyértelműen megállapítható, hogy területünk helyi nyelvjárásaiban ma már nem találunk a szakirodalomban lexikai negatívumnak vagy negatív tájszóknak nevezett jelenségeket (vö. BALOGH LAJOS: NytudÉrt. 83. sz. 72), pl. baromfi, dobog, kalász, mert a tájszó aprómarha, ver, árpafű előbb említett köznyelvi megfelelői vagy szociális érvényű névbeli szinonimák (dobog ~ ver, baromfi ~ aprómarha), vagy tájnyelvi archaizmusok (árpafű). A vizsgált lexémák nagyobb hányadára tehát az jellemző, hogy szinte minden kutatóponton egymás mellett élnek a forrásokból ismert régebbi dialektális, és az utóbbi évtizedekben felülről (kívülről) beszüremkedett és elterjedt köznyelvi/regionális köznyelvi lexémák mint például: MNyA. 520: Oros: bádog -- ma: bádog ~ bögre ~ csupor; MNyA. 216: Ófehértó: firhang -- ma: függöny ~ áfìrhangñ, Tyukod: firhang -- ma: függöny ~ (firhang); MNyA. 209: Oros: sámedli -- ma: sámli ~ ásámedliñ ~ hokedli ~ ápuffñ; Tiszakerecseny: sámedli -- ma: sámedli ~ sámli ~ zsámoly. MNyA. 31.: Eperjeske: tengeri -- ma: tengeri ~ kukorica stb.

2. Természetesen nyelvjárásterületünkön is találunk példákat a kihalt névbeli archaizmusokra. Egyszerűbben minősíthetők azok az esetek, amikor a CSŰRY által közölt tájszót az atlasz egyetlen kutatóponton sem adatolja, ez esetben tehát kihalt a SzamSz. közölte valódi tájszó. Például a SzamSz. hecsepecs, segvakarcs 'a vadrózsa termése' jelentésű két lexémájával szemben az atlasz szamosháti kutatópontjain már egyetlen lexéma található: segvakarcs. Nyilvánvaló tehát, hogy az elsőt kiszorította a második, nagyobb területen élő táji lexéma. A SzamSz. a denevér megnevezésére még csak a pupperege valódi tájszót adja meg, sem a szárnyasegér sem a denevér nincs meg CSŰRY szótárában. Az MNyA. viszont már a szamosháti kutatópontokon csak a szárnyasegér lexémát adatolja, s ebből arra lehet következtetni, hogy a szamosháti nyelvjárásokba a szárnyasegér a CSŰRY gyűjtése utáni időkben került be, s néhány évtized alatt teljesen kiszorította az eredeti valódi tájszót a népnyelvi szókincsből. A szókincs viszonylag gyors változását az is érzékelteti, hogy az atlaszgyűjtés korában még normatív segvakarcs és szárnyasegér szók a köznyelvi lexémák (csipkebogyó, denevér) általános érvényűvé válásával párhuzamosan a legtöbb kutatóponton visszaszorulóban vannak. A fűtő, platt 'főzőkemence' (SzamSz. I, 317; II, 238) jelentésű szavak mellett a konyha, vaskonyha, spór tájszók (vö. MNyA. 234. P-9) is a CSŰRY gyűjtése utáni időkben terjedhettek el a szamosháti nyelvjárásban, mivel az atlasz az egyetlen szamosháti kutatópontján nem közli e két lexémát; de hermánszegi adataink azt bizonyítják, hogy nem haltak ki mindenhol, csupán visszaszorultak a nagyobb területen élő tájszók általános érvényűvé válása miatt.

3. Többszöri huzamosabb személyes jelenlét, passzív megfigyelések, esetleg szövegfelvételek hiányában óvatosan kell (lehet) megítélni a másik időbeli metszet, azaz az atlaszgyűjtés évei és a napjaink között bekövetkezett változásokat. "Hiányos információk esetén ugyanis a tájszók élő vagy nem élő volta, illetve a nem élőn belüli kihaló vagy ismeretlen, az élőn belül pedig archaikus, a normatív vagy a neológ elemek elkülönítése nem lehet teljesen objektív" (BOKOR JÓZSEF, i. m. 40.), de a gyűjtés módjából, az adatok egymáshoz való viszonyításából valószínűsíthető.

Az mindenesetre egyértelműen megállapítható, hogy az atlasz megyei adatai között nincs egyetlen olyan lexéma sem, mely legalább egy-két kutatóponton ne lenne élő napjainkban is (azaz legalább egy aktív, s egy-két passzív adat van rá valamely településről), de az egyes települések földrajzi-gazdasági helyzetének különbsége következtében az egyes lexémák mai helyzete eléggé különböző a települések, s később majd utalunk rá, hogy az egyes nemzedékek szempontjából is. Gyűjtött anyagunkat gondosan mérlegelve úgy tűnik, hogy már a köznyelvi lexéma normatívvá válása következtében kihalóban lévőnek minősíthetők a következő valódi tájszók: Oros: MNyA. 123: segvakarcs; Ófehértó: MNyA. 64.: bécsitök, MNyA. 247: kasita, MNyA. 637: pochàl, b¤ëkah#, cig4h#, (ma: ebihal); MNyA. 293: furik. Arra is akad példa az egyes kutatópontokon, hogy az atlasz által közölt tájszó más nyelvjárásból -- általában valamelyik környékbeli helyi nyelvjárásból -- átkerült tájnyelvi lexéma és/vagy a köznyelvi lexéma pozíciójának erősödése miatt válik kihalóvá. Így pl. Tyukodon az MNyA. 357. térképlapján az aprómarha és majorság megnevezések találhatók 'baromfi' jelentésben, napjainkban viszont az aprólék és baromfi lexémák az általánosan használtak. Ugyanitt az ötvenes években a hászhija volt a normatív lexéma, a pad neológ elemnek számított, gyűjtött anyagunk tanúsága szerint viszont a hászhija visszaszorult a pad, illetőleg padlás normatívvá válása következtében. Oroson az ötvenes években archaikusnak minősült a konyha 'tűzhely' jelentésbeli tájszó a spór-ral szemben, mára a konyha visszaszorult, s a spórral egyenrangú változat a sparhelt, s ritkábban használatos a tűzhely.

4. Kutatópontjainkon a település szempontjából visszaszorulónak tekintjük azokat a névbeli archaizmusokat, melyeket már nem mindenki használ, de legalább még egy nemzedék szókincsében élnek. A valódi tájszó archaikussá válásával párhuzamosan lesz normatívvá a köznyelvi lexéma: pl. Géberjénben: MNyA. 58.: murok -- sárgarépa; Oroson: MNyA. 412: pöc¬ ~ pucáka, pucugaluska, angyalbögyörő -- nudli (angyalbögyörő). Az atlasz 212. számú térképlapján a vizsgált településeken kivétel nélkül normatív lexéma a firhang, ma azonban ez már a ritkább, archaikus minősítést kaphatja a függöny mellett.

A jelentésbeli tájszók közül az ¤élet 'gabona' jelentése kezd visszaszorulni azokon a kutatópontokon, ahol az ötvenes években még normatív volt (vö. MNyA. 67: 0-2, P-9, 0-13).

A valódi tájszó azért lett archaikus, mert egy másik tájszó vagy regionális köznyelvi lexéma vált uralkodóvá az egyes helyi nyelvjárásokban. Géberjénben és Hermánszegen a kolomp|r helyett a krumpli, és Hermánszegen a málé helyett a tengeri minősül napjainkban nyelvjárási normatív lexémának.

5. A fogalmi archaizmus úgy jön létre, hogy a valódi tájszó denotátuma a társadalmi-gazdasági, illetőleg életmódbeli változás következtében fokozatosan kiszorul, majd eltűnik a mindennapi falusi életből. Az idősebb emberek még ismerik a tájszót, mert denotátumával tárgyi kapcsolatban voltak, s éppen ezért néha-néha használják is a fogalmat jelölő lexémát, a középnemzedék esetleg gyermekkorából emlékszik rá, s a fogalom körülírására vagy rákérdezésre felidéződik a lexéma, a fiatalok többsége azonban már hallomásból sem ismeri a tájszót (vö. KISS JENŐ: MNyTK. 190. sz. 81). Ilyen, a település szempontjából visszaszorulónak minősíthető fogalmi archaizmus például az atlasztban szereplő lexémák közül a bige Oroson, Ófehértón és Tiszakerecsenyben (vö. MNyA. 585.), az egyéb, vagyis az atlaszban nem szereplő valódi tájszók közül pedig a cserpák 'vízmerítő edény' jelentésű lexéma Nyírtéten, Ófehértón, Géberjénben, Eperjeskén, Nyírlövőn és Tiszakerecsenyben (nem élő, mert nem ismert Oroson, és Tyukodon), továbbá a kasornya ~ fazikmadzag 'edénytartó háló' jelentésű tájszók Tyukodon és Géberjénben. (Eperjeskén, Nyírlövőn és Tiszakerecsenyben nem élő, nem ismeretes.)

6. Az általunk alkalmazott gyűjtési módszer nem alkalmas az úgynevezett névbeli neologizmusok (vö. KISS JENŐ: i. h. 75; BOKOR JÓZSEF, i. m. 38) vizsgálatára, mert a kutatópontokon való többszöri személyes jelenlét hiányában nem állapítható meg teljes biztonsággal, hogy egy ritkábban használt lexéma mikor került be az egyes helyi nyelvjárásokba. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy egyetlen esetben mégis kivételt tehetünk. A magyar nyelvjárások atlasza (635) négy kutatóponton (Oros, Ófehértó, Tyukod, Tiszakerecsény) közli a köznyelvi denevér lexéma helyi lexikai megfelelőit. A normatív lexéma mindegyik településen a szárnyasegér volt, ma már a denevér is normatív, s "ritka" minősítésű változatként a bőregér is felbukkan gyűjtésünkben. Ez utóbbi lexéma neológ változat voltát bizonyítja, hogy egyetlen forrás sem közli megyei adatként, tehát nyelvjárásainkba újabban kerülhetett be más nyelvjárástípusból (vö. MNyA. i. h; ÚMTsz. I, 592; SzamSz.).

7. Köztudomású, hogy a tájszók az egyes nemzedékek szempontjából kihaltnak, visszaszorultnak, visszaszorulónak, szociális érvényűnek, terjedőnek és ismerősnek minősíthetők (vö. BOKOR, i. m. 37). Számunkra az effajta s ugyanakkor kutatópontokat átfogó globális általánosítást megnehezíti a kilenc település eltérő földrajzi-gazdasági helyzete, s az ez által determinált heterogén egyéni-nemzedéki léthelyzet. Így tehát csupán azt kísérelhetjük meg felvázolni, hogy melyek azok a fogalmi csoportok, melyeknek tájnyelvi elnevezése kihalt vagy visszaszorult a fiatalok és a középnemzedék, illetőleg terjedőben van az idősek körében.

A kihalt valódi tájszók csoportját a fiatal nemzedék szempontjából azok a lexémák képezik, melyeket e nemzedék már nem ismer, mert nem került kapcsolatba denotátumával, mivel az a hagyományos paraszti élethez kapcsolódó közszó vagy szakszó, vagy ismeri ugyan a denotátumot, a lexéma nem a paraszti élethez kapcsolódik, de a nyelvjárásban már hosszabb ideje normatív a köznyelvi lexéma is. Ilyen pl. az abora 'takarmánytároló alkotmány' (SzamSz. I, 32), bige, cserpák, gabonapálinka, ablakkarika, esztováta, pápaszem, kóperta.

Kihalóban lévő jelentésbeli archaizmus mindkét nemzedék szókincsében a fű ~ fej 'kalász' jelentésben, illetőleg az iélet 'gabona' jelentésben.

8. E nemzedék, azaz a fiatalok szempontjából visszaszorulónak minősített tájszókat már nem használja mindegyikük, de társadalmi helyzetéből, neveltetéséből, a nyelvjárásokhoz való esetleges viszonyulásából adódóan akad közöttük olyan is, akinek aktív adata a lexéma. E nemzedék szókincsében a tájnyelvi lexémát leggyakrabban a köznyelvi, s ritkábban a regionális köznyelvi, illetőleg másik táji lexéma váltja fel, s ez a változás szinte minden fogalmi körre kiterjed. A köznyelvi lexéma a normatív a következő valódi tájszók, azaz névbeli archaizmusok esetében: bécsitök, angyalbögyörő, pucu, pucutészta, pójika ~ pólika, szárnyasegér, nadáj, ablaktőc, szeme világa, lajbi stb. A valódi tájszót egy másik tájszó, regionális köznyelvi és/vagy köznyelvi lexéma szorítja vissza: kolompiér, krompé: krumpli ~ burgonya; málé ~ tengeri. Visszaszoruló fogalmi archaizmusnak tekinthetők a következő lexémák, mert a fiatalabbak magával a megnevezettel, a cselekvéssel nem kerültek aktív kapcsolatba, hallomásból ismerik a fogalmat, fel tudják idézni a hallott lexémát: gulászta, zürböl, zurbol. (A fiatal magát a hangalakot sem tudja egyértelműen felidézni, ezért aztán a 16 éves megesküszik rá, hogy Eperjeskén a vajat "köpörcöléssel" készítik.)

A középnemzedék esetében nem általánosíthatunk egyértelműen a visszaszoruló lexémákat illetően, mert azok a kutatópontok földrajzi elhelyezkedésének függvényében igen változatosak lehetnek. Az ellenben felsejlik, hogy az idősebbek körében terjedőben vannak a következő lexémák: burgonya, kukorica, szövőszék, pupilla, illetőleg az egres ott, ahol nem eredményez poliszémiát, ugyanis tájegységünk egyes részein 'éretlen szőlő' a jelentése.

Vizsgáltuk még 46 lexikai egységhez kapcsolódó 3142 adat néhány egyéb szociolingvisztikai összefüggését is, de erről majd egy másik dolgozat keretében számolunk be. Összegzésként röviden csak annyit mondhatunk, hogy az általunk elvégzett felszíni tapogatózás ráirányítja a figyelmünket arra, hogy milyen irányban célszerű "mélyfúrásokba" kezdeni, természetesen majd csak a szükséges korrekciók elvégzése után.

P. LAKATOS ILONA--T. KÁROLYI MARGIT

Jegyzetek

A nyelvjárási változásvizsgálathoz, illetőleg a szókincs nemzedékek és nemek szerinti vizsgálatához a szerzők kutatási területéhez közelebbi adalékok találhatók még: SEBESTYÉN ÁRPÁD, Egy tájnyelvi atlasz tervéről: MNyj. 8: 83-91; KÉNER ISTVÁNNÉ, Szociolingvisztikai tanulmány Lónya község nyelvéből: uo. 26-27: 43-55; SEBESTYÉN ÁRPÁD, A szamosháti népnyelv változásairól: Szamosközi tanulmányok. Szerk. MEZŐ ANDRÁS. Fehérgyarmat, 1988. 301-15. - (A szerk.)