A szociolingvisztika napjainkra a nyelvtudomány egyik meghatározó irányzatává nőtte ki magát. E tudományterület azért válhatott a huszadik század végi nyelvtudomány jelentős ágazatává, mert a kutatás módszertanának és a kutatók nyelvszemléletének megújítása mellett - ellentétben a társadalmi és nyelvhasználati szempontokat figyelmen kívül hagyó, a nyelvet a beszédközösség számára közös, egységes rendszerként felfogó nyelvészettel - meghatározott beszélőcsoportok vizsgálata alapján a nyelv működésének feltárására törekszik.
Magyarországon a hetvenes évek elején, a szociolingvisztika "nagykorúsodásával" egy időben (1972-ben jelent meg az első szociolingvisztikai folyóirat, a Language in Society) indultak meg a nyelvi szocializáció kutatásával a nyelvszociológiai vizsgálatok, melyek azonban a kezdeti lépések után nem sokára megszakadtak. Egyes vélemények szerint azért vált a szociolingvisztika hamarosan kegyvesztetté, mert "rájöttek az »illetékesek«, hogy huzamosabb művelése a társadalmi megosztottság és egyenlőtlenség folyamatos dokumentálását jelentette volna, ami már politikailag elfogadhatatlannak tartatott" (HARLING: Magyar Nyelvőr 117: 111).
A szociolingvisztika háttérbe szorulása azzal a következménnyel járt, hogy a magyar nyelvtudományon belül nem alakult ki olyan irányzat, amely lépést tartott volna a nemzetközi kutatásokkal. Az 1980-as évek végéig csak egy sajátos magyar (inkább csak nevében) "szociolingvisztika" meglétéről beszélhettünk. Ennek képviselői jobbára a nyelvi (rész)rendszereket és a nyelv rétegződését kutatták, főleg a hazai - elsősorban a nyelvjárások és a városi (nép)nyelv, regionális köznyelvek vizsgálatában kikristályosodott - előzményekre alapozva.
A szociolingvisztika magyarországi sajátos fejlődése révén állhatott elő az a helyzet, hogy egészen napjainkig nem jelent meg magyar nyelven egyetlen alapozó jellegű, az eddigi eredményeket összefoglalva bemutató kézikönyv sem. Egy alapfogalmakat tisztázó könyv hiányát nemcsak az egyetemi oktatásban éreztük, ahol már jó egy évtizede magyar szakos hallgatók számára is tanított tárgy a szociolingvisztika (vö. KISS JENŐ: Egyetemi Szociolingvisztika Dolgozatok 1. sz. 4-6), de hiányzott ez a munka a tudományterületre a magyar nyelvészetből átrándult kutatóknak is, hisz közös fogalmak híján, azonos terminusok eltérő jelentéssel való alkalmazása miatt (ld. például a diglosszia 'kódváltás' jelentésben való használatát) szinte teljesen megszakadt a tudományos kapcsolat az angolszász és a magyar irányzatot követő szakemberek között.
Ezt a hiányt szüntette most meg RONALD WARDHAUGH "An Introdruction to Sociolinguistics" c. könyvnek magyar nyelvű kiadása. Ez a mű megbízhatóan tájékoztat az angol nyelvterületen folyó kutatásokról - tizennégy oldalnyi szakirodalom jegyzékében csak angol nyelvű munkákra hivatkozik -, akár a pidgin és kreol nyelvekről, a kódválasztásról, a regionális és szociális eltérésekről, akár a nyelvtervezésről, vagy a férfiak és a nők nyelvi különbségeiről legyen is szó. Nagyon jó választás volt éppen WARDHAUGH könyvét lefordítani. Ez ugyanis - túl azon, hogy betekintést nyújt a szociolingvisztika legkülönbözőbb kutatási területeibe és módszereibe - objektíven, WARDHAUGH saját véleményétől elválasztható módon ismertet meg az egyes szerzők álláspontjával.
WARDHAUGH könyve nemcsak a szakembereknek szól: a szociolingvisztika lényegéből következően a nyelvek megjelenési formái, a különböző kultúrák által befolyásolt nyelvi viselkedés iránt érdeklődők is bőven kaphatnak belőle értékes információkat. Nyelvtanítási-tanulási szempontból igen érdekes például a "Szolidaritás és udvariasság" fejezet, amelyben a tegezés és magázás, a megszólítások, a nyelvi udvariasság kérdéseit tárgyalja az európai nyelvek szokásain túl kínai, vietnami, japán példákat is hozva.
Miként minden munkában, ebben a könyvben is akadnak apróbb kifogásolni valók a helyesírási hibáktól (pl. szinkron, diakron a 23. lapon) a "túl jó" fordításig. (Egy olyan helyet találtam, ahol a délszlávok szomszédságában élő, magyar anyanyelvű fordítónak felül kellett volna bírálni WARDHAUGH kijelentését: a szerb varos és a horvát grad a 29. lapon természetesen nem 'train; vonat'-ot jelent, hanem 'város'-t.) Ez utóbbi eset kapcsán egy filológiai hibákra érzékeny nyelvészben óhatatlanul felmerül, hogy vajon mennyire megbízhatóak az általa egyáltalán nem ismert nyelvek többszörös áttétellel a könyvbe került adatai, hiszen a mű nem egységes fonetikus írásmódja következtében és a használt különböző fonematikus-fonetikus írásrendszerek jeleinek feloldása hiányában gyakran még egy-egy betű azonosítása is gondot okoz. (Milyen - föltehetőleg csettintő - hangot takar a ! jel például a !kung népnévben (214-5), ahol ráadásul fölösleges is, hisz a magyar szövegben nem példaként szerepeltetve a szót a magyar helyesírás szabályait kellett volna alkalmazni.)
Ezen kisebb kifogások egy része természetesen csak a recenzens nyelvi és szakmai ízlésének eltéréséből származik, és a mű használhatóságát, kiemelkedő tudományos (esetünkben tudománytörténeti) jelentőségét nem befolyásolja. Ami az átlagos, az amerikai tankönyvekhez nem szokott magyar olvasót eleinte inkább zavarni fogja, az a könyv nyelvezete, stílusa, ami - különösen az első fejezetekben - eléggé didaktikus. Ez bizonyára a munka tankönyv jellegéből származik, és nem róható fel az egyébként jó, még az eredeti kiemeléseket is pontosan átvevő fordításnak, amely sikeresen birkózott meg az olyan nyelvi példaanyag magyarul való visszaadásával is, ahol nem a szó szerinti, hanem szociolingvisztikai szempontból azonos értékű nyelvi forma alkalmazására volt szükség (pl. nyelvbotlás: az angol queer dean - dear Queen helyett lovasi várak - városi lovak a 11. oldalon, vagy bizonyos beszéltnyelvi alakok: hold - hód, föld - főd az angol tests - tess, best - bes' helyett: 21.).
A fordítással kapcsolatosan egy lényegesebb - az itt ismertetett könyvtől részben független - dologról kell szólnunk. A szociolingvisztikának nincs kialakult magyar nyelvű terminológiája, a fordító tehát nem kerülhette meg e téren az állásfoglalást. Ez annál is inkább bonyolult kérdés, mert általában az angol és magyar nyelvtudományi szakszavak egymásra vonatkoztathatósága is problematikus. Az itt tapasztalható bizonytalan helyzettel magyarázható, hogy több olyan új magyar szakszó is előfordul a szövegben, melynek helyessége vitatható. Például a magyar szakirodalomban szokásos - igaz idegen eredetű - disztribúció szakszó helyett a megoszlás-t használja a magyar fordítás (14). Mivel a disztribúció már hosszabb ideje használatos a magyar nyelvű nyelvészetben, más szakszóval való fölcserélése - túl azon, hogy maga a disztribúció (szemben az általánosabb megoszlás-sal) az amerikai deszkriptív nyelvészethez kötődő kifejezés - fölösleges.
Hasonlóképpen nincs szükség új szakszó alkotására a BERNSTEIN alkalmazta formális és publikus nyelvi kód második tagjának esetében sem (vö. közösségi kód: 296), hisz egyrészt van rájuk magyar terminus (kidolgozott és korlátozott kód), másrészt - épp az itt tárgyalt Szociolingvisztika könyv fordítója révén - a publikus kód is már több mint két évtizede él a magyar terminológiában (ld. például LAWTON Társadalmi osztály, nyelv és oktatás c. könyvében: Bp., 1974. 98-9).
Más okokból kifogásolható az angol vernacular fordításaként alkalmazott alapnyelv szó (23). Az alapnyelv a magyarban az összehasonlító nyelvészet kifejezéseként él 'rokon nyelveknek (kikövetkeztetett) közös nyelvi őse' jelentésben. Azt a nyelvváltozatot, amit az angol nyelvű szociolingvisztikai szakirodalomban vernacular-nak neveznek, "amely valamely nyelvközösség legsajátabb, mindennapi kommunikációs eszköze; amelyet a nyelvközösség minden tagja hibátlanul használ" (Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről 126, jegyz.), magyarul leginkább bázisnyelvnek nevezhetnénk.
Nagy értéke a PAP MÁRIA fordította kötetnek, hogy kiegészült magyar nyelvű és témájú szakirodalommal, valamint hogy a feladatokat - ahol lehetett - magyar példákkal és témákkal bővítette KONTRA MIKLÓS és a kötet szerkesztője, PLÉH CSABA. Ez által RONALD WARDHAUGH könyve - még ha nem is pótolhatja a továbbra is hiányzó magyar szempontú, a magyar nyelvi és nyelvészeti képzettségen alapuló szociolingvisztikai alapvetést - biztos támaszt jelent a magyar nyelv szociolingvisztikája iránt érdeklődőknek is.
KIS TAMÁS