A Fidesz menthetetlen

Az internet népe nemcsak József Attila Aki szegény, az a legszegényebb című versét ferdítette át az Emmi által ajánlott modorban, de a Szegény Dzsoni és Árnika című film címét is, lett belőle Rászorult Dzsoni és Árnika. Hogy a film egyik mellékszereplője, Orbán Viktor miképpen vélekedik erről a szótárról, azt sohasem tudtuk meg. Az ellenzék mindenesetre a Fidesz nyelvterrorjának kiteljesedését látta mindebben. Az Emmi magyar–magyar szótárában Orwell 1984 című regényében felbukkanó egyszerűsített és az elnyomó rendszert kiszolgáló nyelvet, az „újbeszélt” vélte felfedezni.

Az ellenzék tehát megdöbbent, noha megszokhatta, hogy a Fidesz politikusai és a gyarmatosított közhivatalok alkalmazottai jó ideje efféle nyelven beszélnek. Élükön Orbán Viktorral, aki megszólalásai alapján könnyed, laza fickónak tűnik, aki jól forgatja a szavakat, éppúgy megtalálja a hangot az önazonosságra, magyarságtudatra éhező tömegekkel, mint a magas politikai körökkel vagy a kolbászfesztivál közönségével és a stadionok, pardon: a fedett sportlétesítmények népével.

A Fidesz környezetétől sem idegen, hogy kényes óvatossággal bánjon a szavakkal. Emlékezzünk csak, amikor 2011-ben egy túlbuzgó zenei vezető állítólag nem engedélyezte, hogy a pécsi Kodály Központot megnyitó eseményen a pécsi Pannon Filharmonikusok eljátssza a Fölszállott a páva kezdetű dalt, mert azt „a közönség Páva Zsolt polgármester úr kigúnyolásának venné”.

 

* * *

 

Magyar Bálint említette nemrég, hogy a nyelv használója számára a nyelv és a nyelvből konstruált modell határozza meg a valóságot, márpedig ha képtelenek vagyunk fogalmilag megragadni saját valóságunkat, akkor mások valóságának foglyaivá válunk.

Igaza van: a Fidesz igyekszik foglyul ejteni a tömegeket. Részben kisajátít szavakat (polgár, nemzeti, forradalom), részben erősen hozzáköthető új fogalmakat, könnyednek tetsző nyelvi fordulatokat, szlogeneket kreál (rezsicsökkentés, luxusbaloldal, romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomások, offshore-lovagok, nemzeti dohánybolt, Három szoba, három gyerek, négy kerék, Merjünk nagyot álmodni!, Öregek a tanácsba, fiatalok a csatába!). Részben átírja, megcsúfolja, értelmétől megfosztja és kiüresíti a nyelvet. A szavak jelentését megváltoztatja, így a forradalom, a siker, a győzelem, a jogszerűség, a munka, az ellenfél, az együttműködés, a csapatszellem, a szabadság és még jó néhány kifejezés ma már egészen mást jelent, mint évtizedekkel ezelőtt. A Fidesz nyelvi stratégái a szavakat előbb maró gondolatokkal kilúgozzák, aztán új, torz, saját céljaik érdekében módosított jelentéstartalmakkal töltik meg.

 

A Fidesz állandóan harcba hív, s a különféle büszke, nemzetvédő hadi mozgásaihoz rendre talál ellenségképet is. Legyen az politikai ellenfél, tavaszi áradás, brüsszeli politikus, hajléktalan, aluljáróban cincorgó utcazenész, meleg vagy szerencsétlen kábítószerfüggő. Vagy legyen kapóra jött menekült, pénzsóvár multicég, izzadt homlokát húszezressel törölgető bankár, ellenfélként kisorsolt futballcsapat.

 

Esetleg független színházi társulat, Soros-pénzekből dolgozó civil, romkocsmákban szórakozó értelmiségi fiatal, vasárnap vásárolni szándékozó bamba embertömeg vagy a nyálát háromszáz forintos vizitdíjra csorgató mohó Gyurcsány.

A Fidesz politikusai megfontolt hangon, különféle kommunikációs tréningeken beléjük diktált higgadtsággal mantrázzák a számukra előírt fogalmakat, Orbán Viktor pedig a valódi kérdések elől kitér, viszont nyilvános megszólalásai alkalmával szórja a populista közhelyeket, a könnyű poéno­kat, a jól megjegyezhető, furfangos példabeszédeket, amelyek főszereplője hol székely atyafi, hol a döglött lován ülő buta indián. Kizárólag sikereket, hadi győzelmeket kommunikál, pozitív üzeneteket fogalmaz meg. Persze csak saját lelkesült és nyájas közönsége (ha tetszik: rajongótábora, legpontosabban: felekezete) előtt teszi mindezt. Ahol a hit hat.

Miközben az objektív szemlélő mindebből valami fura, repetitív sámánéneket hall ki, és nemigen érti, hogy széles tömegek előtt miért ilyen hiteles és szuggesztív az általa mondott legnagyobb közhely és a legvalószerűtlenebb ostobaság is, azért egyet ne felejtsünk el: Orbán mondatai mögött koherens tartalom is van. Ez pedig nem más, mint egy jól átgondolt ideológia, amely szerint a Fidesz adta vissza a magyarságtudatunkat, a kereszténység szelíd és becsületes összetartó erejét, a Fidesz zavarta el a kommunistákat, kergette el a szovjet megszálló csapatokat.

A Fidesz és Orbán többnyire nem improvizál, szómágiája minden bizonnyal jól megalapozott háttérmunka végeredménye.

 

* * *

 

Az ellenzék ezzel szemben bonyolultan fogalmaz, igyekszik szakszerűen érvelni, a hibákra rámutatni, de az efféle komplex és száraz közlés ritkán jut el a hallgatóhoz. Az ellenzék – talán mert úgy gondolja, ez a követendő magatartás számára – szinte kizárólag csak kontráz, rendre negatív összefüggésekben beszél, negatív üzenetekkel kommunikál,

mutyiként nevezi meg és szelídíti ezzel a bűncselekményeket, ironizálni próbál, de sután, ­rossz ütemben és a kommunikáció szempontjából hatástalanul teszi ezt. Mindezzel aligha lelkesíti maradék bázisát.

Miközben habitusából fakadóan képtelen a Fidesz által sikerrel alkalmazott pimasz magabiztosságra, kopasz futballhuligánokkal hadakozik, bizottságokkal vívott bohózatokba kényszerül. Az ellenzéknek nincs szókészlete, igaz, mondanivalója is alig. Hiába okos, szofisztikált és szociálisan érzékeny olykor, közléseit tekintve többnyire száraz, fakó, képtelen megragadni a képzeletet. Képtelen lelkesíteni, és nem tud reményt kelteni sem. Amikor összefogásról beszél, mintha akkor sem a közös cél elleni együttes harcot kívánná, inkább valamiféle szétesettséget kívánna gatyába rázni.

„Az ellenzék olyan politikai ultrahangon beszél, amely a többség számára kívül esik a hallástartományon” – mondta egy interjúban ugyancsak Magyar Bálint, és a magunk részéről úgy gondoljuk, ez igen pontos megfogalmazása annak, hogy leg­gyakrabban miért nem ér el hozzánk a hangja.

Ülünk egy homályos és szomorkás szobában. Miközben odakint harsog a lelkesítő beszéd.

Szóval tartanak minket.

 

Reklám nélkül nem megy

Kálmán László nyelvész szerint nincs semmi ördöngösség a Fidesz kommunikációjában. Csupán arról van szó, hogy a kormánypárt következetesen tartja magát ahhoz a néhány alapszabályhoz, amelyre máskülönben a reklámtechnikák is épülnek.

Az első: az ismételgetés. Nagyon sokszor kell elmondani ugyanazt, lehetőleg egyszerű és közérthető szavakkal. A kommunikációs stratégia fontos része az újszerű, szokatlan kifejezések használata és azonnali lefoglalása, kisajátítása. A nyelvész példaként a „luxusbaloldalt” vagy a „rezsicsökkentést” említette. A Fidesz olyan szóösszetételeket alkotott, amelyek addig nem léteztek, és amelyekről rögtön tudni lehet, hogy az adott párthoz kötődnek.

A harmadik ismérv az asszociációs tér teremtése – folytatta Kálmán László. A fideszes retorika elsősorban állandó harci metaforák alkalmazásával hoz létre képzettársításokat. Jól bevált, régi fogásként ennek szerves része az ellenségkép gyártása, valamint az ezzel szemben nyújtott védelem.

Kívülállóként nehéz megmondani, hogy mennyire központosított a Fidesz kommunikációja, a nyelvész benyomásai szerint azonban nagyon is az.

Erre utalnak a fideszes „érvelőkártyák”, amelyek közül néhány kikerült az internetre: az útmutató az aktuális, a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdéseket és a kormány válaszait tartalmazza.

Mivel az ismétlés, a szóalkotás és a kommunikációs mező létrehozása nem a Fidesz találmánya, hanem bevett, elfogadott technika, az ellenzéktől is elvárható lenne, hogy alkalmazza azt. Sem politikai, sem erkölcsi aggály nincs. A politikai kommunikációs szabályok között nem szerepel olyan elvárás, hogy hazudni kell, betartásuk nem szükségszerűen jelent tartalmi engedményeket. Ehhez képest az ellenzék minden hibát elkövet, amit csak el lehet követni – állapította meg Kálmán László.

 

Az ellenzéki pártoknál még büszkék is rá, hogy náluk nincs olyan centralizált kommunikáció, mint a Fidesznél. Ahelyett, hogy új, kreatív és könnyen megjegyezhető kifejezésekkel állna elő, az ellenzék rendre átveszi a Fidesz által használt fogalmakat. Ami pedig egész egyszerűen tilos

 

– hangsúlyozta a nyelvész, aki arról sincs meggyőződve, hogy a baloldali pártok egyáltalán igénybe veszik kommunikációs szakemberek szolgálatait.

Időnként a fideszes gépezet is akadozik, a tanártüntetések után például elég nagy ­kommunikációs zűrzavar uralkodott. Kálmán László semmiképpen sem javasolta volna a miniszterelnöknek, hogy a Kossuth téren tartott március 15-i tömegdemonstrációra lekezelő stílusban reagáljon (Orbán Viktor viccnek minősítette, hogy bocsánatkérésre szólították fel).

Elképzelhető, hogy tovább csökken a Fidesz népszerűsége, de a nyelvész szerint borzalmasan nehéz eldönteni, ezért milyen arányban felelős a ­rossz kommunikáció és a mutatott teljesítmény. Ahogyan azt sem tudni pontosan, hogy az eladott termékek számában mennyi szerepet játszott a reklám. Csak annyi biztos: reklám nélkül semmit nem lehet eladni.

 

A Fidesz közönsége szekta

Csepeli György szociológus más szemszögből válaszolt kérdéseinkre, és elsősorban a fideszes propaganda bírálatára fókuszált.

A Fidesz propagandájának sajátos ellentmondása – kezdte –, hogy nyílt társadalomban olyan üzeneteket fogalmaz meg, amelyeket a propagandaüzenetek készítésének szabványos receptjei szerint csak zárt társadalomban volna célszerű megfogalmazni, ahol nincsenek ellenüzenetek, cáfolatok, versengő ideológiából táplálkozó nézetek.

A propaganda lényege a leegyszerűsítés, a Jó és a Rossz közötti küzdelemben a saját oldalnak a Jó oldalra való pozicionálása, a másik oldalnak a Rosszhoz láncolása. A hatásos propaganda az ismétlés és a többségi egyetértés látszatának felkeltése. Ellentétben a manipulációval, a propaganda semmit sem bíz a befogadóra – tette hozzá ­Csepeli György. – A propagandista – legyen az politikai szónok, publicista, főpap vagy magát civilnek álcázó magánszemély – a befogadót a vágyai, ellenérzése, szorongásai fogságába ejti, onnan nem ereszti egészen a végső igazság kiderüléséig, amikor már késő a felismerés.

A Fidesz közönsége a szociológus szerint azért fogékony a propagandára, mert saját magát keríti körbe: nem szögesdrótokból font kerítéssel, hanem politikai, nemzeti, faji és nemi előítéleteiből felépített kerítéssel, amely óv és véd minden ellenüzenettel szemben. A Fidesz közönsége ­szekta, amely

 

az önmaga által alkotott valóságon kívül nem ismer el más valóságot, nem hisz másnak, csak annak, aki a kerítésen belül van.

 

Aki kívül kerül (mint Simicska nemrég), az kiátkozott lesz, rosszabb, mint aki eleve kívül volt.

Jelenleg a Fidesz-közönséget egybeforrasztó malaszt az idegenellenesség, amely – emlékeztetett Csepeli György – sosem volt idegen a mainstream magyar gondolkodástól. Gondoljunk csak vissza az „Extra Hungariam non est vita” (Magyarországon kívül nincs élet) mondásra, amelyet jellemző módon latinul fogalmaztak, hogy a nemesi rend nem magyarul beszélő tagjai is értsék.

A xenofóbia tartaléka az antiszemitizmus, a romaellenesség, a sovinizmus. Ez az aranyalap, amire a Fidesz propagandája most épít. A szociológus szerint kérdés, mikor derül ki, hogy az arany voltaképpen sár, amelyet elmos majd a csőd, aminek előrelátására a propaganda által megszállt ész nem képes.

 

Toxikus hazugságok

Bruck Gábor, a Sawyer Miller Group kommunikációs ügynökség vezetője, kampányszakértő szerint, ha Orbán beszédét megfosztjuk a metaforáktól, akkor azok tökéletesen érdektelen lapos szózuhataggá válnak. Különben is: szerinte ma már nem a fideszes propaganda működik, hanem sok a gyáva kollaborátor.

– Hogyan jellemezhető a fideszes kormányzati propaganda, melyek a politikai szómágia legfontosabb elemei, attribútumai?

– A kulturális evolúció új szintjére lépett Európa. A munkaidőnk negyven százaléka mások meg­győzésével telik. Az új kultúra lényegét a tárgyalás, a kompromisszum, a megegyezés, az együttműködés szavak írják le legjobban.

Orbán azonban megragadt az evolúciós fejlődés korábbi szintjén. A Kádár-rendszer Politikai Bizottságában él. Világlátása, kultúrája, teljes kételynélkülisége alapján talán ő az utolsó PB-tag.

Úgy beszél, hogy véletlenül se jöhessen létre dialógus. Azért, mert nem akar beszélgetni, nem akar megbeszélni. Sem az ellenzékkel, sem a sajtóval, de a sajátjaival sem. Néhányakat az bűvöl el, hogy beszédei­ben sok a metafora. Ha Orbán beszédéből kivesszük a sok metaforát, akkor kapunk egy lapos és tökéletesen érdektelen fideszes retorikát.

– A Fidesz kommunikációjából kiolvashatóan melyek a hatásos szavak, melyek azok, amelyeket a párt közszereplőinek kerülniük kell, vajon ­van-e olyan kommunikációs szakember, aki rendszeresen felügyeli, elemzi a Fidesz kommunikációját, ha léteznek ilyen szakemberek, ők vajon milyen visszajelzések, esetleg tudományosan kimunkált kommunikációtechnikai elvek alapján dolgoznak?

– Mindig készül új kommunikációs terv. De ennek nincs jelentősége.

 

A Fidesz már nem tud és nem is akar jól kommunikálni.

 

Ennyi toxikus hazugság, butaság és képtelenség után a meggyőzőerejük már nulla. Egy lehetőség maradt, megszavazzák, amit akarnak, és kész. A fiatal, ha van három agysejtje, ezt nem találja szexisnek, nem hallgat Orbánt, inkább Berlinbe utazik. Azonban Orbánnak maradt elég hallgatója, a bálványimádók. A bálványimádót nem zavarja a zagyvaság, a kultúranélküliség. Egy ideig még táncolnak Orbán körül, aztán majd váratlanul ledöntik.

– Hogyan lehet a leginkább eredményesen küzdeni (politikai és erkölcsi értelemben is vállalható módon) ellene?

– A Fidesz olyan-amilyen és menthetetlen. A romlottság nagyon gyorsan butít. Már nem is értik, hogy mi itt a baj. A filmrendező, Martin Scorsese szokott erről beszélni. Kis hülyegyerekként indulsz, aztán túl gyorsan liftezel fel a hatalomba, és egy pont után megszűnik minden korlát. Már semmi sem elég, és semmi sem lehetetlen. Mámorító érzés, és aztán jön a zuhanás.

De az ellenzéknek ezzel már nincs dolga. Helyükben ma már a teljes figyelmemet, az összes energiámat az alternatíva létrehozására fordítanám. Azért, hogy 2018-ban megválaszthatóvá váljak.

– Változatlan hatásfokkal működik a fideszes propaganda, vagy már érezhetők a kifulladás jelei?

– Nem a propaganda működik, hanem sok a gyáva kollaborátor. Orbán nem létezne a sok ezer gyáva bíró, rendőr, közhivatalnok, polgármester vagy újságíró szervilis szolgálata nélkül.

 

A nyelv kilógja magát

Nem álltuk meg, hogy a Bruck Gábornak feltett kérdések egy részét (újakkal kiegészítve) fel ne tegyük Parti Nagy Lajos írónak is, aki a szavakat különös érzékenységgel kezeli.

– Hogyan jellemezhető a fideszes kormányzati propaganda, amelyek a „politikai szómágia” legfontosabb elemei, attribútumai?

– Mindig nagyobbat mondani, hogy ne mondjam, akkorát hazudni, mint amekkora a szánkon kifér. Háborúbántjákamagyarttöbbtiszteletetleeurópávalseggünkbenisfejnő. Folyamatosan nyomni, aztán: van kérdés, nincs kérdés, ne is legyen. Mindennek a Soros, azaz a liberálmigránzsok (sic!) az oka, különben is „az mind te vagy, de én mi vagyok”.  Mindezt a hétköznapokban,

ünnepnapokra egyre inkább előkerül a sötét, szalonnáciba hajló retorika,

amelynek szép példája a vezér március 15-i beszéde.

– Vajon van-e olyan kommunikációs szakember, aki rendszeresen felügyeli, elemzi a Fidesz kommunikációját?

– Bizonyára van, de hát nem lehet minden fékezhetetlen agyvelejű rezsibiztos mögé egy kommunikációs szakembert állítani. Azt hiszem, lassan, de biztosan saját magukat nullázzák le morálisan is, nyelvileg is, a legfő gazdaállattól a legközepesebb pártfajbikáig. Persze hibáznak, hiába a hatalom, ha egyrészt szűkölnek az elvesztésétől, másrészt iszonyú energiát vesz el a szerzés, hogy legalább anyagilag megérje utólag a beletunkolódás ebbe a fideszes tocsokba, amit az országra szabadítottak, illetve amit az ország szabadított magára.

– Hogyan lehetne politikai és erkölcsi értelemben is vállalható módon küzdeni ellene?

 

– Nem tudom.

 

Tán, hogy az ember nem hagyja, hogy elhasználják előle a nyelvet. Én egyébként a nyelvet nem féltem, megviselődik, illetve hát a nyelvhasználók sérülnek-gyűrődnek, nem mondom, hogy nem, de volt már ilyen, zsinóros mentében is, pártkonfekcióban is, a nyelv mégis kilógta magát, igaz, eleve gyűrött, bonyolult hacuka, mindenki inge, ami senkié…

– A Magyar mesék című sorozat darabjai, a népmese nyelvét imitáló, a nemzeti giccset és az ostoba politikusi mantrákat kifigurázó szövegek az irodalmon túli világban is hatásosak? Akiknek igazán érteniük kellene, azok értik? Vagy erre nincs is szükség, mivel ők tényleg más pályán fociznak?

– Szükség tán volt-volna rá, reális esély nemigen. Akiknek szólt, azok nemigen olvasták, ha olvasták volna, illetve olvasnák, akkor értenék, de minek? Ugyanazon a pályán fociznak, de az, hogy az egyik szögletzászlónál van némi morgás, ellenkezés, ha bosszantó is, jó darabig nem sok vizet zavar. Legalábbis, amíg az orbántévé közvetíti a „magyar emberek”-nek a meccseket.
– Miért nem fontos a hatalom számára a kultúra?

– Fontos, legföljebb mást ért alatta, a fegyelmezett egyformán gondolkodást, hogy

 

úgy és annyira kulturálódhassék valaki, amennyire az alattvalósítás céljainak megfelel.

 

A kulturálódást elég, ha a nép bizonyos választott-kinevezett képviselőin keresztül gyakorolja. A művészetekkel azért nem tud mit kezdeni ez a rezsim, mert szemben a sportvilág számára ismerős világával és szereplőivel, az ott elég természetes függőségi rendszerrel, a művészet szereplőitől tart, még a becsatornázottak is túl szabadok neki, ezért találta ki az egyre idiótább és félelmetesebb MMA-modellt: egy csapat van, a pályán az olcsón megvásárolt csapattagok, a kispadon sok-sok tartalék, mert sok a pénz, egész intézetek kutatják, hol a labda, amivel majd játszaniuk kell…