FALLOSZ, SZEXUALITÁS, OBSZCENITÁS

A temetést parodizáló játékoknak az általános etnológiai vizsgálatok szempontjából legfontosabb kérdésköre a fallosz megjelenítésével, a szexualitás mozzanataival, az obszcén szövegekkel és azok funkciójával áll összefüggésben. A temetési játékok nagyszámú variánsában a nemiségre utaló mozzanatokat, a fallosz imitálását és tényleges mutatását, koituszt emlegető beszédet és különböző obszcén kifejezést, fordulatot figyelhetünk meg. Mindezek a szokást először figyelő, a hagyományt nem ismerő emberben a trágárság, az erkölcstelenség jelzőjét válthatják ki. Mielőtt a problémakör funkcionális értelmezését, pszichológiai hátterét, etnológiai összefüggéseit érintenénk, szükséges, hogy a magyar néphagyományból a vonatkozó anyagot megismerjük. Lássuk elsőként a fallosz megjelenítésének, bemutatásának példáit a halottas játékokban.
Az imitált falloszra lényegesen több az adat, mint a játékos peniszének tényleges mutatására. Ez utóbbi rendszerint csak a tréfálkozás „durvább” formáiban figyelhető meg. Ezekre a példákra az utánzott falloszra vonatkozó adatok után térünk vissza.

A fallosz-mutatást többször megfigyeltem a halottas játékok bemutatásakor lakodalom, farsang és különböző társas összejövetelek alkalmával. A halottas játékoknak ebben a csoportjában a súlypont, a „mondanivaló” a falloszra, a szexuális jellegű megnyilvánulásokra helyeződik.

A fallosz imitáció rendszerint kukoricacső vagy sárgarépa. Ezeken kívül előfordult még tehéntőgy, botdarab, olykor a játékos a középső vagy a mutatóujját használta erre a célra.

A hajdúsági Balmazújvárosban a falloszt-mutató halottas játékot a közelmúltban megfigyeltem és arról fényképfelvételeket készítettem. A halottat alakító legény, aki mielőtt a közönség elé vitték, a „ravatalra” feküdt, kezébe egy kukoricacsövet vett (a fallosz imitáció, mint említettem, lehetett sárgarépa, bot és kukoricacsutka is) és kézben tartva az ágyékához helyezte, majd lepedővel letakarták. A prédikáció alatt a halott meg-megemelte, mozgatta a fallosz imitációt.

 A fallosz a lepedővel együtt emelkedett, mozgott. Az imitáció nem volt látható s a nézők tulajdonképpen teljesen az lehetett az érzése, hogy a halott penisze mozog. A falloszra a siratok ráborultak és jajgatva mondták: „Csak ezt sajnálom, csak ezt sajnálom!” A halott feleségét alakító szereplő a játék alatt a falloszt többször marokra fogta, miáltal a figyelem erőteljesen a falloszra irányult.

Előfordult, hogy a fallosz imitációt láthatóvá tették. Ilyenkor a fallosz sárgarépa volt. A halottat takaró lepedőn nyílást vágtak, s azon a játékos a sárgarépát kidugta, mereven tartotta, olykor kissé megmozgatta. A sárgarépa az emberi penisznek formában, színben a szemléletes helyettesítője s sokakban — főleg, akik a halottól kissé távolabb álltak — a valóságos penisz látványát keltette. Etnológiai vonatkozásban is rendkívül figyelemre méltó, hogy a sárgarépa-falloszt a halottat körülvevő siratok a prédikáció alatt „kiették” a halott kezéből. Némely változatban csak a halott felesége ette meg a falloszt. A halott felesége az ídes gyökérnek nevezett sárgarépa-falloszra rá-ráborult, kezével megmarkolta és bele-beleharapott. A prédikáció végéig elfogyasztotta.

A falloszt számos helyen kukoricacsutkával imitálták (Biharkeresztes, Nagykereki, Váncsod, Derecske, Esztár stb.) vagy a halottat alakító legény egy darab fát szorított a lába közé.

A fallosz „élethű” utánzását a tehéntőgy csecsével érték el. így pl. Földesen a halottat alakító legény az ágyékánál vágott nyíláson kidugott egy tehéncsecset. A szertartás alatt, mintha a saját penisze lenne, mozgatta. A takaróból kiálló tehéncsecs teljesen úgy hatott, mintha emberi nemi szerv, mintha a halott penisze lett volna.

Ahol a játékban a fallosz imitálása előfordult, a fő figyelem arra irányult. A „halott” a falloszt mozgatta, „felállította” és a halott hozzátartozóit alakító szereplők, többnyire a felesége a falloszt fogdosta, simogatta, sőt, gyakran előfordult, hogy a jelenlevő idősebb asszonyok is meg-megérintették a falloszt vagy ráütöttek.

Nemcsak a lakodalmi temetési paródiákban, hanem a farsangi halottas játékokban is előfordult a fallosz-mutatás.

Megfigyelhettük ezt a szatmári farsangi hagyománykörben. A halottas farsangoló egyes változataiban sárgarépát vagy kukoricacsövet mozgatott a játékos a nadrág zsebében, vagy a nadrágja sliccének nyílásán kidugta. Fülöp-Bánházán a disznótori maskarapár (állapotos asszony és férje) férfi alakoskodója a nadrágja nyílásához egy veresrépát erősített. Ehhelyett a pöszörőt piros tengericsővel is imitálták. Hasonlóképpen a farsangi szalmabáb nadrágjának a nyílásához sárgarépát vagy kukoricacsövet erősítettek. A bábu fallosza a nézőben éppoly hatást váltott ki, mint az élő szereplő (azaz a halottat alakító játékos) fallosz mutatása.

Különböző összejövetel, közösségi együttlét (fonó, dohányfűzés, disznótor stb.) alkalmával is előfordult a fallosz-mutatás. A bihari Konyáron gyakori „tréfa” volt a fallosz-mutatás még a két világháború közötti időben is. Gyermekek, fiatal leányok előtt erre a jelenetre ritkán került sor. Szükséges kellék volt egy tehéntőgy, illetőleg annak egy csecse. A régebbi időben, amikor tehénvágás sűrűbben volt, a tőgyhöz a legények könnyen hozzájutottak. A bemutatásra vállalkozó legény a tehéncsecset az ágyékához erősítette. Surcot kötött maga elé. Amikor a bemutatásra került a sor, külön nem hívták fel arra a jelenlevők figyelmét, csak a beavatottak tudták, hogy a penisz csak imitáció. A legény a szobában körbejárt, a surcát időnként fel-felemelte, mintha törülné az orrát, a száját. Ilyenkor a penisz-imitáció látható volt. Azalatt a pár pillanat alatt teljesen úgy tűnt, mintha a legény peniszét látnák. A játékos komoly maradt, mintha semmiről nem tudna, s így sokan valóban arra gondoltak, hogy a legény a peniszét véletlenül „kint felejtette”. A látványra a nőkben szörnyülködés, a megdöbbenés és a kacagás váltotta egymást. A lakodalmi „tréfák” között Derecskén is előfordult, hogy a hívatlanok, a maskurások közül valaki tehéncsecset erősített a nadrágja nyílásához és úgy ment be a lakodalomba.

A fallosz tehéncseccsel való utánzását a „legélethűbbnek”, a „legvalósabbnak” tartották mind a játékosok, mind a nézők. A fallosz imitálásnak erre a formájára számos helyről van adat. A földesi, konyári és derecskéi (Hajdú-Bihar m.) példák után megemlítjük még, hogy a szatmári falvak fonóiban is „mutattak” így falioszt a legények.

A fallosz „élethű” utánzásának a módja volt még az, amikor a játékos az ujját dugta ki a nadrágja nyílásán. Panyolai, szamosszegi adatközlőim elmondták, hogy a nadrágzsebet kivágva, egyik kezüket az ágyékukhoz helyezték, a középső ujjúkat behajlították, amelynek belső ízére előzőleg tintaceruzával egy vonást húztak, s az így „megrajzolt” ujjat helyezték a nyíláshoz. A látvány teljesen olyan volt, mintha a legény peniszének a vége, a „makk” lett volna látható.

Fallosz imitációnak gyakran a hosszú hegyes verespaprikát is alkalmazták. Fonóban, dohányfűzéskor a legények, olykor a disznótorban a maskurások a nadrág nyílásába erősítették a verespaprikát, amellyel az erekciós peniszt igen hatásosan utánozták.

Ujváry Zoltán, A temetés paródiája. (Temetés és halál a népi játékokban). Debrecen, 1978. 211–5.