MÉSZÖLY MIKLÓS
NYELVÜNK SZŰZRE MEGY?
A háború utáni argónk szókincse, a szókapcsolások és szóképzések struktúrája örvendetesen megváltozott. Magyarabb lett. Hogy százalékosan milyen arányban érinti ez a változás a kifejezés- és szóállományt, nem tudom megítélni — egy régóta várt argószótár tudná eldönteni. A változás oka a háború után bekövetkezett társadalmi átalakulás. Elsősorban Budapest, de a többi nagyváros is hirtelen töltődött fel a vidék nyelvileg tisztább és érintetlenebb tömegeivel, s ezek a friss városlakók az otthonról hozott nyelvük romlásának éppúgy ki voltak téve, mint az argó annak, hogy egy eddig kevésbé érvényesülni tudó hatás érje. 1945-ig a városba áramlásnak nemcsak a lehetősége volt kisebb, de az a nyelvi ízlés, igény, divat, szuggesztió is más volt, amivel a város a „jövevényeket” fogadta. Minthogy mindenképpen ők jelentették a kisebbséget, maguk is kisebb ellenállással igyekeztek nyelvileg beilleszkedni. Vagy meg sem kíséreltek ilyesmit, tudván, hogy úgyis csak átmeneti városlakók, pár hónap, pár év után visszatérnek a saját nyelvi közegükbe (cselédek, időszakos munkások stb.). Most viszont ők lettek a többség, az első és második nemzedékbeli új városlakók. Azt hiszem, kár bonyolultabb okot keresni, hogy mai argóban mért van kisebb jelentősége a korábbi sváb-német, zsidó-jiddis, cigány, népi etimologizálással ferdített latin szavaknak és kifejezéseknek. Léptek ugyan a helyükbe más, idegen eredetű szavak — ami nélkül azonban nincs argó. Hiszen éppen az az egyik szerepe és igénye, hogy időszerű, éppen most érvényes rejtjelességgel jelöljön és fogalmazzon; s erre a célra mindig rendelkezésre állnak az éppen adott „modern” életforma különböző eredetű kulcsszavai és fogalmai, melyeket az argó közvetlenül vagy a nyelvi szükséglet céljának megfelelően torzítva vesz át. Figyelemre méltó azonban, hogy mai argónk sok esetben még az idegen szavakból is úgy alkot új kifejezést, hogy az szellemében megfelel a magyar népnyelv érzékletes, láttató jellegének. Kitűnő példa erre az elmúlt évek egyik telitalálata: kupoladuma (üres, nagyhangú szövegelés). A szó megérdemli, hogy egyenértékű, „őseredeti” magyar szónak fogadjuk el — s nekünk ma történetesen hitelesebb is, mint erdélyi tájszómegfelelője, a szájbérc. A „bérc” szó művinek hat már, különösen ilyen összetételben; mai párja viszont szinte látomásosan erős; akár a népnyelv egy másik kifejezése, az ebédlátó hegy (magaslat, ahonnét nézik, hogy hozzák-e már az ebédet a határban dolgozóknak). A két szóösszetétel logikája íze, kifejezésbeli igénye ugyanaz.
Persze, az argónkból sosem is hiányoztak a rejtjelessé avatott magyar szavak (a tízes években például csúz [húsz fillér] — sárga [gyanús] — rajzoló [zsebtolvaj] — zene [vége] — cágos úr [nagyságos úr] — buzi [szabadság] — bár többségében voltak az ilyenek: mesz [krajcár] — buger [ötkoronás] — midi [kalap] — kes [rendőr] — kibi, evifli [detektív] stb.) — mégis érdemes felfigyelni a változás szellemére és irányára. A hatvanas években az egyik iskolában a következő szavakat, kifejezéseket jegyeztem le egy óraközi szünetben:
kidobni a taccsot — hányni
gyalizni — gyalogolni
tömés — kúrás
verjem az agyadba — hamarább is mondhattad volna
rák egyen meg! menj a rákba! — franc törjön ki!
teszi magát — megjátssza magát
leléptet — ellop
árboc, lompos, szár — fasz
hé — rendőr
frizura — alak
kilegelt — összeesett
eldobta magát — meglepődött
kitikkad — tönkremegy
elvágta a száját — valakit paffá tesz
szemüvegre hullott — pofára esett
lordok háza, böfögő, topogó — kocsma
csirkebél — nyakkendő
pődörögni — csavarogni
hazavágta — nőt megkúr, üres szöveggel ejti át
mártózni, bemártózni — inni, berúgni
Az akkori kis rögtönzött gyűjtésből — hogy mi az éppen „menő” szókincs — persze, idézhetnék más típusúakat is, mint például:
mátó — részeg
csandázni — hányni
toplák — rongyos; valaki, aki csavargó módjára él
trenyálni — tréningezni
zoralós — daliás pali
baró — jó (mindenre lehet mondani)
górni — nézni, figyelni
legórni — nő után nézni
nyista — nem
nyistaság — semmi, jelentéktelenség
bula — nő, fenék
mindzsó — nő, picsa
teszi a buláját — riszálva megy
jagelló — rendőr
kamuzni — megjátszani valamit
kamu volt az egész — átejtés, becsapás volt az egész
halózni — enni
kúl (pali) — szar (ember)
lerodázni — kölcsönkérni (s az illető biztos nem kapja vissza a pénzét)
egy sell — száz forint
mórázni — baszni
továzni — odaadni
dzsalni — menni
nagy umbulda — kelekótya
umbuldázni — összevissza beszélni
teszi a vakert — csak mondja, mondja, de minek
firnyák — orr
hulla gripi — nagyon dühös
stb.
A változás szellemére mindenesetre az első szószedet jobban rávilágít — ti. hogy milyen formában gazdagított a népnyelvi fantázia hasznosítása. Noha erős a népi szókincs beáramlása, argónk „új hulláma” legalább annyira a közhasználatú szavak, a már meglevő tárgyfogalmak és cselekvésfogalmak szokatlan, sokszor túlzó vagy éppen kibicsaklított módosításával, illetve használatával ér el új hatást — olyat, amilyenre az időszerű rejtjelességnek éppen szüksége van. Ami azonban döntő: ezeknek a módosításoknak szemléleti-logikai sajátosságait a népnyelvben is megtaláljuk. Mégpedig többnyire ott és akkor, amikor a népnyelv tréfásan, bizalmasan, indulatosan, kötözködve stb. akar valamit kifejezni — egyszóval, amikor el akar térni a maga mindennapos nyelvi formáitól. Közbevetőleg: a mindenkori argó szintén valami hasonló igényből és „helyzetből” születik meg: elkülönülni az általánostól; szembehelyezkedni a hagyományossal; cinkosságot teremteni a rokon ívásúak között; megbotránkoztatni a társadalmi illedelmesség világát; azaz nyelvileg lázadni egy adott helyzet, körülmény, hangulat, erkölcsi norma stb. diktatúrája ellen. Az alvilág, az iskolák, a különböző foglalkozási ágak, sőt a különböző életkorok argója — más és más típusú nyelvi radikalizmussal átszőve — támadva-védekező, védekezve-támadó fegyver: bizonyos hasonlósággal rendelkező csoportok nyelvi egységbe szerveződése a gyakorlatilag áttekinthetetlen egész a tömeg, a társadalommal szemben. Egy ilyen összefüggés azonban már nem tartozik a témánkhoz — csupán figyelemre méltó, hogy a népnyelvi ihletésű argó biztos kézzel választ abból a szókincsből, amely a szokásos-hagyományostól célzatosan elüt, s így már a népnyelven belül is bizonyos „argó” jellege van — a fenti értelemben.
Fel kell figyelnünk ugyanakkor az igekötők hallatlanul gazdag és árnyalatos használatára, a tudatos módosításokra és „szabálytalanságokra” — az argó céljainak megfelelően. A meglepő itt is az, hogy ami első hallásra (szabvány, hagyományos hallásra) szabálytalannak tűnik, a népnyelvben korántsem rendhagyó. Erre is mondhatunk egy ragyogó példát az elmúlt évekből: lelombozódni. Akár csak a kupoladuma, látomásosan erős, anyagszerű kép. Állapotot és folyamatot érzékeltet egyszerre, dologi, tárgyi, lelki, érzelmi — szinte minden lehetséges vetületben. Hasonlóan összetett hatású a fent idézett kilegelt (összeesett) szó. Érzékletességét még az a kettős gondolattársítás is fokozza, hogy a legelés (a valamivel való agyontöltekezés és túlterheltség) képzetét önkéntelenül is összekapcsolja az életet adó levegő (lég, leg) távozásával, pontosabban, ahogy azt valaki távoztatja magából, vagyis ki-legel. (Tájnyelvi jelentése különben: kitanul, kiismer.)
Az igekötőkkel való játék egyik legnagyobb gazdagsága nyelvünknek. S ha az argónk erre kap rá, úgy szabálytalankodhat és „lázadhat”, hogy végső soron nem is lázad, hanem az elfelejtett gyökerekhez nyúl vissza. Az igekötőjáték az árnyalatoknak olyan további részletezésére képes, aminek érzelmi-gondolati-hangulati finomságait csak nehézkes körülírással lehetne másképp megközelíteni. Igekötőink általában megtartják egyenes, eredeti irányjelentésüket — ilyenkor „szabályosak”. Nyelvünk azonban nem ment olyan messze az értékük elváltoztatásában, mint az árja nyelvek, melyeknél az igével annyira összeforrott igekötőket is találunk, hogy első pillantásra alig ismerjük fel őket. (Melyik német érzi már, hogy a glauben, gleichen, bleiben a ge, be igekötőkkel összetett igék?) Mi viszont, ha eltérünk „szabályos” használatuktól, még egyáltalán nem szüntetjük meg eredeti irányjelentésüket. Sőt valamilyen új kapcsolódásukkal — esetleg éppen a bizarr ellentétesség révén — más módon meg nem ragadható árnyalatot jelölhetünk velük.
Mindezt azonban — továbbá a szemlélet és logika, a tárgyfogalmak és cselekvésfogalmak rendhagyó módosításainak egyéb sajátosságait — legszemléletesebben egy újabb szószedettel lehetne világossá tenni.
Íme:
beadta a kezét — meghalt
ráadásnév — ragadványnév
adi — add ide
agg dada — vénasszony
aggott tej — aludttej
ágylep — ágynemű
agyar — irigy, kaján
ágyékos — tökös
elajándékoz — elveszít
elájít — ájulásba ejt
ajtóra írni a kanalat — nem várni ebédre
alszél — fing
alak — kép, festmény
alapos — testes, elhízott
nagyot alapít magáról — gőgös, rátarti
alkalom — kényelem
kiszűnik — elmarad, abbahagy
állópénz — heverő pénz
leapad — lefogy
elálmodik — elfeledkezik magáról
lealuszik — lefekszik
apók — öreg apa
el vagyok áporodva — el vagyok törődve
árad — nemi ösztön ingerli
megarcáz — megszid
megázik — részeg
megbabonáz — megbasz
elbágyul — elgyengül
bakasszony — csíra, hermafrodita
bal kézzel vár — nem vár
balszemez — félrenéz
bálvány — idomtalan nagy
bankot ereget — füstöt ereget
kibazsal — kinéz, kiles
elbarmol — elront
bászli — málé, ügyetlen
bélember — gyomrát szerető
megberetvál — leszid
lebetűz — vitatkozásban győz
beszédes — szónok
kibeszél valakit az eszéből — szándékáról lebeszélt
beszél, mint a hegedű — fecseg
biccent — sántít
biki — fattyú gyermek
bibog — érthetetlenül beszél
bizgentyű — picsa pecke (clitoris)
bezgentyű — fasz
bodzás lábú — dagadt lábú
bogárkérdés — furfangos kérdés
bóka — gyerek
elbokázik — elsiet
bolhaszedő — lábfejig érő nadrág
kibolondít — rendbe hoz valamit, ami össze van keverve, zavarva
elbolondul — eltéved
bolygó idő — szeszélyes idő
borsos — nehéz
lebölcsel — okoskodva lebeszél, letanácsol
megbőröl — megver
bregyó — ringyó
bővít — tódít
bundalé — pálinka
bű — büszkeség
büdösben marad — kudarcot vall
elbűvöl — összerondít
bűzt tett — rosszat tett
cécóház — ahol összejönnek mulatni
cédulára élnek — házasság nélkül
cégérül néz ki — csúfol
kicifráz — kisemmiz
cilinder — palack
compó — seggszőrre száradt szar
csacsa — kavics
csajvadék — csőcselék
csákányorrú — sasorrú
becsap — befordul
csapzi — magakellető, tetszeni vágyó
lecsatáz — leüt
elcsellőz — dologtalanul tölti az időt
cselekszik — szarik
csontevő — kutya
csontvágó — ész
csontorgona — vézna
csoportozik — csoportban járkál
odacsosszint — hebehurgyán oda ad
csózik — közösül
kicsuk — kinyit
megcsuk — becsuk
dadri — dadogó
dan — nóta
ledarabol — leszid
deszkát árul — meghalt
megdermed — megdöglik
megdöcögtet — megtáncoltat
egyablakos — félszemű
összeegyesül — összebarátkozik
beelégszik — belenyugszik
eleven özvegy — elvált asszony
életmag — golyó
emberzsír — izzadság
hozzáesik — hozzásimul
evőke — száj
faember — gügye
sokba fáj — sokba kerül
faltámogató — munka nélkül ácsorgó
faszkati — férfifogású nő
faszmargit — hermafrodita
faszos ökör — bika (emberre is)
föcskeszájú — pállott szájú
fehérvér — takony
fejruha — kendő
elfekszik — elalszik
leférgezik — szül
befésül — becsap, rászed
lefogy — tönkrejut
földigember — alacsony
füstfaragó — kéményseprő
garasos — kis boltos
elgyalogol — elszegényedik
belegyőződik — belenyugszik
meghasznál — megárt
leházasodik — rosszul házasodik
hidegágy — ravatal
elfiatalodik — megvénül
magáninduló — önfejűsködő
házgondos — házgondozó
házrontó — házasságtörő
hunyharap — szemhunyorítással int
hurít — kiált
hurol — összebonyolít
ráhúz — hasonlít valakihez
eliszik — eljegyez
eljárt (lány) — kiöregedett
feljavasol — feldicsér
kaland — pajtás
elkalapál — elhamarkodva csinál
koszvájó — borbély
bekosaraz — beédesget, behívogat
körülpad — fal mellé, körül illesztett, karos pad
lassogni — lassan menni
látóka — szem
lebegő — könnyű női kabát
összelenni — megbékülni
lezsák — semmirekellő
lila — kurva
lihegő — női ing
lütyü — kabát
maca — szerető
macera — szerető
fölmagasztal — fölakaszt
marakodik — eszik
marci — kenyér
mellékel — kerüli a munkát
felméltat — dicsér
leméltat — lekerget, leküld
nyalni — utánozni
nyesni — hajtogatni, valamin nyargalni
megnyűgöz — kordába fog, megrendszabályoz
ólommadár — lassan járó
ónozni — hazudni, ferdíteni
leomlik — gyereket szül
ordító — kocsma
orrbavaló — zsebkendő
orvosít — gyógyít
elorsózik — ellopakodik
oszlopember — nagy, otromba növésű
leöltöz — levetkőzik
özvegy lány — lány, akinek a szeretője meghalt
paca — parányi
padláb — igen alacsony ember
pálma — pofon
papos — kényelmes
jól pattan — jól vált az esze
pecsétes — szeplős
pénzhetne — pénzt kíván
pete — tojás
petél — közösül
pöttyent — közösül
pill — pillanat
pingász — festő
pimpiri — ocsmány, disznó
pipe — kényes
pipi — piros
piri — picike
pitizál — pepecsel
poc — nagy has
pofaszíj — arcbőr
elpompáz — elkölt
potyesz — has
pőc — ondó
pöszi — szőke
puca — bögyörő
pucika — leánygyermek nemi része
puha — dologkerülő
lerak — leszól
nekirakodik — haldoklik
rákszoknya — fiatalok piros szoknyája
megránt — megkárosít, sok pénzt kicsikar
ráspoly — mérges nyelvű
esze kirekedt — elment az esze
bereszel — berúg
rezel — hazudik
ria — ijedt kiáltás
rezgős cipő — gumicipő
rihi — mindig nevető
rigó — szerető
risza — rossz erkölcsű nő
elrokkan — elszenderül
kiromlik — nagy bajjal kivergődik
röpike — könnyű, kurta, női ujjas
sajátul dolgozni — mintha magának dolgozna
rásajnál — rászán
nekisajnál — nekiszán
elsavanyít — elsikkaszt
nekisimul — megszedi magát, meggazdagszik
simít — hízeleg
sóban van — nagybeteg
besokszoroz — becsíp
összesorvad — összeforr
szaggat — dicsekszik
szajkó — száj, szájacska
szálka — gyufa
szalmáz — hebehurgyán csinál valamit
leszállít — lecsendesít
számol — gyón
átszán — átenged
szarhegyes — kevély
leszaporodik — megbabáz
száron van — talpon van
szarzsák — kövér ember
szárazcsont — lábszár
szartig van — nagyon odavan
szavas — ékesszóló
szöget húzni — közösülni
pofon szel — pofon vág
szemetel — időzik valahol
kiszemlél — kiismer
rászemlél — ráismer
szimota — szimat
szivola — szivar
szódara — mesebeszéd
szobaszusz — szobalány
szóbeli — rosszhírű
szoka — harisnya
szokós — megszokott
rászól — eltalálja az igazat
beszólal — beleszól
szomszédkezű — balkezes
szunyákol — bóbiskol
szuszamusza — lassan dolgozó
szuszkó — kuckó
elszül — elvetél
elszűnik — megszűnik, elmúlik
megszűrődik — lesoványodik
szűzre megy — elpusztul
kitájékozza magát — szétnéz
rátámaszt — ráfog
letanácsol — lebeszél
tanaj — tanakodás
letanul — leszokik
rátanul — rászokik
eltanul — elszokik
betapos — bejön
áttapos — átjön
eltársal — elcserél
megtataroz — elver
megtegez — tegez
beteper — betömköd, begyűr
tepsi — formájából kiment
tetűgereblye — fésű
eltol — eldug, elrejt
rátop — rálép
tuszkolja magát — nagyon ajánlja magát
tücskérez — hiábavalósággal tölti az időt
beletűnt — beleszeret, belebolondul
nekitűz — elhatároz
leuntat — lebeszél
vacakos — ószeres
rávakar — rávall valakire
vasmag — erős, izmos
vendég — halott
bevermel — bepofáz, megesz
fölvetkőzik — felöltözik
lezúg — leint
De ennyi talán bőven elég is. Kissé terjedelmes (de remélhetőleg nem unalmas) szógyűjteményünk természetesen nem magángyűjtésű mai argó szótár, hanem rögtönzött tallózás Szinnyei Tájszótárá-ból. Az ellenpróbát az olvasóra akartam bízni (főképp a fiatal olvasókra) — tudniillik, hogy olvasás közben ráéreznek-e a mondandó lényegére. Vagyis: el tudnák-e fogadni ezeket a szavakat, kifejezéseket a mindennapos argó szóhasználatukban? Ha igen, nem volt haszontalan a tallózás. Ugyanis nem nyelvészkedni akartam itt (remélhetőleg megteszik nálam hivatottabbak) — csupán egy nagyon is gyakorlati lehetőségre felhívni a figyelmet; kedvet csinálni a további böngészéshez, népnyelvi-tájnyelvi szóvadászathoz. Úgy vagyunk ezzel is, mint majd mindennel, ami „népi” — s értsük most ezt minden köd és gőz, a saját egzotikumunktól meghőbörödött öntetszelgés nélkül. Az utolsó pillanatokban nyomozhatunk még „élő terepen” — akár magunkon, ha ezt a származásunk véletlene lehetővé teszi; akár úgy, hogy újra tanuljuk az elfelejtettet. Világos, hogy a nyelvfejlődés nem vagy csak nagyon ritkán tűr meg erőszakos irányítást és beavatkozást. (A „nyelvújítások kora” mindig kivételes elkerülhetetlenség.)
Szókincsünk, kifejezéseink sorsa, hogy szüntelenül átadja, odadobja magát az idegennek, a friss mainak és a még kiszámíthatatlanabb holnapinak. Nyelvünk élete, akár a fajták élete: a keveredésben megőrzés. Az alapokat kell megőrizni; de nem kizárólagossá tenni. Ha egy nyelv önfeledt magabiztossággal szívja be az idegent, nem romlik. Sőt pontosan azt teszi, amire való: a szüntelen változás önkísérleti műhelyének, közegének tekinti magát. A nyelvek ma minden eddiginél keményebb próbának vannak kitéve, és annál inkább, minél kisebb nyelvcsaládról van szó — az okok elcsépeltek (információáradás, közlekedés; múlt nélküli, merőben új fogalmak stb.). S az időtényező sem közömbös. Máról holnapra kell szervesülnie az újnak, az idegennek; a felgyorsult élet igényei ezt követelik. Ha nincs magabiztos saját-nyelvi fantázia (amelybe a nyelvtani szabálysértés és rendhagyás is beletartozik), s már nem eléggé átütőek a szemléleti és logikai sajátosságok, elkerülhetetlen a valódi romlás. Példa van erre is, arra is számtalan. Pázmány, Berzsenyi milyen biztos érzékkel tartják kordában a latinosságot; a feddhetetlen Petőfi hogy tudja feledtetni meghökkentő ügyetlenségeit (nem a prózájáról van szó!); Ady a deákosságból, germanizmusból, krónikás hangvételből ötvözött modorosságait (a prózájában különösen); Tersánszky a megejtő bájjal elkövetett, nyakatekert germanizmusait! — s még folytathatnánk az ünneprontó felsorolást. József Attila vers- és prózanyelve viszont külön fejezet; olyan szintézis és középút a „népi” ihletésű és a minden izmust tartózkodóan kezelő „irodalmi” nyelvteremtés között, amihez hasonló nincs az irodalmunkban. A lemeztelenített kiegyensúlyozottság rokonítja vele — nem más — Pilinszky vers- és prózanyelvét, mely a legegyszerűbb szavaknak és nyelvtani formáknak úgy tud új sugárzást adni, mintha épp abban a pillanatban emelné ki őket a legbonyolultabb, érintésre is elporladó ontikus összefüggések közül. Józsefnél és nála a nyelv már-már se nem ismerős, se nem idegen; utazom, de végül is nem tudatosul bennem, hogy min — szekéren, autón? Ami természetesen nem kizárólagosan kitüntetendő cél, mert az utazás egészébe az a bizonyos min is beletartozik, s ha tudatosulhat, az élmény is más lesz. A nyelv akkor is megajándékoz, ha észrevétlenné teszem, akkor is, ha felmutatom. Egy fontos csak: a lelke legyen az enyém, még romlatlanul (aminek mások majd leírják a szintagmatikai tengelyét, paradigmatikájának a szintjeit elemzik stb.).
Messze kanyarodtam, de itt most visszatérhetek a motoszomhoz. Elképzelhetőnek tartom, hogy az argó, ha a fenti értelemben teremti és „utánpótolja” magát, köznapi és irodalmi nyelvünket a legközvetlenebb és legtermészetesebb módon frissíthetné fel. Hozzásegíthet, hogy a veszélyből előnyt préseljünk ki. A népnyelv hallatlanul gazdag és jelölő árnyalatosságaiban ma sem idejétmúlt szókincsének nagy része eltűnőben van. A szófűzés, szóalkotás bizonyos formái szintén, melyeknek az életképessége csak akkor derül ki, ha valamilyen divatos szöveg éppen felkapja. Van egy szabály azonban: amíg élő a népnyelv, addig párhuzamosan, de inkább elzárva-elzárkózva őrzi meg magát a városi, illetve az átlag-köznapi nyelv mellett. Tudniillik éppen azért, mert mindkettő élő és magabiztos, mindkettő a maga helyén és közegében megelégszik magával. Ma már nem erről van szó; a népnyelv lényegében feladta magát. Az átlag-köznapi nyelv mellett és azon belül argóhelyzetbe került; csak éppen az argó dinamizmusa, erőszakossága és tudatos nonkonformizmusa nélkül. Rezervátumi nyelv. Indián. A keveredésben már nemigen kívánja megőrizni önmagát. Ha viszont az argó nyúlna utána — s mint láttuk, van és lehetne alapja, hogy mai nyelvi „izlésével” önként és ösztönösen ezt tegye —, akkor a leghatásosabb módon mentődhetne át belőle az, ami az átlag-köznapi nyelvbe anakronizmus nélkül felszívódhat. Az argónak ez a közvetítése — sajnos vagy nem sajnos, de tény — döntőbben befolyásolná a köznapi nyelvet, mint az irodalom. A jó irodalom — éppen mivel az, ami — köznapi szinten átmenetileg bénít is a mércéjével. Az ékesszólás egy időre még dadogóbbá tesz. Az irodalom nevelése többnyire hosszabb távú — vagy robbanásszerűen gyors, de ez nagyon ritka. Az argó az, amely szüntelen izgékonysággal körbemossa, betörésekkel nyugtalanítja a megállapodott-illedelmes átlag-köznapi nyelvet, a sajtó, a rádió, a tévé nyelvét.
Az argó és irodalmi nyelv viszonya külön kérdés, külön tanulmány. Itt csak még egyszer annyit: az itt felvetett kérdés szempontjából — ma és nálunk — az argó a prózanyelvünket éppen a saját nyelvi gyökereink és mélyrétegeink felé csábíthatná, az egyre inkább eluralkodó semmilyenség, az olajozottan szürke átlagstílus helyett. Feltéve, ha nem optikai csalódás, amit az argónak „új hullámaként” észrevenni véltem.
Olyan érzékeny területen, mint a nyelv, erőszakolni semmit nem lehet. De ötletet adni, kedvet csinálni talán igen. S a farmerhez — végül is — illik a vadászat, még ha szóvadászatról van is szó… Ahogy a farmeres lantosok is rátanultak (emlékeztetőül: rászoktak) a régi madrigáljainkra, virágénekeinkre, a dallamok szellemére és szerkezetére. S még az is kiderült, hogy ez a zenei szellem és szerkezet a legmaibb szórakozás és szórakoztatás területén is használható: mai magukat (magunkat) képes kifejezni és közvetíteni. Ugyanis a cél nemcsak az lehetne, hogy csupán egy kivételes koncert vagy kivételes könyv élménye kapcsán végezzünk mélymerülést.
(Mészöly Miklós: Érintések. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980. 29–46)