JAKAB ALBERT ZSOLT
Lázadó szövegek: a diákfirkák
A HÉT 2/51 2004. dec. 16.

A kívülálló számára is nyilvánvaló, hogy a diákfirka-kultúra eltér az egyetemi intézmény által képviselt hivatalos kultúrától. Ezért annak kérdése foglalkoztat, hogy miért és miben tér el, milyen érték- és normarendszer fogalmazódik meg a firkálásban (a kutatás 2001–2002 folyamán a BBTE Bölcsészkarának magyarok által sűrűbben látogatott termeiben folyt). Indokolt ez a problémafelvetés, mert ennek a kultúrának a különbözőségét, a másságát a diákok és a tanárok egyaránt érzékelik. A hozzá való viszonyulásukban azonban eltérések mutatkoznak. A szakirodalom a firkálást úgy definiálja, mint „spontán jellegű és üldözött írásműveket” (Balázs Géza). A firkáláshoz az írással szembeállítva egy pejoratív jelentés társul. A firkálás egy olyan szövegforma és beszédmód, amely az írás képi megjelenítésével, formai szervezésével és komoly szándékú, tartalmú üzenetével szemben nonkonform tartalmát és írásképét tekintve az esztétikumon, így a hivatalos kultúrán kívül eső entitás. A diákkultúrát, a fogalmi behatárolást mellőzve, a működése felől közelítem meg.

Más van a padokon, más a táblán. A katedra felől elhangzó előadásokkal szemben a padok firkálásai formájukat, tartalmukat, nyelvhasználatukat, stílusukat tekintve homlokegyenest ellenkező szövegek. Miért ellenkeznek ezek a szövegek? Pierre Bourdieu a tanár-diák viszonyban az egyenlőtlenség újratermelődését látja. Felfogása szerint a diákokra inkább kötelezettségek hárulnak, a tanárokkal ellentétben, akiknek jogaik vannak. Az (egyetemi) intézmény látszólag demokratikus, valójában aszimmetrikus viszonyt hoz létre önmaga és a diákság között. Látszólag a diákokért létezik, valójában nekik alig van beleszólásuk a működésébe. Az egyetemi rendszer működése és a tanár-diák viszony minősége az alárendeltség és a függőség érzetét váltja ki és termeli újra a diákokban. Ez az intézmény és a tanárok személye által generált, a diákok számára hátrányos helyzet a firkálás cselekvésében is megmutatkozik mint lázadás.

A diákfirkálásnak mint tevékenységnek az egyetem terében való jelenléte már maga is lázadás az intézménnyel és a tanárokkal szemben. A továbbiakban a lázadásnak a firkálások tartalmában, formájában, nyelvhasználatában, stílusában és beszédmodorában megmutatkozó formáit vizsgálom.

A tartalom vizsgálata a legkézenfekvőbb. Ami a diákságot foglalkoztatja, vagy felháborítja, az a firkálások témájává válva mind a padokra kerülhet. Valószínűsíti ennek a feltételezésemnek az érvényességét az a tény is, hogy a diákok előadások, szemináriumok ideje alatt firkálnak. Nyílt lázadásnak tekinthetők a firkálás azon esetei, amikor az elhangzó előadást és az előadót minősítik negatívan a diákok közül kikerült firkálók, amikor az UNOM/ süket szöveg/ semmi ész; Nagy hülyeség! szövegeket firkálják. Az előadás unalmasságáról, kibírhatatlanságáról szólnak a Nagyon unalmas, borzasztó!; Voltam itt/ és halálra/ untam magam; EL VAGYOK ALUDVA!!!!!; UNOM/ EZT/ A/ SZART; Nem bírom!; HELP ME! firkálások.

Szókimondóbbak a tanárokat „hülye ringyó”-nak, „seggfej”-nek tituláló szövegek vagy a FUCK THE TEACHERS! firka. Szintén a tanárokat célozzák meg a TE UNOD-E/ HOGY UNOD? firka vagy az UNCSI VAGY EMBER megjegyzés és a SHUT THE FUCK UP! felszólítás. Ugyanígy sokatmondó a FUCKULTATE, az egyetemi intézményt megnevező, sok helyen fellelhető firkálás. Ezek a szövegek olyan információkat hordoznak, közölnek a diákoknak az intézménnyel, a tanáraikkal kapcsolatos viszonyáról, véleményéről, amelyek az intézmény és a tanárok számára nem nyilvánvalóak és nem ismertek. A látszat nem ezt mutatja a diákokról, a diák tud udvarias és akár hízelgő is lenni a tanárral szemben. A problémamentes látszat mögött a firkálások arról árulkodnak, hogy a firkálók (a diákok) nincsenek minden esetben megelégedve a tanárral és az előadásával.

Természetesen a tanárokról szóló szövegek között a diákságra jellemző diákhumor jegyében létrejöttek is találhatóak. Például a becéző KESZEGbébi vagy egy hosszabb lélegzetű rögtönzés: Az a kérdés feszeget/ mikor látom Keszeget/ meg a Pozsony Ferencet/ Nos, hogyan legyek öngyilkos. Az ilyen esetekben a humor, a magamutogatás fontosabb, mint a tiltakozás.

A tartalommal való lázadás rejtett módozatait jelenti az a tény, hogy ugyanazok a diákok, akik szemináriumokon és vizsgákon a feladott dolgokról az elvárásoknak, követelményeknek megfelelően magas szellemi szinten képesek kifejteni gondolatokat, a padokra zömmel olyan szövegeket írnak, amelyeknek tartalma az egyetemen kívülre vezet. Hiszen a szövegek nagy hányada az ifjúságot foglalkoztató témákat képezi le. Ide tartoznak az együttesek nevei, dalcímek, dalszövegek, filmcímek tömkelegei, a sztárok szállóigévé vált mondásai, a különböző poénos megjegyzések, viccek, humoros tanácsok. Találhatók még szenvelgő, emlékversekre emlékeztető szövegek és ismert költők verseinek parafrázisai is. Mindezek olyan tartalmakat jelentenek, olyan ízlésvilágot propagálnak, amelyek ellentétben állnak, vagy összeférhetetlenek az egyetemen folyó hivatalos diskurzusok tartalmával és komolyságával. Ezért a hivatalos diskurzusokkal szembeni protestálásként értelmezhetőek.

A firkálás tartalma mellett az üzenetek formai szervezésében is megnyilvánulhat a diákok lázadása. Ezért a firkálók írástechnikájának grafikai vetületét is érdemes megnézni. Azért is helyénvaló ennek vizsgálata, mivel kultúránkra egyre inkább a vizualitás jellemző. Az írott, nyomtatott szövegek esetében egyre fontosabbá válik a látvány szerepe, az írást a szemünkkel olvassuk. A diákfirkák esetében is számolnunk kell egyfajta látvány-dominanciával. A firkálások nemcsak közölnek, mondanak, hanem mutatnak is valamit. A megmutatás módja pedig a firkálások esetében mellőz mindenféle visszafogottságot, lázadássá minősül. Az íráskép lázadás, hiszen ezeknek a szövegeknek a normasértő, a normától eltérő elhelyezése szemben áll az iskolai és nyomdai gyakorlattal. A szövegek igyekeznek az egész padfelületet, az üres firkafelületet teljesen kitölteni, telezsúfolni. Trivialitásuk abban is megmutatkozik, hogy újra és újra megerősítik őket, szembetűnőek akarnak lenni. A felület elrondítása így szándékos elhajlás a firkálók részéről.

A kivitelezésben megnyilvánuló kihívó szándék szempontjából fontos, a szemnek is szóló firkálások közé tartoznak az együttesek neveinek sajátos írásképei. Például a METALLICA szélső betűinek megnyújtott, nyíllal végződő szárai, vagy ennek az együttesnek a nevét parodizáló, a fül számára kevesebbet közlő ALC HOLICA szöveg, vagy az egyetem FUCKULTATE, FAQULTATE formái, melyek nyelvi humora csupán a hangzás során nem érvényül. A szándékosan helytelenül, hangzás és kiejtés szerint íródó szövegek is alternatívák az egyetem, tanárok számára készülő dolgozatok nyelvi helyességével szemben: KOMOJODJ; HŰJJÉK VATTOK MINNYÁJAN!; MOTHA FUKAZ stb.

A firkálás formai szervezése tehát szintén lázadásként értelmezhető. S ez abban a szembetűnő különbségben mutatkozik meg, hogy ugyanazok a diákok, akik dolgozataikban a szövegeik formáját filológusi műgonddal tervezik meg, írásaikat lábjegyzetekkel, hivatkozásokkal látják el, a padokra hevenyészett szövegeket helyeznek el. Azaz itt már nem is írnak, hanem firkálnak, a firkálás pedig tudatos elhajlásként értelmezhető az írás bevett technikáival szemben. Így a szándékosan igénytelen tartalom mellett a torz íráskép alternatívája is lázadásként értelmezhető.

A firkálások tartalmához és grafikai kivitelezéséhez hasonlóan a firkálások nyelvhasználatában és stílusában is tapasztalhatunk elhajlást a hivatalos, bevett diskurzusokkal összehasonlítva. A szövegek tartalma mellett azok nyelvi és stiláris megszerkesztése is üzenet-értékű.

A vizsgált szövegek főleg magyar, angol és ritkábban román nyelven íródtak. A magyarét az anyanyelv, az angol nyelv használatát a nemzetközileg elterjedt jelszavak, a filmcímek, az együttesek nevei és a dalszövegek indokolják. Található „keverék” nyelven írott firka is: például a FUCKULTATE; LÓPULA; suck meg.

A firkálások elemzése során is láthatóvá vált már, hogy a szövegekben nagyon erőteljesen jelentkezik az obszcenitás, a szleng, a trágár nyelvhasználat jegyében jött létre a szövegek nagy része. Ennek okát és jelentkezését közelebbről is meg kellene vizsgálni.

A trágár nyelvhasználat és az obszcén szövegek jelenléte és gyakorisága a kívülálló számára érthetetlen: a bölcsészhallgatók, akik szépirodalmi és tudományos szövegeket olvasnak, naponta nyelvhelyességet gyakorolnak, műértelmezéseket végeznek, a padokra mégis vulgáris szövegeket írnak. A lázadás felől nézve azonban érthetővé válhat ez az abszurd tünet, és választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy mi a szerepe a diákságnál a trágárságnak, az obszcenitásnak.

Meglátásom szerint a tanár és az intézmény által használt nyelvvel szemben jön létre, alakul ki a firkálók nyelvhasználata. A tanár által használt nyelv is távolságteremtő technika a tanár-diák viszonyban, mivel az az intézményt képviseli. A pedagógiai tekintélyre szert tett tanári diskurzus mellett, azzal szembehelyezkedve jön létre a firkálók nyelvhasználata. Tehát a trágár nyelvhasználat is lázadás a diákok részéről, alternatívaként szolgál az elfogadottnak, helyesnek, értékhordozónak nevezett filológusi beszédmód mellett, amely az egyetem hivatalos beszédmódja és a társadalmunk nyelvi kultúráját képezik. Ezt az alternatív vagy más diskurzust az intézménnyel szembeni ellenállás termeli ki, azokról a tabukról beszél, amelyektől a hivatalos kultúra elfordul, és azon tabuk megszegésének a logikájához vezet, amelyeket az uralkodó kultúra az erkölcsi normájának értelmében felállított.

A firkálók nyelvhasználata azt is jelzi, hogy a diákok tisztában vannak az elfogadott normával, éppen azért és éppen azt sértik meg. Klaniczay Gábor szerint „a trágár megnyilvánulások inkább gyümölcsöztetni próbálják a tilalmak meghatározta helyzetet, mintsem hogy kérdésessé tennék magának a tilalomnak a létjogosultságát; minden más példánál jobban árulkodnak arról, hogy a tilalomszegés aktusa valójában magát a tilalmat erősíti.” Az obszcenitás ütközik a filológusi beszéd minőségével, tudományos nyelvezetével, a firkálás trágár szövegei éppen ezt a bevett nyelvezetet, beszédmódot kezdik ki. Ezért és így kerülnek a diákok padjaira a „négybetűs” szavak és a nemi szerveket ábrázoló rajzok. Ilyen az az ábratext is, ahol a meztelenül egymásba fonódó férfi és nő található a szájuk mellé írt szövegekkel. A férfinál: CAN’T YOU SEE I GOT A SUPER-MODEL ON MY „D”!, a nőnél: MMM.

A trágár nyelvhasználat a firkálás stílusának csupán egyik összetevője. A firkálás stílusa további vizsgálódást igényel. Ahogy a kommunikációs aktusokban általában, a firkálásban megfogalmazott közlések, üzenetek minden esetben formával, stílussal rendelkeznek. A stílus pedig „önmagában is szokásként, a viselkedés sajátos formájaként fogható fel. Arra vonatkozó kulturális előfeltevés, meggyőződés, hogy a közlendő tartalom megszerkesztésének, kódolásának alkalmazott eljárása a legadekvátabb a szerkesztési és kódolási lehetőségek közül” – állapítja meg Keszeg Vilmos.

Az egyetemen folyó diskurzus komoly szándékú és tartalmú. Az adott témáról való tudományos értekezés, beszéd kellő komolyságot igényel. Ezzel a hivatalos retorikával szemben a diákfirkálások szembetűnően kötetlenek, könnyedek, humorosak. A firkálás stílusjegyeire nem a hagyományos, bevett és elfogadott közlésmód eljárásai jellemzőek, hanem a nonkonformitás. A diákok nyelvét a nyelvészek csoportnyelvként tartják számon. A firkálást pedig a szövegek szóhasználata, szintaktikája, az idegen szavak nagyobb gyakorisága, az ötletes szóalkotások és az egyszeri használatú szavak gyakorisága a diákok csoportnyelvéhez tartozóvá teszik.

A firkálások elemzése során nyilvánvalóvá vált, hogy a szövegek több esetben a puszta firkálási kedvért és az öncélú szóalkotásért jönnek létre. A játékosságra való hajlam nyelvi formái a diákok kreativitásáról és fesztelen viselkedésükről árulkodnak ebben a kommunikációs térben: LÉTÖRÖM/ LETÖRÖM; OSZT HA/ HA OSZT/ OSZTÁN/ OSZT TÁN; I’AM/ ANGRY/ HUNGRY/ HUNGARY. Pl. ZILAH mellé kerül a város nevének sajátos hangzását kihangsúlyozó MIH VHAN VELEH? kérdés. Ugyanígy humoros az ŐRÜLTEN SZERETLEK firka alatt valakinek a megjegyzése: SZERELEM ELSŐ HÁNYÁSRA. Az öncélú firkálás mint fakultatív diáktevékenység szembehelyezkedik a tanárok részéről megkívánt hivatalos és kötelező feladatokkal.

A hatalmi tekintély és a bevett norma ellen lázadó magatartást a konvencióellenesség mellett a cinizmus táplálja. Ez a cinizmus az, ami a szabad szájú, a „nyomdafestéket nem tűrő” szavak mellett a fennkölt nyelv stíluselemeit íratja a padokra. Ebben a környezetben ezek önmaguk paródiájaként hatnak, mint például a fentebb említett, szándékosan helytelenül írt HŰJJÉK VATTOK MINNYÁJJAN! és a KOMOJODJ firkák. Ezeknél a firkáknál a humor oldottsága, kötetlensége, a könnyen érthetőség áll szemben a tanári diskurzusok jellegének változatlanságával és (sokszor indokolatlanul túlzó) szakszóhasználatával. A cinizmus, irónia abban is megnyilvánul, ahogy ezek a diákok a terminológián élősködnek. A szakkifejezések használata a tanárok attribútuma, és elsajátításuk a kötelező tananyagnak is részét képezi. A tantárgyak terminus technicusai a padokra kerülnek, de általában olyan kontextusban, ahol értelmük, jelentésük megváltozik, esetleg visszájára fordul: a fent bemutatott meztelen férfi és nő rajza mellé kerül az irodalomelmélet HORIZONT; élvező megértés és megértő élvezés stb. szakszavai.

A fenti vizsgálódások során, meglátásom szerint bizonyítást nyert, hogy a firkálás fő motivációja a lázadásban keresendő. Ez a lázadás a diákok, hallgatók felől irányul a tanárok és az intézmény felé, és ezt a lázadást a tanár – diák, intézmény – hallgató közötti aszimmetrikus viszony szüli. A lázadás pedig megtalálható a firkálás fenti aspektusaiban, mint az egyetemi hivatalos diskurzussal szembeni magatartás valamilyen formája.

Szükséges hangsúlyozni, hogy nem él minden diák ezzel az alternatív kommunikációs móddal sem, következésképpen ez sem tükrözheti a szélesebb diákközösség árnyaltabb véleményét. A firkálás a fordított kommunikációt élteti: az egyéntől a közösség felé érvényesül az „egy üzen sokaknak” (Hernádi Miklós) beszédmozgás. Így elfogadható az a kijelentés, mely szerint a firkálás a vélemény szabadságának büszkesége (Walter Grasskamp). A firkáló diák a firkálás gesztusával közvetlenül a szélesebb nyilvánosság elé viheti preferenciáit, nemtetszését, ízlését, alternatívákat mutathat fel, direktebb formában befolyásolhatja a publikumnak tételezett diákközösséget.

Miért más ez a kultúra? Mert az egyetem hivatalos kultúrájától, a tanárok által képviselt intézménnyel szemben más. Mert ez az a kultúra, ami az egyetemek hivatalos reklámfüzetéből mindig kimarad. Mert kikezdi ezt az intézményesített elitkultúrát. De nem kérdőjelezi meg az egyetem által képviselt érték- és normarendszer legitimitását és tarthatóságát, helyességét, csupán mellékutakat keres a maga számára. Ugyanakkor szocializációs mintákat kínál, valamint a diákok függőségi helyzetére jelent megoldást, szimbolikus elégtételt.