Dominó Kiadó [?Cegléd], 1991
© C. Fehér Ferenc 1991.
ISBN 963 04 1561 5
[A könyv eredeti szövegében nagyon sok szedési és helyesírási hiba található. Ezeket a szkennelés utáni javításkor benne hagytam a szövegben, a zavaróbbakat (!) jellel megjelölve. — Kis Tamás]
Csaknem húsz éven át könyveltem egy irodában, s közben arról álmodoztam, hogy rockdalaim lemezre kerüljenek egyszer. Az álom ma is tart. Két évtized után váratlanul leugrottam egy sötét, mély szakadékba: újságíró lettem. E pálya kellemetlenségei ellenére kegyesebb hozzám, mint a rockzene. Ahogy megszülettem, Spártában ledoptak (!) volna a Taigetoszról. Patkós Irmáról írott könyvemmel (1990) és ezzel a börtönsztorival — amelynek egy-egy részlete a Forrásban, a Magyar Mozaik ’88 című riportválogatásban és a Maholnapban jelent meg — a hegyoldalat kémlelem.
C. Fehér Ferenc
Öcsinek és Picurnak ajánlom
"— Ne felejtse, sohase felejtse el, hogy ezt a pénzt arra fogja felhasználni, hogy becsületes ember legyen magából."
"— Testvérem, Jean Valjean, nem vagy többé a gonoszé, hanem a jóé. Megvásárolom tőled a lelkedet, elveszem a sötét gondolatoktól, a romlás szellemétől, Istennek adom át."
(Victor Hugo : Nyomorultak)
A neveket megváltoztattam. Bármiféle hasonlóság a véletlen műve. Ezek a beszélgetések két és fél évvel ezelőttiek. Azóta már a parlament némiképp átformálta a törvényeket. Egyebek mellett megszűnt a ref. S ha valakinek nincs munkahelye, nem kell büntetéstől félnie. Alighanem sokak ízlését sérti majd a nemegyszer trágár szöveg, amit nem szépítettem meg. Mert nem akartam meghamisítani a börtön világát, amely könyörtelen, félelmetes és gyakran közönséges.
(A teljes szöveg: WinWord 6.0 | ZIP tömörítve)
Ács Gergely vagyok, harminchét éves. Életem egyharmadát börtönökben töltöttem. Laza életformám bevitt a sűrűbe. Csavargó lettem, olyasmivel foglalkoztam, amivel tisztességes ember nemigen szokott. Verekedések, lopások, betörések és különböző szerencsejátékok sorjáznak ezen a "dicső" listán. Optimista, de nagyon prikézsiás fickó vagyok. Az élettől többnyire csak a piszkos munkát tanultam. A szerencsejátékokban megpróbálok csalni. Nem törődöm semmivel. Mindenre elszánt srác lettem. Bármilyen bűncselekményt megcsinálnék, kivéve a puszoválást, kajakkúrást és a fegyveres kéregetést. Ezek nem az én számaim. Már a katonaságnál is utáltam a fegyvert. Apropó, katonaság!
A bajok ott kezdődtek, amikor be kellett vonulnom lukesztornak. Ezzel lőttek a karrieremnek. Behívót kaptam a BM Határőrséghez Nagyatádra, 1971. november 28-ra. Fogadni mertem volna, hogy nem leszek baró katona, mivel egészen más fazon vagyok. Mindenesetre irtó klassz gárdába kerültem amolyan válogatott vagányok társaságába. A katonaságot mindannyian rühelltük, szartunk bele, köptünk rá. Jómagam szentül hittem, hogy sose megyek háborúba. A tisztecskék lökték a süket dumájukat. Először szépen beszéltek velünk: Így elvtársak, úgy elvtársak. Aztán harmadnap bekeményítettek. Recski és én — alighogy bemutatkoztunk egymásnak — azon törtük a kobakunkat, hogy honnan szerezzünk pálinkát. Volt nálunk valamennyi lé. Na, mi nem tököltünk, átléptünk lazán a kis kerítésen, amit azok a hapsik őriztek, akik előttünk egy évvel vonultak be. Játszották a fejüket. Főleg egy oláhcigánygyerek — őrmesteri rangban —, aki nem csípte a burámat. Az első kiképzésen beszólt, hogy megigazítja a frizurámat. Mondtam neki: Ide figyelj, parasztcsávó! Nálunk az a szokás, hogy félreállunk, aztán kibrusztoljuk a játékot. Erre ő: A katonaságnál vagyunk, ahol nem lehet verekedni. Na, hegyezd a hallókádat, akit én szájba akarok baszni, azt szájon vágom, kérlek szépen. És engem nem érdekel, hogy katonaságnál, rendőrségen, kórházban vagy szülőotthonban vagyunk. Ezt a dumát másnap jelentette a körletparancsnoknak — egy alezredesnek aki kamázta a vagány csávókat. Hívatott. Megkérdezte: Magának mi a foglalkozása? Kertész vagyok. Nagyon megörült: Kertész? Igen, egyik meleg ágyból a másikba bújok. Egyből kiakadt. Üvöltött: Maga a katonaság szégyene! Hát én nem estem kétségbe. Azt mondtam neki, ha nem tetszik a fazonom, akkor kijátszhatjuk. Kiabált: hogy gondolja mégis. egy alezredessel verekedni!
Elsimították a balhét — elvégre öt-hat napja voltam katona. Persze a tíz nap fogdát kiutalták. Alighogy lenyomattam a műsort, jöttek a haverok, megcsókoltak és örömmel újságolták, hogy van pálinka, de nem sok. Mennyi az a nem sok? Fél liter. Nyomjátok fel magatoknak, mit akartok fél literrel! Az egyik srác megjegyezte, hogy van zsozsó, csak ki kellene menni piáért. Igaz, hogy én most bújtam elő a fogdából és eléggé szakadt vagyok, de hát nem bánom. Vállaltuk, hogy Recskivel kiugrunk. Sose felejtem el. Egész nap verették velünk a vigyázzmenetet, és tördelték a lábainkat, hogy ide meg oda rakjad... Már tele volt a bránerem vele. Elhatároztam, bármi lesz is, kiavázok egy kis retyijáért. Na, a manusok szépen össze is dobták a lóvét. Úgy gondoltam, nem itatom meg a gyerekekkel azt a kis pénzt, amit a szegény jó anyám annyi verejtékkel keresett. Eldöntöttem, hogy beviszem őket a sűrűbe Először digi-dugi játékkal — snóblival — próbálkoztam, de nem jött össze. Utána mindjárt megcibáltuk a kártyát. Felcinkelt, húzós zsugával megtéptem a hapsikat. Legjobban a bolond Pálmait kopasztottam meg, aki később smasszer lett. Szörnyen szeretett játszani ez a böhöm csávó, de ritka hülye volt a kártyához.
Este télakot vettünk a Recskivel. Nagyatádtól hat kilométerre egy faluban, Taranyban kötöttünk ki. Ne menjünk be a kocsmába, látod mennyi tisztecske iszogat bent, a végén lekapdováznak! Na, ide figyelj, öcsém! Ha én lekavarok hat kilométert azért, hogy pálinkát igyak, akkor piálok is. Te persze visszamész, hogyha akarsz.
Beaváztunk. Hát mit ad isten! A szakaszparancsnokba botlottunk. Mit keresnek itt? Mondom neki, törzsőrmester úr, nem fogja elhinni, magát hajkurásszuk. Rettenetes baj történt. Miféle baj? Kigyulladt a kazán, és minket küldtek magáért. Riadt pofát vágott, és abban a pillanatban elindult. Én pedig odaléptem a pulthoz. Igen ám, de ez a csávó visszajött. Levágott egy szöveget, hogy hülyét csinálunk belőle. Amennyiben nem tűnünk el azonnal, eljárást kezdeményeztet ellenünk. Nézd, jó bátyám! Az ellen kezdeményezel eljárást, aki ellen akarsz. Viszont ha már hat kilométert lebestáztunk, akkor hadd igyunk egy kis pálinkát Rikácsolt, hogy ő ezzel nem foglalkozik, jelentést tesz. Be is tartotta az ígéretei. Mi pedig jól felmálháztuk magunkat pálinkával, és aváztunk vissza a kaszárnyába. Amikor megérkeztünk, a haverom bement, én kinn maradtam. Megbeszéltük, hogy a derékszíjakat összehurkoljuk, így húzzuk fel a piát az emeletre. Zajlott a műsor. Ahogy felkötöztem az utolsó előtti üveget, abban a másodpercben észrevettem, valaki álldogál a hátam mögött. Óvatosan felhesszeltem — egy alezredes. A jó isten akkor verte volna meg, amikor odajött. Megkérdezte tőlem, maga mit csinál itt, katona? Délelőtt elhagytam a bújtatómat, amit a derékszíjra szoktunk húzni, és most azt keresem. Elmehet nyugodtan. Persze, még nem vágott le, hogy hülyére vettem. Ahogy tovább akarok lépdelni, keresztbe fordult a térdemnél az utolsó pálinkásüveg, amit a zsávolynadrágomban rejtettem el. Hirtelen úgy éreztem, megbénult a labardim, nyista bírtam menni. Elkezdtem sántikálni. Ennek a majomnak valami beugrott. Jöjjön csak vissza, katona! Na, vegye ki azt az üveget! Honnan szerezte? Legyen erős, uram, hat kilométert aváztam ezért a kis piáért, nem szívesen adom oda. Tud maga számolni? Még oláhcigányul is. Azt hogy mondják, tíz? Des. Ah. És a tizenkettőt? Desu duj. Na, akkor annyi fogdát kap. El akarta venni tőlem az üveget. Megmagyaráztam neki: Palinak nézel te engem? Finoman arrébb löktem. Elkezdett kiabálni, hogy azonnal fogják le ezt a támadó alakot. Amíg felballagott a körletbe, addig én lezavartam a pálinkát.
Mindjárt lecsörtetett értem két lukesztor, és bevittek az egeresbe. Tizenkét napot nyomattak le velem. Aztán hívatott az alezredes, és aranyos pofával közölte, hogy belőlem és a többiekből lovas határőrt fog faragni. De ehhez el kell menni egy tanfolyamra, ahol nagyon frankó katonai gasztrókkal gyakorolunk majd. Elrendelték a riadót, mi meg ott csocsózgattunk — lóvéra. Egyszer csak öt tiszti ruhába bújtatott parasztgyerek avázott be a terembe. Üvöltöttek: Mi van itt? Rajtunk kívül már mindenki lent őgyelgett az udvaron. Az egyik fazon odalépett a Recskihez. Ki a századparancsnoka? Kérem szépen, Smidt őrnagy. És ki a törzsfőnök? Ez a süket ránézett, fölfújta a rágógumit — állandóan kérődzött —, és ilyet szólt: Gondolom, Csingacsguk. Tíz nap fogda!
Megvolt az esküm. Leugrott hozzám a gádzsim. Nem akarok nagy szavakat használni, úgy néztem ki a katonaruhában, mint valami sínbohóc. De engem nem érdekelt. Körbenyaláboltuk egymást, és annyi önmegtartóztatás után nem fogtam vissza magam. Közölték velünk, itt az ideje, hogy lemenjünk Kiskunhalasra, a lovaglóiskolába. De előbb még töltsünk el néhány napot az őrsön. Kikerültünk Berzencére. Azt mondta az alezredes, elvárja tőlem, hogy komolyan viselkedjek. Tessék, ezt a két lovat kell lovagolni, a határt járni velük, és rendet tenni az istállóban. Ismerkedtem a táltosokkal, Vadvirággal és Vadrózsával. Úgy tudtam őket megkülönböztetni egymástól, hogy az egyik fehér, a másik fekete volt. Békés szándékkal léptem be hozzájuk. Erre a Vadvirág, dirr, elrúgott mellettem. Mondom neki, szép lányom, nem így játsszák ezt a partit. Levettem gyorsan egy ostort, és bemutatkozásképpen jól megraktam őket. Ezt többször megismételtem. Három-négy hét alatt irtó kezesek lettek, — féltek tőlem. Szóltak, hogy addig nem lovagolhatok, míg el nem végeztem a lovasiskolát. Hát ezen ne múljon. Elindultam ebbe a suliba. Igen ám, csak közben találkoztam a régi nagyatádi bandával. Fölszálltunk a Somogy expresszre és ledzsaltunk Pestig. Magunkkal vittük a menetfelszerelésünket, a géppisztolyokat, a tárakat, a gázálarcokat. Úgy festettünk, mint egy tucat teleaggatott karácsonyfa.
Pesten át kellett zötyögni Józsefvárosba. A buszon mindjárt figyelmeztettek minket, hogy ne cigarettázzunk. Két-három csávó mégis staubozott. A kalauz is rikácsolni kezdett: Kérem, nem lehet dohányozni! Erre én fölhúztam a géppisztolyt, amiben persze nem volt golyó. Apukám, elindulsz, vagy szétlövöm a járgányodat. Holtrészegek voltunk. Jó néhányan leszálltak. Végre kiértünk Józsefvárosba. Mondtam a pestieknek, gyerekek, ha akartok, hazaugorhattok. Kösz szépen, addig vigyétek a mi menetfelszerelésünket is. Sietünk. Nem törték magukat, otthon beleestek a jóba az asszonnyal együtt. Mit tehettünk, fölszálltunk a tujára. Akkor már kegyetlenül betintáztunk. Megy a vonat. Mondom a haveromnak, Sanyikám, ki kellene nyitni az ablakot. Mivel totálkáros volt, nem bírta lehúzni. Fölemelte a lábát, és — mint a vadnyugaton — telibe rúgta az ablakot. A vonat dzsalózott, az utasok pedig elhagyták a kocsit.
Leértünk Kiskunhalasra. Mindenkinek hiányzott valamije: málhazsák, gázálarc, sapka. Sőt! Két fazon elvesztette a géppisztolyát is. Ezeket mindjárt elkülönítették. Szerencséjükre egy kalauz visszahozta a cuccokat. Elkezdődött a kiképzés. Bemutatták a lovakat. Én egy szép nagydarab gasztrót kaptam, Don Pedrót. Életveszélyes volt. Állandóan fölágaskodott, ha szépen, ha csúnyán dumáltam hozzá. Közben megörvendeztettek bennünket, hogy néhányan közülünk majd istállónaposok lesznek, s takaríthatnak százöt ló után. Sanyi egy fiatal csikónak akart kedveskedni. Zabot rakott elé. Az meg hálából megrúgta, mert nem ismerte. Hát ő se volt piskóta. Kihúzta magát, megfogta kajakra a ló sörényét, felemelte a másik kezét, hogy rácsalaváz. Éppen észrevette Dósai hadnagy. Rámutatott a táblára: A lovat bántalmazni tilos! Sanyi felszisszent: Tudom, nem lehet leütni, mivel szent állat. Beleköpött a fülébe. A hadnagy lógyalázásért öt nap fogdát utalt ki neki.
Közölték velünk, hogy egy hónapig semmiképpen sem mehetünk haza. Inkább tanuljunk lovagolni. Életemben nem ültem lovon. Ettől a mutatványtól féltem. Még amikor vezettem Don Pedrót, akkor is azon majréztam, hogy a labardimra lép. Mindig rángatta a csórelómat, ahogy fogtam. Tisztában voltam azzal, hogy soha nem leszünk jóban egymással.
Úgy döntöttem, a cocókat nem zabáltatom degeszre hogy minél kevesebbet kulázzanak. Mert nekünk kell föltakarítani a szart. Mondtam egy srácnak, hogy egy-két táltost nem ártana leápolni, mivel nem tisztelnek bennünket. Ott álldogált két muraközi gasztró. Az egyik sodrott hátúra rácsavartam az ostorral, de az flegmán kiröhögött. Kiosztottam. Másnap megkérdezték, ki verte meg a lovat. Hadnagy úr, ha hiszi, ha nem, tegnap bejöttek a cigányok, és azok gyepálták meg a pacikat. Hülyének néz maga engem?! Hát hogy jut be a laktanyába cigány?! Kérem szépen, én azt nem tudom, de benn volt. Na mindegy. Végül is nem bírták ránk bizonyítani a balhét, de büntetésből nyergeket glancolhattunk.
Ott melózott egy főtörzsörmester felesége, negyvenes, jó melles nő. Elhatároztuk, hogy mindketten lerendezzük. Én ugyan nem vagyok híve a partinak, de hát a komálósom nélkül nem ment a műsor. Mondtam a srácnak, hogy maradjon elöl és zárja be az ajtót. Mindjárt hátra aváztam. Feltettem a szónoki kérdést: Na, nagymama, leadjuk a misét, vagy hogy akarod? Fiatalember, maga nagyon rámenős. Ide figyelj, vagy jó a játék, vagy nem. Akkor viszont ne pakold itt magad! Nem titkolta, hogy ő se egy elsőáldozó. Rögvest félrehúzódtunk.
Ettől kezdve rászoktam a gádzsira. Valahogy észrevették a feltűnő barátkozást. Azt mondták, hogy többet nem mehetek a raktárba. Hiába bizonygattam, hogy semmi nem történt közöttünk. Azt válaszolták, hogy a férje amúgy is ideges... És egy katonának pedig kuss van.
Elkezdődött a kiképzés. A nagy napon fel kellett pattanni a nyeregbe. Odaszóltam a cigánylónak: Ha nem úgy viselkedsz, ahogy én szeretném, kisimítalak, és holnap már mehetsz a mészárszékbe. Megáll a dög, értelmesen rámnéz, s ahogy fölmászok, nagyot horkant, fölágaskodik, én meg levágódok. Mindjárt kiszaladtam oldalra, ott volt az ostor. Mindenki előtt hármat rácsavartam a gasztróra. Odajött a hadnagy, kivette a kezemből az ostort. Tíz nap fogda, mert bántotta a lovat — sziszegte. Hasz voro kár! — mondtam neki, ami cigányul azt jelenti, hogy kapd be a farkam. Mit mondott? Azt, hogy jó szerencsét kívánok. Megint lenyomattam tíz napot az egeresben. Tudtam, hogy kimenő meg ilyesmi nekem nem jár. Elhatároztam, mindenképpen télakot veszek.
Egy délután beindultam. Volt lóvém. Rendesen beittam. Irány a sűrűbe! Egyik szórakozóhelyről a másikba. Mit törődtem én a katonaruhával, lovaglócsizmával... Az egyik csehóban felcsíptem egy halványszőke, kipirult arcú lányt. Gondoltam, nem a saját pénzem költöm, hanem az övét. Leülök mellé, mondom neki, Gizike kérje ki, legyen szíves, az italt, ugyanis kinn a kocsiban hagytam a pénztárcámat. A végén én intézem a cechet. Óh, hát ez természetes — felelte. Kimentem a vécére, ő pedig Pompadour pezsgőt rendelt. Elvégre miért ne igyon a csavargó, ha már annyira trében van. Na, szépen iszogatunk. Közben a laktanyában bejelentették, hogy hiányzik egy katona. Én benn a nagy dajdajban, jól megy a sorom. Aztán közlöm a csajjal virágnyelven, hogy meg akarom dugni. Erre ő : Előbb táncoljunk. Ha én itt táncolgatok, akkor húsz év fegyházat kapok. Lassan fogy a pia... Már kanos is vagyok, és persze lé nyista. Gyere ki a kocsimba. Kisétálunk. A kurva anyjukat! — csináltam a műfelháborodást. Ellopták az autómat! Benne a pénzem meg mindenem. Hát az előbb behoztad a pénzt, nem? — kérdezi a gádzsi. Dehogy, hiszen a vécén voltam. Mindegy, majd lesz valahogy.
A lányt visszaküldtem, hogy én is mindjárt jövök, csak csurgatok egyet. Amint eltűnt az ajtó mögött, csendesen télakot vettem, és nyomultam a laktanyába, ahol engem már rettenetesen vártak. Ott karmolta magát mindenki: az alezredes, Dósai hadnagy, a főtörzsörmester, akire valahányszor ránéztem, mindig a felesége segge jutott eszembe. Habzott a szájuk: Hol volt maga, katona? Alig bírtam beszélni. Mondom nekik: Kérem szépen, súlyos gyomorpanaszaim vannak. Hülyének néz maga minket? Kérem, én senkit nem nézek hülyének, de tényleg fáj a gyomrom. És pálinkával gyógyította? Dől magáról a szesz. Én itt egész nap vakargatom ezeket a gasztrókat, szedegetem utánuk a lószart, hát pár üveg piát csak megérdemlek. Nem! Újra bevágtak a fogdába. Kijövök öt nap múlva, tiszta pusztulat vagyok.
Vasárnap volt. Átmegyek a szomszédba az öreg éjjeliőrhöz. A szemközti krimóból hozattam vele sört. Elkezdtünk iszogatni. Nagyon beakasztottunk. Nem törődtünk mi vele, hogy megláthatnak bennünket. Beaváztunk a gombába délelőtt tizenegykor. Egyetlen parasztgyerek ült az egyik asztalnál. Csórikám szakadt volt, és már messziről lehetett látni, hogy teljesen molyos. Ez a vén hülye éjjeliőr köszönt neki, hogy jó napot, Sanyi. Az meg visszaszólt, hogy felejts el! Erre én: Hogy beszélsz az öreg komálósommal? Azt mondja: Magához nem szóltam. Bekeményítettem: Eredj már az anyád picsájába! Maga meg szálljon ki a katonaruhából! Lehordott mindennek. Odafordultam, ahol adták ki a sört. Szemben, a vitrin üvegében látom, hogy ez a bolond hátulról nekem akar rohanni. Hát persze oldalt léptem, ő meg fejjel bele a kirakatba. Kitört az üveg, a csávó elkezdett vérezni, odalett mindkét csórelója. Unalmamban egyet-kettőt rávertem a fejére. Mondtam: Mit próbálkozol velem? Elnyúlt a földön. A fölszolgáló gádzsi kiabált, hogy ő már tizenöt éve itt van, de még ilyen nem történt. Nem ad nekem több sört. Mit csinálsz, nagylányom? Ha egyszer nekem sör kell, akkor én elveszem, éned? Rögtön be is küldtem két üveget a pult mögé. A csaj kiszaladt az oldalajtón. Eltűztünk. Visszaérkeztünk a kaszárnyába. Az alezredes kérte, hogy várjak bent a szobában. Kit találok ott? A főtörzsörmestert. Azt mondja: Maga a néphadsereg szégyene. Nekilökött az üvegszekrénynek, ami tele volt serlegekkel. Miután ketten tartózkodtunk az irodában, rávertem négyet. Megsoroztam, keresztbe ütöttem. Ráesett az asztalra, még kétszer megkínáltam. K.o. Nem szeretem, ha beleszólsz a műsoromba. Bejött az alezredes, az is ordibált. Beszóltam: Menj már a kurva nénikédbe!
Bevittek a kerületi parancsnokság fogdájába azzal a sráccal együtt, aki velem piázott. De olyan gyenge egeresek voltak, hogy a lovaglócsizmában rárúgtam az ajtóra és az kiszakadt. A végén nem maradt más választás, egy fogdába tettek minket. Levetkőztettek bennünket szűzanya meztelenre, és a priccshez bilincseltek. Közben a csávóra rájött a kulázhatnék. Nem engedték ki. Három órán át leledzettünk a szarban, húgyban.
Közölték velünk, hogy hadbíróság elé fognak állítani. Mit szólunk hozzá? Mondtam nekik, hogy a haveromat hagyják ki a játékból. Végtére is ő alig piázott, én csavargattam le a fazonokat, és egyedül viszem el a balhét. Mielőtt még elindultunk volna, odakacsázott hozzám kekeckedni egy kis őrvezet őgyerek — együtt vonultunk be —, ott virított a vállán valami krumplivirág. Már mindegy — gondoltam. Még ez is belefér a műsorba. Úgyis lemérnek vagy két évre a verekedéseimért. Mindjárt kiugrottam, kétszer — háromszor megkóstoltam a gyereket. Puff, le is csaptam. utána egyből hátrabilincselték a kezemet, és belökték, hogy majd ez is rámegy a számlámra. Mindjárt mondtam: Nyasgem, nem foglalkozom én veletek!
Tárgyalás. Leveszik a bilincset. Fölállítanak a nagy pódiumra, körben ül vagy nyolcszáz katona. Bemutatnak finoman és kiteregetik a dolgaimat. Leadom, hogy mi történt. Közlik velem, hogy vádat emeltek ellenem folytatólagosan elkövetett elöljáró elleni erőszakért, egyrendbeli garázdaságért és súlyos testi sértésért, valamint katonai szolgálat alól való ideiglenes kibúvásért. Megy a lelkes papolás és a színjáték. Végül rámkavartak másfél évet, amit büntetőzászlóaljban kell eltölteni: közismerten a futkosón.
Tizenkilenc évesen bekerültem ebbe a tetves büntetőzászlóaljba. Ezt nem kívánom senkinek. Leadtak, mint valami vágni való marhát. Mindegyik manus kezében vesszőseprű, söprögettek lazán a hatalmas udvaron.
Megy a nagy kiképzés: balra át, jobbra át, alaki... Akadt köztünk néhány eredeti csavargó, a csórelójuk ki volt tetoválva emfixszel. Ez még abban az időben ritkaságnak számított. Háromszintes épületben éldegéltünk. Alul a gondtalanok, középen az egy évig futira ítéltek, és fönt az oroszlánbarlang, ahova én is tartoztam.
Fölvettem a cuccomat. Ismerős sehol. Nem tudtam, hogy mi vár rám. Mondták, hogy az első nap csak a kibaszások mennek, mindenki parancsol. Szép kis perspektíva. Nyolcvanan vagyunk, ha ez mind ugat nekem, vidáman kipusztítanak engem — gondoltam. Hozzám lép egy Sulter nevezetű csávó, széttetovált csórelóval. Bogárkám, miért nem állsz vigyázzban. Mindjárt rá akartam indítani, aztán visszafogtam magam. Amott meglátok egy salétromfejű gyereket, odajön és elkezd parancsolgatni. Álljon vigyázzba! Balra át, jobbra át! Na jó, hát csináltam.
Indult a belövés. Két kefével, fejjel lefelé kellett mosni a lépcsőt. Kiabáltak, hogy miért taposom össze. Kiöntötték a vizet, belekúsztattak. Tőlem három méterre egy csávó hugyozik a placcra, én meg laposkúszásban takarítom fel a mocskot. Fölmosatták velem a jó istent is. Ötször, hatszor, tízszer... nem számoltam. Állandóan arra gondoltam, hogy meg fogok szökni. Semmi közöm a helyhez és ezekhez az emberekhez. Szeretem a rendes csibész surmókat, de ezek pojácák. Megjátszák a fejüket, csak tudnám, hogy mire. A szakaszra délután már nem vigyázott senki. A manusok egymásért feleltek. Akkor nézhettek tévét ha minden a legnagyobb rendben ment és mindenki jól viselkedett.
Gondoltam, még egy ideig tűröm az állandó kúszatásokat, aztán erélyesebben lépek föl. Csuromvizes volt a ruhám, a surranóm. Megyek a körletbe, a lepedőm bedobva a piszkos vízbe, a pokrócom átázva, az újságom szétszaggatva... Bejöttek a kutyaütő törzsőrmesterek és szívattak. Na, mi van, álljon vigyázzba! Tán minket is meg akar verni, mint a parancsnokát? Mondom: Nem, ám ha valami nem lesz baró, itt is előfordulhat hasonló. A Kászonyit — aki növendék törzsőrmester volt — jobbal arcon vágtam, egyből megborult. A többiek lefogtak, a Sulter mindjárt rámvert kétszer. Később ezért a pleknis disznóságért jó néhányszor megpuhítottam.
Láttam, arra mennek, hogy egyszerűen trére tegyenek. Másnap nagy kiképzések, meg minden. Úgy döntöttem, hogy télakot veszek. Semmiképpen sem bírtam megszökni, mert mindig figyeltek rám. Lassan megismerkedtem az emberekkel, és rájöttem arra, hogy az első nap volt a legveszélyesebb. Aztán már haverok lettek, jó szívvel adtak cigit, mindent. Éreztem, másfél évig jóban-rosszban együtt kell lenni velük. Az ebédlő jó száz méterre volt a körlettől. Felállították a népséget. Jött egy vezényszó, hogy az egésznek harchoz! Mindenki hasra vágta magát, és laposkúszásban elindultunk. Közben azt énekeltették velünk, hogy:
De szomorú a nyár után,
Sárga levél zizeg a fán,
Azt susogja az őszi szél,
Hogy pótert megyünk mi az idén.
Kis szobámban minden üres,
Találok én nálad különb szüzet,
És felnyitom a néma zongorát,
És eljátszom a szíved dalát:
Azt, hogy halvány őszi rózsa,
Mért nem vagy sosem enyém?
Tudd meg, hogy rab vagyok,
És azt is, hogy meghalok,
Ha mást szeretsz, te kurva!
Ment a nóta, közben dzsalóztunk. A növendék törzsörmesterek és rajparancsnokok — akik ugyanolyan elítéltek voltak, mint mi — kurjongattak. És szemétkedtek a végtelenségig.
Szobagazdánkat, életem leggyűlöltebb emberét Jakabnak. századparancsnokunkat Cipónak hívták. Ez az alezredes — aki szintén büntetésben volt ott — nagyon keményen fogta a brigádot, és szigorúan lépett föl mindenkivel szemben. Jakab, ez a platinaszőke. vékony, csúnya arcú manus édes-kedves gyereke lett a Cipónak. Állítólag állandóan buzerálták egymást. Az alezredes ölni bírt volna ezért a kis hülye majomért, akire rábíztak minket. Mindig vamzeroskodott, besúgó lett. Egyszer fölnyitottuk a tévét engedély nélkül. Ez a szemét is megnézte velünk a filmet. Utána leírta egy levélben a dolgot és betette a tiszti vécébe. Másnap bukovári Elvették a csomagokat, beszélőket, meg mindent... Páran elhatározták, lesz, ami lesz, ezt a fazont meggyepálják. Keménykötésű srácok vállalkoztak a mutatványra.
Délután elkezdték a műsort. Az Angi az asztalra állította Jakabot s úgy pofon vágta, hogy az leesett. A Bartos — aki egész életében intézeti gyerek volt — visszapakolta az asztalra, és dirr, rávert egyet. A manus bukott a másik oldalra. Mindannyian megkínálták még. Másnap a Jakabot a betegszobába különítették el Katonai tárgyalás lett a balhé vége. Huszonhét évet osztottak ki néhány pofonért a csávóknak. Az Angi öt és fél év fegyházat, a Bartos négy év nyolc: hónapot kapott. Az ítélet kihirdetésekor Bartos fölállt és azt mondta: Bíró úr! Egész életemben intézeti kölyök voltam. A jó isten vakítson meg engem, vagy sose menjek pótert, ha a kiszabadulásom után ezt a patkányt nem ölöm meg. Erre a kis vékony csávó, aki két nappal korábban még az asztalon remegett, fölállt és nagyképűen azt mondta: Nem félek én tőled, Bartos. Egyébként a Sütő, aki egy ujjal sem nyúlt hozzá, másfél évi szigorított börtönt kapott, a Szabó pedig húsz hónap fegyházat. Ennyire szigorúak voltak az ítéletek. holott csak négy pofon csattant el. Ketten szabadultak, mentek vissza az alakulathoz. A szabadulás külön szertartással járt volt egy negyven méter hosszú hálókerületünk, benne kétoldalt ágyak. A fickó, aki éppen póterolt, levette a rohamsisakját és a körlet egyik végéből megdobta. H la az végigdzsalt úgy, hogy nem akadt meg, és eltalálta a tévészoba ajtaját, akkor az azt jelentette, hogy a srác nem jön vissza. De amennyiben leakadt egy kirakott stokiban, bakancsban, újra vendég lesz
Voltak egyéb babonák is. Például a futis kedvezménytemetés Hogyha valaki jól viselkedik, a bíróság elenged az ítéletből. Persze, akivel zűrök vannak, az letöltheti a teljes büntetését. Tehát elvehették a kedvezményt, amit mi módszeresen eltemettünk. A gyerekek koporsót csináltak, úgy, hogy egy ágyat ledöntöttek féloldalt. Akinek nem jött össze a dolog, az ráfeküdt, letakarták fehér lepedővel, és piros temperával ráírták: ennyi vagy annyi kedvezményt eltemettem.
Éreztem, akkor vihetném bent valamire, ha beindulnék a tetoválással. Vállaltam is egy munkát. Az egyik fazon horogkeresztet rendelt tőlem. Mondtam neki: Öcsém, ez nem lesz baró, mert amennyiben ezt beléd játszom, engem trére tesznek. Azt felelte, hogy játsszam be neki előre, és ő majd elviszi a balhét. És mi arra a biztosíték, hogy nem dobsz fel? Ne csináld, ha nem akarod! A futkosón nemigen bírtunk vásárolni cuccokat. Akinek nem jött csomag, az ráfázott. Egy hónapban tíz doboz cigit — Munkást — kaptunk, és abból éldegéltünk. Na. mennyit adsz? kérdeztem. Azért csak megegyeztünk.
Mindenképpen ki akartam jutni a futiról. Megbeszéltem Somával, hogy eltöri a hallókámat. Így kórházba kerülök. A fülem alsó és felső részét két darab kétforintos közé fogta, s a percrészt teljes erőből összenyomta. Iszonyú fájdalmat éreztem. A fülem bedagadt és ömlött belőle a vér. Kivittek a kórházba, ahol már volt némi ismeretségem. Ugyanis korábban megégettem a jobb kezem, hogy néhány napig elfelejtsem ezt a prikézsiás helyet.
Mindjárt leugrottam az égési osztályra Edit nővérhez, akit annak idején kefélgettem. Szép lányom, igaz, hogy most a fül-orrgégészeten dekkolok, azért eltölthetnénk együtt pár kellemes órát. Oké. Majd ha megműtötték a füledet, utána valahogy áthozunk a mi osztályunkra. A vezető főorvos talán elintézi ezt, hiszen ő a szeretőm.
A műtét előtt az előkészítőben kellett várakozni. Már beöltöztem pizsamára, de elhatároztam kimegyek a kapuhoz, hátha hoznak be új futisokat. Nem tévedtem. A Klerensz érkezett térdig bekötött lábakkal. Valami bőrbetegséget kapott. Ezek a hülye futisok meg ultrás, klóros, szennyes vízben basztatták.
Klerenszt — aki bandzsal volt — elkísértem a bőrgyógyászatra. Útközben mondja, hogy itt van Trombitás is — az OKISZ Laborban dolgozott és a kellékek közül megdűtött egy trombitát, a seregben pedig egy gyalogsági ásóval zavargászta a parancsnokát és annak feleségét —, nagyon komoly betegsége van, hetek óta nem bír szarni
Azt kéri tőlem Trombitás: Gyere már be velem, mert én úgy szégyellem magam a nővérek előtt. Beléptünk. Mindjárt kérdezik tőle Mi a baja? Ide figyelj, nővér! Nem tegeződünk! Na nyomjam anyádba... Szóval a haverom nem bír kulázni. És szél van? Csóró Trombitás vörösödött, már majdnem elsírta magát. Ide figyeljen, nővérke, a komálósomnál egy hónapja szélcsend van. Nagy röhögés.
A nő adott neki azonnal egy folyadékot, azzal, hogy legyen vécéközelben Kimentünk és gyorsan beavázott a női klóba. Bent nagy kanyerelások, dirr-durr! Trombitás akkorákat fingott, attól tartottam hogy szétesik a vécé. Beszólok neki: Te, ez a személyzeti kló. Mit fognak mondani az ápoló csajok?
Jött is egy kis gádzsi, már majd becsurgatott. Meg akartam nyugtatni. Kezit csókolom. Várjon még egy kicsit, mert a játékos bent van. Milyen játékos?
Hát a csávó bent van kulázni. Micsoda, be van kulázva? Röstelkedve elment. Szerencsés húzás volt. Ugyanis Trombitás körülbelül negyven percig bitorolta a vécét. Miután kijött megkönnyebbülve, javasolta, hogy szerezzünk pénzt. Igen ám, de neki vissza kellett indulni a rabszállító kocsival. Így maradtunk ketten Klerensszel.
Bevittek bennünket a vizsgálóba, ahol egy szülővárosomból elszármazott doktornő rendelt. Elkezdte vizsgálni Klerenszet, én ugyanezt tettem a táskájával. Sok pénze volt, ám csupán négyszáz forintot vettem el. Kijöttünk. Délután kioperálták a porcot a fülemből, előre, hátra egy-egy kupac vattát raktak. Úgy néztem ki, mintha egy tamponnal átnyomták volna a hallókámat. Tiszta tré lettem. Piázhatnékom támadt. Elhatároztam, hogy mindenképpen hozatok be pálinkát. Odamegyek a takarítónőhöz, harmincöt éves lehetett. Ide figyelj, nagymama! Hozni kéne egy kis retyiját. A katonai kórházban nem szabad — válaszolta félszegen. Úgy adom a pénzt hogy te is beleessél a jóba. Itt van a százötven ruppó. vegyél két félliterest. Nem sokáig kérette magát. Piával tért vissza.
Megittuk a két üveg pálinkát. Mondom a Klerensznek hogy én még kiugrok piáért az Üteg utcába. Ne menj! Pizsamában vagyunk. Te, így kopaszon agyontetoválva, strandpapucsban nem jutsz messzire. De én akkor is télakra megyek. Azt felelte, hogy inkább ó is jön velem. Átléptünk az égési osztály mögött a kerítésen. és beindultunk.
Bedzsalóztunk az Üteg utcai kocsmába. Az ajtóval szemben a pult, jobboldalt a kassza és néhány asztal. Telt ház. Mindenki minket néz. Nem csoda, hiszen ha valaki kopaszon, szemöldök nélkül, hülyére tetoválva, pizsamában, strandpapucsban beállít a krimóba, az igen feltűnő. Mi a francot bámulnak ezek? — zsörtölődtem magamban. Odamegyek a pulthoz, amely mögött két gádzsi állt. Az egyik alacsony, kissé molett, csinos, míg a másik szakadt, olyan igazi Rákóczi téri luvnyatípus Kihívóan dikáz bennünket. Kezét csókolom, kérnék... Nincs kiszolgálás! — szakít félbe. Kezét csókolom, kértem! Nem?! Hallhatta: Nincs kiszolgálás! — replikázott. A csehóban nagy zsivaj van. Erre beszólok keményen: A kurva anyádat! Ha én piát kérek, akkor adjál, mert összetöröm az egész berendezést! Hirtelen csend lett. A Klerensz rámkiabál: Ne balhézz! Ha egyszer piázni akarok, piázok. Mondom a nőnek: Figyelj nagymama! Utoljára kérlek. Hogyha nem adod ki a pálinkát, nagy botrány lesz. fiát a kekec kurva megmakacsolta magát, mint egy szamár. Ugyan erős csavargók ültek az asztaloknál, senki nem mert megszólalni. Klerensz, lökj már ide néhány korsót! Odaadott kettő darabot. A csajok háta mögött fali polc, tele tükörrel, üveggel dísztárgyakkal. Megengedem a két korsót, hatalmas csörömpölés szinte robbanásként hat a teremben. A gádzsik félreugrálnak. Az egyiknek az arcát megvágta valami szilánk. Döbbent csend. Klerensz, jöhet a többi! A csaj tovább makacskodik. Ő már pedig azért se ad piát. Sőt! Hívja a rendőrséget. Porzik az üveg, dirr-durr. Kilenc korsót dobtam meg.
A pénztárosné elszaladt. A sérült arcú lány megkérdi: Mit parancsol, fiatalember? Kiszolgálom, csak hagyja már abba! Anyukám, én szóltam. Elkerülhettük volna a játékot. Hozzál két félliteres és két féldeci pálinkát, meg két üveg sört. Kajás vagy öcsém? — kérdezem Klerensztől. jaj, nagyon halódiás lettem... Szendvics van? Van, kérem. Kiválogatjuk az üvegtörmelék közül a szendvicset. Közben udvariasan odaszólok a csajhoz: Kézcsókom, mennyi lesz? A korsókat, üvegeket, meg mindent beleszámítva... Tudod mit? — kiáltottam, — nem adok én neked egy fillért sem, pusztulj meg itt az üvegjeiddel!
Kitámolyogtunk a kocsmából. Mondom, Klerensz. tré van. Innen el kell tűnni. Hát kiérünk a Róbert Károly körútra. Több ezren lehetnek az utcán. A járdán megbénul a forgalom, az emberek minket néznek. Klerensz kisétál a kocsiút közepére, majdnem elgázolják az autók. Nyugodtan leveszi a csíkos pizsamakabátot, ráül és elkezd napozni. Gyere már, te, majom, mit csinálod itt a műsort! Azt mondja, elkapott a szesz. fáradt vagyok, hagyjál békén! Inkább te is ülj ide egy kicsit. Oké, öcsém. Ledekkolok melletted, aztán majd ha józanodsz, továbbállunk. Persze a napsütés még jobban levágott bennünket. Egyszer csak lelassít egy rendőrkocsi, egyetlen fiatalpali ül benne. Látja, hogy hótton vagyunk, nem mer kiszállni. Óvatosan kikerül minket. Klerensz az egyik pálinkásüveget utánaküldi, s az csörömpölve széttörik a hátsó szélvédőn. A rendőr odalép a gázra és eltűnik.
Lazán piázgatunk a megmaradt üvegemből az út közepén. Hirtelen megáll a katonai kocsi, benne egy őrnagy, egy hadnagy, két betegápoló és egy polgári őr. Kiszállnak. Klerensz, tűzzünk el innen a francba! Már éppen fel akarom venni a strandpapucsom, mikor odajön az őrnagy. Nem vagyok ugrálós fazon, meg se mozdulok, nem érdekel a manus. Na, jöjjön. maga szemétláda! — ordít, és Klerenszt betuszkolja az autóba.
Elhatároztam, ha belémköt, én olyan pofont adok neki, hogy impotens lesz. Látta a higgadtságomat, ezért hozzám óvatosabban közeledett. Maga a néphadsereg szégyene! Az anyádba a néphadsereg! Én a BM határőrséghez tartozom. Akkor a határőrség szégyene! Az se érdekel, te bugris. Most már a büntetőzászlóaljhoz tartozom, futis vagyok. Világos? Erre a manus, puff; pofon vágott. A tömeg felhördült. Szálljon be a kocsiba, maga szar, mert berugdosom! Berugdosod te az anyádat, azt a sváb kurvát. Az őrnagynak fölakadt a szeme. Nem haboztam, ding, már rá is zamekoltam. Állon vágtam, egyből felborult. Amikor föl akart állni, mindjárt szájba rúgtam. Hiába, elkapott a szesz, különben nem szoktam fekvő palikra rúgni. Azért csak fölállt. Piff-paff-puff, rávertem vagy ötöt. Megroggyant. A többiek oda se mertek jönni. Csak a kis polgári őr kavargott elő valahogy Mit ad isten! Az út széléről beugrott egy csavargó, megkínálta a csávót, aki az ütéstől elesett, ő pedig lelécelt. Én oldalról az őr térde alá rúgtam mezítláb. Később kiderült, hogy mankóra nyomtam hónapokig volt betegállományban. Az egyik betegápoló, egy majrés cigánygyerek, kinyitotta a gépkocsi ajtaját és elkezdett kiabálni: Emberek, fogják meg! A hadnagy mint valami visszhang ugyanazt ismételte: Fogják meg és tegyék be az autóba! Klerensz kiszáll, átölel, nem bírok mozdulni. Engedj el, pusztítson ki a jó isten! Gyere, nem akarok balhét. Engedj el! — kiáltottam, s közben már jöttek ránk ezek a parasztok. Ütnek, vágnak, csattognak a csíkos katonai gumibotok. Sajnálom, Klerensz! — ráztam meg a fejem. Kibontakoztam az öleléséből és dirr, leütöttem. Ebben a másodpercben az őrnagy hátulról tarkón rúgott...
A honvédkórházban tértem magamhoz Hátul ültem. Alig hogy kinyitottam a szemem, tarkón rúgtam az őrnagyot. Apukám, ha én aludtam, te is szundikálj egy kicsit. Ő szintén elvesztette az eszméletét. A többiek kivették és szétröppentek Egyedül maradtam a szállítókocsiban. Ott dekkoltam totál molyosan véresen, mert a fülemben a varrás szétszakadt. Úgy néztem ki, mint akit nyakon szúrtak Mi a rossebet csináljak? Tudtam, hogy nagy bajban vagyok. Ráadásul nem vehetek télakot. Ugyanis jobbnál jobb kötésű fazonok kapták körbe az autót. Szállj ki! Szálljon ki az anyátok, az a bugris kurva! Majd a betegápoló cigánygyerek benyúlt értem az egyik oldalon. Abban a pillanatban ráborítottam. A manusnak egyből szétment a szája. Nem mert még egyszer odajönni. A másik ajtónak nekitámaszkodva ültem. Valamelyik prosztó kinyitotta és kiestem hanyatt Egyből lekaptak, kényszerzubbonyba csomagoltak Klerensszel együtt bevittek az idegosztályra, a bolondok közé. Ahol a kiskatonák pakolják magukat: az egyik sír, a másik röhög. Egy dilis elkezdett idegesíteni Mondom: Menj már az anyádba, te hülye, köcsög fazon. Mert mindjárt megborítalak. Megijedt tőlem. Jöttek az ápolócsajok és le akarták mosni a sebeim. Húzzatok innen a francba! Nem kell engem lemosni, én úri csavargó vagyok. Minek nekem ez a flanc? Megérkezett a barátnőm Edit, aki meghallotta, hogy milyen balhét csináltam Megszelídített: Ne hülyéskedj! Engedtem a kérésének, lemosott. Hát jól szétvertek. Miután ez a bolond Klerensz lefogott, sok ütést kaptam. Igaz, ő is. Egyszerűen nem akart balhét. Megértem Volt neki egy beteg, öreg anyja. Haza szeretett volna avázni hozzá.
A kényszerzubbonyban zsibbadtunk továbbra is. Leápolták a sebeinket, de amúgy holt koszosak voltunk. Tombolt bennünk a rengeteg pia pálinkát és sört ittunk. Na, rábíztak erre a sűrű betegápoló cigánygyerekre. Azt mondták neki, bármit csinálok, ne is szóljon hozzám, üssön le. Ott őrzött minket a szűk szobában, amelyben egy ágy, asztal és valami katonaszekrény fért el. Én persze részegségemben beszóltam neki: hozzál már vizet. parasztgyerek! Szépen kérjed! Kérjen tő)cd anyád, az az analfabéta ribanc akit a ruszkik egy tál rizsáért. Mindent mondtam tehetetlen dühömben. Ez meg ilyenkor mindig rámvert egyet-kettőt. Már újra vérzett a szám. Próbáltam telibe rúgni. de hát a kényszerzubbony teljesen lebénított. Tovább cikiztem: Tudod, mennyire becsüllek téged? Mennyire? Mint sakktáblán a legkisebb bábut. Mondd ki! Paraszt. Lezamekolt egy újabb pofont. Erre én: Úri csávó vagyok, másképpen mondom, odákovics. Mit jelent? Paraszt. Ütések, ütések. Ez a száztíz kilós állat nagyon kiklopfolt. Közben az őrnagy bejött, ő is megkóstolt néhányszor: belém rugdosott. Egyszer. ahogy közel hajolt hozzám, megfejeltem, szétnyílt a szemöldöke. A végén tapsoltak, viháncoltak, pakoltak magukat. Hiába, sok lúd disznót győz.
Beleestem a szarosgödörbe, ahonnan nem mászhattam ki. Értesítették az alakulatomat. Megérkezett egy készültség, a legkeményebb katonákkal. Egy politikai őrnagy jött értem. Kérdi: Kérem, maga mit csinált? Brusztoltam, szép öcsém. Hát hogy lehetnék én a maga szép öccse? Számoljon: Először is a felettese vagyok, és legalább húsz évvel idősebb. Nem érdekel engem, hogy ki vagy és mit csinálsz. Te, zergefazon. Abnormális vagy: bediliztek a kiképzésekbe meg a parancsolgatásokba. Ha leveszitek rólam ezt a madzagos marhaságot, ne félj, téged is megkóstollak. Beverdesek olyat, hogy körbeszarod az alakulatot. Levették rólam a kényszerzubbonyt, hátracsavarták a csórelóimat és mindjárt megmancsováztak. Klerensszel együtt visszatoloncoltak bennünket a futkosóra. Bedobtak a fogdába, ami nagyon puritán volt. Kaptunk egy feklapot, és nyugodtan bevágtuk a hédert; földöntúli álomba zuhantunk. A büntetőzászlóalj parancsnoka reggel azt mondta, hogy ilyen szétvert embereket nem vesz át. A fejem betörve, a szemöldököm, a szám, a fülem felszakadva, a gyomrom tájékán kék, lila foltok a sok rúgástól. Szóval szépen felruháztak. Klerenszet is kisminkelték.
Ismét beszállítottak minket a Honvédkórházba, katonaruhában. Igen ám, de ott nem akartak befogadni. Se ide, se oda? Mi a pusztulat van itt? Végül a kórház főnöke megparancsolta az ügyeletes orvosnak, hogy lássanak el bennünket. Szerencsére újra a szülővárosomból elszármazott doktornőhöz kerültünk Miért csinálja ezeket? — kérdezte együttérzően. Olyan jó megjelenésű fiú. Én meg, mivel minden mindegy volt, a szoknyája alá nyúltam. Megdöbbenésemre nem vágott pofon. Lehet, hogy elmebetegnek hitt, s azt gondolta, utoljára hadd örüljön ez a prikézsiás fickó. Sajnálta azt, ami velem történt. Megjegyeztem, ha mégis segíteni akar, adjon egy kis aprópénzt és megköszönöm. Hiszen egy csóró futis vagyok. Bent a lóvéval manipulálhatnék. Mennyi pénzre van szüksége? Kétezerre. Rendben van, én megbízom önben. Tessék. Tartozik kétezer forinttal. Ha kiszabadul, megadja. Doktornő, bevallok valamit. Most már kétezer-négyszázzal vagyok sáros. Nem értem. Anyukám, ebben a percben adtál két rongyot. Pár napja, a műtét előtt, amikor a barátommal foglalkoztál, én leciánoztam a pénztárcádat, és elvettem négyszáz forintot piára. Ezt a dumát úgy nyomattam, mintha valóban becsületes srác lennék. hiába, a magamfajta csavargók így képesek színészkedni, hogy elérjék a céljukat.
Átmentem egy üres helyiségbe öltözni, valami női öltöző lehetett. Odalépek a fürdőkádhoz, kinyitom a csapot, folyik a víz. Bejön egy harmincöt körüli irtó dögös nővér. Ugye, nem zavar, hogy én...? Mit tegez engem? Itt nem fürödhet! Hagyjál már, holt koszos vagyok. Rajtam a vér: a néphadseregé, a haveromé és az enyém. Közben, amíg ott vitatkoztunk, háromnegyed részig megtelik a kád. Elzárja a csapot, én meg kinyitom. Ez megy oda-vissza. Hiába erősködik, nem fürödhet meg! Elöntött az ideg. Baszd meg, akkor fürödjél te!
Belevágtam a kádba. Elkezdett sikoltozni. Berohannak a katonák — ezek az őrök kedveltek engem. Mi van? A lány nem engedi, hogy megfürödjek. Nővérke, miért nem engedi...? Azért, mert nem lehet. A gádzsinak átázott a köpenye, kirajzolódtak a vonalai. Volt rajta bugyi, de a szőrzete így is átlátszott Kezdte szégyellni magát. Pláne, miután levetkőztem. Beültem a fürdőkádba, ő meg kiavázott. Panaszkodott az orvosoknak. Azok azt felelték, hogy hagyja békén a fiatalembert. Nehogy újabb ribilliót csináljon, van már annak elég a számláján.
Már kint várakoztunk a kórház előterében. Ott volt ez a vastag cigánygyerek is, amelyik úgy lepuhított. Vigyorgott látta, hogy katonák vigyáznak rám. Elhatároztam, bármi is lesz, ezt a kárörvendő buzit lecsavarom. Mondom az egyik őrnek: Hasonló korúak vagyunk és mindketten katonák Csak most te őrzöl engem, és nem én téged. Tegnap az a manus — aki ott telefonálgat annál az íróasztalnál, ahol az iratokat töltik ki — csúnyán rámvert. Odaugrok és kétszer beborítom. Te pedig egy kicsit késve gyere értem. Megy a műsor? Oké, elfordulok néhány másodpercig. Hárman őriztek. A negyedik srác Klerenszet csiklandozta, hogy siessen már Ö a bőrgyógyászaton igazoltatta a papírját. Nem vagyok egy plenyós fazon, de nem volt idő, hogy felálljak szemtől szembe matekolni. Az őr félrepillantott, én meg azonnal odaugrottam, és oldalról ráküldtem a romagyerekre egy jobbost. Aztán belerúgtam még néhányat. Az én katonám annyira lebénult, hogy csak megkésve avatkozott közbe. A manust összeszedték és elvitték — kiderült, hogy eltört az arccsontja. Nekem meg a jobb jattosomban lett spiráltörés. Szépen hátrabilincselték a kezem és pórázra húztak. Vissza a feladóhoz: megérkeztünk a büntetőzászlóaljba. Közölték velem, hogy addig hozzájuk tartozom, míg el nem kezdik az eljárást. Körülbelül két-három hónapig élvezhetem a futkosó vendégszeretetét és kényelmét. Aztán bíróság elé állítanak.
Jakab továbbra is játszotta az agyát a futin. Eljött a szabadulás napja. Általában a csavargók betartják a maguk kis törvényeit A menők közül valamelyik leadta a fülest, hogy ez a simlis mikor szabadul. Várpalotára kellett volna visszatérnie az egységhez. Elhagyta az épületet, kint romák várták. Körbefogták, ütötték, ahol érték. Majd az egyik csávó szíven szúrta. A balhé nem messze történt. Amikor rátaláltak és visszahozták, a szerencsétlen rángatózott, hörgött. Hat-hét perc múlva meghalt. Rosszindulatú volt, megfizetett érte.
Jakab halála után a büntetőzászlóaljban egyre keményebb kiképzések voltak. Őrjítő melegben kúszatták a manusokat. Kibaszások orrvérzésig. Megalázás mindén mennyiségben. Rengetegen lettek öngyilkosok, mert nem bírták az őrült hajszát. Cipó apánk élen járt a szívatásokban. Állandóan csúszások, kúszások szerepeltek a műsoron. Beöltöztették a palikat a vegyvédelmi ruhákba, és a kisebb fazonok cipelték a nagyobbakat Hanyatt feküdtek, a jobb combjukra rávették a fószert, átölelték, és végig kellett csúszni a négyszáz méter hosszú salakon, amit pirosnak hívtak. Időre aváztunk. Egy faórán mutatták, hogy miként rójuk a köröket. A hatkilométeres gyorsított menetre tizennyolc percet adtak. Ha az egész brigád nem teljesítette egységesen a penzumot, akkor még legyalogoltattak velünk — kilenc percet kaptunk — három kilométert. Másnap ugyanazt megismételtették. Rengeteget futottunk akadályokkal fűszerezett terepen. Nem tűrték a legkisebb balhét sem. Bár elég alacsony falak vették körül ezt az átkozott helyet, de szökésre nemigen gondolhattunk mert sűrűn álltak a doberdók, ahonnan árgus szemekkel dikáztak bennünket. Bevittek egy bizottság elé, és közölték, hogy összeállították a vádiratot, az eltelt másfél hónap alakításait. Visszaesőként folytatólagosan elkövetett elöljáró elleni erőszak több ízben, parancs iránti engedetlenség, katonai szolgálat alól való végleges kibúvás, valamint garázdaság és közbotrányokozás bűntette miatt állítottak bíróság elé
Nyílt tárgyaláson játszották le ezt a fesztivált. Két-háromszáz katona volt a publikum. Az előadásomat huszonöt hónap börtönbüntetéssel díjazták, amit polgári kóterban kell majd lebestázni. A katonakönyvemet végleg bevonták A büntetőzászlóaljból méltón búcsúzhattam el. végigment a sisak. És úgy dobtam el a rongyot — amit nullkilométeres fókának hívtunk —, miután belemártottam a vödör vízbe, hogy a két és fél méter magasban kiterülve, mintegy tíz-tizenöt méteren át repült a levegőben. S amikor leesett félkörívben mint a bumeráng, egyetlen ránc nem látszott rajta. Ezt a mutatványt hosszú hónapokig gyakoroltam. Végül is majdnem letöltöttem a másfél év büntetőzászlóaljamat, amire egykor ítéltek. Tíz napon múlott Tíz istenverte, rohadt nap választott el a szabadulástól. Egy kapu kinyílt előttem, hogy egy másik huszonöt hónapra súlyosan, könyörtelenül bezáruljon mögöttem.
Kipusztultam. Abban a bénaságban visszaröpítettek a gondolataim a múltba. Lassan szálltak fel az emlékeim, akár a cigarettám füstje. Voltaképpen gyereknek igen aranyos voltam. Szegény anyám elment a piacra, s amikor hazaérkezett rémülten látta, hogy eltűntem. De hová? Mindent tűvé tettek értem. Végül az ágy alatt találtak rám. Ott szútyeltam csendesen. Senki se tudta, hogy kerültem oda. Egy karcolás nem látszott rajtam.
Az 1956-os balhéból kimaradtam, inert csak négyéves voltam. Viszont ötéves koromban gondoskodtam családi izgalomról. Elvesztem. A szomszédasszony után mentem — a varrónőhöz siettek a barátnőjével. Követtem őket. Aztán egyszer csak eltűntek a szemem elől. Őgyelegtem az ismeretlen utcákon. A végén elsírtam magam. Egy fazon bevitt az egyik rendőrőrsre. Éppen filmhíradót vetítettek. A mulyálók megsajnáltak, cukrot adtak, hogy ne bőgjek. Nem gondolták, hogy eljön az az idő, amikor közelebbi kapcsolatba kerülünk egymással. Valamelyik biciklire ültetett és becsörtetett velem a kapitányságra. Közben a famíliám hülyét kapott az aggodalomtól, kétségbeesve rohangáltak házról házra, utcáról utcára. Végre egy zsaru hazavitt.
Kamaszodtam. Cigi, kártya. Nem tanultam rosszul, de annyira nem is törtem magam. Arra vigyáztam, hogy ne a tökfejek közt emlegessenek. Ügyesen tornázgattam. Mindenvalamirevalóversenyen megcsíptem egy-egy érmet vagy oklevelet. Arról álmodoztam, hogy artista leszek, de szegény anyám lebeszélt. Hagyjak fel ezzel az őrültséggel, mert az artistáskodás: cigányélet. Nyolcadik osztályig kihúztam különösebb dilik nélkül. Akkor viszont valahogy minden balhé összejött. Kezdődött azzal, hogy a napköziben egy csávó idétlenkedett, én meg arrébb pakoltam. Ezért a napközivezetőtől kaptam egy akkora maflást, hogy csengett a fülem. Miközben mentem a helyemre, félhangosan megjegyeztem: Lófasz a seggedbe. Gyere vissza! Mit mondtál? Én nem színészkedtem. Megismételetem (!) világosan a szöveget. Kész. Beírta az ellenőrzőmbe, hogy ki vagyok rúgva. Otthon kiakadtak. Alig telt el két hét, a suliban az egyik srác nyakon vágott és elszaladt Én meg utánabasztam a széket. Az osztályfőnököm lezavart a dirihez. Az meg nem sokat papolt, lecsavart egy fülest. Mivel már egészen belejöttem a dumálásba, azt mondtam: Te seggfej! Menj a picsába! Vittem haza a kis ellenőrzőmet a nagy igazgatói megrovással. Néhány nappal a félév előtt kirúgtak. Odahaza: k.o. Átkerültem egy másik suliba. Elvégeztem a nyolcadikat 3,7-es átlaggal.
Csóró anyám — aki egyedül nevelt — elintézte, hogy felvegyenek esztergályos tanulónak. Nem sok választásom volt. Ki nem állhattam a zajos, olajos melót. Egy év után zamekra tettek. A francot érdekelt az esztergályozás. Viszont felkapott fickó lettem, mert kiszökdöstem a gyárból borért. A régi melósok nem mertek ilyen zsiványságot megtenni. Rántottát sütöttünk és ittunk. Ritkán voltam olajos. Anyám mindennel ellátott — visszaéltem a bőkezűségével.
Egyszer felmásztam a műhely tetejére. Onnan be lehetett kukkolni a női öltözőbe. Viszont az igazi botrány abból lett, hogy egy kecskebékát jobb külsővel megkínáltam, és berepült valamelyik iroda ablakán. Sikoltozások. Ribillió a köbön. Elsimították a balhét.
Egy év után meggondoltam magam. Átigazoltam a MÁV-hoz lakatos tanulónak. De úgy döntöttem, a pusztulat verje ki a fejüket, nem fogok én ezeknek a köcsögöknek kínlódni olajban, koszban, zajban. Mit ad az ég! Balhéból elindítottunk egy mozdonyt, amit éppen javítottunk. A többi gyerek leugrált, én pedig fönt maradtam. Az oktatóm felugrott és lefékezte. Kiállította a bandát és sorba vert mindenkit. Amikor éppen én következtem, azt mondtam: Apukám! Ha kezet emelsz rám, beverek olyat neked, hogy behugyozol. Nem bántott. Egy hónap múlva gyakorlatból megvágott. Nem izgatott. Szartam bele. Hiába minden. Én lettem a család fekete báránya. Értem rengeteget kellett idegeskedni.
Tizenhat évesen felvettek az építőiparba. Tápiószentmártonban melóztunk. A művezető, amikor meglátott, kézzel-lábbal tiltakozott. Mit akartok ezzel a vékony gyerekkel? Agyonnyomja a cementes zsák. Mindegy. Ellocsolgatja itt a betont, majd megerősödik. Iskolát építettünk. A maltertündérek, Bözsi és Juli mindig adtak kaját. Néha megtapogattak. Egyelőre nem bontakoztam ki.
Közben szórakozásból szekercét, kést dobáltam a fába. A vadnyugaton éreztem magam. Az ácsok balhéztak emiatt velem. De azért csíptek. Egyre erősödtem. Naponta több téglát raktam a taligára. Egész szépen kajakosodtam. Egyedül laktam a munkásszállón. Televágtam a falat meztelen csajok fotóival. A főnök arénázott: Vakard le a falról ezeket a kurvákat! Vakarja a pusztulat. Ebben maradtunk.
Unatkoztam. Lassan eljártam a krimóba piázgatni. Az egyik vasárnap elaváztam a bálba. Le akartam kérni egy dögös cickát — aki kamázott engem — egy tápos csirke kinézetű prosztó gyerektől. Nagyképűen beszólt: Szívódj fel, öcsi! Erre én megborítottam. Ahogy sétáltam ki a lánnyal a szünetben az udvarra, a jegyszedő ki akart találni. Bepadlóztattam. Na, belázadtak az odákovicsok. Alighogy beléptem a táncterembe, jampizni, ezek vagy tízen körbekaptak. Keményen lecsavartak. Ütöttek rúgtak, ahol értek. A végén odacipeltek a csapóajtóhoz. Egy lépéssel megálltak velem. Kinyitotta két csávó az ajtó egy-egy szárnyát, összecsapták, másik két majom pedig fejjel előre lökött. Padlót fogtam. Úgy kicsináltak, hogy már egyesek hívták volna a mentőket. Alig bírtam feltápászkodni. Azt mondták: Még egyszer meg ne lássunk itt. Elszakadt az ingem, nadrágom. Az órámból csak a szíj és a fémkeret maradt meg. Csupa lila, kék folt a testem. Másnap nem tudtam felkelni az ágyamból. Következő vasárnap újra elsétáltam a bálba. Nem bántottak. Díjazták, hogy nem féltem tőlük.
Egyik hétvégén húsz gádzsival leaváztunk Balatonszárszóra a téesz nyaralójába. Két katonai sátorban laktunk, a paraszt cickák bepiáztak. Ment a nagy meztelenkedés. Tözsoázás. Amikor jöttünk visszafelé, szétnéztünk Pesten. Az én csajomnak a Pirinek viszketett a segge és gyorsan összehaverkodott két csibésszel. Már maradni akart. Beverdestem a két hapsinak, akik télakot vettek.
Sanyival és Tibivel, gyerekkori cimboráimmal leruccantunk a Balatonra. Eleinte nem volt semmi baj. Másnap arra szagolt egy munkásőr, önkéntes rendőr — meg az anyja picsája tudja, hogy milyen parti tisztséget viselt ez a nagydarab állat — civilben. Olyan vulkánfejű manus volt. Idegesítő hang, bohóc öltözék. Gumicsizmát viselt. Azt hittük, valami horgász fazon. Rikácsolt. Maguk kicsodák? Mondjuk neki: Az este eláztunk. A cuccunk szanaszét. Különben is mi a rossebnek mutatkozzunk be. Erőlködött tovább: Önkétes rendőr vagyok, és ennek a parti területnek az ellenőre. Kérte a személyi igazolványokat. Beszóltam: Mit érdekel engem, apukám, hogy te ki vagy! Hagyjál minket a jó francba! Adj már neki két maflást. A barátom szót fogadott, a manus felborult, mint a lisztes zsák. Na, húzz el innen! El is tűnt.
Vidáman nyársalunk. Nagy darab szalonnák. A kolbászok felszeletelve. Elegánsan megterítettünk. Fél óra múlva odagördült egy meseautó. Kiugrott belőle öt zsaru. A mulyálók mindjárt szájba verdestek bennünket. Gyorsan összepakoltatták velünk a cuccokat. A zokni a szalonna mellé került. Vizes ruhák rajtunk. Beültettek a kocsiba. Két jagalló elöl, mi hárman pedig hátul ültünk. A többi hekus motorral nyomult utánunk. Irány Fonyód. Bent a yardon szépen összerugdostak minket. Kíváncsiskodtak: Kik vagytok? Hová törtetek be? Mit loptatok el? I onnan ez a szalonna? Hány osztályt végeztetek el? Mi pincérek vagyunk... Legalábbis itt, most, azok szeretnénk lenni.
Nyomatták az adatainkat telexen haza. Informálódtak a rendőrségtől. Három óra múlva küldték a választ, hogy a fiúknak nincs priuszuk. Kirúgtak bennünket. Még azt sem engedték meg a bugrisok, hogy megszabaduljunk a vizes gönceinktől Ezért kint az egyik utcában meztelenre vetkőztünk. Egy nő beszólt Sanyinak: Nem szégyelli magát?! Pont itt vetkőzik? Miért? Ez a malájbarna szín klassz, nem gondolja, nénikém?
Felöltöztünk. Kiaváztunk az állomásra. Örömünkben az összes pénzt elvertük. Berúgtunk piszkosul. Az egyik bőröndöt elvesztettük, de nem izgatott különösebben bennünket Végül is az életem első tizennyolc éve felhőtlenül telt el. Brusztolások, csajok és pia tették mozgalmassá a fiatalságom. Ezzel a balatoni kalanddal elröppent az utolsó gondtalan nyaram. Aztán bevonultam lukesztornak. Akkor még nem sejtettem, mennyi rohadt dolog vár rám. Hogy el kell vesznem, mert minden a romlásomat, megsemmisülésemet akarja.
Kijózanított a valóság az emlékeimből. Bekerültem a Fő utcába. Sokáig előzetesben voltam. Más világ. Smasszernők vannak. Egy csaj bevezetett valami külön szobába, hogy, vetkőzzek le. Mindent vegyen le, mért orvosi vizsgálatra megy! Általában ezek mind belevaló luvnyák, akik egykor kiélték magukat. Ahogy végigmértem, felállt a bránerom. A nő rámnéz. Nincs magának valami betegsége? De igen. Fickósodás ellen kérek gyógyszert. Egyből pofán baszott. Nem mertem ráindítani.
Ötemeletes épület. Magas falak, drótháló, őrök sétálgatnak a kerítésnél. Éjszaka nagy dumák. A nyári hőségben ki lehet nyitni az ablakokat. Az egyik csávó, Colos, a félkezű artista gyerek, éjjel tizenegykor elkezd trombitálni. Valamikor megpróbált télakot venni a Fő utcából. Kifűrészelte a rácsot, a megmaradt részhez hozzáerősítette a lepedőkből font alkalmi kötelet, aminek a másik végét rákötötte a csuklójára. Aztán levágta magát a legfelső emeletről, a nagy zuhanás végén a karja leszakadt. Nincs börtön, amelyik szívesen befogadná a belevaló artistát, aki csavargó lett, mert megszédíti a palikat. Egyszer a munkahelyről méteres darabokban ellopott madzagokat összekötözte, a két végére rányomatta a bakancsait, és mint egy bábművész, egy helyben sétáltatta a földön az ablakból leengedett surranóit. A zárt épületben ez az egész műsor visszhangzott, mintha katonák meneteltek volna. Az őr rémületében elkezdett ész nélkül lövöldözni
Colos bűntársa volt Fekete Tulipán, aki úgy tudott nyeríteni, akár egy tenyészcsődör. Ez a szédült artista azt kiabálta: Megjött Fekete Tulipán! Kurvák, riadó! Kezeket össze, lábakat szét! Utána négyszer-ötször leüvöltött: Doberdós, doberdós! Mi van? Aludj már! Üdvözöl a körletparancsnok, aki kúrta a picsádat. Na, majd holnap megbeszéljük — hangzott a dühös válasz. Tulipán se unatkozott. Séta volt. Ő fönnmaradt, és leöntött egy lavór vizet. Nem hibázott. Az őrök ezt a mutatványt nem díjazták. fölszaladtak és megpuhították a fiút.
Katonai elítélt voltam, jogerős ítélet nélkül. Lukesztorokkal kerültem egy zárkába, belevaló csávók közé, katonai bűncselekményeket követtek el. Abban az időben — 1975-ben — még bent nem hallgathattunk rádiót, nappal nem ülhettünk az ágyra. Sok helyen ma sem engedik meg, hiába gályázik egész nap az ember. Sakkoztunk, beszélgettünk. Ebben az 526-os zárkában egy nyíregyházai romagyereket azért ítéltek el, mert a vonatszerelvényen, amit kísértek — hárman őrködtek a peronon —, berúgtak, s elkezdtek lövöldözni az állomáson, többen megsérültek. Az egyik srác tizenhat, a másik tizenkettő, a harmadik tizenegy évet kapott. Na ezzel a manussal összezörrentünk egyszer — plenyós volt —, sípcsonton rúgott és megfejelt. Szétnyílt a szemöldököm Hát én kezdő ministráns fazon még nemigen ismertem a rendet. De azt mindig tudtam, akárhol vagyok, keménynek kell lennem, mert másképpen elveszek. Félreálltam, hogy a tátikán lévő kukucskálón ne vegyenek észre. Magamhoz intettem a csávót és oldalról megküldtem. Nem borult fel. Így aztán kvittek lettünk.
Reggel fél ötkor keltünk. Feketekávét és kenyeret ettünk. Délben szintén gyenge kaját kaptunk. Volt szigorított és sötét fogda. Mondták, hogy lemehetnék a kazánházba fűtőnek, és áttesznek egy másik zárkába, beöltöztetnek. Mivel már négy-öt hónapja ott dekkoltam, untam az egészet. Vállaltam.
Az új zárkában tizennégyen laktunk. Itt jöttek össze a legérdekesebb manusok. A kazánházban melóztunk, előtte a kis sétaudvaron riszáltak a csajok. Virítottak nekünk; a testrészeiket mutogatták és mi lelkesen babráltuk szerszámainkat: onanizáltunk.
Egy száznegyven kilós smasszer, a Borsányi vigyázott ránk. Nagyon szerette a macskákat — ott grasszáltak a kazánházban. Nézegette, etetgette őket. Beült egy karosszékbe — mindig a szájában lógott a bagó —, és a kedvencei mászkáltak rajta. Ha valaki megsértette a nyávogó dögöket, azt egyből elküldte a fogdába. Spagetti belerúgott az egyikbe. A smasszer odament hozzá és ütötte. Habzott a szája. Addig verlek, míg fel nem éled! Hát persze, nem éledt fel, mert a rúgások jól sikerültek.
A rabok elhatározták, hogy megritkítják a macskafarmot. Én, mint vadonatúj csillerakodó, mondtam, kimaradnék a balhéból. mivel még új fickó vagyok. Oké. Ezek összegyűjtöttek egy zsáknyi skodrit. Jaczus — egy nagydarab, belevaló gengszter — kinyitotta a kazánajtót, és dobálta befelé a szerencsétlen állatokat. Szinte élvezte, hogy szánalmas futóversenyt rendeztek a parázson. Tizenhét macskát — köztük két anyát — vágott gallyra. Nyávogás a világba. Borsányi aludt a karosszékben. Mikor félébredt, szétnézett. A csávók bekenték egymást korommal és eljátszották, hogy megszakadnak a melózásban. A smasszer gyanakodva ráncolta homlokát. Számolta a falkát. Ez sehogy sem stimmel... Hol vannak a macskák? — kérdezte Jaczustól. Elmentek szútyelni. Elment a maga anyja picsája! Előhozza őket, vagy elmegyek én magával, szarházi, mindjárt úgy szútyelni, hogy beledöglik!
Akadt köztünk egy csávó, aki kedvezményes volt, és kiderült róla, hogy vamzer. Mi rendesnek hittük. Finoman, pulba bemondta, nem akarok magának nagyot dumálni, de a cicák gátfutó-versenyt tartottak bent a kazánházban. Mit?! Egy-két cila-mila átlépte az ajtót és kifüstölt a kéményen. Ki tette? Hát Jaczus.
Sok verést kaptam már életemben. De ahogy ez a nagydarab paraszt a másik benga manust lecsavarta... Kirugdosta a fogait. Azután belökdöste az öltözőbe. Rafinált volt a smasszer. Azért, hogy ne kerüljön bajba, mindjárt belefejelt az ajtó sarkába, és segítségért kiabált. Őrség! Emberek! Jöjjenek be! Vérzett a feje. Megnyomta a riasztócsengőt. Azonnal rohantak be az őrök. Borsányi ellihegte, hogy alig bírta leverni a csávót. Kivitték a csavargót és útközben ütötték. Végül is Jaczus ellen eljárást indítottak: két és fél évet kapott.