Komálom a link hadovát

 

Hangzatosan érthetetlen cim, de nem esperantó vagy volapük, hanem egyszerű tolvajnyelv. Miután felette fontos, hogy a detektiv a rajhadovát, vagy linkhadovát komálja, ezzel a nyelvvel — amely a háboru alatt nagy fejlődési proceszuson ment át, — alább kissé foglalkozom. A kiberernek ezt a nyelvet ismernie kell, mert ellenkező esetben a srenkerek, rotlauferek, zébacherek és egyéb rajcsosok huszonnyolcra veszik a szegény embert. Mert ha a rajcsos váratlanul sittolva lesz, minden erejével arra törekszik, hogy sittolt társait, vallomásáról — akár jelek utján, akár, akár a rajhadova felhasználásával — értesitse. Igaz, hogy a főhén már hiába kisérletezik, ott már csak a kibererrel van alkalma hadoválni. A sittolt rajcsos rendkivül haragszik a hadácsra, vagy mószerre, mert ennek tulajdonitja a slémázlit. Ha már szépszerével  szabadulni nem tud, általában linkbalhét csinál, majd link nevet mond, végre azonban belátja, hogy a legokosabb ha köp, vagy Szliácsra megy.

A srenker végre elmondja, hogy háverjével egy spiben találkozott, elpanaszolta neki, hogy flamós, mire ez a srenkhez az écét adta. A háver megcsinálta az abdruckokat; a srenkzajgot is ő szerezte be. Amig az üzletben a bremzerrel dolgozott, addig a háver a boltajtó előtt smiren állott. A srenk öregül sikerült és a szchájret még a hajnali órákban vitték a passzerhez. Magától érthető, hogy barátunknak már néhány mázsa van a hátán.

A závacher talán még chochernebb (!), mint az előbb emlitett rajcsos kollégája. Nehezen lehet őt bebuktatni, mert állandóan falazással dolgozik. Az áldozatot sokszor firolja és ha már mindent kiknásszolt, előbb jobbra-balra gyertyáz, majd nekimegy a vágásnak. Persze ha prezentálnak kiüt a muri, esetleg mindjárt hipiselnek és ha ügyetlenül dolgozott és néhány kisztlit találnak nála, sokszor bizony a hirig elől sem tud menekülni. Ha a kibruszok jönnek és felkomálják, linkflettnivel akarja magát igazolni, de a kiberer jó füle meghallotta a «sztrül» kiáltást és tisztában van azzal, hogy öreg fogást csinált.

A zsugás is érdekes alakja ennek a társaságnak. Kis spiben cinkelt lappal próbálja szerencséjét. Neki ilyenkor fiatal a kaja, csak foglalkozásánák él, persze rövid zsugával foglalkozik és ha ügyes, a kóbi-alzó a legsürübben őt tiszteli meg, a milimáritól pedig nincs mit félnie. Csak a slepper hozzon anyagot, akkor rendben van a szénája. A pali nem tudja megérteni, hogy mindig csak pitingerje vagy legföljebb malör-zamsztagja van, a zsugás pedig az előadás vége után rohan az óriásokat olvasztani.

Ha azonban a razzia barátunk működését kissé megzavarja, akkor bizony jerkli a vége, ahol vagy kimeszelik, de ha vájszlit nem is kap, legalább tótensájnnal inditják utnak. Balché esetén kiblihez és stuckerhez is lehet szerencséje.

A magyar tolvajnyelv költészetéből vett verssel fejezem be cikkemet:

Nem fázok én a zsarótól

Ha matós vagyok…

Elmegyek a tof cafkámhó’

Ott durmolhatok.

*

Ennek a nyelvnek szintén megvannak a szépségei, foglalkozzunk vele tehát türelemmel és szeretettel, mert bizony sokszor szükségünk lehet rá.

*

Aki ezt az irásmunkát magyarra leforditja 100 korona honoráriumban részesül. Minden valószinűség szerint a szerencsés fordító nem szivesen szolgáltatja ki tartózkodási helyét, ebben az esetben elegendő ha megad egy cimet: Ferenc József hid budai hidfőjétől balra, egy kő alatt. Mi a pénzt elrejtjük oda és ő éjnek idején nyugodtan elviheti.

 

Detektiv 1/3 (1919. március 15.): 6–7