Az ifjúsági nyelv szóhasználati
jellegzetességei egy veszprémi felmérés tükrében
I. Bevezetés
A magasabb szintű emberi kommunikáció nélkülözhetetlen eszköze a nyelv,
amely egyben a megismerés és a cselekvés eszköze is. Ezt a nyelvet
sokféleképpen használjuk attól függően, hogy mely társadalmi réteghez,
korosztályhoz, földrajzi területhez vagy nemhez tartozunk. E tényezőkön
kívül meghatározó szerepe lehet még iskolázottságunknak és közösségi
hovatartozásunknak is.
Földrajzi megoszlás szerint beszélhetünk egy-egy területre jellemző,
viszonylag egységes nyelvhasználati formáról – a nyelvjárásról – melynek
nincsenek éles határai. A területi változatokon kívül a mai magyar nyelv
felosztható a köznyelvi változatokra (beszélt és írott köznyelv), valamint
társadalmi változatokra (például csoportnyelvek, szaknyelvek). A
csoportnyelvek egyik altípusa magában foglalja a szocializációs folyamat
szakaszaihoz kapcsolódó életkori nyelvváltozatokat, így a diák- és ifjúsági
nyelvet is (Kiss 1995: 76).
A diák- és ifjúsági nyelv egyre növekvő köznyelvalakító funkciója szorosan
összefügg az ifjúság mai, a korábbinál jóval nagyobb önállóságával,
társadalmi szerepével és elismertségével. Az iskolázottsági szint általános
emelkedése és a felsőoktatás tömegesítése révén erősödik (erősödhet) a
különböző iskolatípusok által közvetített viszonylag homogén nyelvhasználat
szerepe és a köznyelv általános állapotára gyakorolt hatása. A folyamat
azonban együtt jár a köznyelvi nyelvhasználat szlengesedésével, a szubnorma
egyre erősödő térhódításával (Kiss 1995: 81). Az általánosan elfogadott
normáktól való elszakadási törekvés – melynek egyik célja a nyelvhasználat
egyénítése és egyfajta polgárpukkasztás – szabad utat enged a trágár
kifejezések mindennapos használatának, melyek egy része kvázi-szalonképessé
válva végső soron a norma elsilányosodásához vezethet.
II. A vizsgálat célja
A felmérés legfőképpen arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon a
másodlagos szocializáció során – részben a csoportnormákhoz való igazodásból
fakadó – durva, trágár nyelvhasználat visszaszorul-e a korlétrán történő
előrehaladás során, de még a harmadlagos szocializáció (a munkavállalás, az
aktív tevékenység) időszakába lépés előtt. Továbbá kimutatható-e valamiféle
eltérés a nemek szerinti nyelvhasználatban a trágárság (vagy az azt
helyettesítő eufemizmusok) alkalmazása tekintetében, illetve az egyéni
nyelvhasználatra való törekvés a durvaságon kívül megnyilvánul-e valamiféle
nyelvi kreativitásban, produktivitásban is? Végül fellelhetők-e az –
elsősorban idősebbek nyelvhasználatára jellemző – archaizmusok a vizsgált
csoportok nyelvhasználatában?
Előzetes hipotézisem szerint a trágár nyelvhasználat csökkenése megjósolható
az életkor előrehaladtával, ugyanakkor a mai magyar társadalomra jellemző
általános eldurvulás nyilván ellenirányú hatást gyakorol a folyamatra. Tehát
a Cheshire által is leírt, a 35-55 éves korosztályra jellemző, köznyelvi
normát követő magatartás kialakulása felé vezető út (Kiss 1995: 96)
valószínűleg nem lesz minden buktatótól mentes, mivel a durva, trágár szavak
egyre nagyobb teret nyernek a magyar hétköznapok nyelvi gyakorlatában,
biológiai és társadalmi nemtől, életkortól szinte teljesen függetlenül
(Tolcsvai Nagy in Bíró
et al 1985: 157).
A nemek közti különbségek alakulását Sárkány Anita 1994-es felmérésének
eredményeivel összhangban várom. Megállapításai szerint gyakorlatilag minden
férfi káromkodik, a nők egy része nem, a többség nagyon ritkán (Kiss 1995:
104). Előzetes feltevéseim alapján az eufemizmusok alkalmazása és a nyelvi
kreativitás inkább az idősebb (azaz jelen esetben egyetemista korú) nők
nyelvhasználatát jellemzi, míg az archaizmusok inkább a hasonló korú férfiak
megnyilatkozásaiban figyelhetők meg.
III. A felmérés körülményei és módszere
Az elemzés alapjául szolgáló nyelvi mintát egy önmegfigyelésen alapuló
kérdőív kitöltetésével gyűjtöttem össze 2000 októberében két veszprémi
oktatási intézményben. A helyi Ipari Szakközépiskola 16-17 éves tanulói
közül 11 fő (5 lány, 6 fiú) nyelvhasználatát elemeztem, míg a Veszprémi
Egyetem hallgatói közül főleg angol vagy számítástechnika szakos, 19-25 éves
egyetemisták voltak az informátoraim (8 lány, 3 fiú).
A kitöltendő adatlap 11 kérdést tartalmazott:
1. Hogyan nyilvánítod ki nemtetszésed, ha kapsz egy egyest?
2. Mit mondasz, ha éppen lekésed a buszodat?
3. Mit mondasz akkor, ha valami nagyon tetszik egy kirakatban?
4. Ha becézel valakit a barátaid közül, írj néhány példát eredeti névvel
együtt!
5. Miről beszélgetsz általában a barátaiddal?
6. Milyen szinonimákat használsz az ellenkező nemre?
7. Milyen rád jellemző szavakat, illetve kifejezéseket használsz?
8. Milyen jelzőket használsz a
„buta nő”-re?
9. Hogyan köszönsz barátaidnak?
10. Milyen kifejezéseket ismersz az
„illuminált állapot”
meghatározására?
11. Milyen jelzőket használsz a
„kicsapongó férfi”-ra?
A jelen értékelés során nem térek ki a becézés, a beszédtémák, valamint a
köszönési formák részletes elemzésére. Vizsgálatom középpontjában a durva,
trágár szavak és kifejezések aránya, a kreativitás megnyilvánulási formái,
az archaizmusok, valamint az idegen szavak állnak.
IV. Eredmények
A kérdőívek összesítése után az alábbi – saját szubjektív értékelésemen
alapuló – számszerűsített adatokat kaptam:
(A zárójelbe tett
számadat az informátor életkorát jelöli, a betűjelzés csupán önkényesen
választott megkülönböztető jel azonos életkor esetén. Az
összes szó rubrikában az egyes
adatközlő által a 11 kérdésre adott válaszok szavainak összege található.)
Az iskolatípus és nemek szerinti átlagok a következőképpen alakultak:
1. A trágár szavak aránya:
1.1.
Az összes szó átlaga az egyetemista
csoportban: 59. A nők átlaga 57, a férfiaké 60,5.
A
trágár szavak átlagának aránya
az összes szó átlagához viszonyítva 3,3/59
(5,6%). Nemek szerinti
lebontásban a nőknél 3,25/57 (5,7%) az arány, a férfiaknál 3,3/60,5 (5,45%).
1.2.
Az összes szó átlaga a
szakközépiskolás csoportban: 52,5. A lányok átlaga 57 szó (megegyezik a
hasonló egyetemista csoportéval), a fiúké viszont csupán 48 szó
kérdőívenként. A trágár szavak
átlagának aránya az összes szó átlagához viszonyítva 4,25/52,5
(8,1%). Nemek szerinti
lebontásban a lányoknál 3,2/57 (5,6%) az arány, a fiúknál 5,3/48 (11%).
1.3.
A trágárságok és az eufemizmusok (ill. az utóbbiak hiánya) sugallnak
bizonyos szabályszerűségeket. A szakközépiskolás csoportban kivétel nélkül
mindenki káromkodik – saját bevallása szerint is. A fiúk között a legenyhébb
formulák közé tartozik a bosszúságot kifejező
rohadt életbe szókapcsolat, a
spektrum ellenkező végét viszont a már-már klasszikusnak számító
picsába,
kurva anyádat, és a
bassza meg színesíti. A
„buta nő”
szinonimái felölelik a hülye kurva,
hülye picsa, köcsögbúra,
valamint az általam már nehezen értelmezhető
gege fasz kifejezéseket.
Figyelemre méltó tény, hogy a fiúk csoportjában a
„buta nő”-re
használt szavak és a semlegesnek gondolt
„ellenkező nem”-re
vonatkozó szinonimák jelentős átfedést mutatnak, tehát az indulat nélküli
trágárságok gyakoriságának tekintetében egyértelműen ez a csoport vezet. E
megállapítást erősítik a
„kicsapongó férfi”-ra
vonatkozó, kizárólagosan a durvaság kategóriájába tartozó szavak is.
A kortárs lánycsoportban hasonlóképpen kiegyenlített a nyelvi durvaság
aránya. Viszont meglehetős biztonsággal megállapítható, hogy az adott példák
alapján a trágárság általános szintje nem süllyed az ellenkező nem által
kijelölt szintre. A
„férfiasabb”
jelzők szerepét leginkább a kevésbé sértő
hülye tölti be. Míg a fiúk
mindössze kétszer alkalmazták, addig a lányok esetében hatszor fordult elő.
(Leginkább a tyúk és a
liba főnevekkel kollokál a
„buta nő”
szinonimájaként.) A 16-17 éves lányok feltűnően kerülik a
kurva szó használatát mind
főnévi, mind pedig jelzői értelemben. (A pár évvel idősebb egyetemista
csoportban már nem ez a helyzet: ott az ominózus szó előfordul pozitív és
negatív előjelű jelzőként és főnévként is.)
Az egyetemisták kérdőívei nagyobb szórást mutatnak a káromkodás
tekintetében (valaki vagy hajlik a trágárságra, de akkor nagyon, vagy szinte
teljesen tartózkodik az ilyesfajta nyelvhasználattól.) Ami általánosságban
elmondható az idősebb korosztályról, az a – különösen nőkre jellemző –
nagyobb aktív szókincs és produktívabb nyelvhasználat a viszonylag kevésbé
sértő, illetve nagyobb kreativitásról tanúskodó durvaságok esetében. Az
egyetemisták körében megfigyelhető a szemérmesebb durvaságok, eufemizmusok
alkalmazása is a
„szelídebb lelkűek”
esetében. Legjellemzőbb esetei a túl trágárnak ítélt szavak kipontozása, és
a basszus szó előszeretettel
történő alkalmazása. Viszont egyáltalán nem találtam példát a Bíró Ágnes
által a nyolcvanas évek közepén általánosnak ítélt
otthagyta, mint eb a Szaharát és
az apád faládáját típusú
„egyértelműen kétértelmű”
fordulatokra (Bíró et al 1985:
162).
2. A kreatív nyelvhasználat mértéke:
2.1.
Az eredetiségre való törekvés
mértéke az egyetemista csoportban átlagosan
4,83%, ebből a nők átlaga 5,26%,
a férfiaké 4,4%. Legjellemzőbb példák a nők részéről:
dudavillantó (feszes blúz vagy
póló); miss pillanat (buta nő);
tökös-mákos (férfi);
Y kromoszóma (férfi); Valamint
két köszönési formula a férfiak részéről:
Gyöngyvirágost!;
és a kevésbé széplelkű Csákány a
fejedbe!
2.2.
Ugyanezen mutatók a szakközépiskolás
csoportban: az átlagérték 3,83%,
a lányok átlaga 4,56%, a fiúké 3,1%. Megjegyzendő azonban, hogy az
utóbbi érték jelentős mértékben tartalmaz trágárnak minősíthető
kifejezéseket (pl. szittyós állat
az illuminált állapot jelölésére).
3. Archaizmusok
Általánosságban kijelenthető, hogy a
régies szófordulatok használata egyik csoportra sem jellemző. Leginkább
egyéni kivételeket találunk, mit például a húszéves férfi az egyetemista
csoportban (asszonyállat) és a
tizenhat éves lány a középiskolások között (süket disznó a búzába’).
Szembetűnő viszont az a tény, hogy az archaizmusokat használók körében
jelentősen kisebb az öncélú és fantáziátlan trágár nyelvhasználatra való
hajlam, ami tükrözhet egyfajta nyelvi konzervativizmust és/vagy erősebben
normakövető magatartást.
4. Idegen szavak használata
Ebbe a kategóriába szinte kivétel nélkül az angol (eredetű) szavak
többé-kevésbé
„megmagyarított”
változatainak alkalmazása tartozik (pl.
hi everybodri, mely üdvözlési
forma a nyelvi kreativitás ékes bizonyítékául is szolgál).
További példák: az indulatszóként használt
Fathom!
kifejezés, amely az angol interdentális zöngés frikatíva alkalmazása révén
leplezi el az eredeti magyar sziszegő hang által egyértelműsített jelentést.
Érdekes megjegyezni, hogy az angol szónak (öl=1,83
m; illetve mélységet mérni, kifürkészni) semmi köze a magyar beszélő által
ráruházott funkcióhoz.
A
„buta nő”
gyakori szinonimája IQ30, a
részeg emberé pedig az elhajlott
idegen eredetű megfelelője, a
deklinált.
4.1.
Az egyetemista csoportban az idegen
szavak összes szóhoz viszonyított átlagos
aránya 3,29%. Nők esetében
4,38%, míg a férfiaknál csupán 2,2% ez az érték.
4.2.
A szakközépiskola átlaga 4,18%.
Az észlelt különbség kevésbé jelentős, 3,86% a lányok, 4,2% a fiúk esetében.
V. Konklúzió és további vizsgálati lehetőségek
Az elvégzett vizsgálat eredményekből a következő sommás tanulságok vonhatók
le:
1.
A trágárnak minősíthető nyelvhasználat egyértelműen visszaszorul az életkor
előrehaladtával 16 és 25 éves kor között. A folyamatban nyilván szerepet
játszanak a magasabb presztízsű iskolatípusban folytatott tanulmányok és
talán az angol szakkal (ill. az erősen idegennyelv-igényes informatikai
tanulmányokkal) összefüggően kialakuló erősebb anyanyelvi tudatosság és
kontroll.
A nemek közti nyelvi durvaság szignifikáns a szakközépiskolások esetében, de
ez a különbség az egyetemistáknál már nem figyelhető meg. Viszont az
eufemizmusok alkalmazása csak az utóbbi csoportra korlátozódik, de itt is
leginkább csak egytagú, viszonylag képzeletszegény megoldásokat találtam.
2. A kreativitás
tekintetében mindkét csoportban a nők értek el magasabb százalékot. E téren
legkevésbé a szakközépiskolás fiúk bizonyultak produktívnak, ami összefügg
az általuk adott válaszok általános rövidségével és korlátozott
szókincsével. Az adatokból úgy tűnik, hogy az eufemizmusokat nélkülöző durva
stílus és a nyelvi lelemény szinte egymást kizáró tendenciák.
3. A régies
nyelvhasználat csupán nyomokban fedezhető fel az elemzett mintában. Ellenben
azon adatközlők esetében, ahol jelen van az archaizmus néhány példája,
egyértelműen kisebb a nyers és durva nyelvhasználatra való hajlam.
4. Az idegen eredetű
szavak fellelhetők a szakközépiskolások és az egyetemisták nyelvi
repertoárjában egyaránt. Ezen a téren is az egyetemista nők érték el a
legmagasabb százalékot, az idegen szavak helyesírását tekintve pedig
egyértelműen ők tartják be leginkább a forrásnyelvi helyesírási
konvenciókat.
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az általam vizsgált korpusz
nagysága korántsem elégséges általános érvényűnek tekinthető
szabályszerűségek megfogalmazásához. Ilyen megállapítások megtételéhez az
alapsokaság mennyiségi és minőségi paramétereit sokkal hívebben tükröző
rétegzett mintavételi technika alkalmazása elengedhetetlenül szükséges.
A kérdőívre adott válaszok közül további vizsgálódás alapjául
szolgálhat a témaválasztási és becézési technikák összehasonlító elemzése,
valamint a nemek közti nyelvhasználatban fellelhető szókincsbeli és
morfológiai eltérések összevetése. Az így megfigyelt szabályszerűségek
párhuzamba állíthatók például Lakoff 1973-as, angol nyelvterületre vonatkozó
megállapításaival (Wardhaugh 1995 :284).
Hivatkozások
Bíró Ágnes, Felde Gy., Huszár Á., Kemény G., Tolcsvai Nagy G.
(1985)
Kiss Jenő. (1995)
Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti
Tankönyvkiadó
Wardhaugh, Ronald. (1995)
Szociolingvisztika. Budapest, Osiris-Századvég |