A spanom csaja kamillázott, mikor benyögtem, mi a stájsz: kifutott az összes zsém, frankón legatyásodtam. Akár ilyet is hallhatunk a villamoson, vagy az utcán. Főként a pesti utcán. Ahol a szlengből származó szóözön ellenére sokan értik ezt a mondatot (az ismerősöm barátnője meglepődött, mikor bevallottam, mi a helyzet: elfogyott a pénzem). Amíg azonban ez utóbbi mondatnak semmi "húzása" nincs, addig az előbbit olvasva szinte megjelenik előttünk egy arc...
Vajon kié ez az arc? Valószínűleg egy fiatalé. Még valószínűbb, hogy fiatalemberé. De nem biztos. Ingoványos talajra léptünk. Nem tudjuk azt sem, városszéli vagy belvárosi, tehetős vagy szegény. Nyelvészi vélemény szerint sem köthető ma már csupán egy-egy társadalmi, földrajzi vagy nemzedéki kör a szleng használatához. Többé-kevésbé mindannyian érintettek vagyunk.
Parapatics Andrea összeállította Magyarország legfrissebb szlengszótárát. A kötet most jelent meg a nyelvi ismeretterjesztésben jeleskedő Tinta Kiadó Ékesszólás Kiskönyvtára sorozatában. A kétezer szóból álló gyűjtemény előzménye, hogy a fiatal szerző megnyert egy diáknyelvi pályázatot, és úgy gondolta, érdemes tovább foglalkoznia a témával. Összetalálkozott Kiss Gábor nyelvésszel, a Tinta vezetőjével, aki vállalkozott rá, hogy a szlengszótárt közzéteszi. A kiadónak a Retrószótár után - amelyet eddig háromszor kellett újra nyomni -, alighanem ez lesz a következő nagy sikere. - Három-öt évente kellene szlengszótárt készíteni, hiszen egy állandóan mozgó, változó nyelvi jelenségről van szó - mondja Kiss Gábor.
A debreceni diáknyelvről már Jókai is írt az És mégis mozog a föld című regényében, és régóta kiadtak úgynevezett tolvajnyelvi vagy argószótárakat. Az államszocializmusban azonban "betiltották" a szlenget, a burzsoá korszak csökevényének tartották. Fölülről kezdeményezett nyelvművelő mozgalommal szerették volna kiszorítani. Argószótár nélkül nem is volt meg a rezsim: a Belügyminisztérium készíttetett egyet a nyomozóknak, szigorúan belső használatra. Jellemző, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor az Akadémiai Kiadó már közreadott szlengszótárt, annak bevezetőjében még mindig figyelmeztetik az olvasót: itt csúnya szavakkal is találkozhat, ezek veszélyessége nem vitás, ezért a mű nem serdületlen korúaknak való!
Volt persze ellenpélda is. Salinger Zabhegyező című regényének magyar fordításában burjánzott a szleng, amely ezzel irodalmi rangra emelkedett. Így már valahogy megtűrték.
A ma már az angolból vett megnevezéssel egységesen szlengnek hívott nyelv reneszánsza a rendszerváltással (kétnyelvű szlengszótárak!), a tömegkultúra frontáttörésével, az információrobbanással, a világháló és a mobiltelefon elterjedésével érkezett el. Eredetileg diákok, zsiványok, városi szegények és más csoportok különböztették meg magukat egy sajátos nyelvezettel, amelynek szavai mára összekeveredtek, részben feledésbe merültek, részben újjászülettek és születnek. Ez, mondhatni, divatjelenség is. - Egy-egy szó széles körben elterjed, majd unalmassá válva kimúlik, mint például a jó bőr, vagy a haláli, állati szavunk - említi Parapatics Andrea. Az utóbbi módosult formában ma is él: jaj, de állat! - mondják valamire, ami nagyon jó. Csúcsformáját futó divatszavunk manapság az angolból átvett fíling (hangulat, érzés), amelyet főként fiatalok használnak - teszi hozzá Kiss Gábor.
A kiadóvezető a szleng több fajtáját különbözteti meg. Az egyik köznyelvi szó, amely a szlengben mást jelent, például dohány, alma. A másik csak szlengben működik: krapek, dzsal. Léteznek szlengbe ferdített szavak, ilyen az ubisali (uborkasaláta), és előfordulnak olyan szlengszavak, amelyeknek nincs is magyar köznyelvi megfelelőjük, ilyen a span (ismerősnél több, barátnál kevesebb) vagy a markecoló (részegeket megkárosító tolvaj).
A Szlengszótár szerzőjének jegyzetfüzetében máris ötven újabb szó szerepel. Vagyis folynak a mű következő kiadásának előkészületei.