Visszatekintés. A recenzensnek ezúttal szokatlanul bő tudománytörténeti áttekintéssel célszerű kezdenie széljegyzeteit V. M. Mokijenkó szótárához, éspedig azért, hogy a recenziójának alcímében használt "figyelemre méltó" kifejezésnek megfelelő súlyt adhasson.

Már a 20-as évek Szovjet-Oroszországában a hosszú ideig csak néprajzosok és kriminalisták érdeklődését felébresztő tolvajnyelv felkeltette a szociológiai indíttatású nyelvészetet művelő kutatók figyelmét is. Sorra születtek a jobbnál jobb, a társadalom és a nyelv kölcsönhatását feltáró könyvek és tanulmányok. (A. Barannyikov, A. Gornfeld, A. Mazon, E. Mendras B. A. Larin, R. O. Sor, V. M. Zsirmunszkij, D. Sz. Lihacsov, N. Vinogradov A. Szeliscsev stb.). A nyelvészek előtt egyre világosabban kirajzolódik, hogy 20-as évekig csak zárt társadalmi rétegekben használt tolvajnyelv milyen gyors ütemben épül be a népies köznyelven keresztül a mindennapi beszédbe, a diákok nyelvébe, sőt a tömegsajtóba. Lassan megjelenik a forradalom előtti normatív nyelvhasználatokat deformáló, születőben lévő "nyelvi prés" két oldala: az orosz nyelv sablonokra építő nyelvi stílus mint a szovjet birodalmi nyelv egyik tartóoszlopa, másfelől a GULag argó összetevőjét adó tolvajnyelv, a káromló szavakat, obszcén kifejezéseket tartalmazó frazeologizálódott kifejezések tömege stb.⁽¹⁾

Lett volna mit kutatniuk a nyelvészeknek. Ám idővel a hatalom számára egyre nemkívánatosabbá válnak nemcsak az egyre pontosabb diagnózist felállító dolgozatok, hanem egész tudományok, többek között a szociológia és a módszereivel operáló "újszerű" nyelvészet is. A 30-as évektől a szovjetunióbeli nyelvészeknek nincs lehetőségük arra, hogy írott anyagokból dolgozzanak, tulajdonképpen nem lehet terepmunkát sem végezni, azaz kikérdezni, felmérni, ellenőrizni, tesztelni, így csak egyet tehetnek: gondolkodnak és írnak az íróasztal fiókjaiba. Az orosz szociolingvisták már nem más társtudományokhoz nyúlnak, nem ágyazzák be a zsargon vizsgálatát a világban egyre nagyobb lendületet vett szemiotikai, szövegtani vagy más interdiszciplinális kutatásokba, hanem a jól ismert nyelvészeti tudományterületekhez, például a lexika, a frazeológia jól bevált módszereihez nyúlnak.

Sajátos paradoxon, hogy hagyományos nyelvészeti keretben lehetett csak foglalkozni a hagyományos nyelvészet vizsgálódásának perifériájára került jelenségekkel, így például a zsargonnal is. Bár a lágerben szerzett nyelvi tapasztalatait még megírhatta tanulmány formájában például Lihacsov vagy Vinogradov⁽²⁾, de ezekről az írásokról a szakmának jobb volt nem tudomással bírni, közben pedig még Vasmer híres etimológiai szótárának szovjet kiadásából is az öncenzúra és a cenzorok kezdi eltüntetni a "nyomdafestéket nem tűrő"kifejezéseket. Hasonló "kasztráláson" mennek keresztül nemcsak az klasszikus irodalmi művek, de még a néprajzi jellegű gyűjtések, népmesék stb.

Tulajdonképpen egészen a 80-as évek végéig csak elvétve jelenhetett meg néhány zsargonnal foglalkozó szótár és tanulmány, ám hamarosan ezek is a könyvtárak zárt részlegébe kerülnek.⁽³⁾ E sorok írója jól emlékszik, hogy például még 1987-ben is a moszkvai könyvtárak "nyílt" katalógusaiban a szótárak közül - a vándorkereskedők különböző szószedetein kívül - talán csak Tonkov és Trahtenberg szótára volt hozzáférhető, holott addigra Nyugaton Kozlovszkij már rég megjelentette az összegyűjtött - igaz többnyire nem nyelvészek, hanem belügyi dolgozók által összeállított - orosz zsargonszótárakat, megjelent Flegon irodalmi idézetekkel illusztrált szótára, M. M. és B. P. Kresztyinszkijkisebb szószedete, K. Koszcinszkij pedig felvetette egy nagy zsargonszótár létrehozásának szükségességét, sőt, miután megpróbálkozott a lehetséges szócikkek szerkezeti felépítésével is, publikált egy kisebb terjedelmű szótárt.⁽⁴⁾

Az előbbi rövid történeti áttekintés részben magyarázatot adhat mindazokra a tudománymódszertani és tartalmi hiányosságra, melyek végső soron az orosz zsargonkutatást, illetve a lexikológiát a jelenlegi helyzetbe hozták.

Tendenciák. A kilencvenes évek elejétől minden bizonnyal a következő tendenciákat lehet megkülönböztetni az orosz zsargon kutatásában.

Egyfelől megindult az úgynevezett fogalmi tisztázás folyamata, hiszen az orosz szakirodalom a zsargon, szleng és az argó terminusokat jobb híján, - e fogalmak mögött álló tartalmi kérdések tisztázatlansága folytán - többnyire szinonimaként kezeli. A fogalmi tisztázatlanság, amíg csak a lexika szintjén történnek a vizsgálódások, látszólag nem is okozhat nagyobb gondot. Ám ahogy például a szemiotikában az érdeklődés iránya az egyes jelek vizsgálatáról a jelek összességének vizsgálatára tevődött át, úgy merült fel az igény arra, hogy a zsargont sem érdemes vizsgálni csak lexikai szinten, önmagában, kiragadva szociokulturális közegéből, aminek viszont gátjává lett a fogalmi tisztázatlanság. És a helyzet csak bonyolódott olyan terminusok (és természetesen a mögötte álló tartalmak) belépésével, mint például a sznyizsennaja razgovornaja lekszika, szlengizm, interzsargon, ekszpresszivnaja lekszika razgovornogo upotreblenyija, gorodszkoje prosztorecsije, necenzurnaja, brannaja lekszika, substandart, nonstandard stb.

Másfelől ismét sorra láthatnak napvilágot a zsargonnal foglalkozó tanulmányok és kiadót találhatott néhány zsargonszótár⁽⁵⁾. Ezek sorába illeszkedik V. M. Mokijenk szótára is.

Mokijenk a szótár alcímének egyik részével elegánsan oldja meg a még megoldásra váró fogalmi tisztázatlanságból adódó csapdahelyzetet, hiszen leszűkíti szótárának tartalmát a káromkodásokra, obszcén kifejezésekre és végül ezek eufemizmusaira. Ez az elképzelés arra semmiképpen sem jó, hogy egy komplex szemiotikai rendszerben vagy szociokulturális szempontból mutassa be és vizsgálja a zsargont, illetve tanulmányozhatóvá tegye annak általános és absztrakt tulajdonságait, sőt annak feltételezését sem teszi lehetővé, hogy ennek a bizonyos invariansnak olyan a viszonya a zsargon konkrét formáihoz, mint mondjuk a nyelvnek a beszédhez, ugyanakkor annál inkább lehetőséget ad a szerzőnek arra, hogy a tőle megszokott módon filológiai pontossággal elkészített olyan szótárral gazdagítsa a lexikográfiát, melynek anyaga felöleli azt a lexikai korpuszt, melynek nyelvészeti vizsgálata még mindig fehér foltja nemcsak az orosz lexikográfiának. A szótár alcímének másik felével (történeti-etimológiai kommentárok) mintegy jelzi, hogy - sok, a kérdésben kompetenciával nem rendelkező szerző zsargonszótára után - egy olyant állított össze, amivel vissza kívánja állítani a nyelvészeti vizsgálódások perifériájára került lexikai korpusz feldolgozásának színvonalát.

Természetesen egy ügyes címmel nem lehet egyszerűen megoldani azt a problémát, amit a 90-es évektől megjelent publikációk sokasága kísérelt meg tisztázni, nevezetesen azt, hogy akár több száz, esetleg ezer különböző zsargonnal lehet számolni, melyek között nincs időben és térben kijelölhető határvonal és így bármelyik zsargon kiemelése csak feltételes lehet.

Káromkodás. A káromkodás szokásának gyökerei messzire nyúlnak. A másik anyjának szidása a pogány szertartások elkerülhetetlen része volt a régmúlt idők szláv népeinél is. Az emberek a káromló szavak segítségével érintkeztek a tisztátalan erőkkel, minthogy azok felfogásuk szerint csak ezeket a szavakat értették. A kereszténység terjedésével a káromkodás valamelyest visszaszorult, bár a gyónásokon gyakran elhangozhattak az ilyenfajta kérdések: Káromoltál-e valakit, illetlen szóval illetted-e valaki anyját? A cári időszakban a hatalom adminisztratív eszközökkel (például rendőri bírsággal) igyekezett távol tartani a káromkodást, ha nem is a kocsmáktól, de az utcától mindenképpen. De a szovjethatalom éveiben a pravoszlávia következetes üldözése és irtása a társadalmat egy újkori pogányság állapotába hozta. A "durva beszéd" a demokratizmus, a szovjet hatalommal szembeni lojalitás egyik értékmérőjévé vált. Egyre inkábba tömegek zsargonnal és verbális agressziót kifejező elemekkel telített nyelvéhez való tudatos fordulás az életben maradás egyik lehetséges eszközét is jelenthette. A nyelvi mintát adó rétegeknek, akiknek a társadalmi presztízse erőteljesen csökkent nemcsak a manikűrről és a fehér gallérról, hanem a választékos beszédről is le kellett mondaniuk. Mindez egy tudatos, a proletár internacionalizmus nemzetellenes politikáján alapuló nyelvi politika következménye volt.

Napjaink Oroszországban a káromkodás, a káromló szavak használata az alja népség, a kulturálatlanság, az alternativitás szintjéről egyre gyakrabban felemelkedhet még az irodalom szintjéig is, gondoljunk csak E. Limonov, Ju. Aleskovszkij, Brodszkij, Viszockij, Jerofejev, Vojnovics műveire.⁽⁶⁾ Ha valaki közeli, baráti viszonyba került már orosz férfiakkal figyelemre méltó nyelvi felfedezést tehetett. A hölgyek, külföldi vendégek társaságában kifogástalan beszédmagatartású orosz értelmiségi vagy fizikai munkás, ahogy felszabadul e társaság gátló tényezőinek hatása alól, nagyon egyszerűen válthat "nyelvet", melybe a káromkodás szavainak igen erős funkciója lehet. Azonnal eltűnhet az a párhuzam, amelyet az argó és annak hordozójának kulturális szintje között van. Elveszti jelentőségét az a jelenség, hogy amilyen státuszban van a beszélő, olyan státuszú a zsargonjának megítélése is.

Az orosz káromló szavak önálló, jól elkülöníthető lexikájával, gyakran önálló, normától eltérő fonetikájával és talán sajátos grammatika-szerűségével túllépett a rosszallást kiváltó szavak státuszán, a kuriózumon, az egy réteghez való kötődésen, méghozzá úgy, hogy megtartotta pontos megjelöltségét, össze nem téveszthetőségét. Abörtöncellák megszokott nyelve már rég kilépett a falak közül és ott hallhatja bárki az állomásokon, az utcán, egy kicsit kapatos férfitársaságban. A káromkodás a mindennapi élet elidegeníthetetlen részévé vált.

Obszcénitás. Bár az orosz obszcén kifejezések nyelvészeti leírása és rögzítése nem előzmények nélküli, bőven találunk rá példákat például Kozlovszkij vagy D. A. Drummond és G. Perkins szótárban⁽⁷⁾, de az anyagok többsége legtöbb esetben megmarad majdnem hogy csak a szavak egyszerű felsorolásánál vagy azok szövegkörnyezetbe helyezésénél, többnyire mindenféle grammatikai jellemzés nélkül. Mokijenkó nem elégszik meg az ilyen megoldással. A szócikkek magyarázó része minden esetben gazdag. A szerző pontosan értelmezi a kifejezést, megjelöli stílusértékét, gyakran etimológiáját, szintaktikai jellemzőit.Az értelmezést különböző módszerekkel történik, illusztráló példái pontosan jelzik a szó használatának kórlátait. A szócikkek többségében nemcsak állandó szókapcsolatokat, hanem átszemantizálódott, parafraziálodott közmondásokat is találunk.

A szerző,hűen szótárának főcíméhez használt terminusához (káromló lexika) nem foglalkozik a "szovjet nyelv" eufemizmusaival, csak az illetlen, nyomdafestéket nem tűrő szavak eufemisztikus a beszédben és írott formában egyaránt használt változataival Teszi ezt nagy körültekintéssel, gondosan felsorolva a szemantikai mezőbe tartozó lehetséges szinonim alakokat.

Boudoine de Courtenau egy zsargonszótárhoz írt előszóban olyasvalami gondolatokat ír le, hogy ha az élet vad és erkölcstelen, akkor a szótár összeállítója kénytelen megbarátkozni ezzel a szomorú ténnyel és nincs jogában szépíteni és elhallgatni. Ha az orosz valóságot elsötétíti valami, méghozzá szégyenletes mértékben, akkor a nyelvész köteles erre a mértékre kitalált szavak megbízható magyarázatát adni.

A 151 oldalas szótár a közel 4000 szócikken kívül magában foglalja Mokijenkó előszavát (orosz és német nyelven), egy igen részletes, a szerző összeállította bőséges bibliográfiát, rövidítésjegyzéket és végül Soia Koester-Thoma Sprachtliche varietät in tabu. Zur obszönen Lexik des Russischen című, a szótárt mintegy összegző záró tanulmányát.
 

1. ^1. Szeliscsev A. M. Jazik revoljucionnoj epohi. Iz nabljugyennyij nad russzkim jazikom poszlednyih let (1917-1926). . 2-, ., 1928. 278. Tóth Szergej: A szovjet birodalmi nyelv, avagy a totalitarizmus grammatikája. - AETAS, 1991. 1. 5-39., u.ő.: A GULag nyelve, in: Új Tükör. 1989. 43.; Abbreviaturák a Szovjet birodalmi nyelvben. I.Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Nyíregyháza. 1991. május 3-4. II. 546-550.; Nyelv és társadalom. Társadalmi és nyelvi változások. in: Tóth Szegej Vass László: Pápuáktól a Pioneerig. Szeged, 1994. 131-160.

2.
Lihacsov D. Sz.. Cserti pervobitnogo primityivizma vorovszkoj recsi - Jazik i mislenyija.M., L., 1935. t. 3-4. 47-100.; Vinogradov N.. Uszlovnij jazik zakljucsonnih Szoloveckih Lagerej Oszobogo Naznacsenyija -Matyeriali Szoloveckogo Obscsesztva Krajevedenyija.Vip. XVII. Szolovki, 1927. 15-45.

3.Azóta a hallgatólagos publikációs tilalom feloldásával sorra jelentetik meg írásaikat az orosz beszélt nyelv ismert kutatói (Batyuskova N. V., Zemszkaja E. A., Szkvorcov L. I. stb.),most már nemcsak a külföldön megjelenő russzisztikai folyóiratokban, hanem az oroszországiakban is. Részletes bibliográfiát találhatunk: Jelisztratov V. Sz.: Szlovarj moszkovszkogo argo (matyeriali 1980-1994.), ., 1994. 699., és Mokijenkó recenzált szótárában.

4.  Tonkov V. A.. Opit isszledovanyija vorovszkogo jazika. - Kazany, 1930. 11-89. Ytahtenberg V. F.. Blatnaja muzika ("Zsargon" Tyurmi). - SzPb. 1908. 116.; Kozlovszkij V. Szobranyije russzkih vorovszkij szlovarej, tt.I-IV. Chalidze publications, New York, 1983.; Felgon A.: Za predelami russzkih szlovarej. - Flegon Press, 1979. 413.; Kresztyinszkije .. ésB. P.Kratkij szlovarj szovremennogo russzkogo zsargona. Possev-Verlag, Frankfurt/Main, 1965. 31.; Koszcinszkij Ê. Szlovarj russzkoj nenormatyivnoj leksziki. - Sztrana j mir, 12, 1984. 61-68, u.ő.: Szlovarj russzkoj nenormatyivnoj leksziki - Russian Linguistics 5 (1980) 133-150.

5. Djubjagina Ju. P. és Bronnyikova A. G.Tolkovij szlovarj ugolovnih zsargonov, ., 1991. 206., Jelisztratov V. Sz.. Szlovarj moszkovszkogo argo (matyeriali 1980-1994), ., 1994. 699., stb.

6.V.ö. a témára vonatkoztatva: Olebenyii B. O russzkoj szloveszosztyi i poetyike nyeprisztojnogo jazika - Slavica Helvetica, Vol. 41. Peter Lang, 1992.

7. Kozlovszkij V. Argo russzkoj gomoszekszualnoj szubkulturi - Chalidze Publications, 1986. 39-85, 119-145. D. A. Drummond and G. Perkins: Dictionary of Russian Obscenities, Berkeley, 1980. 79.