ALBERT VALÉRIA rovata

http://www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/lst?kat=Aebo&url=/eletestudomany/archiv/1999/9941/konyvterm/szlengsz.htm

Szlengszótár

Hurrá! Van Magyar szlengszótárunk! Kívül jópofa borító, belül 7000 szócikk, plusz némi szinonimamutató, az egész majdnem 400 oldal. És persze előszóval kezdődik, amelyből megtudhatjuk, hogy a mű egyebek között edukációs célzattal készült: az Akadémiai Kiadó azt szeretné, ha a szlengben beszélők csak akkor használnák a felsorolt kifejezéseket, amikor annak itt az ideje és helye.
Az előszót követi a szerzőnek, Kövecses Zoltánnak Mi a szleng? című rövid írása. A tanulmánynak egyfelől érdeme, hogy nem próbálja a szlenget – más néven a zsargont, a tolvajnyelvet, az argót – egyetlen definícióba belesuvasztani. Másfelől az is érdeme, amit megállapít – hogy tudniillik a szleng inkább férfi, mint női, inkább fiatal, mint idős, inkább műveletlen, mint nem, inkább városi, mint vidéki, továbbá deviáns, de legalábbis nonkonformista, informális, direkt, szókimondó és szinte kizárólag írásbeli jellegű jelenség –, noha ez így elég kevés. Tehát továbbra is főleg a nyelvérzékünkre támaszkodhatunk. A józan, paraszti nyelvérzékünkre, mert a szótárra aligha.
Valószínű ugyanis, hogy Kövecses Zoltánon kívül nem sokan tartják szlengnek az olyan régi magyar szólásokat, mint az anyámasszony katonája; annyi, mint halottnak a csók; annyi a pénze, mint a békán a szőr; ronda, mint a bűn; se köpni, se nyelni nem tud; szemtelen, mint a piaci légy…, és így tovább. Mert ha igen, akkor O. Nagy Gábornak Magyar szólások és közmondások című kötetét akár szlengszótárnak is mondhatnánk. Nehéz eldönteni, minek alapján válogatott Kövecses? Miért került a szótárba az anyámasszony katonája, és miért nem – mondjuk – a falra hányt borsó, miért a szemtelen, mint a piaci légy, és miért nem az olyan, mint az őszi légy.
Meglepő továbbá a gyermeknyelv bizonyos szavainak, illetve a magyar nyelvben annyira gyakori -i végű becéző szavaknak a szlengbe való besorolása. Mi több: föllelhetetlen a válogatás koncepciója is! Mert ha szleng az ágyikó, akkor miért nem az a házikó, a ládikó vagy a lábikó? Ha bekerült a cigi, akkor hol marad a csoki és a fagyi, nem is beszélve a csokifagyiról. Ha szleng a paci, akkor valószínűleg szleng a maci meg a naci is. Szlengben beszélünk, ha apánkat papának, anyánkat maminak szólítjuk (vajon ha szleng a papa, akkor a mama miért nem?), és persze szleng szó az öcsi, s ennek analógiájára – bár a szótárban nem szerepel – valószínűleg az a nagyi és a hugi is. Ha házibulit mondunk, akkor is a szlenget használjuk, mert a standard nyelvi változat szerint csakis összejövetelre vagy partira mehetünk; bili helyet a konformista beszélő éjjeliedényt tart az ágya alatt, foci helyett pedig kizárólag futballt néz. Szlengnek minősül ezenkívül a laszti, a csini, a randi, a Trabi, a zsepi, a többi -i-re végződő szó pedig nyilván csak helyhiány miatt maradt ki.
Szlengben köszön a gyerek a néninek csókolommal, függetlenül attól, hogy ezenkívül más elfogadott köszönésforma számára a magyar nyelvben nem létezik. Ha valakit csodabogárnak titulálunk vagy éppen lehülyézünk, ha azt állítjuk, hogy az előttünk álló feladat kemény dió, esetleg gyerekjáték, ha felkiáltunk: hát ez fantasztikus!, akkor is – … fogadok, hogy kitalálták… –, igen, akkor is szlenget használunk. Hogy miért éppen a szívdöglesztő és az ált, biz, küld, id jelzésekkel ellátott csodabogár szerepel a szótárban, miért nem – teszem azt – az égimeszelő vagy a majomszeretet? Ki tudja?!
Ahogy érthetetlen az olyan általánosan használt köznyelvi fordulatok jelenléte is, mint az alig áll a lábán; ami sok az sok; nézd csak; bolondot csinál magából; csipkedd magad, ébresztő!; egy az egyben; fehéren-feketén; oda se neki; és még hosszan sorolhatnám, nem is említve például a roma és a rutinos szavakat, amelyek formális szövegben is nyugodtan használhatók. És persze az is lehet, hogy a káromkodások – a szentségit!; az istenfáját!; takarodj!; a hétszázát! – is csak egyszerű káromkodások, nem pedig a szleng ékes kifejezései.
A szleng, mint Kövecses is kifejti, nehezen megfogható jelenség. Lehet, hogy van olyan értelmezése, amely szerint az összes köznyelvi, egy kicsit is informális szónak és kifejezésnek a szlengszótárban a helye. Ez esetben azonban a kifejezetten formális nyelvi szituációkat – Büntető Törvénykönyv, APEH-nyomtatványok, rendőrségi idézés – kivéve valamennyien szinte szünet nélkül szlenget használunk. (Akadémiai Kiadó, 1998, 2350 forint)

Kiss Eszter