Szikszainé Nagy Irma

(Debrecen)

 

Retorikai kérdések szleng variációi

 

1. A szlenget választottam vizsgálatom tárgyául, mert erre a nyelvi jelenségre jellemző szinkrón szempontból a legnagyobb változékonyság. „A szleng egyrészt szó- és kifejezéskészlet, másrészt pedig egy sajátos nyelvhasználati-stilisztikai forma” (Kis 1997: 244), amely a szlenghasználók fesztelen megnyilatkozásaival informális stílusváltozatként (Sándor 2001: 40) a mindig változó életstílust, életszemléletet tükrözi a nagyon bizalmas beszédhelyzetekben. A szleng variabilitásához az is hozzájárul, hogy nem egységes szociolektus, hiszen a közszlengen kívül szakmai, katonai és diákszlenget stb. is meg szokás különböztetni, sőt az ugyanolyan szociokulturális hátterű egyének ugyanazt a jelenséget két vagy több, a szlengebeszélők között ismert variánssal fejezik ki. A szleng variációi ún. nyelvi változók, vagyis ugyanannak a tartalomnak a megfogalmazására alkalmas eltérő kifejezésmódok csoportjai (Labov 1972: 94).

Dolgozatom alapproblémája a szleng ekvivalens retorikai kérdései, vagyis az alakzatként konvencionális hatáskeltő eszköznek tekintett „kérdő mondatként megfogalmazott (konvencionalizálódó nyelvi jelzésekkel is megerősített)” (Kocsány 2001: 18) állítások, felszólítások és értékelések változatainak vizsgálta kapcsán a következő: Milyen beszélői szándék teremtheti meg a szleng referenciális és egyben funkcionális ekvivalenciájú retorikai kérdéseinek változatosságát? Milyen jelentésbeli/stiláris különbség adódik a szlengvariációk között? Mennyiben vonja magával a stílusminősítés megváltozását az eltérő mondatszerkezet vagy a lexikai választás?

2. A szlengszótárak anyagai alapján a szleng ekvivalens retorikai kérdéseinek négy nyelvi változó típusát különítettem el három tényező: a lexikai szintű rokonértelműség, a mondatstruktúra és a stílusminősítés alapján.

2.1. Azonos mondatstruktúrájú szinonim retorikai kérdések hasonló stílusértékben:

A ’Nem hiszem!’ értelmű felkiáltás Engem akarsz átvágni? Engem akarsz megmalmozni? (Kövecses) egyenértékű álkérdés-variációi jól mutatják a szlenghasználók kreativitását: egyrészt azzal, hogy a ’becsap, rászed’ jelentésre több azonos stílusminősítésű szinonimájuk is van (átvágni, megmalmozni), másrészt hogy azáltal teszik az indulati tartalmat expresszívebbé, hogy az egyed hitetlenkedésének kifejezését nyomósítják a személyes névmás (engem) kitételével, illetve egyértelmű a hallgató bevonása az interakciós kontextusba a második személyű igealakkal (akarsz).

Az átlagember számára a beat- és rockzenész rokon értelmű szó, ráadásul mindkettő a kor divatjának megfelelő hosszú hajúságot is asszociálja. Ezért a csak ezt a lexikális eltérést mutató retorikai kérdések értelme és stílushatása azonos, tehát Mi maga, bítzenész? Mi maga, rockzenész? (Kis Tamás) a ’Túl hosszú a haja, vágassa le!’ felszólításnak megfeleltethető formák, mert a lexikai választás mint nyelvi változó ekvivalens mondatokat teremt.

Ugyanazt a jelentéstartalmat nem szinonim jelentésű szók is képesek közvetíteni azáltal, hogy a kontextusban hasonló képzetet keltenek, kontextuális szinonimákként értelmezhetők, mint például a katonai szlengből vett adatokban történetesen a mozgást idézik fel: Mi maga, ringlispil? Mi maga, buszkerék? Mi maga, periszkóp? (Kis Tamás) A ’Ne forgolódjon a sorban, álljon katonásan!’ felszólítás helyett a katonai felettes megengedheti magának az idézett tréfás-cinikus álkérdéseket a kiskatonával szemben. A ringlispil, buszkerék, periszkóp standrad nyelvi szavak szlengesítettségének a mértéke teljes a metaforikus azonosítás következtében. Tehát az egy nyelvi változót alkotó három retorikaikérdés-változat csak a rokon értelmű metaforákban, azaz csupán formailag különbözik.

A ’Túl sokat kívánsz’ jelentés meghatározott beszédszituációban Feleségül ne vegyelek? Moziba ne vigyelek? (Kardos—Szűts, Kövecses) formákban jelenik meg a szlengbeszélőnek a túlzott igénybevétel, illetve elvárás miatti ironikus méltatlankodása következtében. Első hallásra lényeges értelmi fokozatbeli különbség látszik a két mondat között a dolgok súlyának a nemaznossága miatt, de a szlengbeszélőknek ezek egyenértékű variánsok a szlengszótárak jelentésadása szerint, mivel azonos a kommunikatív funkciójuk.

A ’Fésülködj meg!’ latens kívánság húzódik meg a Hogy néz ki a tollad? Hogy áll megint a kanócod? (Kardos—Szűts) retorikaikérdés-variációkban. Mindkettőben a haj helyett szlengszó áll. Olyan szlengszinonimát tartalmazó lexikai pár a toll és a kanóc, amelyben az eredeti standard nyelvi szók formai változatlansága ellenére szemantikai változás következik be, és a szlengesítéssel a metaforikus azonosítás révén a ’haj’ fogalmát idézik fel. De éppen a hasonlósági alapon születő képiség miatt ezek szemléletességet fokozó, valódi expresszív elemekké válnak.

A Tudod, ki hiszi el! Tudod, ki veszi be! (Kövecses) hitetlenkedést kifejező formák jelentéstartalma azonos: ’Nem hiszem!’ Csak árnyalatnyi stiláris különbség észlelhető a két változat között, mert az első köznyelvinek hat, a másodiknak viszont a beszélő közönyét és hányavetiségét érzékeltető jellege a bevesz szlengbeli ’elhisz’ jelentése következtében erősebb.

Nekem akarod ezt beadni? (Kövecses) és Ezt nekem akarod bemesélni? (Ksz.) referenciálisan és funkcionálisan is ekvivalens, sőt ezek a szlengváltozatok stiláris egyenértékűségük miatt is kölcsönösen felcserélhetők. Azonos valóságra vonatkozásuk abból adódik, hogy mindkét kérdő mondatban használt szlengszó az ’elhitet’ jelentést (Kövecses: beadni vkinek  vmit ’valótlanságot hitet el’; Kardos—Szűts: bemesél ’megpróbál elhitetni vmit’) adja vissza. Némi hangsúlybeli áthelyezés csupán árnyalatnyi eltérést okoz: hiszen az egyik esetben a részeshatározó, a másikban a tárgy kap nagyobb nyomatékot.

A szórendi eltérés, sőt az eldöntendő és a kiegészítendő mondatfajta oppozíciója ellenére is az Érdekel (is) engem?! Kit érdekel? (Kövecses) egyaránt azonos stílusminősítéssel a közömbösséget árasztó ’Nem érdekel!’ értelmet hordozza.

A következő kérdések valójában kérések, az ’Adj kölcsön!’ felszólításnak csupán a kért összeg nagyságában eltérő variánsai: Van kölcsön egy kilód? Nincs kölcsön egy adid? Van egy kis morzsád kölcsön? (Kardos—Szűts). Ezek szleng jellegét a pénzt, illetve a pénznemet megjelölő olyan szlengszók adják, amelyek standard nyelvi szók szlengesítése útján keletkeztek. Kisebb, elhanyagolható különbséget az eredményez, hogy a harmadik mondatban a pénzösszeg nincs konkrétan meghatározva. Ezek az ún. erős célzások (Szili 2002: 18) lényegileg rokon értelműek, mert a mondatstruktúrán nem változtat az állító vagy tagadó forma: a valódi kérés előfeltételét puhatolják ki, a pénz meglétét. — E retorikai kérdések alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy míg a magyar társadalom nyelvhasználatában, még a közhelyes fordulatokban is tipikus a feltételes móddal fogalmazott felszólító erejű retorikai kérdések használata (Nem adnál kölcsön egy ezrest?), addig a szlenget beszélők láthatóan nem élnek ezzel az udvariassági formával: náluk a kijelentő módnak van felszólító ereje.

 2.2. Azonos mondatstruktúrájú szinonim retorikai kérdések eltérő stílusértékben:

Nekem mondod? (Kövecses) és Nekem dumálsz? (Hoffmann) felszólítás értékű kérdő mondatok. A beszédtársak közötti bizalmas kapcsolat teszi lehetővé, hogy tiltás helyett kérdő formával és annak a jellegzetes dallamával nyomatékosítsák a Nekem ne mondd, mert tudom!  tartalmat. Viszont mivel a dumál igébe a beszélés fölösleges volta is beleérezhető — ezt a szlengszótári jelentésértelmezés is megerősíti, jelezve: a dumál nemcsak ’beszél’ jelentésű, hanem pejoratív ízű is (Kövecses) —, így méltatlankodásbeli fokozat észlelhető a változatok között.

Hol az ördögben? Hol a túróban? Hol az istenben? (Kövecses) a düh kifejezésére alkalmas felkiáltás értékű formák. Az elsőt — amelyet általában az idősebbek használnak — nem érezzük erősnek, annál inkább durvának minősül a második az ’idegesítő, kellemetlen dolog’ jelentésű szlengszó miatt, a harmadik pedig egyenesen istenkáromlásként ható durva dühkitörés.

Hogy a csodába(n)? Hogy a fenébe? Hogy a francba? Hogy a túróba? változatok közül az első a bizalmas, barátok közötti köznyelvi használatba is belefér, a többi három a szótár szerkesztőjétől (Kövecses) is „durva” stílusminősítést kapott. Ez azért figyelemreméltó, mert a meghökkent csodálkozást nem fogalmi jelentésű szavak fejezik ki, itt a csodába(n) is csak nyomatékosító értelmű, a durva, de legalábbis bizalmas nyelvbe való fene, franc, túró pedig egyenesen káromkodás jelleget ad a nyilatkozatoknak. Sajátosan hiányos mondatok ezek, amelyekben a hiány többféleképpen egészülhet ki: például mindhárom igeidőben értelmezhető (’Hihetetlen, hogy lehetséges ez/ történhetett meg/ történhet majd meg’).

Hasonló használati körök és stílusminősítések kötődnek a Ki az ördög? Ki a franc? Ki a túró? Ki az isten? (Kövecses) szleng retorikai kérdésekhez is, mint a düh fokozatait eláruló előző nyelvi adatokhoz. Az ekvivalenciafeltételnek viszont azáltal felelnek meg, hogy kommunikatív funkciójukat tekintve egyenértékűek.

2.3. Eltérő mondatstruktúrájú, mégis hasonló stílusértékű szinonim retorikai kérdések:

Az emberek lenézéssel szoktak beszélni a kicsi, alacsony termetű társaikról: Mit ugrálsz, te zsebpiszok? Mit ugrál itt ez a dugó? Mit akarsz itt, te kis görcs? Mit akar ez a babszem? Mit kezdjek ilyen tarhonyákkal? (Kardos—Szűts) Megvetésüknek több nyelvi jele is van: egyrészt minden esetben a mit? használata a feleslegesség éreztetésére ’mire való?’ jelentésben; másrészt a tréfásan becsmérlő szlengszinonimáik, amelyekkel a kicsiség fogalmát metaforikus azonosításokkal jelzik (zsebpiszok, dugó, görcs, tarhonya, babszem); harmadrészt a személyes, illetve a mutató névmás hangsúlyos kitétele leszólásként. Ezekhez járul még az ugrál ige jelentéstartalma ’kötekedik, nagyképűsködik, buzgólkodik’ szlengjelentésben. Különösen hatásos az akar és a görcs, babaszem, illetve az ugrál és a zsebpiszok, dugó közötti impertinencia, szemantikai összeférhetetlenség.

Engem akarsz átvágni? Engem akarsz megmalmozni? (Kövecses) — Nekem akarod ezt beadni? (Kövecses) Ezt nekem akarod bemesélni? (Ksz.) mind a hitetlenkedést fejezik kétféle mondatstruktúrával: az első kettőtől eltér mondatszerkezetben az utolsó kettő, de mind a ’becsap’ fogalmát visszaadó lexémák szintjén (beadni, bemesél vkinek vmit; megmalmoz, átvág vkit ’valótlanságot hitet el’), mind a mondatok értelmét tekintve a négy retorikai kérdés szinonim. A szlengváltozók itt is — mint az esetek többségében — a szinonim szlengszók felcseréléséből adódnak. Ezek a lexikai változatok stílusváltozatoknak nem minősülnek.

Mi maga, rockzenész? Melyik rockegyüttesben játszik (a katona)? (Kis Tamás) eltérő szerkezetű retorikai kérdések mindegyikében a katonai felettesnek a kiskatona hosszú haja miatti tréfás-ironikus méltatlankodása és egyben hajvágatásra felszólítása jut kifejezésre.

Változatos megközelítés és tréfás-gunyoros hangvétel több lexikai és strukturális variánst is szül asszociatív képzeteken alapuló szinonim értelem ellenére a katonai szlengben a borostás katona figyelmezetésére, a ’Borotválkozzon meg!’ rejtett felszólításra: Mi az? Indul a Fidel Castro-választáson? Mi van katona, tán halat evett? Hal volt ebédre? (Kis Tamás)

Mit brekeg már megint ez a dumagép? Mit darál nektek az a csávó? (Kardos—Szűts)  kérdésekben a ’beszél’ jelentés azonosan elítélő stílusárnyalatú szlengszókkal szerepel. Ezekben az a sajátos, hogy a hangutánzó jellegű brekeg és darál a kontextusban szinonimaként funkcionál, és a standardtól eltérő jelentésben szlengelemmé válva hatásosan utal a bírált megszólaló beszédmódjára, hangmagasságára, illetve beszédtempójára. Csak árnyalatnyit módosít a funkcionális ekvivalencián az a tény, hogy az első mondatban ezt a jelentést megerősíti a túl sokat beszélést ötletesen visszaadó dumagép összetett szó, a másik mondatban viszont a beszélő neme, faja hangsúlyozódik: csávó (’fiú, cigánygyerek’ Kardos—Szűts). Viszont mindkettőben azonos a megvetést, a lenézést nyomatékosító ’minek, hisz semmi értelme’ jelentésű Mit? kérdő névmás kitétele. 

A ’Nekem mindegy!’ értelemben használja a diáknyelv a Kit érdekel!? Na és? (Hoffmann), a közszleng pedig a Na és (akkor mi van)? (Kövecses) közömbösséget sugalló, bagatellizáló formákat. De míg az első a nyegle, nemtörődöm magatartást fogalmi jelentésű szóval fejezi ki, a másik kettő ugyanazt az értelmet nem fogalmi jelentésű szavak halmozásával sugallja.

A méltatlankodás durva formái amiatt, hogy valaki nem érti, hogy mi történt, alapvetően azonos értelműek a következő retorikai kérdésekben: Mi a túró van? Ez meg mi a túró? Hát ez meg mi a túró? (Kövecses) A meg-gel kiemelt mutató névmás betoldása, illetve a hát mint a kérdő mondat bevezetésére alkalmas nyomósító elem jelezhet apró hangsúlybeli különbséget. Ezért valószínűsíthető, hogy központi változatnak a Mi a túró? forma tekinthető.

2.4. Eltérő mondatstruktúrájú és különböző stílusértékű szinonim retorikai kérdések:

Az ’Ismételd meg, mert nem (jól) hallottuk!’ jelentés Ki halt meg? Kinek van mumpsza? Mi (az)? Mi van? Mit? (Kövecses) változatokban él a közszlengben. Az első két kérdés a formális jelentéstől eltekintve humoros, hiszen tréfásan jelzi: a hallgató „nincs képben”: a kontextushoz egyáltalán nem illő kérdést tesz föl. Viszont a többi változat nemcsak azt árulja el, hogy bizalmas légkörben hangzik el, hanem a beszélő durva hangvételét is. Ezek a retorikai kérdések olyan lexikálisan és mondatszerkezetükben is különböző szlengváltozatok, amelyek esetében nyilvánvaló, hogy funkcionális ekvivalenciájuk szituáció- és kontextusfüggő.

Az iskolai lecke nem tudására a diákok fantáziája sok lexikai és mondatszerkezeti változatot kitalált. Ezek közül több is retorikai kérdés: Honnan szedjem/szopjam? A kisujjamból szopjam? Mit tudom én! (Hoffmann) Az első változatokhoz méltatlankodó hangnem kapcsolódik, az utolsó inkább érdektelenséget, flegma hangvételt tükröz, a középső kettő pedig a szopik ige, illetve a testrész megnevezése miatt képies hatású is.

A másik diák meglepő tettére is többféle retorikai kérdéssel reagál az ifjúság: Mi van öreg, elmentek otthonról? Meg vagy te húzatva?! Mit csinálsz, megbuggyantál? Te normális vagy? (Hoffmann) Az első kérdés tréfás-humoros színezetű, a következő két kérdés a meghökkenést tréfásan jelzi a hangulatfestő jellegűnek tetsző szlengelemmel: a meghúzatva, illetve a ’megbolondul, megőrül’ jelentésű megbuggyan igével, szemben a negyedikkel, amely nemcsak pejoratív, hanem direkt módon rákérdező, tudatosan bántó, sértő szándékú variáns.

Bagatellizáláshoz eltérő stílusminősítés is járulhat: ironikus változatú: És akkor mi van? (Kövecses), illetve nemtörődöm magatartást jelölő: És akkor mit csináljak? (Kövecses)

Hogy te mekkora ödön vagy! Ezt sem tudod, te tökfej? (Kardos—Szűts) retorikai kérdések mind a butaságot vannak hivatva érzékeltetni, de amíg az első a kisbetűs ödön és a csodálkozó, felkiáltásba átmenő dallamív miatt tréfásabb jellegű, addig a második a tökfej pejoratív minősítés és a kioktató hangnem következtében különösen becsmérlő stílusárnyalatú.

Távozásra felszólítás (Nem kell még hazamenned? Nem kellene hazamenned?) többféle hangnemben is elhangozhat a diáknyelvben: tréfásan: Merről jöttél? Mikor hat a kámfor? Nézd meg, hogy otthon vagyok-e? Szia, ugye arra mész?, durván: Leradírozzalak? és túlzással is: Nem veszed észre, hogy nem veszünk észre? (Hoffmann) Ezekben az esetekben eltérő stílusminősítésű frazeológiai változatokról van szó.

3. A szlengre is jellemző sajátság az azonos referenciájú dolgok, tulajdonságok, cselekvések nagyon változatos megnevezése azonos kommunikációs helyzetben. Az idézett retorikai kérdések variációi jórészt kérészéletűek (bár egy részük közhellyé válik, esetleg a közszleng közvetítésével bekerül a köznyelvbe is), de mindenképp jól tükrözik a szlenget használók nyelvi kreativitását, egyben életstílusát, emberszemléletét is.

A szlenghasználó diákok és a katonák meglehetősen kíméletlenek egymással mind cselekvésben, mind beszédmódban. Ennek nyelvi megjelenítője az, hogy erős szlengszókkal illetik az átlagtól eltérést. A diákok esetében például a butaságot, a kis termetet stb., a katonák körében a szabályos viselkedési módtól eltérő megnyilvánulásokat: a borostásságot, a hosszabb hajat, az alakzatostól eltérő mozgást.

A társhoz viszonyítva magát fölényben érző diák, illetve a katonai felettes nagyon is megengedhetné magának a nyílt felszólítást, az egyenes megállapítást, esetükben tehát a retorikai kérdés indirektségének használata a tréfára való hajlammal, a szellemeskedéssel, illetve a tudatos lejáratással magyarázható. Úgy gondolom tehát, hogy a szlengretorikának egyik típusát képviselik a szlengstílus retorikai kérdései — noha Jelisztratov a szlengretorikáról (1998: 137–141) írottakban a retorikai kérdéseket nem említi — egyrészt az álkérdés jelleg, másrészt a nagyon sajátos intonáció miatt, amely a megnyilatkozások emocionalitását érzékelteti.

A nyelvi innováció bőséggel teremti meg a szlengben a retorikai kérdések variabilitását. Az idézett szlenganyag bizonysága szerint ezek a párhuzamosan egymás mellett élő referenciálisan és funkcionálisan egyenértékű változatok lexikai, mondatstruktúrabeli változások miatt nyelvi változók, de részben stílusvariációknak is tekinthetők.

 

Forrás:

Hernádi Sándor 2001.⁴ Közhelyszótár. [Ksz.] Aranyhal Könyvkiadó. Budapest.

Hoffmann Ottó 1996. Mini-tini-szótár. University Press Pécs. Pécs.

Kardos Tamás—Szűts László [é. n.] Diáksóder.  Hogyan beszél a mai ifjúság? Ciceró Kiadó. Budapest.

Kis Tamás 1992. Bakaduma. A mai magyar katonai szleng szótára. Zrínyi Kiadó. Budapest.

Kövecses Zoltán 1998. Magyar szlengszótár. Akadémiai Kiadó. Budapest.

 

Szakirodalom:

Androutsopoulos, Jannis K. 1999. A nyelvi (szociolingvisztikai) változó fogalmának kiterjesztése a szlengre.  In: fenyvesi Anna—Kis Tamás—Várnai Judit Szilvia (szerk.): Mi a szleng? Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen. 109–133.

Jelisztratov, Vlagyimir 1998. [1994. 1995.] Szleng és kultúra. Fordította: Fenyvesi István. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen.

Kis Tamás 1997. Szempontok és adalékok a magyar szleng kutatásához. In: Kis Tamás (szerk.): A szlengkutatás útjai és lehetőségei. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen. 237–293.

Kocsány Piroska 2001. A retorikai kérdések egy lehetséges tipológiája. In: Szathmári István (szerk.): Az alakzatok világa. 2: 7–19.

Labov 1972. Sociolinguistic Patterns. University of  Pennsylvania Press. Philadelphia.

Sándor Klára 2001. Szociolingvisztikai alapismeretek. In: Sándor Klára (szerk.): Nyelv, nyelvi jogok, oktatás. JGYF Kiadó. Szeged. 7—48.

Szili Katalin 2002. A kérés pragmatikája a magyar nyelvben. Magyar Nyelvőr 12—30.