Nyelvünkben számtalan olyan kifejezés található, amely
valamelyik foglalkozás nyelvéből került a közös szókincsbe. Ezekről a
szakmákhoz kötődő szólásokról legtöbbször már nem is tudjuk, hogy hol
keletkeztek. Az adja a bankot (nagyképűsködik)
még jól mutatja kapcsolatát a kártyások nyelvével; a felönt a garatra (lerészegedik)
esetében is könnyen ráismerhetünk a molnárok szakkifejezésére. A dugába dől (meghiúsul)
hajdani jelentését viszont már csak azok sejtik, akiknek a nyelvében él a duga
szó „donga” jelentése. A cserbenhagy vagy a benne van a csávában (bajban van)
megértéséhez egykor a bőrkikészítés munkafolyamatának ismerete volt szükséges.
Szinte minden foglalkozás bővítette a köznyelv
kifejezéskészletét. A középkori jog magyarázza meg ágrólszakadt szavunkat.
E szó abban a jogi szokásban gyökerezik, miszerint az akasztást akkor is
végrehajtottnak tekintették, ha az ág letört, és az elítélt életben maradt. Valószínűleg
középkori szerzeteseink révén terjedt el a körmére ég a dolog (sietős a
dolga) szólás. A barátok ugyanis, hogy jobban lássák az olvasandó vagy
másolandó könyvet, a gyertyát a körmükre ragasztották; ennek folytán aztán
tényleg a „körmükre égett a dolog”, ha időben nem végeztek a feladattal.
Hasonló kultúrtörténeti magyarázatot igénylő
szólások, szavak nagy számban vannak még, és közülük jó néhány a katonai
nyelvből származik. Manapság, ha feltett szándékról hallunk, vagy arról,
hogy valaki ellenvetéssel él, vitatkozik,
kardoskodik, belesül valamibe, már nem gondolunk az e szavak
mögött meghúzódó katonai jelentésekre. Alaposabban szemügyre véve őket, a kardoskodik-ban könnyen felismerhetjük a kard szót,
de gondolnánk-e, hogy a vitat-ban a ví(v) rejtőzik? A belesül magyarázatát
a csőben rekedt lövedék adja. Ellenvetés-ről a támadó kard elé „vetett”, tartott
pajzzsal való védekezés esetén beszéltek. A jól látható, magasabb helyre tett
céltáblából jött a feltett cél, szándék. Sok-sok szavunkat magyarázhatjuk
a katonai nyelvből. A martalék például a hadizsákmány volt eredetileg, a
kótyavetye pedig ennek az elárverezése. Ugyanilyen régi eredetű, de ma
is közismert szavunk az alarme (riadó)-ból származó lárma.
Akad olyan kifejezés is, amely csak a
tájnyelvek szintjéig jutott. Ilyen a néhány nyelvjárásból „csavargó, tolvaj” jelentéssel
ismert volontér is. Ez eredetileg önkéntes katonát jelentett, ám lévén
ezek az önkéntesek önellátók, bizony gyakorta rablással szerezték meg a betevőt.
Már a kuruc korban feltűnik a ma nyelvjárásokból ismert jelentése: „Bezerédi
három ezerből álló hada mind egyig … volentírrá lött és széllel az
Lapincs tájján prédál.”
A katonai szavak obsitossá válását két ok
magyarázza. Sok katonai szó akkor kerül a köznyelvbe, ha a hadi események a
polgári lakosságot is érintik. Az első világháború végén például így írt az
Érdekes Újság: „Azelőtt felszálltunk a villamosra, most megrohamozzuk vagy offenzívát indítunk ellene. Azelőtt
leszálltunk róla, most ellentámadásba
megyünk át a föláramlókkal szemben. Azelőtt bevásárolni
jártunk a városba, ma rekvirálni próbálunk…”
Szerencsére gyakoribb módja a katonai szók
szélesebb körben való elterjedésének az, hogy a leszerelő katona magával viszi
a civil életbe is a katonai nyelvet, ami aztán környezetének beszédében is
feltűnik. Ma már egészen természetes, hogy a lányok is ismerik a surranó, cselló, fóka szavakat. Ezek
leggyakrabban persze katonai témákról szólva kerülnek elő, de mások, mint a kavar
(szaladgál, kotnyeleskedik), egy pár éve már a fiatalok körében is népszerűek.
Hogy egy magyar katonai szleng szó nyelvünk
határain túl terjedjen, az nagyon ritka, de nem példátlan. A finn katonai szleng gulaassikanuuna szava
valószínűleg a magyar gulyáságyú átvétele.
Az ilyen távoli vándorlás természetesen nem
lehet gyakori, hisz még magának a magyar nyelvnek az egyes rétegei sem
egyformán veszik át a katonai szavakat. Először a nyelv alsó szintjén, a
bizalmas hétköznapi beszédben találkozunk velük. Az I. világháború
elterjesztette bedöglik (elromlik), begyullad (megijed),
dekkol (lapul; tétlenkedik), digó (olasz), kacsa (kórházi
vizelőedény) mind a bizalmas köznyelv része. A bedöglik-et hajdanán a fel nem robbanó
gránátra mondták a katonák, a begyullad új jelentése pedig a gyulladó
lövedék keltette félelemből származik. Ennek a rétegnek a szavai közül a komisz
„vitte a legtöbbre”, a köznyelvben „durva, rosszindulatú” jelentéssel
használjuk. Eredetileg „kincstári, hadi” volt az értelme (komiszkenyér: katonakenyér).
A sportnyelvben sűrűn olvasható maródi (sérült) is katonai származék.
A leggyakrabban a katonai eredetű
kifejezésekkel a nyelvjárásokban találkozhatunk. Ezek az általában németből
alakult szavak mind régről valók. Eleinte tréfás hangsúllyal honosultak meg,
ebből következik, hogy a hajdan véres ütközetet jelentő patália felfordulássá,
perpatvarrá, a harctéri seb, a plezúr horzsolássá fejlődött. Ugyanígy
lett a lovaglóiskolából (Reitschule)
hangos gyerekviháncolás
(rajcsúr), a teljes menetfelszerelésből (Sack und Pack) meg cakompakk.
Feltűnhet, hogy a katonai nyelv „tartalékos
állományában” alig vannak mai kifejezések. Példáinkból is látszik: idő kell
ahhoz, hogy ezek a szlengszavak az obsitig eljussanak, de talán mire a mai
katonák mesélik unokáiknak a régi történeteket, már egykori katonai szlengjük
egy-két szava a köznyelvünket gazdagítja.
KIS TAMÁS
(Igaz
Szó 33/6 (1988. június): 32)