Obsitos szavak

Nyelvünkben számtalan olyan kifejezés található, amely valamelyik foglalkozás nyelvéből került a közös szókincsbe. Ezekről a szakmákhoz kötődő szólásokról legtöbbször már nem is tudjuk, hogy hol keletkeztek. Az adja a bankot (nagyképűsködik) még jól mutatja kapcsolatát a kártyások nyelvével; a felönt a garatra (lerészegedik) esetében is könnyen ráismerhetünk a molnárok szakkifejezésére. A dugába dől (meghiúsul) hajdani jelentését viszont már csak azok sejtik, akiknek a nyelvében él a duga szó „donga” jelentése. A cserbenhagy vagy a benne van a csávában (bajban van) megértéséhez egykor a bőrkikészítés munkafolyamatának ismerete volt szükséges.

Szinte minden foglalkozás bővítette a köznyelv kifejezéskészletét. A középkori jog magyarázza meg ágrólszakadt szavunkat. E szó abban a jogi szokásban gyökerezik, miszerint az akasztást akkor is végrehajtottnak tekintették, ha az ág letört, és az elítélt életben maradt. Valószínűleg középkori szerzeteseink révén terjedt el a körmére ég a dolog (sietős a dolga) szólás. A barátok ugyanis, hogy jobban lássák az olvasandó vagy másolandó könyvet, a gyertyát a körmükre ragasztották; ennek folytán aztán tényleg a „körmükre égett a dolog”, ha időben nem végeztek a feladattal.

Hasonló kultúrtörténeti magyarázatot igénylő szólások, szavak nagy számban vannak még, és közülük jó néhány a katonai nyelvből származik. Manapság, ha feltett szándékról hallunk, vagy arról, hogy valaki ellenvetéssel él, vitatkozik, kardoskodik, belesül valamibe, már nem gondolunk az e szavak mögött meghúzódó katonai jelentésekre. Alaposabban szemügyre véve őket, a kardoskodik-ban könnyen felismerhetjük a kard szót, de gondolnánk-e, hogy a vitat-ban a ví(v) rejtőzik? A belesül magyarázatát a csőben rekedt lövedék adja. Ellenvetés-ről a támadó kard elé „vetett”, tartott pajzzsal való védekezés esetén beszéltek. A jól látható, magasabb helyre tett céltáblából jött a feltett cél, szándék. Sok-sok szavunkat magyarázhatjuk a katonai nyelvből. A martalék például a hadizsákmány volt eredetileg, a kótyavetye pedig ennek az elárverezése. Ugyanilyen régi eredetű, de ma is közismert szavunk az alarme (riadó)-ból származó lárma.

Akad olyan kifejezés is, amely csak a tájnyelvek szintjéig jutott. Ilyen a néhány nyelvjárásból „csavargó, tolvaj” jelentéssel ismert volontér is. Ez eredetileg önkéntes katonát jelentett, ám lévén ezek az önkéntesek önellátók, bizony gyakorta rablással szerezték meg a betevőt. Már a kuruc korban feltűnik a ma nyelvjárásokból ismert jelentése: „Bezerédi három ezerből álló hada mind egyig … volentírrá lött és széllel az Lapincs tájján prédál.”

A katonai szavak obsitossá válását két ok magyarázza. Sok katonai szó akkor kerül a köznyelvbe, ha a hadi események a polgári lakosságot is érintik. Az első világháború végén például így írt az Érdekes Újság: „Azelőtt felszálltunk a villamosra, most megrohamozzuk vagy offenzívát indítunk ellene. Azelőtt leszálltunk róla, most ellentámadásba megyünk át a föláramlókkal szemben. Azelőtt bevásárolni jártunk a városba, ma rekvirálni próbálunk…”

Szerencsére gyakoribb módja a katonai szók szélesebb körben való elterjedésének az, hogy a leszerelő katona magával viszi a civil életbe is a katonai nyelvet, ami aztán környezetének beszédében is feltűnik. Ma már egészen természetes, hogy a lányok is ismerik a surranó, cselló, fóka szavakat. Ezek leggyakrabban persze katonai témákról szólva kerülnek elő, de mások, mint a kavar (szaladgál, kotnyeleskedik), egy pár éve már a fiatalok körében is népszerűek.

Hogy egy magyar katonai szleng szó nyelvünk határain túl terjedjen, az nagyon ritka, de nem példátlan. A finn katonai szleng gulaassikanuuna szava valószínűleg a magyar gulyáságyú átvétele.

Az ilyen távoli vándorlás természetesen nem lehet gyakori, hisz még magának a magyar nyelvnek az egyes rétegei sem egyformán veszik át a katonai szavakat. Először a nyelv alsó szintjén, a bizalmas hétköznapi beszédben találkozunk velük. Az I. világháború elterjesztette bedöglik (elromlik), begyullad (megijed), dekkol (lapul; tétlenkedik), digó (olasz), kacsa (kórházi vizelőedény) mind a bizalmas köznyelv része. A bedöglik-et hajdanán a fel nem robbanó gránátra mondták a katonák, a begyullad új jelentése pedig a gyulladó lövedék keltette félelemből származik. Ennek a rétegnek a szavai közül a komisz „vitte a legtöbbre”, a köznyelvben „durva, rosszindulatú” jelentéssel használjuk. Eredetileg „kincstári, hadi” volt az értelme (komiszkenyér: katonakenyér). A sportnyelvben sűrűn olvasható maródi (sérült) is katonai származék.

A leggyakrabban a katonai eredetű kifejezésekkel a nyelvjárásokban találkozhatunk. Ezek az általában németből alakult szavak mind régről valók. Eleinte tréfás hangsúllyal honosultak meg, ebből következik, hogy a hajdan véres ütközetet jelentő patália felfordulássá, perpatvarrá, a harctéri seb, a plezúr horzsolássá fejlődött. Ugyanígy lett a lovaglóiskolából (Reitschule) hangos gyerekviháncolás (rajcsúr), a teljes menetfelszerelésből (Sack und Pack) meg cakompakk.

Feltűnhet, hogy a katonai nyelv „tartalékos állományában” alig vannak mai kifejezések. Példáinkból is látszik: idő kell ahhoz, hogy ezek a szlengszavak az obsitig eljussanak, de talán mire a mai katonák mesélik unokáiknak a régi történeteket, már egykori katonai szlengjük egy-két szava a köznyelvünket gazdagítja.

KIS TAMÁS

(Igaz Szó 33/6 (1988. június): 32)