A nyelv elemeinek sorából kilógó,
különös nyelvi jelenségeknek a megismerése mindig izgatta az embereket, éppen
ezért megpróbálták a számukra értelmetlen szavakat érthetővé tenni. Ez az
„értelmet adó” szándék szülte a szóalkotás egyik ritka módját, az úgynevezett népetimológiát.
A népetimológia a nyelvérzék számára ismeretlen, főleg idegen eredetű
szavaknak hasonló hangzású magyar szavakkal (többnyire szóösszetételekkel) való
azonosítása, s ezáltal értelmessé tétele. Népetimológiával lett a
peronoszpórából fene-rossz-pora vagy a durchdefektből durrdefekt.
A népetimológia általában ösztönös tevékenység, a nyelvet
beszélő az általa hibásnak érzett alakot kijavítja. A szlávból átvett keresztyén‑t például a magyar kereszt-ből képzettnek tartották, ezért
változtatták keresztény-nyé.
Más népetimológiás alakulatok már inkább
tudatos módosítások, nem a tájékozatlanság szüli őket, hanem a tréfa, a szójáték
(diszpécser → díszpancser; nyugdíjas → nyögdíjas; konduktor
— kandoktor stb.).
A népetimológiák közül a régebbiek általában
az ösztönös, az újabbak pedig a tudatos változtatások közé sorolhatók mind a
köznyelvben, mind a katonai nyelvben, ahol tárgyalt szóalkotási módunk egyik
korai példája a nyílpuska számszeríj vagy szerszámíj neve, amely
valamelyik szláv nyelv szamosztrel (önlövő) szavából ered.
A mai katonai szleng nem nagyon él a
szóalkotásnak ezzel a módjával, bár népetimológiának is felfoghatunk néhány
szóferdítést (szakaszvezető → szakadtvezető; őrvezető → őrsvezető;
hadnagy → hangya) és
egyes betűszónak felfogott név „feloldását”. Ilyen betűszó a televízióban a két
kőkorszaki szakitól hallatott Irma és Vilma kiáltás. Az IRMA az
újoncok szájából „Itt rohadok meg, anyám!”, a VILMA pedig „Végre
itt a leszerelés, megyek, anyám!” jelentéssel bír.
Közelebb áll a valódi népetimológiához a
felszerelés elvesztése miatt kirótt htk. magyarázata, aminek jelentése
nagyjából megfelel az alapszóénak: hirtelen támadt kiadás.
Ha a mai katonák nyelvében nem is,
elődjeikében bőven találunk népetimológiát. Ezek lehetnek magyar szavak
elferdítésével alakult gúnyos kifejezések, mint Bóka László regényében a
lőszerraktárból torzított lószarraktár vagy a népkefélő-vé vált népfelkelő, de jellemzőbb az
idegen nyelvből származó szók népetimológiája.
Főleg a német vezényleti nyelvű közös hadsereg
katonáinak beszédében érdemes e jelenség után kutatni, hisz a nap mint nap
előforduló német szavak gyorsan megmagyarosodtak ilyen módon.
A népetimológia többféle nyelvtani formában is
megjelenhet. Előfordul, hogy csak az idegen szó végét változtatják meg magyar
képzőt téve a hasonló hangok helyébe (Hauptmann ’százados’ → hoptmány,
hajtmány; passomano → paszomány), de gyakoribb a szó részleges vagy teljes alakjának értelmessé
tétele.
Ennek különféle fokozatait figyelhetjük meg.
Vannak olyan szavak, amelyek inkább csak emlékeztetnek a magyar szavakra. A
fegyvermester (Büchsenmacher) piszmóker neve a piszmog ige
hatására jöhetett létre. Ugyancsak ismerős szavak tűnnek fel a kopaszter (Kopfpolster:
fejpárna); manéber (manőver); árestánc (Arrestant: fogoly); sírbak
(Schildwache: őr) szavakban.
A népetimológia alapjául szolgáló kifejezés
nemcsak magyar, hanem a beszélő által ismert idegen szóvá is alakulhat, mint a taktus
egrecérozás (taktikai gyakorlatozás) a taktisches Exerzierenből.
A Wach- (őr) előtagú szavakat mindet vak-ká formálták, így született a vakcimri
(Wachzimmer: őrszoba), vakparádé (Wachparade: őrségváltás) vagy a vakkomédiás
(Wachkommandant: őrparancsnok).
A népetimológia másik gyakori változata a
teljes szóalak megmagyarítása volt. Több ilyen szó szószerkezetek első
tagjaként állt. Ilyen volt a ravasz-fecskendő
(Fravaz), a kuruc vas (kurta vas a rövid jelentésű kurz-ból), a láncos
kefe (← glancos ’fényesítő’
a német Glanz ’fény’ szóból).
Egy-egy szót helyettesíthettek egyszerű (babilon — pavilon; gulya ←
gúla) vagy képzett szóval (fáni ← Fahne ’zászló’; barátság ←
Bereitschaft készültség), szóösszetétellel (gázmacska ← Gasmaske ’gázálarc’ űrlap, úrláb —
Urlaub ’szabadságos engedély’) vagy szószerkezettel (parti féreg ← Partieführer ’szakaszvezető’).
Némelyik kifejezéshez kis történetek is kapcsolódnak,
amik arra mutatnak, hogy a magyarázó szándék ellenére jó néhány népetimológia
híján van a kielégítő magyarázatnak. A mosógépről (Wascheapparate) kérdezte
hajdanán az egyik baka: Miért hívják ezt vasaparát-nak, mikor pléhből
van? Persze hívták ezt vasparádé-nak
is, amit bizonyára még nehezebb lehetett megfejteni.
Az ujjas mellényhez (Ärmelleibel) sajátos
magyarázat fűződik. Árvalajbi, meg ármalajbi nevek mellett hívták
örömlajbinak is, mondván, hogy a nehéz télikabát után tavasszal ebben
már öröm szaladgálni.
Az angyalbőr (← pantallér)
kivételével a mai katonai szlengben már nem élnek a régi népetimológiás szavak,
ezért nem volt talán haszontalan megismerkedni ezzel a ritka szóalkotással.
KIS TAMÁS
(Igaz
Szó 33/8 (1988. augusztus): 33)