„Maguk ott ketten, jó trió lesznek!”

A nyelv nemcsak szavakból építkezik, a gondolatait megformáló ember „paneleket” is használ: „előregyártott” kifejezéseket, fordulatokat, úgynevezett állandósult szószerkezeteket. Már a régi katonaéletben is keletkeztek szólások, s az sem ritka, hogy onnan átkerültek a köznyelvbe. A se pénz, se posztó például eredetileg a zsold elmaradását panaszolta, a fején találja a szöget, pedig a céltábla közepén levő kis pecekre utal, aminek eltalálása egy rugó kioldásához vezetett.

A katonai szleng közmondásai szinte kivétel nélkül a katonaélet kellemetlenségeit veszik célba. Egyik-másik „civil” közmondás átalakításából származik (Ha már szívás, legyen nagy ← Ha már lúd, legyen kövér), de a legtöbb a laktanyák földjéből sarjadt: Kopasz vagyok: felmoshatok; gumi vagyok: pattoghatok; öreg vagyok: belesz...ok.

Igen elterjedtek a „Nem ésszerű, de roppant katonás” szemléletet kipellengérező, az „Ami kerek — viszik, ami szögletes — gurítják”-féle közmondások.

Találunk olyat, amelyik már a második világháború előtt is élt: „a parancsot köztudomásúan nem lehet… megizélni, mert akkor megfiadzik” — olvashatjuk némileg finomítva egy visszaemlékezésben a ma is közszájon forgó mondást.

Az állandósult szókapcsolatok másik nagyobb csoportja a szállóigék laktanyai változataié, a parancsnoki szólásoké. Van köztük, amelyiket egy nyelvbotlás mentett meg a feledéstől (Lecsukatom tíz napra, ha nem elég, egy hétre), sokban pedig — mint a cikkünk címéül választottban is — a tudálékos, s ráadásul nevetségesen helytelen idegenszó-használat a gúny tárgya.

Érdekes típusa a parancsnoki szólásoknak a vezényszó-magyarázatoké és a pótvezényszavaké. Az előbbi esetben a hivatalos vezényszóhoz a tréfás kedvű parancsnok kiegészítést fűz (Futás! Kéz feljön, láb kipörög!), az utóbbiban pedig új vezényszót alkot (Brekkbe le!, felszólítás békaügetésre). A magyarázat elhangozhat vezénylés nélkül is („Jobbra nézz!”-nél úgy vesse a fejét, hogy a takony hétszer csavarodjon körbe a fején!).

A legszínesebb, legváltozatosabb állandósult szókapcsolatok a szólások, s ezek közül is kiemelkednek a szóláshasonlatok meghökkentő vidám asszociációikkal. Egy-egy fogalomra a szóláshasonlatoknak egész garmadájából válogathatunk. Meghajtom, mint kovács a patkót / mint pék a kiflit / mint hegyi rablót a lavina — áll rendelkezésre a fenyegetőzni vágyónak a hasonlatcsokor. A csúcsot a kevés tartja tucatnyi szinonimájával: kevés vagy, mint a vasárnapi tízórai / mint Mackó sajtban a brummogás / mint Camping sajtban a sátorvas / mint dobostortában a ritmusérzék / mint elefántnak a normál tampon / mint a trójai faló az epszomi derbin / mint Zsanán a poroltó / mint erdőtűznek a vízipisztoly / mint árvaházban a szülői értekezlet / mint börtönben a vészkijárat.

A szóláshasonlatok használati köre rendkívül széles. Van, amelyik egy igét fejt ki (Kicombosodik, mint hegyi hangya a lavina után; Kavar, mint a mérgezett egér), van, amelyik egy ember tulajdonságát mondja el (Akkora feje van, hogy a szentjánosbogár csak három elemcserével tudja megkerülni; Olyan a röhögése, mint a lóharapás), s olyan is akad, amelyik fenyegetőzésre szolgál (Ne nézzen rám, mert rosszabb, mint ha az anyámat szidná; Véged lesz. mint a botnak).

Számos szólás az újoncok bosszantására készült: Hozzád képest a grillcsirke copfos indián; Annyi napod van, mint egy vagon zizi kettévágva — mondják annak, akinek még van ezeregy éjszakája.

Végezetül megemlíthetjük még az úgynevezett szokványos kifejezésmódokat is. Ezekre a szókapcsolatokra jellemző, hogy részben vagy egészben mást jelentenek, mint az alkotó szavaik önmagukban: ugorjon ki a zsebéből! (húzza ki a kezét a zsebéből!); ketyeg a könyve (közeledik az eltávozás); Drót őrnagy írja az engedélyét (a kerítésen át távozik); máskor hajoljon közelebb a borotvához! (ne legyen borostás).

Eddig tartott kalandozásunk a szólások, közmondások birodalmában, s talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy különös változatosság, csodálatos sokszínűség jellemzi ezt a birodalmat. Elevenségük, szemléletük frissessége nyelvgazdagító erőként hathat az egész magyar nyelvre. Pár száz év múlva talán néhányuk ugyanolyan szerves része lesz köznyelvünknek, mint a fentebb említett középkori társaik.

KIS TAMÁS

(Igaz Szó 33/4 (1988. április): 30)