A leszerelés költészete

A régi idők katonái dalaikban megénekelték életük minden örömét és keserűségét a bevonulástól a leszerelésig. Napjainkban ez a gazdag katonaköltészet eltűnőben van, s már csak egyes darabjait élteti a hagyomány. Egykori katonalíránk emlékeit (a bakaimádságokat, bakalitániákat, katonaballadákat stb.) a régi kéziratos katonakönyvek őrzik.

Az egyetlen továbbra is viruló témája a katonaköltészetnek a leszerelés. A hagyományos dalok mellett a leszerelőzászlókra írt versek, mondókák, rigmusok bizonyítják a nagy esemény ihlető erejét.

Igen népszerűek a régi nóták, amelyek nagy része a múlt században keletkezett. „Már ezután úgy élem világom, Kis kalapom a jobb szememre vágom; / Jobb szememről a bal szememre vágom, / Csak a leszerelő kis könyvemet várom” — éneklik ezekben a napokban az egyik legismertebb leszerelődalt az öreg katonák ezrei, ugyanúgy, mint száz évvel ezelőtt.

Megfigyelhetjük, hogy azok a dalok élték túl az idő múlását, amelyek nem kötődnek szorosan keletkezési korukhoz. A jellegzetesen a közös hadsereghez kapcsolódó „Őrmester úr, az istenit magának! / Mért ette meg sűrűjét a zupának…” éppen erős korrajza miatt ítéltetett feledésre.

Sok dalt a népköltészet sajátos vonása, az új körülményekre való átalakítás mentett meg a pusztulástól. Ennek talán legismertebb példája a következő: „Augusztusban leszerelünk, ez az igazság, / Nem esszük már csajkából a lucskos káposztát / Hadnagy elvtárs, isten vele, mi már elmegyünk, / Köszönjük, hogy olyan sokszor kib…tt velünk.” Ezenkívül leszerelődalok a műdalokból is keletkezhetnek. Némi átköltés után lett például a katonai dalkincs része az egykori sláger: „Elmegyek, hogy öreg lehess, / Kis kezedbe centit vehess…” — dúdolják az öregek a gumik fülébe.

Teljesen új a mondókák és a rigmusok megléte a leszerelés költészetében. A mondókák elterjedtsége nem túl nagy, csak néhány példát tudunk rá. Ilyen az öreg katona és centijének párbeszéde: „— Centim, centim, mondd meg nékem, / Ki lesz itt a jövő télen? — Kis gazdám, te nem lehetsz; / Én elfogyok, te elmehetsz”.

Sokkal ismertebb és jellemzőbb műfaj a már említett leszerelőrigmus, amely a közelgő nagy nap örömét hivatott világgá kürtölni, leginkább centivágás után ordítozva.

A leszerelőrigmusok is rokonságot tartanak a népköltészettel: szerkezetükben, alakjukban a népi rigmusok és tánckurjantások vonásai fedezhetők fel. Általában kétsoros, szellemes, csattanós rímű versikék ezek, tömör fogalmazású mondókák. Bennük a leszerelés ténye („Itt szív még a jó nagy tömeg, / Elmegy már az agg, vén, öreg”), a hátra levő napok számolgatása („Még tizenegy vasárnap, / S itt hagyom a vaságyat”), a távozás időpontja („Lassacskán napjaim letelnek vala, / S augusztusban végleg elmegyek haza”), az ottmaradók bosszantása („Csíkos hátú kismalac, / Én elmegyek, te itt maradsz”), a visszatérni nem akarás („Öreg tápos nem rezel be, / Nem jön vissza 2000-be”) nyilvánul meg.

A leszerelőrigmusokra jellemző a rímelés. A rigmusok legtöbbje tiszta rímű („Azért vagyok ilyen laza, / Augusztusban megyek haza”), de a tréfálkozó kedv néha a rímet is felhasználja kifejezőeszközként. Így születtek az „Olyan leszek, mint a túzok, / Augusztusban hazatűzök”, vagy az „Öreg vagyok, mint a medve, / Leszerelek augusztusbe” rigmusok, amelyek a kancsalrím eszközével élnek.

Fontos ismertetőjegye a leszerelőrigmusoknak az erős ritmus is. Leginkább nyolcszótagos sorokból állnak („Ó be pompás, ó be remek, / Júliusban leszerelek”), de ritkábban előfordul hat („Sír az öreg sapka, / Kopasz lesz a gazda”), sőt négy szótagos sor is („Öreg rozmár / Nem dolgoz’ már”). Eltérő szótagszámú sorok csak elvétve akadnak („Öreg sünnek / Napjai már szűnnek”), az ilyeneket általában egyenlő hosszúságúvá alakítja a ritmus.

A leszerelőköltészet szinte egyetlen élő formája a katonaköltészetnek. Nagy érdeme, hogy őrzi és életben tartja a népköltészeti hagyományokat. Elterjedtsége és népszerűsége miatt a pusztulástól nemigen kell féltenünk, legfeljebb vadhajtásait, trágárságát nyesegetni, és egészséges, vidám szemléletét támogatni az egyetlen feladatunk.

KIS TAMÁS

(Igaz Szó 33/2 (1988. február): 30)