Kövecses Zoltán: Magyar szlengszótár.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998. 360 l.
A kiadó előszava szerint nyelvünk — szitokszavakból, leleményes szólásokból,
régebbi cigány, jiddis, német, újabb angol jövevényszavakból stb., rendszerint
bizalmas beszédhelyzetekben — alig egy-két szóval számos olyan
jelentésárnyalatot és mögöttes jelentést képes létrehozni, hogy az szinte párját
ritkítja a világ nyelvei között. Mindezeknek a szlengszavaknak a szótárszerű
közreadása bátor, bár — annak gyakorta obszcén tartalma miatt, mint azt Ritoók
Zsigmond is hangsúlyozza a Bevezetésben — nem veszélytelen tett az Akadémiai
Kiadó részéről. A kizárólag felnőtteknek szánt kiadvány szó- és
kifejezés-magyarázatai nemcsak a nyelvészeknek, illetve a fordítóknak, hanem
egyben a szlenget (is) beszélő honfitársainknak — a címszavak értelmezésével,
stílusminősítésével — kíván segítséget nyújtani. A kötet tehát tudományos és
tudománynépszerűsítő szerepet is be kíván tölteni.
Kövecses Zoltán A szótárban használt rövidítések és jelek javarészének
stílusértékét és értelmezését is érinti a Mi a szleng? címet viselő, mindenki
számára könnyen olvasható és — tömör összegező célja ellenére is — e kérdésre
sokoldalú választ adó, nagyszerű bevezető tanulmányában. Mit jelent tehát a
szleng, és elsősorban kik használják? Többek között magában foglalja 1. a
barátok közötti bizalmas és fesztelen nyelvhasználatot, 2. az ifjúság nyelvét és
3. az alvilág használta ún. tolvajnyelvet. A szleng mindenekelőtt 1. a fiatal,
2. a társadalmi normáktól eltérő (deviáns), 3. iskolázatlan, 4. városi 5.
férfiaknak — a nyelvi standardtól elkülönülő — 6. fesztelenül 7. beszélt (nem
írott), 8. metaforikus és 9. szókimondó nyelve, mely a beszélők egy csoportját
célozza meg (vö. pl. az alvilág vagy a diákság, a katonaság nyelvét), azaz
társadalmi szempontból titkos természetű, pszichológiailag pedig
azonosságtudatra épül.
A Felhasznált irodalom az utóbbi hét évtized legfontosabb idevágó munkáit
tartalmazza, Bárczinak a "pesti nyelv"-ről írott klasszikus tanulmányától (1932)
az utóbbi évtizedek termékeiig találhatunk itt dolgozatokat a magyar ifjúsági és
a diáknyelvről (Kovalovszky Miklós, Kardos Tamás–Szűts László), a katonai
nyelvről (Kis Tamás), a tolvaj- vagy argónyelvről (Kis Károly, Kolozsvári
Grandpierre Emil, Fazekas István), sőt elénk tárul a magyar szlengkutatás
bibliográfiája is, Kis Tamás 1996-ban közzétett munkája.
Maga a szlengszótár mintegy hétezer szócikket tartalmaz. Közülük, kedvcsinálónak
álljon itt — értelmezés nélkül — néhány tucatnyi humoros, tréfás ("hum")
stílusértékű, megítélésem szerint 1. nem közismert jelentésű és 2. egytől-egyig
szellemes képződménynek nevezhető címszó: aláteszi a görgőt; annyi, mint
halottnak a napszemüveg; azt hitte, hogy, pedig dehogy; betakarlak, mint
Moszkvát a hó; bilibe lóg a keze; bőr/szőr óra szőr/bőr perc (libabőr
másodperc); ciánozás; csövidinka; döntetlen; drótkecske; elöl deszka, hátul léc;
emancika; ezt vegyük át még egyszer!; fűcsomó legyek, ha; guggol a jégen;
hátizsák; hömpölyög; jót ne halljak rólad!; kakukk; kevés vagy, mint árvaházban
a szülői értekezlet; kiáll a kapa a hátából; ködvágó; leveri, mint vak a
poharat; lovon száradt; maltert köp; mandiner; még csak csiszolják; megköt a
gipsz; mellszobor; mentőöve van; nagyon eladó; ne kímélj!; nézd meg, (hogy) ott
vagyok-e!; nyakolaj; oldalkocsi; összekócolja a fogsorát; piros betűs ünnep;
rizskályha; sótartó; spenóthuszár; szájmenése van; széljegyzet; szétkapja, mint
foxi a lábtörlőt; tedd az etetőd takarékra!; tengernagy; tépőzáras pézsé;
tintahal; töltött zokni; túlexponálták; tüzér volt; ugat belőle a kultúra; úgy
néz ki, mint aki benéz; világít benne a kávé; visszatapsol; zakó; züm-züm.
Kövecses Zoltán gazdag anyagú, mintaszerűen összeállított kötete
Szinonimamutatóval zárul, amely — mint írja — a legalább tíz szinonimát
tartalmazó szlengszavakat sorolja fel. Íme egy — rövid — szinonimabokor:
"táncol: csámpázik; csörög; csurglizik; denszel; dizsizik; döngöl; fűrészel;
hetyeg; lötyög; pörög; ráz; rázza a rongyot; reszel; riszál; smirglizik;
surblizik; üti a pontot". A szerző itt — úgy látom — kivételt tesz többek közt a
(hazai) népcsoportok megnevezésével, mert pl. a cigány köznyelvi szónak legalább
25 szlengszinonimája is ismeretes. A kötet szótári részéből legalábbis a
következőket gyűjtöttem össze: alulexponált, bibas, bokszos (bence), brazil,
cigus, csoki, dakota, dzsipó ~ dzsipszi, etnikum, fáraó gyermeke, füstös, gácsi
~ gádzsó, indián, kannibál, kgst indián, kisebbség(i), kohán(y), kokeró, more,
néger, nem a naptól barna, nemzetiség(i), rézbőrű, roma, van benne egy-két vonó.
Ezzel szemben a szinonimamutatóban van egy-egy szinonimabokor a következő nyelvi
cselekvésekre, beszédaktusokra is, ezúttal kapitälchennel jelölve: DÜH
KIFEJEZÉSE, ELUTASÍTÁS (külön is: állításé/javaslaté/kérésé, ill. beszédé),
FELSZÓLÍTÁS BESZÉD/TEVÉKENYSÉG ABBAHAGYÁSÁRA, HITETLENSÉG KIFEJEZÉSE, MEGLEPETÉS
KIFEJEZÉSE, MEGSZÓLÍTÁS, NYOMATÉKOSÍTÁS. — Egy teljes és részletes mutató
majdani elkészítése a köznyelvi szavak betűrendjében véleményem szerint —
például a szépirodalmi művek, filmszövegek fordítói számára (is) — rendkívül
hasznos volna, ezért egy majdani második kiadáshoz nagyon tudnám ajánlani a
közreadását.
Kövecses Zoltán kitűnő könyvét — a rádió- és tévéújságokban manapság megszokott
? jelzéssel — kizárólag felnőtt olvasóknak ajánljuk, de azoknak mindenképpen,
akiket érdekel nyelvünk jelene és jövője. Különösen pedig akkor, ha tehetnek
valamit — a médiumok, a könyvkiadás stb.révén — egyrészt a magyar nyelv
gazdagításáért, színesítéséért, másrészt pedig a több milliók által hall(gat)ott
durva, trágár (film)szövegek és az egy kaptafára fordított amerikanizmusok
(kötetünkben ide tartozik pl. a felejtsd el!) visszaszorításáért.