A KANIZSAI KATONANYELV

Talán minden katonaviselt férfi emlékei között ott él, hogy a seregbe bekerülve, az új életforma mellett egy új „nyelvet” is meg kellett tanulnia. Bár a felkészültebben bevonulok a leszerelt barátoktól kapott „miniszótár” segítségével megpróbálták leküzdeni a kezdeti nehézségeket, mégis elő-előfordult, hogy értetlenül álltak a következő parancs előtt: „A kopár elvtársaknak ki lehet zizzenni a mesterhármasba fókát idomítani!”

Az ilyen, első hallásra is hatalmas nyelvi leleményre valló kifejezések nem egy embert indítottak és bizonyára indítanak most is arra, hogy összegyűjtse a megismert fordulatokat, szavakat. Eddig legjobb esetben is legfeljebb egyetemi dolgozatok születtek a gyűjtésekből, ám a nagyközönség vajmi keveset ismerhetett meg belőlük.

Most ha könyvesboltokban nem is lehet hozzájutni megjelent az első magyar katonai szlengszótár, amely a nagykanizsai Dózsa laktanya 1984/85ös évének nyelvállapotát rögzíti. Nagy hiányt pótol az ELTE Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok sorozatának 38. számaként napvilágot látott kis füzet. Köszönet illeti érte a fiatal szerzőpárost, Kövesdi Pétert és Szilágyi Mártont, hisz az Egy nagykanizsai laktanya nyelve és folklórja című munkájukban a nyelvészetben a szociolingvisztikának olyan területéhez szolgáltattak adalékot, amelyet régóta emleget a szakirodalom, de aminek megismerése éppen a nyelvi anyag hiánya miatt eddig váratott magára.

A munka hitelességét biztosítja, hogy a szerzők katonai szolgálatukat töltve jegyezték le a hallott és használt szókincset. Dicséretes szerénységgel nem törekedtek arra, hogy munkájukat általános érvényűnek kiáltsák ki, céljuk egy laktanya egy adott évben használt nyelvének minél teljesebb leírása volt.

Az immár kézbe vehető dolgozat nyelvészeti része a laktanya nyelvéről ad vázlatos áttekintést, nagyobbik részét pedig a szótár teszi ki, amely szakszerűen dolgozza fel a katonás nyelvi anyagot. (A szólásokat, rigmusokat külön fejezetek tartalmazzák.) Egykét esetben természetesen vitatkozhatunk a szerzőkkel. Jómagam például inkább szaknyelvi, mint szlengszónak tartom az SZVM (szocialista versenymozgalom) szót. A felvett káromkodások túlnyomó többségét sem kapcsolnám a katonai szlenghez, hisz ezeket sajnos a magyarul beszélők jelentős része használja, nem csoportnyelvi jelenségről van tehát szó.

A szótár olvasója elmerülhet a változatos keletkezésmódú szavak áradatában, hiszen a nyelvi anyag körülbelül 630 szótári egységet tartalmaz, amivel az általam ismert legteljesebb gyűjtések egyike ez a könyvecske.

A nyelvészek mellett haszonnal forgathatják a katonai élet eme kis enciklopédiáját a néprajz, a szociológia vagy a csoportlélektan művelői is, különösen a Szilágyi Márton írta bevezető fejezetet, melyből értékes információkat kaphatunk a mai katonai folklórról. E fejezetben olvashatunk hasznos tudnivalókat a katonai szokásokról, az emberi kapcsolatokról, amelyeket a sorkatonáknak a hivatalostól meglehetősen eltérő értékrendje határoz meg. A katonák, különösen az „öregek” helyzetét bizonyos tárgyi jelzések is mutatják (centi, obsit, leszerelőzászló stb.; ezekről a könyvben ábrákat is láthatunk). E tárgyak elkészítésének menetén túl a hozzájuk kapcsolódó, öröklődő szokásokról is értesülhetünk.

Végezetül illik köszönetet mondani a szerzőknek, hogy belemertek vágni egy eddig még feltáratlan világ leírásába, és vállalták az úttörők nehéz feladatát. Objektív és hiteles képét adták a katonai szokások és a katonai szleng egy szeletének.

KIS TAMÁS

(Néphadsereg 42/l (1989. január 7.): 13)