Talán minden
katonaviselt férfi emlékei között ott él, hogy a seregbe bekerülve, az új életforma
mellett egy új „nyelvet” is meg kellett tanulnia. Bár a felkészültebben
bevonulok a leszerelt barátoktól kapott „miniszótár” segítségével megpróbálták
leküzdeni a kezdeti nehézségeket, mégis elő-előfordult, hogy értetlenül álltak
a következő parancs előtt: „A kopár elvtársaknak ki lehet zizzenni a
mesterhármasba fókát idomítani!”
Az ilyen, első
hallásra is hatalmas nyelvi leleményre valló kifejezések nem egy embert indítottak
és bizonyára indítanak most is arra, hogy összegyűjtse a megismert fordulatokat,
szavakat. Eddig legjobb esetben is legfeljebb egyetemi dolgozatok születtek a
gyűjtésekből, ám a nagyközönség vajmi keveset ismerhetett meg belőlük.
Most ha
könyvesboltokban nem is lehet hozzájutni megjelent az első magyar katonai
szlengszótár, amely a nagykanizsai Dózsa laktanya 1984/85ös évének
nyelvállapotát rögzíti. Nagy hiányt pótol az ELTE Magyar Csoportnyelvi
Dolgozatok sorozatának 38. számaként napvilágot látott kis füzet. Köszönet
illeti érte a fiatal szerzőpárost, Kövesdi Pétert és Szilágyi
Mártont, hisz az Egy nagykanizsai laktanya nyelve és folklórja című
munkájukban a nyelvészetben a szociolingvisztikának olyan területéhez
szolgáltattak adalékot, amelyet régóta emleget a szakirodalom, de aminek
megismerése éppen a nyelvi anyag hiánya miatt eddig váratott magára.
A munka hitelességét
biztosítja, hogy a szerzők katonai szolgálatukat töltve jegyezték le a hallott
és használt szókincset. Dicséretes szerénységgel nem törekedtek arra, hogy
munkájukat általános érvényűnek kiáltsák ki, céljuk egy laktanya egy adott
évben használt nyelvének minél teljesebb leírása volt.
Az immár kézbe
vehető dolgozat nyelvészeti része a laktanya nyelvéről ad vázlatos áttekintést,
nagyobbik részét pedig a szótár teszi ki, amely szakszerűen dolgozza fel a
katonás nyelvi anyagot. (A szólásokat, rigmusokat külön fejezetek
tartalmazzák.) Egykét esetben természetesen vitatkozhatunk a szerzőkkel.
Jómagam például inkább szaknyelvi, mint szlengszónak tartom az SZVM
(szocialista versenymozgalom) szót. A felvett káromkodások túlnyomó többségét
sem kapcsolnám a katonai szlenghez, hisz ezeket sajnos a magyarul beszélők
jelentős része használja, nem csoportnyelvi jelenségről van tehát szó.
A szótár olvasója
elmerülhet a változatos keletkezésmódú szavak áradatában, hiszen a nyelvi anyag
körülbelül 630 szótári egységet tartalmaz, amivel az általam ismert
legteljesebb gyűjtések egyike ez a könyvecske.
A nyelvészek mellett
haszonnal forgathatják a katonai élet eme kis enciklopédiáját a néprajz, a
szociológia vagy a csoportlélektan művelői is, különösen a Szilágyi Márton írta
bevezető fejezetet, melyből értékes információkat kaphatunk a mai katonai
folklórról. E fejezetben olvashatunk hasznos tudnivalókat a katonai szokásokról,
az emberi kapcsolatokról, amelyeket a sorkatonáknak a hivatalostól meglehetősen
eltérő értékrendje határoz meg. A katonák, különösen az „öregek” helyzetét
bizonyos tárgyi jelzések is mutatják (centi, obsit, leszerelőzászló stb.;
ezekről a könyvben ábrákat is láthatunk). E tárgyak elkészítésének menetén túl
a hozzájuk kapcsolódó, öröklődő szokásokról is értesülhetünk.
Végezetül illik
köszönetet mondani a szerzőknek, hogy belemertek vágni egy eddig még
feltáratlan világ leírásába, és vállalták az úttörők nehéz feladatát. Objektív
és hiteles képét adták a katonai szokások és a katonai szleng egy szeletének.
KIS
TAMÁS
(Néphadsereg 42/l (1989. január 7.): 13)