Azt a gatyát lehetetlen volt nem megvennem. A színe sem tetszett pedig, a mérete sem volt jó, de az udvarias Tessék parancsolni!, amellyel a piaci árus kínálta, oly jólesően hangzott fülemnek, hogy már nyitottam is pénztárcámat. Hiszen az említett kifejezés egyre ritkábban hallható. A kereskedelemben, szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók manapság segítőkészek lettek. „Segíthetek valamiben?” – kérdik az üzletben. – „Miben segíthetek?” – lép asztalomhoz a pincér. Az evésben – felelném legszívesebben, ezt viszont ő nem értené.

Közhely, hogy változik a nyelv, de személyes tapasztalat, hogy fél emberöltő alatt is mennyit. Amikor először jártam Finnországban, a terve volt az általános köszönés, néhány évre rá a hei, ezt később felváltotta a moi. (Hasonló megfigyelést tehetne az évtizedek óta hazánkba járogató finn is a szervusz, szevasz, szia, heló, csá és cső váltakozásáról.) A Nokia hazájában előbb született meg a känykke, s más népek ajkán is a Handy, mint nálunk a mobil. De már – metrón, autóbuszon ülve látom, rádióműsorokból hallom – eszeveszetten esemesezik a fél ország. „Küldjenek esemest!” – biztat számos hadaró műsorvezető, mert vagy felgyorsult távollétemben a beszédtempó, vagy divat lett hadarni. Késő megjegyezni, hogy az SMS betűszó a Short Message Service (Rövid Üzenet Szolgáltatás) rövidítése. Azé a rendszeré, amelyben rövidke, írásos üzenetek (Short Message) válthatók. SM-ek tehát, nem pedig SMS-ek. Üzenetke – álmodom néha a magyar megfelelőt.

Néhány külföldön eltöltött év után öröm a találkozás az anyanyelvvel, még akkor is, ha nem találok szavakat, melyeket ismertem. Eltűnt a tessék?, helyette a bárdolatlan mi van? hasogatja fülem. Nincs már éppen, teljesen kiszorította a pont. A jó napot mögül hiányzik a köszönés lényegét hordozó kívánok. S értené-e vajon az öntelt fiatal, ha feddőn nagyképűnek nevezném? Nagy arca van – kellene mondanom, hogy észrevegye magát. A hőbörgő, hangoskodó hazánkfiát nagypofájúnak neveztük. Aki ma hetykén teszi-veszi magát, az arcoskodik – hallom, életemben először, a velem egy nyelvet beszélőktől. Olyan szavak, kifejezések zúdulnak rám, melyeknek jelentéséről többnyire fogalmam sincs.

Kép, pofa, arc. Változik a világ, s benne anyanyelvünk is. Nyelvművelőktől tudjuk, hogy nem minden változás fejlődés is egyben. Eltűnődöm, mit és miért nem értek öt év után. Hogy miért kattan be az, amire ráébredek, és miért jön be, ami tetszik, megfelel, amit kedvelek. További be-getések, elsősorban a diáknyelvből: besértődik, befenyít, bebuktunk Mohácsnál, benézted (rosszul láttad, elnézted), beég (felsül). Beharagudjunk ezért?

„Öcsém, anyu!” – kiáltja édesanyjának egy kislány, s máig tűnődöm, fiatalabb fiútestvére szülte-e a gyereket, avagy az öcs birtokos személyragos formája vált-e felkiáltásszerű töltelékszóvá. Talizni akart velem régi barátom, akivel együtt taligáztunk az építőtáborban. Kiderült, nem talicskázni szottyant kedve újfent – találkozni csupán. Emil etecsmentje – mutatják be egy fiú barátnőjét. Itt az angol segít, alighanem az elektronikus úton továbbított levél (e-mail) mellékletét, az üzenethez csatolt számítógépes dokumentumot (attachment) jelenti. A mekdózik ige mögött a McDonald’s gyorsétkezde látogatását gyanítom, nem igazán tudom viszont, mit jelent a gizda, a fullos, a rulez, a szaksz, a parázik vagy a technóban nyomul. A szleng és a kívülálló esete? Buffalo az én szememben Bill, a vadnyugati hős, esetleg város, de nem lábbeli. Még nem.

Divatszavak mindig voltak, és lesznek is. Gyorsan terjednek, burjánzanak, majd rendszerint elenyésznek. Elképesztő azonban a tök (hozzátoldva: jó, ciki, állat, penge, gáz), a köcsög, a király, a mentén és más effélék karrierje. Amikor leendő újságírókat palléroztam, szókincsüket felmérendő kértem, említsenek tíz szinonimát a tök jóra. Az elmésnek vélt feladványt akkor dobtam sutba, amikor a nehezen kinyögött silány válaszokban felbukkant: tök király... Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha március idusán egy siheder kiállna a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, és szavalni kezdene: „Tűzzünk, haver, vazze,/Tök gáz a pálya!”

Király, sirály, zsiráf. Változik a világ, s benne anyanyelvünk is. A pénztárcában rugó váltotta fel a rongyot és a lepedőt, alkesz lett az alkoholista (akkor az iszákos bróker alkesz alkusz?), lámerek és júzerek évődnek egymás bugjaival a számítógépes világhálón, az interneten. Lízing, konszenzus, projekt, menedzsment, team, marketing, tender, badis fíling: egyre jobban elterjednek az idegen szavak, az utóbbi időben különösképpen az angol, angolszász kifejezések, de az idegenszerűségek is. Határ Győző szerint „a magyar nyelv a világnyelvek cápáinak a martalékává vált”. Némely nyelvészek más álláspontot képviselnek, szerintük az idegen szavak gazdagítják a magyar nyelvet. A kérdés Kazinczy Ferenc és Szarvas Gábor óta eldöntetlen, mert hiszen eldönthetetlen.

Találkozás az anyanyelvvel. Hazafelé jövet, határátlépés után az „éhe a szónak” érzésénél erősebbnek bizonyul a gyomorbéli: végre valami magyarosat enni. Barátom vezet, bolyongunk az éjszakában, hol találnánk még nyitva tartó vendéglőt. Elbóbiskolok. Arra ébredek, hogy megálltunk, szemembe vakít a neonfelirat: Zahnarzt. Visszajöttünk Ausztriába? – kérdem. Dehogy – feleli –, Sopronban vagyunk.