NYELVIFJODÁS : Tanuljunk újdiákul
HVG 1993. 03. szám [1993. január 16. 62-63. oldal]
Az újabb generációk nemcsak minden korábbinál fiatalabb
korban tanulják el őseik trágárságait, hanem egyszersmind
lelkes nyelvújítók is. Legalábbis ez derül ki egy
pályázatból, illetve az ifjúságnak a beérkezett munkákból
összegyűjtött, a mai középnemzedék számára magyarázat
nélkül szinte érthetetlen nyelvi leleményeiből.
„Kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás; mint Balaton
szeletben a hullámzás! Kevés vagy, mint lócitromban a
C-vitamin, mint hóemberben a vérkeringés, sündisznóban a
dauer, sivatagban a szökőkút, térdkalácsban a mazsola és
– mint árvaházban a szülői értekezlet.” E veretes sorok
nem egy modern lírai alkotásból valók, hanem egy készülő
ifjúsági szótár példamondatai a „kevés vagy” kifejezés
illusztrálására. Az említett szótár megjelenése éppen
aktuális: e tárgyban legutóbb 1898-ban jelent meg szótár, a
Dobos Károly szerkesztette A magyar diáknyelv és szótára
című gyűjtemény. Azóta – mondhatnók – nyista. Grétsy
László, az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára
azonban optimista: nemcsak azt reméli, hogy egy esztendőn
belül elkészül az új szótár, hanem azt is, hogy majd
legalább 8-10 ezer címszót tartalmaz.
Derűlátásának hátterében a 100 ezer forint
összdíjazású, nemrég zárult „Hogyan beszél ma az
ifjúság?” című pályázat áll, amelyre 71 dolgozat
érkezett. Ezt egészítheti ki – egyben összehasonlításul
is szolgálhat hozzá – egy hasonló című 1964-es pályázat
anyaga, amelynek 43 pályaművét azóta sem dolgozták fel.
„A gyorsan változó, vibrálóan leleményes ifjúsági
nyelvet persze – aminek becslések szerint mintegy kétharmada
származik a diákéletből – eleve bajos lenne szószedetbe
merevíteni” – hívja fel a figyelmet az első helyezett,
Tasnádyné Rónaky Edit pécsi tanárnő és iskolaigazgató,
aki egyébként a 29 évvel ezelőtti pályázatot is megnyerte.
Nézete szerint ugyanis a diáknyelvre nem annyira a vadonatúj
szavak jellemzők, mint inkább a köznapi szókincsből
meglepően találó képzettársítások segítségével fűzött
mondatok. Így például, aki túl későn jutott valamihez, az
azt már akár a hajára is kenheti. Máskor a modern élet
kínálta termékek szolgálnak az új szólások nyersanyagául.
Így például, aki beijed, az manapság már nem betojik –
mint régen –, hanem tele lesz a liberója.
Természetesen a korszellem is ad bőven muníciót. Akit
korábban átvertek, átejtettek, azt ma inkább megszívatják,
esetleg megküldik. A lányokat sem bámulják, stírölik, hanem
kamerázzák, s ha az érintett cikinek érzi ezt a szót, a
világ minden kincséért sem ejtené ki, ehelyett
megállapíthatja, hogy a szituáció „izzó”, esetleg
„égő”, vagy ha a másik még ezt sem érti, akkor
„Tungsram”. Ha viszont kedvére van a dolog, akkor belemegy
abba, hogy találkozzon a neki rokonszenves partnerrel valahol,
mondjuk tíz óra magasságában. E találkozóra, pontosabban
drótra illik tökre baró öltözékben érkezni, de ha az ifjú
partner már az első alkalommal túlságosan tolakodó, könnyen
megkaphatja: „úgy képernyőn váglak, hogy attól mégy
segélyre.”
Ellenben ha minden nagyon jó és szép, akkor az egyenesen bika
vagy király, netán tuti vagy nemes egyszerűséggel: szuper.
Viszont, ha csúnya, akkor okádék, a rondaságot magát pedig a
plasztikus „dzsuva” kifejezés fedi. Trabantba az ifjak
nemigen ülnek, azt legfeljebb már csak az ősök hajtják, akik
– részben persze ezért is – rendszerint avíttak. Így
azután a büdös kétüteműek egykor gazdag szinonimatára is
kiment a divatból. Jött viszont a kevésbé ellenszenves kis
Polski, amit nem kevés gyengédséggel egérkamionnak vagy
nyuszibusznak illik nevezni.
Aki mindezzel nincs tisztában, az számoljon azzal, hogy
hamarosan megkapja az „agyilag zokni” minősítést, ami alig
jobb, mint a rokonértelmű „agyilag rövidnadrág”, a
„recésagyú”, a „szellemi toprongy”, agyatlan vagy a
már-már intellektuális „elvont” megjelölés. Ezt az
állapotot egyébként nem csupán születetten szerény szellemi
képességekkel, hanem itallal vagy más butítóval is el lehet
érni, ilyenkor az áldozat nem piás, hanem „dzsúzos”. Az
egészséges élet szerelmesei viszont inkább tejet, azaz
„macskabenzint”, esetleg üdítőt, azaz „lónyálat”
isznak, és a „kátrányból” – értsd kólából – is
csak a cukormentes változatot fogyasztják. Akinek pedig
mindebből elege van, annak nem a hócipője, hanem a
nemlétezője van teljesen tele.
Mindezek után remélhető, hogy amíg mi csak állunk és
ketyegünk, az akadémikus aduk jó szótárat eszkábálnak
össze, ami nem lesz avas. A szerkesztők mindenesetre ezúttal
– a hasznossági elv alapján – vizsgált közegükhöz
szólnak úgy, ahogy az ifjak az összevissza vagy túl hosszan
beszélő társakhoz: „Szövegelj csak a zsebembe, majd otthon
kiválogatom!” Egy év múlva meglátjuk, mire mentek otthon.