A ZH, az UV és a sikítás Emlékszem, amikor először hallottam a szót, zéhá nagyon misztikusan hangzott, és akkor még az úvé is csak valami káros „sugárzásdolog” volt – ma is az. Az indexről pedig? No igen, a kocsikban használják a kanyarodás jelzésére. De mit is jelentenek ezek valóban? Hiszen ha el akarunk igazodni a felsőoktatás világában, tisztában kell lennünk az alapvető szavakkal.

ZH – Zárt helyi dolgozat, ami csak a nevét tekintve olyan szigorú, mintha elmegyógydában, esetleg börtönben írnád a középiskolában még TZ-nek (témazárónak) becézett, külön a diákok frusztrálására kitalált dolgozatokat. Nem is nagyon különbözik tőlük, maximum anyagrészben nagyobb. Van a gyakjegy, vagyis gyakorlati jegy. Ezt a szemináriumok végén szerezheted meg, amelyek tulajdonképpen normál tanórák, ahol az előadások tartalmát dolgozzátok fel közösen. Ha a gyakjegyet megtagadja tőled a tanár, akkor vagy pofátlanul sokat hiányoztál, vagy ZH-idat nem vetted túl komolyan. A kollokvium félévente boldogít: hétről hétre békésen ücsörögsz az előadásokon, aztán mire észbe kapsz, ott ülsz a zord professzor előtt és szóban kellene elmondani neki azt, amit ő mondott el neked az órákon. A szigorlat, az már keményebb dió: nagyobb anyagrészek vagy tantárgyak éves szintű felmérése. Persze többen túlélték már. A vizsgákat nem szükséges magyarázni, ezekből minden félévben van minden tantárgyból, csak hogy még véletlenül se unatkozz. Az alapvizsga van általában a második évben, és az államvizsga vagy záróvizsga a legvégén. Ha az általános vizsgák valamelyike nem sikerül, akkor jöhet az UV (utóvizsga). Ez tulajdonképpen egy utolsó utáni esélynek fogható fel. Sok felsőoktatási intézményben azonban ma már korlátozzák ezt a lehetőséget, s nem javallott az UV-k gyűjtögetése.

Az index, vagy más néven leckekönyv olyan, mint az ellenőrző plusz bizonyítvány, órarend, mifene együttvéve. Ez már nem a jó öreg „Hozd ki az ellenőrződet, de hát most nincs nálam – különben is az év elején elhagytam…” történet, az index kitöltése és kezelése kicsit komolyabb. Ebbe kerül jegyeidtől kezdve az órák sorrendjén át a tanárok névsoráig minden. Leadása, felvétele időponthoz kötött, sőt még bírságolnak is, ha késel. Fontos beszédtéma még az egyetemi/főiskolai diákság körében a jegyzet. Ha például valaki azt kérdi: van-e jegyzet, akkor az még véletlenül sem a professzor által ajánlott tanulmányra/tankönyvre vonatkozik. Ekkor egy jó állapotban lévő, órai jegyzet fénymásolatának a másolata szükségeltetik, sürgős használatra, valakitől, valahonnan.

Persze, ha mindezekkel tisztában vagy, még koránt sem biztos, hogy érted, ha a közgázosok „TUF-olnak” (Tantárgy Újra Felvétel). Netán egy miskolci deák arról beszél, hogy „megy az UV dombra”, amely közkedvelt búfelejtő hely egy sikertelen UV utáni „teázgatásra”. Aztán ha valaki vetít egy kiselőadáson, az annyit tesz, hogy úgy beszél valamiről, hogy fogalma sincs róla, tehát blöfföl. Ebben az esetben a ZH-n, vagy vizsgán sikoltania, netán sikítania kell, vagyis jegyzetből les. A sikítás a profibb módszer, ilyenkor hősünk – a fölösleges izgalmakat okozó puskázást megspórolva – a kidolgozott tételeket egyszerűen kicseréli a dolgozatpapírral.

Mindez csak ízelítő, hiszen minden főiskolának és egyetemnek megvan a saját belső nyelve, szlengje, ami a külső szemlélő számára egyedivé, izgalmassá – és érthetetlenné – teszi az ott folyó társalgást, s egyúttal közösséget is kovácsol. Bízzunk benne, hogy hamarosan Te is „új nyelvet” tanulsz majd valahol.