Rovatunk cikkei immár fél éve vizsgálják a
katonai szleng különféle sajátosságait, de arról, hogy mi is a katonai szleng,
vagyis hogy hol helyezkedik el a magyar nyelv rendszerében, még nem szóltunk.
Hogy a címben feltett kérdésre választ kapjunk, egy kicsit távolabbról kell
elindulnunk.
Nincs két ember, aki egy nyelven belül is tökéletesen
ugyanazt a nyelvváltozatot beszélné, akinek hangképzése, hanglejtése,
szókincse, mondatfűzése teljesen azonos lenne. Mégis, az egyéni nyelvváltozatokból
összeállnak azok a lényeges vonások, amelyek egymással megegyeznek, és
többé-kevésbé szilárd rendszereket alkotnak egy nyelven belül is — írja egy
nyelvjárásokról szóló könyv. Ezek a nyelvváltozatok történeti kategóriák, nem
mindig volt meg minden fajtájuk, és társadalmi hatóerejük is változott az idők
folyamán.
A legősibbek a nyelv vízszintes (földrajzi)
tagolódása által létrejött nyelvjárások; a nyelvtörténet eszközeivel már a hét
magyar törzs nyelvjárásainak egy-egy vonására is következtetni tudunk. A
nyelvjárások különbsége lehet hangtani (embör
„ember”; vír „vér”), alaktani (Sándornott vót „Sándoréknál volt”) és szókincsbeli (kolompár,
krumpli, grulya, pityóka, burgonya), tehát az egész nyelvi rendszerre
kiterjedhet, hisz a nyelvjárások mind önálló, teljes rendszerek. A kínai
nyelvben ez az önállóság például akkora mértékű, hogy az egyes nyelvjárások már
nem is értik meg egymást.
Van a nyelvnek egy másik irányú tagolódása is,
ez a függőleges vagy társadalmi megoszlás. Az így létrejövő nyelvváltozatok
viszont csak részrendszerek, mert főleg szókincsükben térnek el a köznyelvtől
vagy a nyelvjárásoktól, amik bázisnyelvként a nyelvtanukat „adják kölcsön”,
hogy beszélni lehessen ezeket a nyelvváltozatokat, amelyeket csoportnyelvek
néven szokás emlegetni, hisz használójuk valamelyik társadalmi csoport.
A csoportnyelveknek két nagy típusát különböztethetjük meg. A szaknyelvekhez soroljuk
az olyan csoportnyelveket, amelyek a köznyelvből hiányzó fogalmakat nevezik
meg, egy adott foglalatosság eszközeit, folyamatát, résztvevőit stb. A csoport
nyelvek másik nagy fajtája a szleng. Ez nem a megnevezés hiányosságait
akarja elsősorban pótolni, hanem az öt beszélő csoport igényeinek megfelelően
játékosan, képszerű kifejezéseket alkotva kívánja hangsúlyozni a nyelvi klisék
iránti ellenszenvét és a csoport sajátos elkülönülő jellegét. A szleng
használata főleg a fiatalokra jellemző (ezért is nevezik inkább ifjúsági
nyelvnek), de az idősebb korosztály is szívesen él vele, ha nem is olyan töménységben.
A szlengnek van egy közös szókincse
(közszleng), és ezen túl számos területi és szakmához kapcsolódó változata.
A katonai nyelv a csoportnyelvek közé
tartozik, hisz szorosan egy társadalmi csoporthoz, a katonasághoz kötődik, és
mint a csoportnyelvek egyik legnagyobbika, több változatra oszlik. A katonai
nyelvnek is van szaknyelve és szlengje.
A katonai szaknyelv a katonai élet
szükségleteit, a felszerelést, a hadi technikát, a fegyvereket, tehát
jellegzetesen katonai fogalmakat megnevező és főleg katonák által használt szakszókincs.
Kialakulása visszavezethető a fejlettebb hadviselés kialakulásáig, amikor is a
hadviselés ismeretanyaga olyan magas szintre jutott, ami a kívülállók számára
már ismeretlen volt, s ez tükröződött a szókincsben is. A katonai szaknyelven
belül a nyelvhasználat szituációjának megfelelően három réteg különül el. A legfölső
réteg a katonai szakirodalmi nyelv. Főleg Írásban használt nyelvváltozat, ezen
a „nyelven” íródnak a hadtudományi értekezések, a tudományos igényű könyvek, a
szolgálati szabályzatok.
Legfontosabb feladata, hogy pontosan,
egyértelműen megnevezze az általa használt fogalmakat. Ez alatt helyezkedik el
a katonai köznyelv, a hivatalos érintkezés nyelve, amit szabályoznak bizonyos
megkötöttségek (pl. a megszólítás formulái, a Parancs! szóval való jelentkezés)
és meghatározott alaki viselkedések (pl. vigyázzállás, a tiszteletadás). A
legalul található szint a megkötöttségek nélküli mindennapi szakmai társalgás
nyelve, amely némi bizalmas hangulatot is sugároz. Ez a három szint alkotja a
katonai szaknyelv függőleges tagolódását. Területi különbözőség valószínűleg
csak az alsó rétegben van, de minden szinten megtalálhatók a belső szakmai
nyelvváltozatok, a fegyvernemi nyelvek, amelyek az egyes fegyvernemek eltérő
nyelvi szükségleteit hivatottak szolgálni.
Ennek a bonyolultan tagolódó szaknyelvnek az
alsó rétegéhez kapcsolódik a katonai szleng, amely a katonai szaknyelvnek
megfelelően szintén mutat területi és fegyvernemi eltéréseket. A katonai szleng
elhelyezkedéséről ismerünk más véleményeket is. Egyesek szerint az ifjúsági
rétegnyelv egyik csoportnyelve (mint a diáknyelv), mások szerint életkori nyelvváltozat,
az egyén társadalmi fejlődése hozza létre, a gyermeknyelv, majd az ifjúsági
nyelv után beszélik a fiatalok. Az ifjúsági nyelvtől valóban nehéz
elválasztani, hisz szóalkotással, nagyfokú változékonyságával közelebb áll
hozzá, mint a szaknyelvhez. Közös jellemzőjük a spontán szókeletkezés, ami két
fogalom közti alaki (kézigránát „2
dl-es ital”) vagy hangzásbeli hasonlóságon (helikopter „kopter, kopasz”) alapuló vidám, játékos (vízilóbölcső „bemélyedő ágy”)
szóalkotás leginkább.
KIS TAMÁS
(Igaz
Szó 33/7 (1988. július): 32)