A „bundás”-tól a „vén szárcsá”-ig

Kevés nyelv dicsekedhet azzal, amivel a katonai szleng, hogy egy-egy fogalomra szinte megszámlálhatatlanul sok szava van. Különösen igaz ez az állítás a három időszak neveire, hiszen majdnem lehetetlen az összes ide vonatkozó szót számba venni.

Nem volt ez másképp déd- és ükapáink idejében sem. Bár nem tudunk túl sokat a Császári és Királyi Hadsereg katonáinak nyelvéről, azért az öregeket és az újoncokat megnevező szavakból jó néhány fennmaradt. Például az egyik bakaimádságban, amelyet a századforduló táján mormolhatott valamelyik közös hadseregbeli regruta, tízféle kifejezését találjuk az újoncnak: „Adjon a mindenható mennyben lakozó kacifántos, bojtorjános nyugodalmas jójcakát… minekünk sároshátú, repedtsarkú, porosfülű, zöldhasú, csörgőskörmű, patrontáskaszájú, kopfpolcter (fejpárna) -fejű, buta, fölfoghatatlan, mázolatlan regrutáknak.”

Ezekből a csöppet sem hízelgő elnevezésekből arra tudunk következtetni, hogy a szócsinálás jogát hajdanán is, s mint látni fogjuk, ma is, a régebben szolgálók tartották fönn maguknak, mert hiszen az ő számukra fontos annak hangsúlyozása, hogy ők már annyira öregek, hogy ha megbetegszenek, nem orvost, hanem régészt hívnak hozzájuk.

Ennek kifejezésére az öreg és a vén szavak találtattak a legalkalmasabbnak, így született az öreg baka, öreg csatár, öreg csont, öreg harcos, vén harcos, vén tyúk a CsKH katonáinak ajkán.

Napjainkban az öreg és a vén mellett leggyakrabban néhány állatfaj neve fordul elő: öreg cet, öreg hal, vén hal, vén szárcsa stb. A rája egész jelzőbokrot is felvehet: ráncos szemű öreg rája vagy vén tengeri iszapszemű rája. Nem feledkezhetünk meg természetesen a „gyorsaságuk” miatt példaképnek tekintett csigáról és lajhárról sem.

A második időszakosak általánosan elterjedt és egyetlennek nevezhető szava a gumi, aminek egyhangúságát csak a kevésbé ismert kotonnyakú enyhíti. Az öregek leszerelésétől az újoncoknak az alegységhez kerüléséig tart az az időszak, amikor a leendő gumik neve időszakproblémás, mert gumik csak akkor lehetnek, ha már vannak náluk „fiatalabbak” is az alakulatnál.

Az időszakproblémás nevet aztán az első időszakosak öröklik, lévén számtalan problémájuk újoncságukból fakadóan. Ők lesznek az időszak, ahogy nemes egyszerűséggel említik őket, és ők azok, akik neveik számát tekintve túltesznek az öregeken is. Gyakran az öreggel szembeállított fiatal szóval említik őket (fiatal gyíkversenyző), de ismertebb ennél a hajviseletről való elnevezés: kopasz, kopár, sivár, gyopár. Ezek sok újabb szó alapját képzik. Belőlük alakult a kopszi, kopi, kopri, kopinger, kopcsó, kopirnyó, sivasz, gyopi és némi képzettársítással a süni, smirgli, smiró, gyufa, bőrnyakú és még több más szó.

A katonai szleng a kopasz-hoz, kopár-hoz hasonló hangzású szavakat is felhasználja az újoncok megnevezésére. Így került a kopoltyú és a kopter-hez kapcsolt helikopter az első időszakosok nevei közé. Előfordul, hogy az elnevezés a személynevek alakját veszi föl: Kopter Iván, Kopterfild Dávid, Kopár Koparovics Koparov vagy éppen Soknapú Jóska. Ez utóbbi név szemléletéhez hasonlóan valamiféle „leszerelési előrejelzés” van az ezernapú és a milliomos szavakban is.

A K. u. K. hadsereg katonái inkább a berukkoló regruták vidéki származását, esetlenségét, ügyetlenségét vették célba. Erre mutatnak a kétballábas, buszmája (= bumfordi), mufurc, prófuntmagazin (= élelem raktár; a tátott szájjal való csodálkozásra utal); tanyai, buger (= paraszt), erdőbül szalajtott vadállat. A suba és a bundás valószínűleg a bevonulók öltözékéből származott. Végezetül szólnunk kell arról a sajnálatos jelenségről is, hogy a tréfásan kötekedő, évődő nevek mellett (felsőágyas, helikopter) élnek a durvább, sértő — kopár, világtalan vakegér, kopasz rüszü, kopár állat, büdös kopasz — kifejezések is. A nyelv mint érzékeny műszer, itt az emberi kapcsolatok hibáira mutat rá, a közösségi életnek egy nemkívánatos, s remélhetően egyre inkább eltűnő jelenségére. Jó volna, ha ezeknek a durvaságoknak a mellőzése már a közeljövőben az első lépést jelentené a korosztályok szerinti „kasztrendszer” megszűnésében.

KIS TAMÁS

(Igaz Szó 33/1 (1988. január): 32)