Csomizom a ruciba a habtestem tinibugyi gumija
bemélyedten kukisali parival az étrendem szoli moci tekila az én trendem.

A szleng a trend, ahogy az Lackfi János Véletlen című verséből is kiviláglik. „Köszke, törcsi, csá, gályázik, alkesz”, ugye, hogy ismerős szavak, ha megy a dumcsi, pörög a nyelv, és nem túlságosan irodalmi az előadásmód. És még csak nem is kell, hogy lelkiismeret-furdink legyen, amiért így kommunikálunk, ide vezetett az sms-nyelv, a rohamtempó. Bevallom, nálam a depi vagyok, öngyi leszek összetétel a nagy kedvenc, no nem mintha a koviubi pörivel, avagy a lekipali csokival ne lenne fogamra, akarom mondani nyelvemre való.
Más kérdés, hogy Ilonka néni Röjtökmuzsajon nem biztos, hogy érti, ha az unokája „csumi Mamival” köszön, netán pézsét vagy törcsit szeretne, esetleg villámmal kicuccol a kéróból, beizzítja a verdát – kaszni, aksi király! –, aztán irány a Balcsi.
Bizonyos körökben egy édi kis sztoriból ma már ritkán hiányzik, hogy dúl a láv, dögös a kiscsaj, persze léteznek durvább kifejezések is, „köcsög, kula, lebabázik”, no ez már gebasz (értsd: kevésbé lájtos), attól alighanem dob egy hátast, akinek még halványan dereng Petőfi, Radnóti, Arany vagy a nyelvújító Kazinczy neve.
Néha azon filózom: vajh’ köztudomású-e, hogy a „mély lélegzetű” hatalmas mellű hölgyet jelent a szlengszótárban, és mindenki tudja-e, hogy a mokka új értelmezése: verekedés során szerzett, véraláfutásos folt a bőrön? No persze az ősök ezt nem értik, csak mi, tinik, a csilli-villi telcsinken csevegve. Nem lököm tovább a sódert, csá, csörgök majd, addig is: viszi...
Vágod?

Sahin Tóth Róbert