Farkas Tímea
„Ezzel a bibliával tuti, hogy bevágódsz a lélekidomárodnál: így vili
lesz neki, hogy mit rizsázol. És még az ősökkel is együtt mazsizhattok
belőle, akik valszeg salátává olvassák majd.” Ezekkel a mondatokkal
ajánlják a legújabb magyar szlengszótárt. Szerzője, Parapatics Andrea
olyan kifejezések jelentésével is megismerteti az olvasóit, amelyeket
csupán egy-egy régióban használnak. A fenti idézet „hivatalosan” így
hangzana: ezzel a szótárral biztosan sikered lesz az osztályfőnöködnél,
aki így megérti majd, mit beszélsz. És még a szüleiddel is együtt
szemezgethettek belőle, akik valószínűleg gyakran olvassák majd.
– Mindenkinek akadhat szigorúan magánjellegű titkolnivalója, és ez a
nyelvhasználatban is megjelenhet. Ha egy kamasz azt mondja a szülei
előtt a barátjának: tegnap olyan gerely voltam, tisztára kész lettem,
akkor nem akarja a felmenőivel tudatni, hogy előző nap berúgott – mondja
Parapatics, aki szerint a szleng egy
csoporthoz való tartozást is kifejez. – Ilyenkor azt jelzi: így
beszélünk mi, ez a mi „galerink”.
Lehet, hogy ezért nem értik egymást az emberek?
Koldusok, tolvajok szüleménye a „fattyúnyelv”, később a városi
munkásosztály emelt át beszédébe az alvilág által használt szavakat. Ám
mára elavult az a nézet, amely szerint a szleng az alsóbb, a társadalom
perifériájára szorult rétegek alantas szóhasználata volna.
A nyelv fűszere
– Hangsúlyos benne a diák-, a bakanyelv, valamint az egykori grundok
népéhez hasonló csoportok beszédmódja – mondja Balázs Géza nyelvész. – A
szlenges beszéd keletkezését a konform hatalommal szembeni ellenállás,
az egyéniség és a másoktól való különbözés kifejezésének vágya
motiválja. Tudatos „ferdítések”, játékos képzések, nyelvi kreativitás
eredményei a szlengszavak.
Sokszor gúny szüli őket. Nem a roma mondja magára: napbarnított.
Régen a szleng főleg a jiddisből, a németből, a cigány és a tájnyelvből
merített. Ma elsősorban a németből és az angolból veszünk át szavakat.
– A két világnyelvet egyre többen ismerik, és vegyítik a magyarral. A
németül tanulók kezdték először mondani: überjó. Az angolosoktól
származik a kimerültségre utaló „offon vagyok” – állítja Parapatics.
A szleng olyan, mint a farmer – mondja a szótár készítője. – Eleinte
azok hordták, akik lázadtak. Ma általános viselet. A rendszerváltozás
után minden szabadabb lett, a nyelvhasználat és a szóválasztás is. Ma
már azok is használnak szlenges kifejezéseket, akik korábban nem tették,
mert nem merték vagy nem akarták. Napjainkra kortól, nemtől,
lakóterülettől, iskolázottságtól függetlenül mindenki érti és használja
a szlenget – szóban és írásban is. Persze nem azonos gyakorisággal.
Nem illő mindenhol komcsizni, vagy a feleséget hátizsáknak nevezi. A
választékosabbak ma is kinézik esküvőről a farmerben érkezőt.
Mégis: a szleng már nemcsak a baráti, családi beszélgetések nyelve.
Iskolában, munkahelyen, az írott és elektronikus sajtóban s gyakran
hivatalokban is találkozunk vele.
– A fesztelen beszéd- és viselkedésmód általánossá válása elősegítheti a
társadalom kiegyenlítő demokratizálódását. Akik régen beszélték a
szlenget, nemigen jutottak nyilvánossághoz, a sajtó pedig a hivatalos
köznyelven szólt a társadalomhoz. Ma viszont a kereskedelmi csatornákon,
az interaktív rádiós és televíziós műsorokban, a valóságshow-kban, a
bulvársajtóban vagy az interneten bárki megnyilvánulhat. A tömegmédia
gyorsan terjeszti a standardtól eltérő nyelvi jelenségeket – teszi hozzá
Balázs Géza.
Sajnos az illetlen, sértő megnyilvánulásokat is. Korántsem
demokratikusan.
Nyelvészek szerint a standard nyelv közömbös, politikai korrektséget
tükröz. A szleng szókincse általában lekicsinylő stílusárnyalatot
hordoz, ám színesíti a nyelvet.
– Olyan, mint az ételnek a fűszer – véli Nádasdy Ádám nyelvész, aki
szerint előny az is, hogy a szleng megment kiveszőben lévő szavakat. –
Már aligha gyúrnak tésztát a háziasszonyok. A gyúr igét a szleng mégis
megóvja a kihalástól, amikor azt mondják: megyek gyúrni (edzeni).
Bár a szlengszókincs különösen gyorsan változik, akadnak meggyökerezett
kifejezések.
Drámai medlar
– Ilyen a ciki – mondja Balázs. – Az ötvenes években sokan kifogásolták,
mégis köznyelvi lett. A hatvanas években még a „szia” is szlengnek
számított, ma viszont bevett köszönésforma.
Akárcsak a srác.
– Az ötvenes években igazi szleng volt. A jiddisből származik, ahonnan a
meló, a haver és a stikában – mondja Nádasdy Ádám. – 1956-ban a fiatal
forradalmárok szólították egymást srácnak, majd a velük szimpatizálók
nevezték őket pesti srácoknak.
Nádasdy szerint az irodalom mindig is erősen merített a szlengből.
– Shakespeare is használt drámáiban szlengszavakat, például a Romeó és
Júliában a medlar (naspolya) szót punci értelemben. A Jónás könyvében
Babits az utál helyett a rühellt választotta.
Ez persze nem jogosít fel arra, hogy mértékadó sajtóorgánumok,
közszereplők is „szlengesedjenek”. Sok kockázata volna, ha egy politikus
a nyugdíjas helyett nyuggert mondana.
Paradox: a divattá válás ellentétes a szleng lényegével, az elkülönülő,
a csoportnyelvi jelleggel. Amint általánosan elterjed egy-egy fordulat,
nyomban új sarjad belőle, átmenetileg exkluzív.
– Alig néhány éve kezdték a fiatalok a nagyon jó helyett a király szót
használni. Amikor ebben a jelentésben a király közismert lett és
megkopott, hamar sirályra cserélődött. Újabban azt mondják: zsír,
zsírkirály – állítja Parapatics.
Noha szótárában a nagyon jó jelentésre több mint hatvan szó található,
szlengszavakat inkább negatív jelenségekre alkotunk. A jelesnek alig
egy-két szinonimája van, az egyesnek többtucatnyi.
Balázs Géza szerint: ha az elégtelen helyett a diák azt mondja, karót
kapott, elviselhetőbbé teszi a valóságot.
Ám a bukás attól még bukás marad. A szleng nem változtatja meg a valót.