A MAGYAR KATONAI SZLENG
II.
4. A magyar nyelv belső változatainak rendszerezésében meglévő bizonytalanságokat e helyen most figyelmen kívül hagyva (erről a legfontosabb szakirodalom áttekintésével együtt ld. NYIRKOS: MNyj. 24: 19–30) szólni kell a katonai szlengnek a nyelvváltozatok közti helyéről. Vitathatatlannak látszik, hogy a katonai szleng csoportnyelv, miként a szakirodalom is egyértelműen ezek közé sorolja (vö. BALASSA, A magyar nyelv könyve. Bp., 1943. 42; MMNyR. l: 30; HAJDÚ M., A csoportnyelvekről. Bp., 1980. 18; NYIRKOS: i. h. 27; SVEJCER: Inosztrannije jaziki v skole 1963/3: 6, magyarul: Társadalom és nyelv. Vál. PAP M. és SZÉPE GY. Bp., 1975. 73; BONDALETOV, Szocialnaja lingvisztyika. Moszkva, 1987. 69; stb.).
A katonai szleng a sorkatonák által használt csoportnyelv, melyet el kell különítenünk egyrészt a köznyelvtől és a nyelvjárásoktól, másrészt pedig a hivatalos katonai szaknyelvtől (HÄM. 5; KSZIL. 48–9). Egyes kutatók a sorkatonákon túl a hivatásosok egy részére is kiterjesztik a vizsgálódást (PENT. 10), míg mások határozottan kizárják őket ebből a körből lévén a hivatásos katonák csak kívülálló használói a katonai szlengnek (ennek okairól ld. KSZIL. 6).
A sorkatonai szolgálatot teljesítő határőrök szlengjét a katonai szlengbe tartozónak kell venni; tapasztalataim szerint eltérései pusztán az eltérő szolgálatból és felszerelésből adódó szókincsbeli különbségek, amit egyszerű "fegyvernemi" differenciaként értékelhetünk (vö. bokorjárőr 'éjszakai járőr a zöldhatáron'; okmányos 'a határsávba belépő járőr'; buzi(pendely) 'hálóing'; kasztró 'bakancs'; újonc, kopasz, gumi, öregedő, öreg, leszerelő (az egymást követő korosztályok, időszakok nevei a három havonkénti bevonulásnak megfelelően); nyúl, répakombájn, réparágó 'a Magyar Néphadseregben szolgáló katona' stb.).
A katonai szleng megnevezésében – talán a már említett elhanyagoltsága miatt – elég nagy tarkaságot találunk. A múlt században főleg "kaszárnyai szók , "katonai szók" cím alatt közöltek kisebb-nagyobb szógyűjteményeket (vö. pl. LINTNER: Nyr. 3: 185; LEHR: Nyr. 3: 525), DOBOS KÁROLY (A magyar diáknyelv és szótára. Bp., 1898. 3, jegyz.) és TÖMÖRKÉNY ISTVÁN pedig bakanyelvnek nevezte (Nyr. 90: 255). Később előfordul az általánosabb "katonai nyelv" megnevezés használata (SEBESTYÉN: Nyr. 105: 323, jegyz.; TARPAI: ÉA. II/4: 9), de gyakoriak a körülírások is: "a katona (argot-szerű) nyelve" (FELSZEGHY, A császári és királyi hadsereg nyelve Magyarországon. Bp., 1938. [Német Nyelvészeti Dolgozatok II.] 20); "a katonák nyelvhasználata" (MMNyR. 1: 29); "a sorkatonák jellegzetes nyelvhasználata" (RÁCZ E.: MNy. 83: 147). A hivatalos katonai nyelvtől való különbségekre és a szlengjegyekre utalva születhettek a katona(i) argó (BÁRCZI: MNyTK. 29. sz. 10, 14; SZABÓ G.: ÉA. VI/3: 8) és a katonai szakzsargon (NyKk. 1: 968) műszavak.
A terminológiai sokféleségnek az alapos vizsgálatok hiányán túl oka lehet az is, hogy a katonai szlengnek a többi csoportnyelvhez való viszonya sincs tisztázva. SEBESTYÉN ÁRPÁD az életkori nyelvváltozatok közé helyezi (i. h.), RÁCZ ENDRE az ifjúsági nyelv mint rétegnyelv egyik csoportnyelvét látja benne (i. h.).
Én – mint ezt később kissé részletesebben is kifejtem – a szleng egyik változatának tartom a sorkatonák nyelvi környezetében kialakult szociolektust, ezért megnevezésre a "katonai szleng" szakszót tartom a legjobbnak.
A magyar nyelvészeti szakirodalomban erre a csoportnyelvre tudtommal először 1922-ben használták a szleng elnevezést (MNy. 18: 187; a rövidke írás angol példán felbuzdulva a "háborús slang" gyűjtését szorgalmazta). Az újabb időkben MIZSER LAJOSnak a katonai ragadványnevekről írott cikkében bukkan fel a katonai szleng műszó (MNy. 69: 72).4. jegyzet
5.1. Tárgyalt csoportnyelvünknek a szlengbe való sorolása megkívánja, hogy – ha csak egy-két ponton érintve is – megvizsgáljuk a társadalmi nyelvváltozatok kérdéskörét.
A szleng fogalma, s így maga a szleng műszó is meglehetősen későn tűnt fel a magyar nyelvtudományban, pedig a szleng várható megjelenését BÁRCZI GÉZA már több, mint fél évszázada megjósolta (MNyTK. 29. sz. 2–3, 4). A magyar szleng történetének és magának e nyelvi jelenségnek az első összefoglaló leírása ZOLNAY VILMOS és GEDÉNYI MIHÁLY nevéhez fűződik (A magyar fattyúnyelv szótára. Kézirat. Bp., 1945–1962. I. füzet). Sajnos hatalmas, huszonnégy kötetes, több tízezer adatot tartalmazó szótáruk és az általuk képviselt szemlélet semmilyen hatással nem volt a magyar csoportnyelvek kutatására.5. jegyzet KOVALOVSZKY MIKLÓS határkőnek számító Valóság-beli cikke (Az ifjúság nyelve: Valóság VI [1963]/5: 66–75) után a "fattyúnyelv" vizsgálata helyett az ún. ifjúsági nyelv feltárásával igyekeztek pótolni nyelvészeink nyelvünk eme színes részrendszerének hiányzó leírását, ZOLNAYék eredményeiről tudomást sem véve.
Ennek az új irányzatnak a megjelenését a szleng szempontjából korántsem tarthatjuk szerencsésnek. Az "ifjúsági nyelv" terminus 'a fiatalság által beszélt többé-kevésbé egységes csoport- (réteg)nyelv' jelentésben való használata egyrészt túlságosan leszűkítette a vizsgálandó területet, másrészt a nyelvi univerzáléként is felfogható szleng egyik speciális esetenként leírható magyar szleng működése, rendszere kapcsán felmerülő kérdések megválaszolását a jelenségek puszta leírásával igyekezett pótolni. E leegyszerűsítő közelítésmódból következik, hogy az elméleti megállapítások csak részben állják meg a helyüket, így például az az okfejtés, mely e szociolektus stílusát, keletkezését, használatát mint nemzedéki problémát tünteti fel, erősen vitatható (vö. pl. BACHÁT, Az ifjúsági nyelv kialakulása: Irodalom és Nyelvtudomány. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis tom 9/D. Nyíregyháza, 1982. 53–58). Hasonlóan vélekedhetünk a szlengben tükröződő nyelvi deviancia nyelvművelési kérdésként való felfogásáról is.
Ez az irányzat teljesen kizárta vizsgálataiból azt a szókincsanyagot, amely az ÉrtSz.-ban bizalmas, familiáris (ritkábban argó, durva, gúnyos, tréfás) minősítéssel szerepel, s amely az ún. ifjúsági nyelvi szavak és kifejezések mellett a szlengnek egyik legfontosabb része (vö. ANDRÁS–KÖVECSES, Magyar–angol szlengszótár. Bp., 1989).
Az ifjúsági nyelvi kutatásoknak egyik alapvető tétele volt, hogy a vizsgált csoportnyelv a legújabb időkben fejlődött ki erős tolvajnyelvi hatás alatt bizonyos diáknyelvi előzményekből. A szleng (és az ennek egy szeleteként felfogható ifjúsági nyelv) erdetét keresve nem szabad azonban elfelednünk, hogy ennél sokkal erősebbek azok a szálak, amelyek a szlenget a városi és nem városi népnyelvhez kötik (vö. BÁRCZI: MNny. 4: 73). Csoportnyelvünknek ez a rétege több évszázadra visszamenően nyomon követhető. RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN "Régi magyar tréfaszók" címen közölt, régi szótárainkból és neves íróinktól (Dugonitstól, Pázmánytól) gyűjtött szóanyaga (MNy. 3: 289–301, 337–44, 385–95) bőven (majdhogynem teljes egészében) a régi magyar szlengre hoz példákat (vö. még SIPOS PÁL: Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Szerk. HAJDÚ M. és KISS J. Bp., 1981. 229–32).
Az 1980-as évekig csak elvétve találkozhattunk olyan tanulmánnyal (legszebb példája KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL főleg angol nyelvű szakirodalomra támaszkodó esszéje, az "Utazás az argó körül : Kritika III [1965]/5: 39–46), amely a szlenget több-kevesebb sikerrel a maga teljességében igyekezett bemutatni. Magának a szleng terminusnak a bevezetését is csak 1980-ban javasolta PÉTER MIHÁLY (Nyr. 104: 273–81; elvétve találkozhatunk vele korábban is, vö. BOROSNÉ: Nyr. 89: 148), bár a szleng mint idegen szó már jó száz éve megvan a magyarban (ORSZÁGH: NytudÉrt. 93. sz. 63), és az ÉKsz. is tartalmazza. (Egyes idegen nyelvű művek természetesen használják a magyar nyelvnek erre a rétegére a "slang" szakszót; vö. A. SANDRI WHITE, Dictionary of Hungarian Slang. New York, 1960).
PÉTER M. tanulmánya jó alapja a további kutatásoknak6. jegyzet, és érvei alapján helyesnek látszik az eddigi pesti nyelv, nagyvárosi nyelv, a tágabb értelemben használt argó, zsargon, jassznyelv vagy a leginkább idesorolható ifjúsági nyelv elnevezések felváltása a s z l e n g szakszóval (vö. Nyr. 104: 273–6; SIPOS: MNyRét. 867).
5.2. E helyen nem kívánok a szleng minden kérdésével részletesen foglalkozni7. jegyzet, de néhány dologra mindenképpen ki kell térnem. Az általános felfogás szerint a szleng köznyelvi jelenségként értékelhető csoportnyelv (vö. PÉTER: i. h. 275; NYIRKOS: i. h. 27), egyfajta városi népnyelv, mely a köznyelvtől csak szókincsében és frazeológiájában tér el. A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb, hisz a szleng nem tekinthető egységes szociolektusnak (PARTRIDGE például huszonöt fajtájával foglalkozik Slang To-day and Yesterday c. könyvében, és a Dictionary of American Slang is tizenhárom fajtáját különbözteti meg a katonaság szlengjétől kezdve az alvilágén és a baseballjátékosokén át az egyetemistákéig: i. m. Szerk. H. WENTWORTH–S. B. FLEXNER. New York, 1960. VII). KARTTUNEN vélekedését elfogadva (Nykyslangin sanakirja 8) a különböző szlengtípusokat három nagyobb csoportba sorolhatjuk: meg kell különböztetnünk a közszlenget,amely a nyelvet beszélők számára általánosan ismert dolgokat, fogalmakat megnevező országszerte elterjedt szlengjelenségek összefoglaló neve; a területi szlenget,melynek érvényessége területileg korlátozott; és a szakszlenget,amely foglalkozás, hobbi, érdeklődés alapján tömörülő csoportokban alakul ki, és szorosan kapcsolódik az adott szakma szaknyelvéhez is. A szakszlengek a közszlengtől és a területi szlengektől legfeltűnőbben szókincsük témaköreiben térnek el. Használóik köre szociológiailag könnyebben leírható és a szakmai azonosság miatt sokkal homogénabb is.
A közszleng és a szakszleng fogalma "general slang és "special slang , "professional slang" néven az angol nyelvű szakirodalomban is ismeretes (vö. L. V. BERREY–M. VAN DEN BARK, The American Thesaurus of Slang. London–Toronto, 1954), és ez alapján használja SZUDZILOVSZKIJ is, aki széles körben használt és szűk körben használt (szociális csoporthoz kötött) szlenget különböztet meg az angol katonai szlengről írt értekezésében (K voproszu o "szlenge" v anglijszkoj vojennoj lekszike. [Szpecificseszkaja csaszty emocionalno-okrasennogo szloja anglijszkoj vojennoj leksziki.] Kalinyin, 1954. 10–1, idézi: GALPERIN: Voproszi jazikoznanyija 1956/6: 108), majd könyvében is (Szleng – csto eto takoje? Anglijszkaja prosztorecsnaja vojennaja lekszika. Anglo–russzkij slovar vojennogo szlenga. Moszkva, 1973. 11).
A területi szlengek megléte a nyelv természetéből következik, és aligha vitatható, hogy "a beszélt nyelvnek minden változata a területi nyelvváltozatok kategóriájába is sorolható. Ide értve a városi köznyelvet, sőt a réteg- és a csoportnyelveket is (...), ha nem is minden nyelvváltozatnak ez a legjellemzőbb és legfontosabb meghatározója" (IMRE S.: MNyRét. 62). A csoportnyelveknek erre a sajátosságára nem nagyon figyeltek még fel a magyar kutatók, pedig nyelvjárásaink szókincsét átrostálva minden bizonnyal számos szóról, kifejezésről bebizonyosodna, hogy a közösség nyelvében szlengként funkcionál. (Az angol szlengre vonatkozóan ismerünk ilyen vizsgálatokat, ld. például M. M. MAKOVSZKIJ, Vzaimogyejsztvije arealnih variantov "szlenga" i ih sootnosenyije sz jazikovym sztandartom : Voproszi jazikoznanyija 1963/5: 21–30.) A magyar ifjúsági nyelv kutatása során csak elvétve közöltek idevonatkozó adatokat, a diáknyelvből például BACHÁT közölt néhány területileg kötött (nyíregyházi) szót (AnyKöz. 110–1). Erre irányuló kutatások híján mindössze azt mondhatjuk, hogy valószínűleg a területi szlengek és a közszleng szókészlete között ugyanolyan eltérések találhatók, mint a köznyelv és a nyelvjárások szavai között, tehát beszélhetünk a tájszók típusainak megfelelően (vö. MMNy. 468–9) valódi regionális szlengszókról (amikor a területi szleng a közszlenghez képest egészen más szóalakot használ, illetve a közszlengben ismeretlen fogalmat nevez meg) és nem valódi (alak vagy jelentés szerinti) regionális szlengszókról.
5.3. A szleng(ek) használatához – mivel vitathatatlanul nyelvi részrendszerek (vö. SEBESTYÉN: MNyRét. 109) – a beszélő hétköznapi társalgásának nyelvére mint hordozóra van szükség (a társalgás általam használt jelentésének meghatározását ld. KÁROLY S.: Nyr. 85: 393). Ez a társalgási nyelv – ebben az esetben nevezhetnénk talán bázisnyelvnek (vö. HANGAY: MNyRét. 412) – lehet a köznyelv vagy egy nyelvjárás is. A bázisnyelvtől függ – és ez vonatkozik más csoportnyelvekre is (vö. HUTTERER: ÁNyT. 1: 159) –, hogy a szleng az adott pillanatban köznyelvi vagy nyelvjárási jelenség-e, bár ez a szleng szempontjából irreleváns, hisz a jakó 'kabát' attól még szlengszónak minősül, hogy esetleg egyes vidékeken jakóu-nak ejtik
A bázisnyelvnek a szleng használatában betöltött meghatározó szerepéből következik, hogy a szlengnek nincs önálló nyelvtana, eltérései leginkább bizonyos mennyiségi mutatókkal, azaz például egyes képzők, szóalkotásmódok gyakoriságával, jellegzetes mondatfűzési formák kedveltségével jellemezhetők, melyek feltérképezésére a statisztikai feldolgozás volna a legalkalmasabb (SVEJCER: Társadalom és nyelv 69), ha volnának viszonyítási alapul használható köznyelvi felméréseink.
5.4. A beszéd "szlengségének" foka a legelterjetebb felfogás szerint attól függ, hogy a szlengnek minősített jelenségek milyen arányban fordulnak elő benne (KARTTUNEN, i. m. 7; vö. MATIJEVICS, A vajdasági magyar diáknyelv. Újvidék, 1972. 16). Megfigyeléseim szerint azonban attól, hogy valaki szlengszavakat használ, még nem okvetlenül beszél szlengben. A szlengben beszélés együtt jár (hisz annak eredménye) egyfajta viselkedésmóddal és világszemlélettel (vö. VIDOR ZSUZSA, A diák jassznyelv és jasszmagatartás. (A Zabhegyező ürügyén): Valóság VII [1964]/9: 69–75), ami a megszülető szlengszavakban tárgyiasulhat, de a szlengszavak összessége még nem azonos a szlenggel magával.
A szlengben beszélő a világot egyfajta erős érzelmi szűrőn keresztül szemléli. Ez az erős érzelmi szűrő a szlengben a szavak és kifejezések emocionális színezetében nyilvánul meg. Az irodalmi nyelvvel összevetve a szleng szókincse általában lenéző, lekicsinylő stílusárnyalatot hordoz, ami abból következik, hogy a beszélő a megnevezett dolgokat, jelenségeket, cselekvéseket erős kritikával (elsősorban negatívan) szemléli, és ezt – leggyakrabban familiáris, esetleg tréfás, humoros vagy éppenséggel durva, sértő formában – ki is fejezi (SZUDZILOVSZKIJ, Sleng – cto eto takoje? 10). A megszülető kifejezésekben jól megfigyelhető – HANKISS ELEMÉR szóhasználatával élve – a nyelvi elemek "energiájának feltranszformálása" (Az irodalmi kifejezésformák lélektana. Bp., 1970. 118–20 és a kk.). Ez a jelenség is magyarázza, hogy sokan a szlenget és a szépírói nyelvet rendkívül közelállónak érzik (vö. PÉTER: i. h.).
A szavak "energiájának feltranszformálása , az erős érzelmi töltés leggyakrabban a túlzás igényében nyilvánul meg (vö. SZENDE–KÁROLY–SOLTÉSZ, A szép magyar beszéd. Bp., 1967. 191), s így a nyelvleírás szempontjából stilisztikai minősítésekkel jellemezhető (durva, pejoratív, megvető, lenéző, ironikus, gúnyos, tréfás, bizalmas, kedveskedő stb.) kifejezések jönnek létre. Ezért is tartja (főleg az angol nyelvű) szakirodalom egy része a szlenget elsősorban stiláris nyelvi rétegnek (SzótTan. 361). Ez persze főleg a közszlengre igaz, a szakszlengeket az erős érzelmi töltésen túl a valamely társadalmi csoporthoz, szubkultúrához való kötődés is jellemzi.
A szlengben beszélésnek, illetve a szlengszavak létrehozásának számos oka lehet (PARTRIDGE 15 pontban sorolja fel ezeket: Slang To-day and Yesterday 6–7; magyarul: ERDŐS: Nyr. 112: 144–5), a jelenség valódi gyökerét azonban legpontosabban minden bizonnyal pszichológiai oldalról lehetne feltárni.
Az elsődleges pszichológiai ok az ember "individuális ösztöne" – ahogy ZLINSZKY ALADÁR nevezi ", amely arra ösztönzi a beszélőt, hogy "egyéniségét a lehető legtökéletesebben érvényesítse, akaratát, érzelmeit, gondolatait másokkal elfogadtassa, sőt másokra rákényszerítse" (Az eufémizmus. Bp., 1931. 4).
Az individuális ösztön és a fentebb említett túlzás igénye elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a szlengben beszélő a dolgokat, fogalmakat a maga szempontjából fontos vagy a számára feltűnő vonásairól nevezi el. Ez általában metaforikus vagy metonimikus szóalkotással történik meg, nemegyszer szinte követhetetlen asszociációk során át. A túlzás gyakran a torzításig is elmehet, a beszélő szívesen alkalmaz eufémiát vagy kakofémiát, így nevezve el újra a világból számára fontos dolgokat. Rendkívül fontos ismertetője a szlengnek, hogy az egyébként bázisnyelvinek minősülő kifejezéseket is emocionális töltéssel látja el (vö. RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN: MNy. 3: 385–95), a bázisnyelvi szó – nem feltétlenül neutrális – stílusértékét megváltoztatja. A szleng egyik fő jellemzője a (gyakran fanyar, cinikus) humor, tréfa és az ezt alátámasztó könnyed, sőt nyegle viselkedés. Jól mutatják a szleng átlagostól eltérő érzelmi telítettségét KÖVESDI–SZILÁGYI katonai szlengszótárának majd mindig felkiáltójelre végződő példamondatai.
A beszéd emocionális feltöltésének igényéből következik, hogy a szleng legfontosabb "szóalkotási módjának" az érzelmi szóalkotást nevezhetjük, a szavak, a kifejezések stiláris minőségének minden jelentés- és alakváltoztatás nélküli megváltoztatását. (Az érzelmi szóalkotásnak a szlengben betöltött jelentőségét mutatja az is, hogy SZUDZILOVSZKIJ például a katonai szlenget mint a katonai szókincs érzelmileg színezett részét határozza meg; vö. i. m. 3, 8, 9.) Természetesen az érzelmi szóalkotást nem tekinthetjük valódi szóalkotásmódnak, hisz hagyományos értelemben véve nem hoz létre új szavakat, pusztán az történik, hogy "azokat az érzelmeket, amelyek individuális ösztönünkből folynak, a nyelv rendkívül nagy erővel fejezi ki. Érzelmi kifejezéseink mindig túlzottak. (...) A gyakori használat csökkentheti az érzelmi értéket, de a forrás, amelyből e kifejezések eredtek, kétségtelenül az erős érzelem, indulat volt" (ZLINSZKY, i. m. 5). Az érzelmi szóalkotás együtt járhat jelentésbeli vagy alaki szóalkotással (így keletkeznek a valódi szlengszavak), de önmagában is képes egy szót alkalmilag szlengszóvá tenni.8. jegyzet Ez az oka annak, hogy a szleng nehezen körülhatárolható terület, hisz "egy adott pillanatban valamely szó vagy kifejezés félreérthetetlenül szleng, más körülmények között viszont egyáltalán nem az" (Encyclopaedia Britannica. Chicago–London–Toronto, 194714. 20: 765).
Erről az oldalról közelítve a szlenghez PENTTINENnel szólva tényleg csak azt mondhatjuk, hogy a szlenget "mindenki ismeri, de senki sem tudja meghatározni" (i. m. 10), legfeljebb úgy, hogy szleng az, amit a beszélője annak érez. Ez a kétségtelenül igaznak látszó meghatározás a kutatás során azonban nemigen alkalmazható, ezért célszerű továbbra is azt a felfogást vallanunk, hogy szleng alatt értjük "azokat a többnyire kérészéletű új szavakat vagy régi szavaknak azokat az új jelentésváltozatait, melyeket a hétköznapi élőbeszéd a tréfás hangulat keltése vagy a kifejezés színességének fokozása vagy az újszerűvel való játék öröme vagy a nyomaték kedvéért használ" (ORSZÁGH: SzótTan. 361).
Ez a meghatározás persze korántsem tartalmazza a "szleng" szakszóval jelölt jelenségek minden vonását, inkább csak mint a szlenggel foglalkozó szakirodalomban legelterjedtebb felfogást tarthatjuk számon (vö. SZUDZILOVSZKIJ, i. m. 9–13. A különböző nézetek összefoglalását ld. MAKOVSZKIJ, Jazykovaja szuscsnosty szovremennogo anglijszkogo "szlenga": Inosztrannyje jazyki v skole 1962/4: 102–12).
Jegyzetek:
4. A katonai ragadványnevekkel MIZSER az említett cikken kívül a Honvédségi Szemlében egy olvasói levélben is foglalkozik (1985/10: 109). Ehhez a témakörhöz csatlakozik H. M. cikke: Katonai ragadványnevek (NÉ. 9: 143). – [VISSZA a szöveghez]
5. A ZOLNAYék használta "fattyúnyelv" ('szleng') szót az ÉrtSz. is felvette némileg szűkebb, 'A szókincsnek az a része, amelyet az alsóbb nyelvi rétegbe (tolvajnyelvbe, diáknyelvbe) tartozó szavak alkotnak' jelentésben. – [VISSZA a szöveghez]
6. Vö. pl. SIPOS P.: i. h.; UŐ: Pedagógiai Szemle 34 (1984): 716–21; UŐ: MNyRét. 867–74. – [VISSZA a szöveghez]
7. A szlengről jól tájékoztatnak a következő munkák (általában további igen gazdag irodalomjegyzékkel): E. PARTRIDGE, Slang To-day and Yesterday. London, 1933; UŐ, A Dictionary of Slang and Unconventional English. London, 1937; UŐ, A Dictionary of the Underworld. London, 1949; S. POTTER, Our Language. London, 1964. 130–9, 193; The New Encyclopaedia Britannica 15. kiadás, 1979: Macropaedia 16: 850–3; Micropaedia 9: 264–5; 1989: 10 [Micropaedia]: 871–2; 22 [Macropaedia]: 571–3; The Encyclopedia Americana 25: 81–3; ROT S., Problems of Modern British and American Slang. Bp., 19885; I. P. GALPERIN, O termine "sleng : Voprosy jazykoznanija 1956/6: 107–14; K. KARTTUNEN, Nykyslangin sanakirja. Porvoo–Helsinki–Juva, 19793 (ism. NYIRKOS: Nyr. 105: 119–21; KERESZTES: MNy. 77: 103–4). További szakirodalmat ismertet ORSZÁGH is (SzótTan. 361–2). Ld. még W. Y. BURKE "The Literature of Slang" (Washington, 1939) c. áttekintését és a tanulmányomban a szlenggel kapcsolatosan hivatkozott művek bőséges szakirodalmi utalásait. – [VISSZA a szöveghez]
8. "Gyakran szlengnek tekinthetők a szavak olyan szövegösszefüggésbeli jelentései, amelyek különböző stilisztikai kifejezőeszközök (irónia, perifrázis stb.) alkalmazásával keletkeznek" (GALPERIN: Voprosy jazykoznanija 1956/6: 111). – [VISSZA a szöveghez]