Előszó

 

József Attila születésének 100. évfordulója alkalom a költő újraolvasására és egyben életműve újraértelmezésére, újraértékelésére.

Akik most tanulmányunkkal József Attilára emlékezünk — úgy gondolom —, Szabolcsi Miklóssal, a költő kutatójával együtt vallhatjuk: „Magam azok közé tartozok, aki számára József Attila műve nem halványul el. Költészete életem részévé vált, folyamatosan ható élmény” (Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930—1937. Bp.: Akadémiai Kiadó. 1998: 955).

József Attila a XX. századi későmodernség klasszikusa. A klasszikust a modernnel egyesítő művészete nem kizárólag esztétikai élményt nyújt, mert mi, késő olvasói is megszólítottnak érezzük magunkat versbe, prózába fogalmazott gondolatai által. Megérint bennünket írásainak személyességével, meglep többszólamúságával, hiszen költészetébe beleférnek a nagy eszmei-gondolati költeményei mellett munkásversein kívül pszichoanalitikus ihletésű művei is.
Életműve megkerülhetetlen teljesítmény mind a költőutódok, mind a művészettel foglalkozók számára. Vallomások szólnak arról, hogy a József Attila elementáris hatása alól nehezen szabaduló költőutódok csak lassan találtak rá egyedi hangjukra. A művészettel foglalkozók pedig arról vallanak, hogy vers- és prózaértésük próbája József Attila írásművészetének értelmezése.

A költő rendhagyó pályája alakulásának nyomon követése, váratlan politikai pálfordulásainak, emberi-költői magatartásának elemzése, költészettörténeti értékelése, művei értékvilágának és befogadástörténetének feltárása, a halála utáni kultuszképződés magyarázata az irodalomtörténészek kutatási területe.

A József Attila-életmű költészettörténeti megítéléséhez viszont stílusvizsgálata is hozzátartozik. Tehát ránk, stilisztikusokra is hárul feladat művészete újraértelmezésében. Hiszen életműve mint líratörténeti teljesítmény nyelvi megformáltságában hozzáférhető. Ezért a nyelvi formából kiinduló líraolvasásunkban kitüntetett helyet foglalnak el a költő sokszólamúságával párosuló stílus- és irányzati váltásai, sajátos klasszikus-modern képalkotási technikája: a képalkotási hagyomány átvétele és ugyanakkor átírása, versvilágának szerkezete, retorikus alakzathasználati eljárásai, egyáltalán a nyelvi teremtés jellegzetes módjai.

Tehát a József Attila-kutatás vonulatába illeszkedik a stílusművészetének vizsgálatával foglalkozó következő tanulmánysorozat, amelyben a stilisztikusok újraolvasásának: líraértelmezésének eredményét tárjuk az olvasó elé — nyilván eltérő olvasatok párbeszédében. Sokszínű megközelítésünket jelzi az a tény, hogy nem csupán József Attila költészete kötetünk tárgya, hanem levelezése is, illetve a magyar líratörténetben is keressük a helyét, felfedve intertextuális kapcsolatait is.
 

Szikszainé Nagy Irma

 

 

 

Tartalom

 

Előszó 5

Fehér Erzsébet: Az önkép és önbemutatás változatai József Attila leveleiben 7

Jenei Teréz: A stílus rétegződése József Attila Vágó Mártához írott leveleiben 18

Szabó Zoltán: József Attila egyéni stílusának jellemzése szövegstilisztikai alapon 26

Kemény Gábor: „... dudás a fuvolást...” (Babits-motívumok József Attila-versekben) 36

Bencze Lóránt: Ómagyar Mária Siralom – József Attila: Óda Kognitív és szociokulturális összevetés 49

Tolcsvai Nagy Gábor: „Leng a lelkem.” Egy metafora világa József Attila költészetében 56

Domonkosi Ágnes: „Belül ég, de kívül éget” A kint-bent viszonylat megjelenítése József Attila költészetében 63

Porkoláb Judit–Boda István Károly: A mikrovilág József Attila költői nyelvében 72

Kornyáné Szoboszlay Ágnes: „.... csecse becse ajándék....” 85

Pethő József: Adjekciós alakzatok József Attila verseiben 100

Szikszainé Nagy Irma: Kérdésalakzatra épített József Attila-i verskompozíciók 116

Tátrai Szilárd: Problémavázlat a lírai diskurzusok résztvevői szerepeinek stilisztikai vizsgálatához (József Attila: Kosztolányi és Nagyon fáj) 124