4.4. Bővülés

A helynévnek egy új névelemmel való megtoldását bővülésnek nevezzük. A bővülés tehát éppúgy a névtest terjedelmének növekedésével jár együtt, mint a kiegészülés, de bővüléskor nem névrésznek, hanem csupán névelemnek a névbe kerülése történik meg. Ebből következően a bővülés a helynév funkcionális szerkezetét nem változtatja meg, csupán az alaki szerkezet módosulásával jár. A bővülés bizonyos értelemben a redukcióval ellentétes irányú, hatású folyamat, e jelenségek viszonya nagyjából olyan, mint az ellipszisé és a kiegészülésé.

A bővülés során elvileg bármilyen elemmel gazdagodhat a helynévalak, lexikális elemnek a névbe kerülésére azonban nem tudok példát említeni. Különösebb okunk nincs arra, hogy ennek elméleti lehetőségét kizárjuk. Kötött morfémával: raggal, képzővel történő bővülésre azonban jó néhány példát hozhatunk.

INCZEFI említi, hogy a -ház utótagú helynevekben „a birtokos személyrag később hozzájárulhat az eredetileg ragtalan alapelemhez a településnevek analógiájára”: Hantház > Hantháza, Sövényház > Sövényháza (MNy. 68: 312). A redukció fejezetében láthattuk, hogy a birtokos személyrag kieshet a névből, e nevekben viszont ezzel ellentétes irányú tendencia érvényesülését tapasztaljuk. A magyar helynévrendszerben léteznek olyan modellek, amelyekben a birtokos személyrag a szokásos (a Simaháza-féle településnevekben), illetőleg olyanok, amelyekben a jelöletlenség a jellemző (például a Kanászház típusú épületnevekben). Az egyik vagy a másik névmodellhez való alkalmazkodás következtében akár egymással ellentétes irányú változások is történhetnek, amelyek végső soron a rendszer kettősségének megszűnését célozzák. Ez azonban a két alakszerkezeti típus viszonylagos gyakorisága s éppen a folyamatok ellentétes hatása miatt a névrendszer egészében nem érheti el célját. A Pápai járás helynevei között ennek megfelelően nemcsak az Emilháza > Emilház (de mindig: Emilházára), Simaháza > Simaház típusú redukciókra találunk példákat, hanem a Lesház > Lesháza változásra is. Bizonyára a marcaltői Zsigaháza mintájára bővült birtokos személyraggal a faluban levő Felsőháza és Vendégháza is, hiszen ezek a névtípusok eredetileg jellegzetesen jelöletlenek. A birtokos személyrag olyan nevekhez is hozzájárulhat, amelyek típusában annak megléte egyáltalán nem jellemző: Agyagszer > Agyagszere. A bővülés sajátos eseteként tarthatjuk számon a birtokos személyrag ismételt kitételét: Földekvége > Földekvégeje.

JUHÁSZ DEZSŐ a középmagyar kor tájnévalkotási jellegzetességeként említi a -ság/ -ség képzős nevek nagyfokú előretörését: Erdély > Erdélység, Barca > Barcaság, Nyír > Nyírség stb. (Tájn. 16). A bővülés ilyen változatainak létrejötte kétségkívül a jelöltségre való törekvés szándékával magyarázható, amely mögött „a magasabb nyelvi eszményhez való igazodás is meghúzódhat. A jelenség összefügg azzal a széltében elterjedt szemlélettel, hogy a választékos kifejezés egyben összetettebb, bonyolultabb is” (i. m. 31). Hasonló nyelvhasználati, nyelvrétegbeli jelenségeket mutattam be a kiegészülésnél is.

Az -i képzőnek a bővülésben való részvételét sokkal nehezebb bizonyítani. A nagy valószínűséggel ide sorolható nevek ugyanis más úton is magyarázhatók. Az Erdőkerti, Répaszeri név eredeti Erdőkert, Répaszer formája képzéses kiegészüléssel Erdőkerti/dűlő, Répaszeri/dűlő szerkezetűvé alakulhatott, s ezek főtagjának ellipszisével is keletkezhetett az Erdőkerti, Répaszeri alak. Csakhogy jó néhány olyan névpárt találunk helynévrendszerünkben, amelyek képző nélküli név – képzős név megfelelést mutatnak. Ezek a névképzés körébe nem sorolhatók be, mert definíciónknak megfelelően a derivációnak ez a változata csak közszói elemekre vonatkozhat. A Homok – Homoki, Bolygó – Bolygai, Csapás – Csapási, Vizes – Vizesi, Disznós/rét – Disznós/réti stb. névpárok képzős tagjai közvetlenül is alakulhattak a primer névből, ugyanúgy, ahogyan ezt a -ság/-ség képzős „túlképzésekben” már láttuk. A motívumok hasonlósága mellett azt kell még megemlíteni, hogy itt a névmodellek hatása is fokozottan megnyilvánulhat: -i képzős név a helynévkincs különböző etimológiai rétegeiben nagy számban található. Ezek keletkezéstörténetileg különböző módon jöhettek létre: képzéssel, ellipszissel vagy – ezek mintájára – bővülés útján. E nevekben a képző mintegy a kiegészítéssel a névhez kapcsolható földrajzi köznévi névrészt helyettesíti, annak megfelelően, ahogyan ezt a képzett nevekben már bemutattam. INCZEFI olyan változást is említ, amelyet kizárólag bővüléssel magyarázhatunk: a kétrészes nevek előtagjába is bekerülhet néha az -i képző: Biberés/fok > Biberési/fok (Makó 57).

A fejezet bevezető részében már utaltam arra, hogy a helynevek szerkezetét érintő változások igen gyakran egymással keveredve mennek végbe, s emiatt nehezen választhatók szét. A névmodellek hatásának a különböző szerkezeti szinteken való érvényesülése megváltoztathatja a nevek funkcionális-szemantikai és lexikális-morfológiai szerkezetét egyaránt. Mindez együtt járhat a névtest rövidülésével és terjedelmének növekedésével is. Minden névrendszerben egyidőben igen sokféle helynévtípus fordul elő, s ezek mindegyike mintául szolgálhat az új nevek kialakulásához, s a meglévő nevek átalakulásához. A mindenkori helynévrendszer sokszínűsége magyarázza tehát a szerkezeti változások többirányúságát, gyakran ellentétesnek ható tendenciáit is. Az alábbiakban néhány ilyen szerkezeti változási kombinációt mutatok be.

A névalak komplikálódásának jellegzetes esete, hogy a helynévnek egymással párhuzamosan újabb változatai jöhetnek létre kiegészülés, bővülés, illetőleg deriváció útján. A Répaszer kiegészült alakja: Répaszer/dűlő és bővült változata: Répaszeri ily módon jöhetett létre. Hasonló a Négyrendes képzéses kiegészülése: Négyrendesi/dűlő és többesjellel alakult derivációs alakja: Négyrendesek is. A képzéses kiegészülések esetében (pl. Tízrendesi/dűlő) az egyrészes, képzőt tartalmazó névformát (Tízrendesi) azonban az előbbi név elliptikus alakjának éppúgy tekinthetjük, mint az eredeti névváltozat (Tízrendes) bővüléssel keletkezett formájának. A jelenséget több, a szinkrón névrendszerben meglévő szinonimasor is igazolja: Nagy/berek – Nagyberki/dűlő – Nagyberki, Homokszer – Homokszeri/dűlő – Homokszeri, sajátos eseteként, a -k többesjel elmaradásával: Ellen/földek – Ellenföldi/dűlő, Ellen/földi.

A történeti egymásutániság nem minden esetben állapítható meg egyértelműen. Ez természetesen abból is adódik, hogy a szerkezeti alternánsként előforduló nevek nemcsak szerkezeti változások eredményeként alakulhattak ki, hanem a primer névkeletkezési folyamat során is létrejöhetnek, azonos funkcionális modellt tükröztető, eltérő névszerkezetű nevekként is. A Sós és a Sós/dűlő képzés és szintagmatikus szerkesztés útján egyidejűleg – így alakszerkezeti értelemben egymástól függetlenül – is kialakulhatott, de a Sós lehet ellipszissel keletkezett változat is. Ez utóbbi azonban mindenképpen alapja további szintagmatikus szerkesztésnek: Sósra/dűlő, valamint morfematikai átalakulásnak: Sósok. A Sósok-ból képzéses kiegészüléssel alakul ki a Sósoki/dűlő névforma.

A szántóterületet jelölő Bodon metonimikus név, a Bodoni/dűlő és a Bodon/lapos vele párhuzamosan, szintagmatikus szerkesztéssel keletkezhetett, de belőle is magyarázhatók: képzéses, illetőleg egyszerű kiegészülés útján. Ez utóbbi annál is inkább elképzelhető, hogy a Bodon/lapos mellé hasonló úton kialakult a Bodonlapos/dűlő és a Bodonlaposi/dűlő.

Nem ritka jelenség, hogy az ellipszis és a kiegészülés alapvetően ellentétes irányú tendenciái ugyanazon név változásában egymást követően szerepet játszanak. A Keskeny/dűlő-ből ellipszissel Keskeny lesz, ami képzéses kiegészüléssel Keskenyi/dűlő-vé alakul. Hasonló változást takar a Cifra/dűlő – Cifra – Cifrai/rész és a Kapus/dűlő – Kapus – Kapusi/dűlő. Az utóbbi névnek van Kapusi változata is, amely az elliptikus és a kiegészült változatból egyaránt származhat (bővüléssel, ill. ellipszissel). A Hágó/dűlő – Hágó – Hágói/dűlő nevek közül a Hágó akár metonimikus név is lehet, s az Irtás/föld – Irtás – Irtási/dűlő esetében sem csupán az ellipszis – kiegészülés egymásutánja tehető föl: az Irtás hasadással is keletkezhetett (ez esetben mindkét szinonimapárja kiegészüléssel jött létre). A Nemes/tag > Nemes > Nemesek esetében az ellipszist nem kiegészülés, hanem bővülés követte. Ugyanilyen változás a Kisdarab/dűlő > Kisdarabok névé, de itt képzéses kiegészülés: Kisdaraboki/dűlő zárja a változás sorát. Hasonló folyamat zajlott le a Fekete/rész > Fekete > Feketési/rész ~ Feketési/dűlő névben, az ezekkel szinonim Feketési névforma elliptikusan és bővüléssel is (a Feketé-ből) magyarázható.

A Nyírcsászári út mellett egy dűlőt Császáriúti/dűlő-nek neveznek. A redukció következtében lexikálisan kéttagú változat: Császári/dűlő is létrejött. A területet metonimikus név: Császárút is megjelöli, a földrajzi köznév félrevezető jellege miatt azonban képzéses kiegészüléssel ez tovább alakult: Császárúti/dűlő. E névforma csupán egyetlen névelemben különbözik a szintagmatikus szerkesztéssel alkotott elsődleges névtől.

A szerkezeti változások láncolata következtében nemcsak a név funkcionális és alaki szerkezete változhat meg, de deetimologizációs jelenségek is megfigyelhetők eközben. A Róka/tanya elliptikus változata a Róka (ez másrészt metonimikus név is lehet), ebből bővüléssel (esetleg képzéssel) keletkezhetett a Rókás. A képzéses kiegészülés viszont Rókási/dűlő változatot eredményezett. A Lapos/tó névből képzéses kiegészüléssel kétféle – tőtanilag eltérő – változat is keletkezett: a Lapostói/dűlő és a Lapostaji/dűlő (a Kálló : Kállai tőtípus szerint). Ez utóbbi névformából ellipszissel – amelynek során a képzőt is elvonták, s ezáltal téves tövet következtettek ki – létrejött a Laposta. E névformában a Lapostó etimológiai áttetszősége teljesen eltűnt.

Végül egy olyan névváltozási példát vázolok fel, amely összetettségében ritka ugyan, mégis jellemző a tekintetben, hogy benne a változások párhuzamossága, konvergens, illetve divergens jellege, a módosulások lehetséges irányainak szövevénye jól érzékelhető.

4.5. Deetimologizáció

A helynevek funkcionális-szemantikai, illetőleg lexikális-morfológiai szerkezete idővel elhomályosulhat. Ennek két fő oka lehet: megváltozik a denotátumnak a névadás alapjául szolgáló jellegzetessége, vagy a nyelvi rendszerből eltűnik a névben meglévő szó. A deetimologizáció szélesebb értelemben a név jelentésszerkezetét érintő folyamat, a név etimológiai áttetszőségének megszűnését, információtartalmának megváltozását jelenti. A névszerkezeti változások közül az ellipszis és a redukció hasonló módosulásokat idéz elő a helynév jelentésszerkezetében, a kiegészülés és a bővülés kiváltó oka pedig gyakran éppen az ilyen szélesebb értelemben vett deetimologizációs folyamat.

A deetimologizáció fogalmát azonban a továbbiakban nem a név jelentésszerkezete változási folyamatainak jellemzésére használom, hanem a szerkezeti változások kategóriájaként. Deetimologizációnak nevezem azokat a helynévszerkezeti változásokat, amelyek a helynevek funkcionális vagy lexikális szerkezetének elhomályosulása következtében jelentkeznek, s a helynevek hangalakjának szabálytalan megváltozását eredményezik. Nem tekintem e körbe tartozónak tehát azokat az alaki változásokat, amelyek a szabályos hangfejlődések következtében állnak elő, s ily módon többnyire párhuzamosak a közszói rendszert érintő módosulásokkal. Másrészt nem sorolhatók ide azok a változások sem, amelyek pusztán a név jelentésszerkezetét érintik (ezek leginkább az etimológiai jelentés, a konnotáció, az információtartalom szintjén jelentkeznek), de hangalaki átalakulással nem járnak együtt. Nem tartozik ide tehát a valóság megváltozásából adódó átértékelődés: a Vörös/kereszt-nek ma fehér a színe, a Rossz/hid-at már régen kijavították. KÁZMÉR ezeket jelentéselhomályosulásként tartja számon (Alsó-Szigetköz 40). Nem említhetők e jelenség körében azok a változások sem, amelyeket a közszói párhuzamok eltűnése, változása okoz: a Kütyü-nek ma már nincs közszói megfelelése, a Simaháza előtagját nem személynévnek, hanem melléknévnek érzik. Ezeket a név jelentésszerkezetének elemzésekor tudjuk bemutatni, történeti tipológiánk azonban nem foglalkozhat velük, mivel valójában nem névalkotási folyamatok: sem a hangalak, sem a jelentés, pontosabban az annak magvát adó denotatív jelentés nem változik meg, azaz nem keletkezik új név.

A továbbiakban azokat a jelenségeket tekintem át, amelyek a definícióm szerinti deetimologizációs változások körébe sorolhatók. A szakirodalom – különböző terminusokkal jelölve – többféle itt említhető névváltozási típust tárgyal. Ezek többsége a közszókban is megfigyelhető.

Zésülésnek nevezzük azt a változási folyamatot, amelynek során „A földrajzinév előtt a beszédben állandóan használt az névelő z-je idővel a magánhangzóval kezdődő névhez kapcsolódhatik” (BENKŐ, Nyárádmente 48): Ebhát > Zebhát, Által > Záltal, Áci-dűlő > Záci-dűlő, Omlás-hegy > Zomlás-hegy, Ürgés > Zürgés. (Lásd még SZABÓ T. ATTILA példáit: Zergya, Ziver, Zerke stb. [MNy. 43: 222].) A zésülést ugyanaz a nyelvtudati háttér magyarázza, mint ami az a-val kezdődő helynevek első hangját névelőnek fogja fel, s ezért elhagyja a név hangsorából: Amadéfalva > Madéfalva, Acintos > Cintos, Abolmány > Bolmány, Aporházi allé > Porházi allé (vö. HORGER: Melich-Eml. 159–60; SZABÓ T. A.: MNy. 58: 206–-8, 59: 213–6; KÁLMÁN B.: Nyr. 91: 2). Az is előfordulhat, hogy az a névelővel bővül a helynév: Radvány > Aradvány (lásd MIKESY: MNy. 43: 145 és a FNESz.⁴ megfelelő címszavát).

Vannak olyan, etimológiai szerkezetükben helyragot tartalmazó neveink (Bügbe, Budába), amelyek eredeti névváltozataik (Bükk, Buda) mellé úgy jöttek létre, hogy a gyakran használt ragos alakok toldalékainak azonosíthatósága vész el. E tekintetben ezek tehát különböznek a derivációs neveknek a helyragot tartalmazó csoportjától (Csárdánál, Kozáriútnál). A Budába-féle alakok elemezhetetlenségének oka elsősorban a nyelvek közötti oda-vissza kölcsönzésük lehet (vö. KNIEZSA: MNy. 32: 317–8; SZABÓ T. A.: MNyj. 7: 322; REUTER C.: MNy. 61: 348). Máskor éppen ennek a fordítottja történik meg: a nominativusi alakot a beszélők ragozott formának érzik, s tévesen elvonnak belőle egy új tövet: Pentelén > Pentele (KÁLMÁN B.: Nyr. 91: 3). Az ilyen téves elvonásokat a toldalékok előtt, morfémahatáron jelentkező hangtani változások is kiválthatják: Aligáll : Aligállba > Aligába > Aliga, Bajon : Bajomba > Bajom, Rétalj ~ Rítajj : Rítóba > Rító : Rítóra (KÁLMÁN B.: MNy. 72: 215; UŐ: Nyr. 91: 5; KISS L.: Nyr. 97: 81). Az ilyen nevekre a finn névtani irodalom az elvont név terminust használja (lásd a Terminol. abstrahoituma címszavát).

A fenti változások hátterében kétségtelenül az etimológiai jelentés elhomályosulása keresendő, de mindegyik jelenség jellegzetesen kontextuális jellegű: csak szövegben való használattal magyarázhatók, a morfémahatár eltolódása csakis ilyen környezetben következhet be. E módosulások a névtest elejét (névelők) és végét (ragok) érintik, s a hangsor bővülését (zésülés, Budába típus) és rövidülését (szóeleji a elhagyása, Pentele típus) egyaránt előidézhetik.

A fentiek mellett vannak olyan deetimologizációs változások is, amelyek nem a nevek kontextuális beágyazottságával állnak kapcsolatban. Az etimológiai jelentés elhomályosulásától irányított effajta hangalaki átalakulások általános okaként nemigen tudunk mást említeni – bármennyire is nem egzakt kategória –, mint a kellemesebb hangzásra való törekvést (lásd pl. a Terminol. kuluminen címszavát). Ennek során előfordulhat szótagkivetés: Töpéri/ér > Töpér (ez valójában egyszerejtés), Lovas/kút > Lós/kút (itt a tőtani kettősség is belejátszik a folyamatba), Csonka/álé > Csonkálé, hangátvetés: Dagadó > Dadagó vagy más szabálytalan hangváltozások: Henger/hegy > Enger/hegy, Igástó > Igázsdó ~ Zsigázsdó ~ Zsigárdó, Sédfő/kút > Sitfi/kút, Séd/kút > Sí/kút.

4.6. Népetimológia

A népetimológia jelenségét általános összefüggéseiben tárgyaló dolgozatok példái között gyakran találunk helyneveket is (pl. NÁDAI: NyF. 27. sz. 22–4; KOVALOVSZKY: NytudÉrt. 58. sz. 244–9; GREGOR: NytudÉrt. 89. sz. 97–101 stb.). KÁLMÁN BÉLA önálló tanulmányt szentelt népetimológiával alakult helységneveinknek (Nyr. 91: 1–11). A fogalom értelmezésének zavarait jelzi azonban, hogy a népetimológiát egyrészt névkeletkezési folyamatként mutatják be a szakmunkák, másrészt viszont néha ide sorolják azt a gyakori jelenséget is, hogy a helyneveket a beszélők új motivációval igyekeznek ellátni, tudálékos névmagyarázatokat fűznek hozzájuk (vö. RÓNAI BÉLA: NÉ. 7: 9–18). Ennek az a magyarázata, hogy az ilyen értelmezések alapjául ugyanazok a motívumok szolgálnak, mint amik a népetimológiás változásoknak is a mozgatórugói.

Leírási rendszerem alapelveiből következően a továbbiakban a népetimológia fogalmát mint névkeletkezési folyamatot, pontosabban mint névszerkezeti változást, egy funkcionáló helynév alakszerkezeti átalakulását értelmezem.

A népetimológiás változások okaként a szakirodalom egyöntetűen az átalakuláson átmenő szó – esetünkben helynév – közszói értelmezhetőségének a hiányát jelöli meg. Másként fogalmazva: a helynév – elveszítvén etimológiai áttetszőségét, közszói vonatkoztathatóságát – motiválatlanná válik, s a beszélők újfajta motivációt kívánnak számára teremteni.

A közszói jelentésvonatkozás eleve hiányzik az idegen eredetű helynevekben, ezért ezek között gyakrabban előfordul a népetimológiás átalakulás. A mikrotoponímiában viszonylag ritkák az átvett nevek, ezért e jelenségre nem könnyű példát találnunk: Jázvina > Jázmina, a településnevek között azonban már több ilyen akad (vö. KÁLMÁN: i. m.). A közszói párhuzamok hiánya tekintetében az átvett nevekéhez hasonló a más tulajdonnevet (helynevet, személynevet) tartalmazó helynevek helyzete. Népetimológiás változások ezeket is érinthetik: Csató/berek > Csaló/berek, Alasz/kocsma (az Alasz családnévből) > Olasz/kocsma, Cserna/lapos > Cérna/lapos. A népetimológiával foglalkozó munkák számtalan olyan példát említenek, amelyben a változást az váltja ki, hogy a szóban, névben meglévő valamely lexéma elavul, kiesik a nyelvhasználatból, így az összetétel „értelmetlenné”, etimológiailag elemezhetetlenné válik. A népetimológiás átalakítás következtében ismét azonosíthatók lesznek a helynév lexikális elemei: Nagy/lápa > Négylába ~ Négylámpa, Borsos/vápa > Borsospápa ~ Borsóspópa, Héder/gyakra > Hédergyatra, Pogányüllés > Pogányillés ~ Pogányélés, Föhenyes/árok > Fényes/árok, Séd/fej > Sűtfej/kút (kiegészüléssel), Eszteru ’gát’ > Eszterág. Az átalakulással a név közszói jelentésvonatkoztathatósága megteremtődik ugyan, névszerkezetileg azonban általában nem illeszkednek be e nevek a jellegzetes névtípusok közé, azaz e tekintetben valójában többnyire továbbra is motiválatlanok maradnak. A Borsos/vápa funkcionális szerkezete a vápa közszónak a szókincsből való eltűnésével elemezhetetlenné válik a névhasználók számára, a lexémaként azonosítható elemekből álló, népetimológiás Borsospápa, Borsóspópa változatok funkcionális névszerkezete azonban éppoly azonosíthatatlan számukra.

Nem ritka a népetimológiás változás az olyan nevekben sem, amelyek etimológiai áttetszősége reálisan létezik, sőt névszerkezeti modellje is világos lehet a beszélők számára. Ilyenkor a viszonylag gyakori névmodellt képviselő név egy ritkább s természetesen a denotátummal motivációs kapcsolatban nem lévő névtípusba kerülhet át. Az Éh/völgy-ből Éj/völgy lesz, a Cseresznye/szél-ből pedig Cseresznyeszíj. Bizonyos hangtani törvényszerűségek jelentkezése elősegítheti az ilyen átalakulásokat: Szél/mező > Szíj/mező, Szél/hegy > Szén/hegy ~ Szíj/hegy, Hely/rét [Hëe-rít] > Here/rít. Szokatlan tőtani változat is elindíthatja a változást: Egrestók > Egrestok. Eufemisztikus célja lehetett a Tetűfészek > Tetőfészek átalakulásnak, a Mogyoró/kút-ból német nyelvű településen Magyar/kút válhatott.

Az etimológiai elemezhetőség hiánya tehát nem egyedüli kiváltó oka a népetimológiás átalakulásoknak, a hangalaki asszociációknak is igen fontos szerepe lehet ebben, még olyan esetekben is, amikor a helynév funkcionális szerkezete, lexikális összetétele egyébként világos a névhasználók számára. A népetimológiás átalakulás döntően a helynév lexikális szerkezetét érinti, eredményeként azonban még e tekintetben is ritkán alakul ki gyakori, jellegzetes névszerkezeti modellbe sorolható helynév. A nevek funkcionális szerkezete pedig többnyire változatlanul homályban marad.

A népetimológia mint névszerkezeti változás körében természetesen csak alakszerkezeti módosulással járó jelenségeket veszek figyelembe, s – éppúgy, mint a deetimologizáció fejezetében – nem sorolom ide az olyan eseteket, amelyek az információtartalom, az etimológiai jelentés síkján maradnak: Farkasverő ’farkaslakta déli hegyoldal’ > ’hely, ahol agyonvertek egy farkast’ (vö. BENKŐ, Nyárádmente 44), Köszönberek ’családnév – berek’ > ’salutare – berek’ (vö. LŐRINCZE, FöldÉl. 22).

Nyelvhasználati szempontból a népetimológia alapvetően kétféle szituációban érvényesül névalkotási módként. A fenti jellemzők inkább a természetes névhasználat során lefolyt változásokra vonatkoztathatók. Itt említhetők azonban az írásos névhasználat jelenségei is. Ezeknek egy része motívumaiban teljesen azonos a szóbeli népetimológia eseteivel: Nád/nyilas > Nádnyílás, Tanároki/dűlő > Tanácsoki/dűlő, máskor azonban pusztán tévesztés következtében jönnek létre, vagy amiatt, hogy lejegyzőik más névtípusba, asszociációs kapcsolatrendszerbe, motivációs összefüggésbe kívánják állítani a nevet: Lapos/hegy > Lápos/hegy, Csikós/dűlő > Csíkos/dűlő, Térjmeg/utca > Térmeg/utca. E jelenséget sem lehet kirekeszteni a névalkotási típusok közül, éppúgy, mint ahogy más hivatalos használatú mesterséges alkotású neveket sem. Az így keletkezett alakok névhasználati jellemzői különböznek a természetes úton létrejött változatokétól, de az írott formák (térképek, teleknyilvántartások) nagy tekintélye miatt akár általános használatúvá is válhatnak. KÁLMÁN BÉLA is elkülöníti ezeket a népetimológiák alcsoportjaként, megemlítve, hogy
„népetimológia helyett (...) helyesebb volna írnoki etimológiát említeni” (Nyr. 91: 4). A kategóriát a finn névtani irodalom is ismeri (vö. a Terminol. kirjurinetymologia címszavával).

A népetimológiás átalakulások körébe tehát olyan élőnyelvi és írásbeli alakszerkezeti változásokat sorolhatunk, amelyek a névalakok szabálytalan módosulásában jelennek meg oly módon, hogy a helynév lexikális szerkezetének változásával s közszói jelentésvonatkozásuk megteremtésével új névalak keletkezik. Ezek kiváltó oka igen gyakran, de nem feltétlenül, az etimológiai áttetszőség hiánya, másrészt pedig a név hangzós formája, amely egyúttal az átalakulás irányát, jellegét is meghatározza.

5. Névátvétel

Az átvett nevek csoportja névrendszertanilag a történeti tipológia előző négy kategóriájával, mint a belső helynévalkotás formáival áll szemben. A helynevek átvétele közvetlenül és elsősorban nem a jövevénynevekkel bővülő névrendszerek belső struktúráját jellemző sajátosság, hanem sokkal inkább az egymással kapcsolatban lévő nyelvek rendszerének – jelen esetben helynévrendszerének – kapcsolatát tükröző jellegzetesség. Ennek részletezését e helynévelemzési modell kereteiben nem vállalhatom.

A névátvételek kérdésének egyrészt igen gazdag irodalma van a magyar helynévkutatások történetében. Az etimológiai érdeklődésű vizsgálatok egyik fontos törekvése éppen az volt, hogy a magyar helynévkincs eredetbeli rétegeit – elsősorban településtörténeti céloktól vezérelve – elkülönítsék. MELICH JÁNOS, KNIEZSA ISTVÁN mellett más kutatók is jelentős eredményeket értek el e téren. KNIEZSA egyik nevezetes tanulmányában (A párhuzamos helynévadás) névrendszertani értelemben újfajta megközelítés lehetőségét vetette fel azzal, hogy az egymással érintkező nyelvek interferenciáira irányította a figyelmet. A településnevek tekintetében e kölcsönhatásokat MEZŐ ANDRÁS elemezte igen alaposan „A magyar hivatalos helységnévadás” c. munkájában.

A helynevek átvételével kapcsolatos problémák vizsgálata a mikrotoponimák terén különösen indokolt: a névalkotási folyamatok, a rendszertani jellegzetességek – mint a korábbiakban is láttuk – sokszor nagyobb sikerrel deríthetők fel e téren, mint a makrotoponimák konzervatívabb, a változásnak jobban ellenálló csoportjában. Ilyen összefüggésben különösen feltűnő, hogy e téren szinte alig folytak kutatások. (Az igen kevés dolgozat közül kiemelendő GERSTNER KÁROLY néhány munkája, amelyek elsősorban a magyarországi német névanyag oldaláról érintik a kérdést: pl. MNyTK. 160. sz. 181–5.)

A mikrotoponimák körében folytatott vizsgálatok hiányát némiképpen magyarázza az a tény, hogy az átvételek, megfelelések bemutatása a mikrorendszerek mély belső ismeretét követeli meg mind szinkrón, mind diakrón tekintetben. A finn kutatók ez irányú jelentősebb érdeklődéséhez a finn-svéd (kisebb mértékben a finn-lapp) helynévrendszerek kapcsolata teremtette meg az alapot. Kutatásaik e téren az utóbbi évtizedben kétségkívül megélénkültek. Az átvett nevek csoportjában többféle típust tárgyalnak: a kategória határait egyrészt a tiszta (legfeljebb hangtanilag módosított) átvételek, másrészt a tükörnevek képviselik (lásd például a Terminol. lainanimi címszavát).

A névrendszertani leírásokban valóban fontos követelmény a jövevényneveknek alaki és jelentésbeli jellemzőik szerinti differenciált bemutatása. Ennél is jelentősebb feladat azonban az, hogy feltárjuk azokat a sajátosságokat, amelyek a magyar névrendszer egyes területi változataiban éppen más nyelvek névrendszereinek hatására jöttek létre (a határozóraggal alakult nevek csoportjában efféle összefüggésre magam is utaltam). A nyelvek közötti ilyen jellegű kapcsolatok vizsgálata azonban csakis az adott helynévrendszerek belső összefüggéseinek, változási irányainak igen pontos ismeretén alapulhat.