5.
A szemiotikai textológia mint szövegtani elméleti keret

Minthogy a szövegnyelvészet összekötkapocs az adott nyelv nyelvészetének nem szövegnyelvészeti ágai és a/egy szövegtan között, e program keretében szükséges a szövegtan felépítésének kérdéseivel is foglalkozni. A korábban már említett okok következtében itt saját - szemiotikai textológiának nevezett - szövegtani koncepcióm kívánom röviden vázolni.

Ez a fejezet PETŐFI 1996a (lásd a Bibliográfiai rájékoztató I/A szektrorát) els három fejezetének radikálisan lerövidített (és kis mértékben javított) változata. A lerövidítés abban áll, hogy az eredeti szövegbl elhagytam mind a szemléltet példákat, mind a lábjegyzeteket, mind a bibliográfiai utalásokat; a kis mérték javítás pedig minimális terminológiai változtatásokban.

Az alábbiakban a következ három témát érintem: 1) az általam elméleti keretként használt szövegtani diszciplína jellemz tulajdonságai, 2) az ennek a diszciplínának a keretében explikált szövegfogalom és 3) interpretációfogalom.

(Ennek a tematikának a tárgyalása a lerövidítés alapjául szolgáló szöveg mellett PETŐFI 1994 3.1. alfejezetében is megtalálható, lásd a Bibliográfiai tájékoztató ugyanazon szektorát.)

1. A szemiotikai textológiáról, az általam elméleti keretként használt szövegtani diszciplínáról

A szövegtani kutatás jellegét - mint minden más kutatásét - tárgyának, céljának és módszerének együttese határozza meg. Az én törekvésem egy olyan szövegtan (kommunikátumtan?) létrehozása,

• amely intuitíve szövegnek minsíthet (nem szükségképpen csak lexikai verbális elemekbl álló) kommunikátumokat tekint kutatása tárgyának, szkebb értelemben véve azt, hogy mi módon lehet ezekhez a kommunikátumokhoz felépítés- és jelentésleírás(oka)t hozzárendelni;
• amelynek célja elssorban elméleti, azaz a kommunikátumok felépítésére és jelentésére vonatkozó ismeretek optimális megismerése és rendszerbe foglalása, ami közvetve természetesen nagy mértékben kell, hogy növelje e szövegtan gyakorlati alkalmazhatóságát is; és
• amely módszerében nemcsak nyelvészeti ismeretekre támaszkodik (mert tárgyát és célját tekintve nem támaszkodhat csak arra!), hanem egyrészt más jelrendszerekre (nem verbális médiumokra), másrészt általában a világra vonatkozó ismeretekre is, de módszere alapelvének a maximális mérték explicitségre törekvést tartja.

Ezt a szövegtant (kommunikátumtant) szemiotikai textológiának neveztem el.

Az elnevezés textológia összetevjének használatával azoknak a félrevezet következtetéseknek a létrejöttét (létrehozását) szeretném megakadályozni, amikre a szövegkutatással foglalkozó diszciplínák többi megjelölése - szöveggrammatika, szövegtan, szövegnyelvészet, vagy szövegelmélet - lehetséget ad.

Az elnevezés szemiotikai összetevőjének pedig azt a funkciót szántam, hogy találó következtetéseket sugalljon. Ilyen találó következtetésnek tekintend mindenekeltt a következ három:

• a kommunikátumokat ez a diszciplína sajátos jelöl-jelölt-struktúrával rendelkez komplex jeleknek tekinti;
• a kommunikátumok felépítésében ez a diszciplína verbális és nem verbális (pl. képi-illusztratív vagy zenei) jelrendszerekhez tartozó elemek jelenlétét egyaránt megengedi;
• a kommunikátumokat ez a diszciplína mind szintaktikai (általános értelemben véve formai) felépítésük, mind szemantikai (intenzionális és extenzionális értelm jelentéstani) felépítésük, mind pragmatikai felépítésük (adott vagy feltételezett kommunikációszituációbeli használatuk) szempontjából elemezni kívánja.

A szemiotikai textológia alaptulajdonságai röviden a következkben foglalhatók össze:

A különféle kommunikációszituációkban létrehozott és befogadott - általa komplex jelekként kezelt - uni- és multimediális kommunikátumok (különös tekintettel a szövegnek nevezett multimediális, de dominánsan verbális kommunikátumok) interpretálása céljára szolgáló diszciplína.

Mint ilyen

• a lehetséges kommunikációszituációk, a lehetséges (uni- és multimediális) jelrendszerek, valamint a lehetséges uni- és multimediális kommunikátumok tipológiájára támaszkodik, de sem valamely médiumhoz (sem valamely természetes nyelvhez), sem valamely kommunikátumtípushoz nem kötött;
• a kommunikátumokat nem egyszer s mindenkorra statikusan adott objektumokként, hanem fizikai megjelenési formájuk (fizikai manifesztációjuk) és e megjelenési forma (manifesztáció) mindenkori befogadói (interpretátorai) interakciójának eredményeként kezeli;
• sajátos komplexjel-öszetevket megkülönböztet kommunikátum-modellel operál;
• a kommunikátumok felépítésére vonatkozóan sajátos organizációformákat értelmez, amelyek között a kompozicionális organizáció (mind szintjeit, mind e szintek egységeit tekintve) centrális helyet foglal el;
• különféle kommunikátummegközelítés-módok és interpretációtípusok között tesz különbséget; a kommunikátummegközelítés-módok között jelents szerepet szán a kreatív megközelítéseknek, az interpretációtípusok között centrális jelentséget tulajdonít az értelmez interpretációnak;
• a kommunikátumok létrehozása és interpretálása folyamán a kommunikátorok által felhasznált bázisok (tudás-, hipotézis-, preferencia- és diszpozíciórendszerek) létrehozásának különféle lehetségeivel számol;
• a bázisok és az interpretációk (mint végeredmények) explicit bemutatása számára különféle reprezentációs nyelvek (rendszerek) alkalmazását tartja szükségesnek;
• a fentiekben felsorolt tulajdonságaiból következen interdiszciplína.

A továbbiakban a fenti jellemzk közül mindenekeltt a komplex jelnek tekintett szöveg fogalmával, valamint az interpretációtípusokkal kívánok foglalkozni.

2. A szöveg mint komplex jel szemiotikai textológiai fogalmáról

A szövegfogalommal kapcsolatban elször e fogalom általános jelleg leírását kívánom nyújtani, majd ezután részletesen tárgyalni a szemiotikai textológia keretében értelmezett komplex jel felépítésének jellemzit.

2.1. A szemiotikai textológiai szövegfogalomról általában

A szemiotikai textológia keretében használt - a különösebb megszorításokat nem implikáló kommunikátum értelménél szkebb értelm - szöveg szakszó olyan multimediális, de dominánsan verbális kommunikátumra utal, amely egy tényleges vagy feltételezett kommunikációszituációban egy tényleges vagy feltételezett funkció betöltésére alkalmasnak minsíthet, s mint ilyen, összefüggnek és teljesnek (valamiképpen lezárt egésznek) tartható.

Ez a meghatározás (explicit vagy implicit módon) azt juttatja kifejezésre, hogy a szemiotikai textológia

• nem csupán a kizárólag lexikai verbális elemekbl felépül unimediális kommunikátumok szövegtanaként lett megalkotva (ha ugyan akár csak arra a szerepre gondolva is, amit például a prozódia a nem hangos olvasás esetében is játszik, egyáltalán állíthatjuk, hogy vannak ilyen kommunikátumok);
• nem követeli meg, hogy egy verbális kommunikátum, vagy egy dominánsan verbális kommunikátum verbális összetevje egyetlen természetes nyelv elemeibl épüljön fel; és végül
• a textualitást nem kezeli kommunikátumok bels (inherens) tulajdonságaként, hanem eldöntésében jelents (ha nem is kizárólagos) szerepet szán a tényleges vagy feltételezett kommunikációszituációkban részt vev kommunikátoroknak.

A szemiotikai textológia továbbá a multimediális, de dominánsan verbális kommunikátumokat olyan (jelölbl, jelöltbl és az e kett között értelmezhet jelölés-viszony(ok)ból álló) komplex jelekként kezeli, amelyeknek csupán a fizikai megjelenési formája (fizikai manifesztációja [= vehikuluma]) tekinthet valamennyi kommunikátor számára közel egyformán adottnak. A vehikulumokhoz hozzárendelt felépítés- és jelentésleírások jellege attól függően változik, hogy melyik alkotó vagy befogadó, melyik kommunikációszituációban, milyen elméletet (vagy implicit tudás- és feltételezésrendszert) használ a hozzárendelés végrehajtásakor.

Más szóval ez azt jelenti, hogy a szemiotikai textológia keretében használt szöveg szakszó két (interpretatív úton meghatározandó/létrehozandó) entitás - egy jelöl és egy jelölt - viszonyára utal, és nem egy (statikus) objektumra.

2.2. A komplex jel szemiotikai textológiai fogalmáról

A szemiotikai textológia a komplex jelekre vonatkozóan mind a kommunikációszituációk típusaitól, mind a jelrendszerek típusaitól független felépítés (szaknyelvi terminológiával élve: architektonika), azaz: 1) öszszetevk, 2) organizációtípusok, valamint 3) kompozicionális szintek és egységek definiálására törekszik. Ezek - kizárólag verbális elemekbl felépül szövegekre vonatkoztatott - alábbi bemutatásához az 1. ábrában látható (itt elssorban a kizárólag verbális elemekbl felépül szövegekre értelmezett) szemiotikai textológiai jelmodellt fogom felhasználni.

2.2.1. A komplex jelek összetevirl

Az eddigi szemiotikai textológiai kutatások eredményeinek figyelembevételével a komplex jelek következ kontextuális összetevit célszer megkülönböztetni (lásd az 1. ábra középs szektorát):

Ve:

A komplex jel fizikai manifesztációja (vehikulum).

VeIm:

A vehikulumhoz rendelhet mentális kép (vehikulum-imágó).

A vehikulum-imágó szerepe azért jelents, mert amellett, hogy sok esetben csupán ez áll rendelkezésünkre (lásd például az élszóban elhangzó kommunikátumokat), minden esetben ez képezi interpretációnk közvetlen tárgyát! A vehikulum-imágóban célszer megkülönböztetni a következ összetevket:

• a vizuálisan percipiált vehikulum (globális) analóg mentális képét [= Vv];
• a vizuálisan percipiált vehikulum (globális) analóg mentális képéhez (bels "hangos" olvasás útján) rendelt akusztikus/auditív vehikulum (globális) analóg mentális képét [= Va];
• az analóg mentális kép konceptuális fizikai-szemiotikai arculatát (figura [= cF]); valamint
• az analóg mentális kép konceptuális nyelvi-szemiotikai arculatát (notáció [= cN]).

Fc:

A vehikulumhoz (a vehikulum-imágó konceptuális összetevinek - a figurának és a notációnak - a közvetítésével) rendelhet kontextuális formai felépítés (kontextuális formáció [= F + N]).

Sc:

A vehikulumhoz (a hozzárendelt vehikulum-imágó, illetőleg az ahhoz rendelt formáció összetevinek a közvetítésével) rendelhet kontextuális szemantikai felépítés (kontextuális sensus [= Fl + Nn]).

Ami a figurá(k)hoz rendelhet kontextuális sensust [= Fl] illeti

• a vizuális figurához rendelhet kontextuális sensus csak ritka esetben játszik meghatározó szerepet (szerepe például a képversek esetében nyilvánvaló);
• az akusztikus figurához rendelhet kontextuális sensus minden esetben meghatározó a notációhoz rendelhet kontextuális sensusra vonatkozóan.

A notációhoz rendelhet kontextuális sensusnak [=Nn] célszer megkülönböztetni egy fogalmi és teljes egészében verbalizálható összetevjét (dictum [=D]), egy fogalmi és teljes egészében nem verbalizálható összetevjét (apperceptum [=A]), valamint egy fogalmilag teljes egészében kifejezésre nem juttatható nem fogalmi összetevjét (evocatum [=E]).

A kontextuális sensushoz sorolható továbbá (mintegy az elbbi két sensusösszetevre épül szuperstrukturális összetevként) egy (a relatum-imágó szubvilág-struktúrájára utaló) úgynevezett szubvilágérzékeny sensusösszetev [=RÄ].

ReIm:

A formációra és a sensusra vonatkozóan adott módon interpretált vehikulumhoz (illetleg vehikulum-imágóhoz) rendelhet világfragmentum mentális képe (relátum-imágó).

A relátum-imágóban célszer megkülönböztetni a következ összetevket:

• a relátum (globális) analóg mentális képét [= R];
• az analóg mentális képhez (a figurához rendelt kontextuálissensus-összetevvel kongruens módon) hozzárendelhet vehikulumspecifikus konceptuális fizikai-szemiotikai arculatot [= cFl];
• az analóg mentális képhez (a notációhoz rendelt kontextuálissensus-összetevvel kongruens módon) hozzárendelhet konceptuális nyelvi-szemiotikai arculatot [= cNn].

Re:

Az adott módon interpretált vehikulumhoz (illetőleg vehikulum-imágóhoz) rendelhet (a relátum-imágóval egybehangzó) világfragmentum (relátum).

A komplex jelek

• Significans komponensének a {(Ve), VeIm, Fc} kettst (vagy hármast),
• Significatum komponensének az {Sc, ReIm (Re)} kettst (vagy hármast) nevezhetjük.

A VeIm és Fc ugyanúgy egyetlen (Janus-arcú) entitás egymást kölcsönösen meghatározó két oldala (lásd az 1. ábrában a "V" és "F" szubszkriptumokkal ellátott "M" szimbólummal jelölt modellt), mint az Sc és ReIm (lásd ugyanabban az ábrában az "S" és "R" szubszkriptumokkal ellátott "M" szimbólummal jelölt modellt).

Ve-konstringenc                                    Re-konstringencia 
ia                                                                   

                                                                     

|Ve|     |VeIm|           |F|         |S|           |ReIm|      |Re| 

                                                                     

                                                                     

Ve       VeIm             Fc    ó     Sc            ReIm          Re 

                                                                     

                   konnexitás         kohézió                        

                                                                     

         c N                N         Nn            c Nn             

         c F                F         Fl            c Fl             

                                                                     

           Va                         RÄ            R                

                                                                     

           Vv                                                        

                                                                     

                                                                     

                                                                     

                  VMF                        SMR                     

                                                                     

                                                                     

                                                                     

                               VMR                                   

                                                                     

                                                                     

Ve-koherencia                                          Re-koherencia 
                                                                     

                                                                     

                        - koherencia                         

                                                             

Egy komplex jel szemiotikai felépítésének összetevői

1. ábra

A lehetséges Significans-Significatum-viszonyokra a "{Ss, Sm}" szimbólummal utalhatunk. A olvasata 'folyamat'-ként jelölés (Significatio), 'a folyamat eredménye'-ként komplex jel (Signum).

A Significatio(k)nak (illetőleg a Signum(ok)nak) a létrehozásában az a modell játszik szerepet, amire az 1. ábrában az "V" és "R" szubszkriptumokkal ellátott "M" szimbólum utal.

Szövegjelentésnek én kezdettl fogva az összetevknek a fentiekben Significatumnak nevezett együttesét tekintettem.

A komplex jelekkel kapcsolatban, az adott vagy feltételezett kommunikációszituációban létrehozott (kontextuális) összetevik mellett, foglalkozni kell az ezekhez az összetevkhöz hozzárendelhetnek tartható konvencionálisan elfogadott (rendszerszer) lehetséges összetevkkel is.

A fenti összetev-explikációk megfogalmazásakor kizárólag a kontextuálisan adott összetevkkel foglalkoztam, és azokat egy adott vehikulumból kiinduló interpretációnak megfelel strukturális-logikai sorrendben tárgyaltam. Ez a sorrend nem jelenti azt, hogy ezeket az összetevket egy interpretáció során procedurálisan így kell létrehozni (st még azt sem, hogy egyáltalán lehet ilyen sorrendben létrehozni).

A konvencionálisan elfogadott (azaz többé-kevésbé rendszerszernek tekinthet) összetev-együttesekre az 1. ábrában a függőleges vonalak közé zárt, kövéren szedett betszimbólumok utalnak. Abból a szempontból azonban, hogy melyek a konvencionálisan elfogadott formák, az összetevk egymástól eltér módon viselkednek: egyfell a formációra és a sensusra vonatkozóan egyszerbb konvencionálisan elfogadott formákról beszélni, mint a vehikulumokra vagy a relátumokra vonatkozóan, másfell a formációra vonatkozóan egyszerbb, mint a sensusra vonatkozóan, végül egy kisebb terjedelm komplex jel formációjára vonatkozóan könnyebb megállapítani, hogy melyek annak a konvencionálisan elfogadott lehetséges formái, mint egy nagyobb terjedelmére vonatkozóan.

A komplex jelekkel kapcsolatban szükséges továbbá azok (összetev-specifikus) összefüggségérl és teljességérl beszélni. A kommunikátumfogalom és a szövegfogalom meghatározásának egyik eleme ugyanis az volt, hogy a kommunikátumok és a szövegek valamiképpen összefügg és teljes egészet alkotnak, illetleg ezzel a tulajdonsággal rendelkezknek tarthatók.

A komplex jelekként kezelt szövegek összefüggségével kapcsolatban a szemiotikai textológia az egyes összetevkre vonatkozóan külön szakszavakat használ: a formáció összefüggségének megjelölésére a konnexitást, a sensusééra a kohéziót, a vehikulumééra (valamint a vehikulum-imágójáéra), illetőleg a relátumééra (valamint a relátum-imágójáéra) pedig a (Ve-, illetőleg az Re-) konstringencia szakszót.

Szemiotikai textológiai szempontból egy szöveg akkor minsül

• Ve-koherensnek, ha vehikulumához hozzárendelhet egy összefüggnek (azaz konstringensnek) tartható vehikulum-imágó;
• Re-koherensnek, ha relátumához hozzárendelhet egy összefüggnek (azaz konstringesnek) tartható relátum-imágó;
• -koherensnek, ha mind Ve-, mind Re-koherens, attól függetlenül, hogy magának a vehikulumnak a formációja konnexnek és/vagy sensusa kohezívnak minsíthet-e, vagy sem.

A komplex jelek összefüggésének elemzése mellett fontos az úgynevezett teljességük (lezárt egész voltuk) elemzése is.

Mindkét fogalom használatának az alapját az a konvencionális tudás, illetleg meggyzdés képezi, amit a szövegvehikulumokkal való foglalkozás (alkotás és befogadás) során sajátítunk el.

2.2.2. A komplex jelek organizációtípusairól

Az organizációtípusokkal kapcsolatban a szemiotikai textológia a következ organizációpárok között tesz különbséget:

1. Manifesztált vs kiegészített: egy komplex jel vehikulumában ténylegesen adott elemeknek a szervezettsége vs az adott elemekre épül különféle következtetések alapján létrehozott kiegészített komplex jel vehikuluma elemeinek a szervezettsége.

Ha egy vehikulum valamely kiegészített változatának organizációját kívánjuk vizsgálni, akkor természetesen elször ezt a kiegészített változatot létre kell hoznunk. Egy kiegészített változat általában a következ mveletek végrehajtásának eredményeként jön létre:

• a szövegmondatok kiegészítése olyan elemekkel, amelyekre az adott szövegmondatokban grammatikai utalóelem nem található;
• a szövegmondatok (illetőleg a kiegészítések) kiegészítése olyan elemekkel, amelyekre az adott szövegmondatokban (illetleg kiegészítésekben) grammatikai utalóelem található;
• a szövegmondatok kiegészítése a vehikulum bizonyos makroegységeire utaló metanyelvi szimbólumokkal.

A kiegészítés végrehajtásának általános szabálya röviden a következképp fogalmazható meg: Egy adott vehikulumot úgy kell ellátni kiegészít elemekkel, hogy annak valamennyi szövegmondata (valamint azoknak valamennyi mondatnagyságrend összetevje) grammatikailag (azaz mind szintaktikailag, mind szemantikailag!) explicit módon teljessé váljon, ugyanakkor az eredeti vehikulum egyetlen eleme se változzon meg.

1. Referenciális (illetleg denotatív) vs predikatív: egy komplex jel vehikuluma azon elemeinek a szervezettsége, amelyek feltételezetten egy relátum vagy egy relátum-imágó entitásaira, és/vagy ezek fogalmára utalnak vs azoknak az elemeknek a szervezettsége, amelyek az elbbiekkel az adott komplex jel vehikulumában különféle (feltételezett) predikációkat (más szakszóval élve: propozíciókat) hoznak létre.

A referenciális szervezettséggel kapcsolatban a szakirodalom általában koreferencialitásról (koreferenciális szervezettségrl) beszél.

1. Kompozicionális vs texturális: egy komplex jel vehikulumának elemei között feltételezett hierarchikus relációk szervezettsége vs az ezek között az elemek (illetleg tetszleges nagyságrend hierarchiáik) között feltételezett hasonlósági vagy azonossági relációk (ismétldések) szervezettsége.

Ezek az organizációpárok egyrészt nem függetlenek egymástól, másrészt nem vonatkoztathatók egy komplex jel valamennyi összetevjére, vagy ha igen, nem azonos módon. Ezzel a kérdéssel itt nem kívánok részletesebben foglalkozni, csupán a függséggel kapcsolatban jegyzem meg a következket: az els két organizációpár elemeibl létrehozható valamennyi lehetséges domináns kombináció (azaz: manifesztált-konfigurációs, manifesztált-relációs, kiegészített-konfigurációs és kiegészített-relációs), és valamennyire vonatkozóan értelmezhetjük a második két organizációpár elemei által megnevezett organizációkat.

2.2.3. A komplex jelek kompozicionális organizációjának szintjeirl és egységeirl

Az organizációtípusok között kitüntetett szerepet játszik a kompozicionális organizáció, mert a komplex jelek felépítettségének alapját képez (jelrendszertípustól független) szintek és egységek erre vonatkoztatva kerülnek bevezetésre. Ezekkel a szintekkel (és egységeikkel) kapcsolatban itt csupán a következ megkülönböztetésekre kívánok rámutatni:

1. Makroszint:

• elemi egysége az elsfokú makroegység (például írott/nyomtatott szövegekben a szerz által mondatzáró írásjelekként értelmezett írásjelekkel elkülönített szövegmondatok; hogy milyen írásjelek milyen körülmények között tekintendk szövegmondatzáróknak egy adott interpretáció során, az minden esetben pontosan definiálandó);
• komplex egységei az elsfokú makroegységekbl, illetleg az ezek tömbjeibl feltételezetten létrejöv tömbök, azaz a másod-, harmad-, n-edfokú makroegységek (például a szövegmondatokból feltételezetten létrejöv szintaktikai, szemantikai (nyomdatechnikai?) elemi tömbök, valamint az ezekbl különböz lépcskben feltételezetten létrejöv nagyobb egységek).

1. Mezoszint (középszint):

• elemi egysége az elsfokú mezoegység (például írott/nyomtatott szövegekben a szóalakok);
• komplex egységei az elsfokú mezoegységekbl, illetleg az ezek tömbjeibl létrejöv tömbök, azaz a másod-, harmad, n-edfokú mezoegységek (például a szóalakokból létrejöv szintagmák, valamint az ezekbl létrejöv tagmondatok, illetleg tagmondattömbök, az elsfokú makroegység szintjét közvetlenül megelz szintig).

1. Mikroszint:

• elemi egysége az elsfokú mikroegység (szövegekre vonatkozóan például egyrészt a szóalakokban egymástól elkülöníthet tmorfémák, képzk és toldalékmorfémák a magyar nyelvben, másrészt a hangok/betk);
• komplex egységei az elsfokú mikroegységekbl létrejöv másod-, harmad-, n-edfokú mikroegységek (szövegekre vonatkozóan például egyrészt a szóalakokban fellelhet különféle komplexitású tmorféma+suffixumai konfigurációk a magyar nyelvben, másrészt a szótagok és szótagkombinációk; mindkett az elsfokú mezoegység szintjét közvetlenül megelz szintig).

1. Szubmikroszint (mikroszint alatti szint):

• elemi egysége az elsfokú szubmikroegység (szövegekre vonatkozóan például a fonológiai megkülönböztet jegyek);
• komplex egységei az elsfokú szubmikroegységekbl létrejöv szubmikroegység-konfigurációk (szövegekre vonatkozóan például a fonológiai megkülönböztet jegyeknek egy adott nyelv hangjaiként realizált konfigurációi).

Ezekkel a szintekkel, illetleg egységeikkel kapcsolatban is különbséget kell tenni rendszerszer és kontextuális értelmezésük között.

A rendszerszer értelmezés esetében egyrészt azt kell vizsgálni, hogy az adott jelrendszerben mi felel meg az absztrakt elnevezés szinteknek és egységeiknek, másrészt pedig azt, hogy az adott rendszerben mi tekinthet a legmagasabb fokú egységnek (például, hogy a magyar nyelv rendszerében lehet-e rendszerszer másod- és/vagy harmadfokú makroegységeket/mondattömböket definiálni, és ha igen, hogyan). Ennek a vizsgálatnak az eredménye teheti egyértelmvé a szigorú értelemben vett nyelvészet autonóm területének a határait, illetőleg jelölheti ki annak helyét a szemiotikai textológia szövegnyelvészeti komponensén belül.

A kontextuális értelmezés esetében mindenkor az adott teljes, dominánsan verbális kommunikátumot jelöli a szöveg szakszó, függetlenül attól, hogy annak milyen szint rendszerszer egység feleltethet meg (illetleg, hogy megfeleltethet-e neki rendszerszer egység egyáltalán). Azaz a szövegfogalom a rendszerszer szintek és egységek szempontjából nézve funkcionális és nem egyszer s mindenkorra meghatározott. Ennek következtében hasonló a helyzet a szövegek bizonyos szint kompozícióegységeinek a fogalmával is.

3. A szemiotikai textológiai interpretációk típusairól és az ezek végrehajtására szolgáló bázisokról

A dominánsan verbális szövegek fizikai megjelenési formája (vehikuluma) és a befogadók (interpretátorok) azokkal való interakciójának egyértelm elemezhetsége (vezérelhetsége) érdekében definiálni kell a kommunikátumok megközelítéseinek lehetséges módjait és az interpretációk lehetséges típusait. Én itt csak az interpretációtípusokkal kívánok foglalkozni, érintve röviden az interpretációk végrehajtása során felhasználásra kerül úgynevezett bázisok létrehozásának a lehetségeit is.

3.1. A szemiotikai textológiai interpretációk típusairól

Az analatikus kommunikátum-megközelítésnek, más szóval az interpretációnak a típusaival kapcsolatban a szemiotikai textológia a következ interpretációpárokat különbözteti meg:

1. Természetes vs elméleti: úgynevezett természetes befogadói szituációban létrehozott (intuitív, nem egy interpretációelmélet által elírt utasítás algoritmikus lépéseit követ) interpretáció vs egy interpretációelmélet utasításait követ.

1. Értelmez (explikatív) vs értékel (evaluatív): egy vehikulumhoz valamennyi komplexjel-összetevt (vagy azok közül csak valamelyeket) hozzárendel interpretáció vs a hozzárendelt összetevket valamilyen (stilisztikai, poétikai, szociális, morális, ideológiai, vallási stb.) normarendszerre vonatkozóan minsít.

1. Elsfokú vs másodfokú: egy adott vehikulumhoz közvetlen (bet szerinti értelemben vett) komplexjel-összetevket hozzárendel (vagy ezeket az összetevket értékel) interpretáció vs közvetett (szimbolikus értelemben vett) komplexjel-összetevket hozzárendel (vagy ezeket az összetevket értékel).

1. Leíró (deszkriptív) vs érvel (argumentatív): az értelmezést, értékelést csupán bemutató interpretáció vs a bemutatott értelmezést, értékelést megokoló.

1. Strukturális vs procedurális: csupán az interpretációfolyamat eredményét bemutató interpretáció vs magát az interpretációfolyamatot (is) bemutató.

E párok között egyértelm sorrendi relációk állnak fenn. Ezekkel itt nem kívánok foglalkozni, annak kiemelését azonban szükségesnek tartom, hogy az interpretációk között kitüntetett helyet foglal el az elméleti elsfokú leíró strukturális értelmez interpretáció.

3.2. A szemiotikai textológia keretében használt interpretációbázisokról

A különféle interpretációfolyamatok eredményeinek egyértelm bemutathatósága (leírhatósága) érdekében explicit módon kell reprezentálni tudni az ezekben a folyamatokban szerepet játszó interpretációbázisok (tudás-/meggyzdés-, hipotézis-, preferencia- és prediszpozíció-rendszerek) valamennyi típusát. Itt csupán e bázisok megválasztásának, illetleg létrehozásának lehetségeit érintem röviden.

Egy interpretációfolyamat végrehajtásánál alkalmazott bázis megválasztására, illetleg létrehozására vonatkozóan a következ lehetségek állnak fenn:

• az interpretátor megpróbálja az interpretálandó szövegre vonatkozóan (filológiai és/vagy más szaktudományos szempontból) adekvátnak tartható bázist a szakirodalom alapján megtalálni, vagy létrehozni/rekonstruálni;
• az interpretátor megpróbálja az egy adott befogadóra vagy befogadócsoportra jellemznek tartható bázist a szakirodalom (vagy más források) alapján megtalálni, vagy létrehozni/rekonstruálni;
• az interpretátor megpróbálja empírikusan meghatározni azt a bázist, amivel az a csoport rendelkezik, amelyikre jellemz módon szeretné interpretációját végrehajtani (a kommunikátumelemzést elkészít kreatív megközelítések többek között ennek az empírikus meghatározásnak a céljára is szolgálnak);
• az interpretátor azt a bázist választja interpretációja létrehozásához, amivel az adott kommunikációszituációban mint sajátjával rendelkezik.

A bázisok explicit reprezentálása mind a négy esetben azt a célt szolgálja, hogy azok interszubjektív módon hozzáférhetvé váljanak.

***

Ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy itt a szemiotikai textológiának csupán legjellemzbb jegyeit volt szándékom bemutatni. "Mködése" csak szöveginterpretációk létrehozásában való alkalmazása útján lenne bemutatható, ami a jelen kötetnek nem célja.