Ómagyar kori helynévfeldolgozások.

"MAGYAR NYELVJÁRÁSOK"

A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM

MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK ÉVKÖNYVE

XXXIII, 43--52 DEBRECEN

1996.

Ómagyar kori helynévfeldolgozások

1. 1995-ben a harmadik kötet megjelenésével befejezõdött "A magyar nyelv történeti nyelvtaná"-nak (Fõszerkesztõ: BENKÕ LORÁND. I. Bp., 1991; II/1. Bp., 1992; II/2. Bp., 1995) közzététele. E nagy szintézis a magyar nyelvtörténet szempontjából kulcsfontosságú ómagyar kor nyelvállapotának bemutatására vállalkozott. Nem a teljes nyelvi rendszer áttekintését adja, hanem a nyelvi rendszer mûködésében legfontosabb részrendszer, a grammatikai eszközök történetét tárgyalja. Forrásai -- a fennmaradt nyelvemlékek jellegébõl adódóan -- három típusba sorolhatók. A korai ómagyar kort a kevés szövegemlék mellett a nagyszámú szórvány teszi megismerhetõvé, a kései ómagyar korszakból a nagy mennyiségû kódexszöveg-fordítás mellett eredeti magyar szövegek (versek, levelek stb.) is rendelkezésünkre állnak.

Kiemelkedõ nyelvtörténeti forrásértékük miatt érthetõ, hogy "A magyar nyelv történeti nyelvtaná"-ban önálló alfejezetet kaptak a tulajdonnevek s ezen belül a földrajzi nevek. Az adott fejezetek -- ha némely részletében vitázhatunk is az elemzésekkel -- korrekt, korszerû összefoglalását adják annak, amit grammatikai szempontból az ómagyar kor helyneveirõl tudhatunk. A szóképzésrõl szóló részt mindkét kötetben SZEGFÛ MÁRIA írta (I, 253--5; II/1, 317--20), a korai ómagyar kor helynévösszetételi formáit ZELLIGER ERZSÉBET elemezte (I, 540--52), a késõbbi korszakról LÕRINCZI RÉKA adott áttekintést (II/1, 891--908). E két utóbbi fejezet több ponton eltérõ rendszerben mutatja be a névszerkezeti formákat. Ennek egyik oka az lehet, hogy a késõbbi idõkbõl gazdagabb, egyértelmûbben értékelhetõ forrásanyaggal rendelkezünk, amelyekben a névadás funkcionális kategóriái kitapinthatóbban nyilvánulnak meg. Az eltérõ tárgyalásmód efféle elõnyei mellett azért azt is meg kell említenünk, hogy ennek következtében viszont a két nagy korszak névszerkezeti típusai sokkal nehezebben vethetõk egybe, s ezáltal a változási tendenciák körülményesebben ragadhatók meg.

Kiemelendõ, hogy a TNyt. szakított a magyar történeti helynévkutatásnak azzal a makrotoponimiai irányultságával, amely az ómagyar kori névanyagnak szinte csak a település- és vízneveivel s újabban -- JUHÁSZ DEZSÕ révén -- tájneveivel foglalkozott. E munkába a domborzati nevek, a határrésznevek és a várnevek is bekerültek.

Talán ennél is fontosabb megemlítenünk azt, ami a TNyt. egészének is egyik legfontosabb erénye, megbízhatóságának alapja: a mögötte álló új forrásfeldolgozást. A felhasznált adatok filológiai hitelessége persze nemcsak a nyelvtudományban alapkövetelmény, a helynevek felhasználhatóságát illetõen történészeink is gyakran hangoztatják ilyen kételyeiket (vö. pl. GYÖRFFY GYÖRGY: MNy. 53: 43; KRISTÓ, Tanulmányok az Árpád-korról. Bp., 1983. 401). Nyelvészeti szempontból az új forrásanyagnak a kutatásba való bevonása, az adatfeltáró tevékenység kiterjesztése teszi lehetõvé a régóta öröklõdõ, hibás adatok és a belõlük levont téves következtetések kiküszöbölését (ehhez l. BENKÕ: NyK. 77: 330; UÕ: MNy. 80: 129, 133; KISS JENÕ: MNy. 89: 259).

Sajnos, éppen a korai ómagyar nyelv megismerése szempontjából különösen fontos szórványemlékek feldolgozása nem lehetett teljes a TNyt.-ban (BENKÕ: MNy. 80: 133; TNyt. I, 20). Bár kétségtelen, hogy a tulajdonnevek forrásértéke a nyelvemlékes kor korai szakaszaira vonatkozóan a legnagyobb (vö. BENKÕ, Nyjtört. 51), és tudjuk, hogy a IX. századtól a XIV. század 30-as éveiig mintegy 20 000, magyar szórványokat tartalmazó oklevél maradt fenn, de azt is meg kell jegyezni, hogy ennek jó része megbízható kiadásban, feldolgozásban nem áll rendelkezésünkre (ehhez l. Gy. 1: 10). Afelõl, hogy a TNyt. szerzõgárdája minden reálisan felhasználható forrást igyekezett beépíteni a mûbe, kétségünk nem lehet. S. HÁMORI ANTÓNIA említi ismertetésében, hogy az akkor megjelenés alatt álló Diplomata Hungariae Antiquissima I. kötetének (Szerk. GYÖRFFY GYÖRGY. Bp., 1992) korrektúrapéldányát is felhasználhatták a TNyt. szerzõi.

A legkisebb elmarasztalás sem illetheti tehát a TNyt.-t amiatt, hogy nem támaszkodik a korai szórványok teljes adatállományára. A történeti grammatika megírásához ezt az adatmennyiséget nem is szükséges feltétlenül teljes egészében felhasználni: a tulajdonnevek viszonylag korlátozott számú képzõelemei és szintagmatikus típusai kisebb mintavétel alapján is jól kitûnnek. Az e tekintetben is teljességre törõ feldolgozásnak, a teljes névanyag számbavételének olyan téren van igazán jelentõsége, amely területeken a TNyt. alkotói nem szándékoztak részletezõ fejezeteket kidolgozni: a hang- és helyesírás-történet, a lexikológia és a nyelvjárástörténet diszciplínáiban (vö. BENKÕ: MNy. 80: 132).

2. "A magyar nyelv történeti nyelvtaná"-nak értékelése is jól szemlélteti, hogy a nagy mûvek csúcsairól széttekintve nemcsak az odáig vezetõ utat, az elért eredményeket szemlélhetjük jó érzéssel, hanem egyszersmind jobban szembetûnnek az adott tudományterület hiányosságai is. A TNyt.-ra ismertetésében egyébként saját bevallása szerint õszinte csodálattal tekintõ KISS JENÕ például -- bár megérti és elfogadja az alkotók eljárását -- hiányolja a mûbõl a hangtani fejezetet, mégpedig éppen az ómagyar morfematika szempontjából (MNy. 89: 263). Õ, aki közelrõl követhette végig e mû megszületését, bizonyára jobban tudja azt, amit a kész produktum külsõ szemlélõjeként csak sejthetünk: miért maradt el ennek a régi magyar nyelv szempontjából kulcsfontosságú területnek a feldolgozása. Talán nem sokat tévedünk, ha az egyik fõ okot egyféle kényszerû forráshiányban keressük. Az egész magyar hangtörténetnek kulcsidõszaka a korai ómagyar kor, amelynek megismerésében négy közismert kisebb szövegemlékünk (HBK., KTSz., ÓMS., GyS.) néhány száz szavas állományán kívül a hatalmas szórványanyag van segítségünkre. Ilyen nagyszámú, a TNyt. megfogalmazása szerint "beláthatatlan mennyiségû" (I, 20) adatot azonban közvetlenül lehetetlen a nyelvtörténetírás szolgálatába állítani. Ezek csakis "filológiailag megbízható, szótárszerûen rendezett anyagok" (BENKÕ: MNy. 72: 45), azaz "a jelen kívánalmainak eleget tevõ nagy adatbázis"-ok (TNyt. I, 18) formájában kezelhetõk (ehhez még l. KISS JENÕ: MNy. 89: 259 és HAJDÚ MIHÁLY: MTudTört. 253). Efféle szótárak, adatbázisok azonban nem álltak a TNyt. szerzõi, szerkesztõi rendelkezésére.

A korai ómagyar nyelv történetét reprezentáló szótárainkat többé-kevésbé mindannyian ismerjük. KISS LAJOS közelmúltbeli szemléje (Nyelvtörténeti szótáraink típusai. MNy. 90: 392--412) azonban -- úgy vélem -- fokozottan ráirányította figyelmünket azokra a hiányosságokra, amelyeket e kiadványok használata közben magunk is észlelünk. Tudjuk, hogy a NySz. nem dolgozta fel a szórványemlékeket, az OklSz. pedig címszavai közül kirekesztette a tulajdonneveket, s példái között is csak bizonyos esetekben fordulnak elõ ilyenek. Mindkét mû az egy évszázaddal ezelõtti tudományosság színvonalát tükrözi, ugyanúgy, ahogy ORTVAY TIVADAR Árpád-kori víznévtára, a "Magyarország régi vízrajza a XIII-ik század végeig" (Bp., 1882) c. mûve is. E korszakra vonatkozóan valójában egyetlen modern névtárral rendelkezünk csupán: FEHÉRTÓI KATALIN "Árpád-kori kis személynévtár"-a (Bp., 1983) is azonban inkább az igényeinket növelte meg, mivel "valósággal elõrevetíti a továbbfejlesztés lehetõségét, egy Árpád-kori nagy személynévtár megalkotását" (MNy. 90: 405).

A tulajdonnevek másik nagy csoportját, a helyneveket illetõen még nagyobb lehet a hiányérzetünk, hiszen még kis helynévtárral sem rendelkezünk. Pedig -- ha lehet mondani -- e nyelvi elemek nyelvtörténeti jelentõsége a személynevekénél is nagyobb a korai ómagyar korban. E körben ugyanis jóval magasabb a belsõ keletkezésû nyelvi elemek aránya, mint az idegen átvételeké, ebbõl adódóan pedig a nevek etimológiai áttetszõsége is erõsebb, ráadásul a bennük levõ lexémaállomány gazdagabb és gyakoribb elõfordulást mutat, a helyhez kötésük pedig könnyebb és biztosabb, mint a személyt jelölõ neveké. A szövegemlékekkel szemben a helynevek kétségtelenül a korabeli beszélt, nem pedig az írott nyelvet képviselik.

KISS LAJOS áttekintése is azt mutatja, hogy bár a tulajdonnevek a kezdetek óta jelen vannak nyelvtörténeti szótárainkban, mégis, a lexikográfiának nagyok az adósságai a névtörténet területén.

Noha nem szótárszerû munka, méltatlan lenne ebbõl a szemlébõl kihagyni GYÖRFFY GYÖRGY "Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza" (1. kötet: Bp., 1964, 2. kiadása: 1966, 3. kiadása: 1987; 2. és 3. kötet: Bp., 1987) címû mûvét. Fent idézett tanulmányában KISS LAJOS is kellõen méltatja e munkát (MNy. 90: 403--4), hiszen jelentõsége nyelvtudományi szempontból is hallatlanul nagy. GYÖRFFY már munkája tervének felvázolásakor hangsúlyozta, hogy "a nyelvészet szempontjait a földrajzinév-anyag teljes bedolgozásával igyekszem érvényre juttatni. Jelöltem az átírásokat, és az átvizsgált eredeti oklevelek összevetésével javítottam a régebbi kiadások hangalakjait. Feldolgoztam a határjárásokban található földrajzi neveket, fák és más tereptárgyaknak vulgáris néven való megjelölését" (MNy. 53: 44). Azt, hogy GYÖRFFY mûvében a nyelvészet kívánalmainak valóban messzemenõen eleget tesz, hangsúlyozták ismertetõi (KÁLMÁN BÉLA: Nyr. 111: 483--5; KISS LAJOS: MNy. 84: 129--55 és 90: 403--4), és rendszeresen bizonyítják a mûvet felhasználó nyelvtörténészek és névkutatók írásai.

GYÖRFFY -- ahogyan õ fogalmazott -- "faluról falura haladva mikroszkopikus vizsgálatnak" vetette alá az Árpád-kori Magyarországot (MNy. 53: 43), hiszen a határjárások anyagát az egyedi határjelek nevének említésével dolgozta be munkájába (i. m. 48). A nyelvész számára az elemzések eredményeképpen a nyelvterület egyes részein mint valami légifelvételen rajzolódnak ki a lokalizált nyelvi dokumentumok. A három kötetben tárgyalt 32 vármegye az Árpád-kori Magyarország több mint egyharmad részét mutatja be. E nagyléptékû felvételsorozat alapján írhatta meg KISS LAJOS nagyívû, távlatos tanulmányát "Magyarország földrajzi és társadalmi arculata az Árpád-korban" címmel (MNy. 84: 129--55).

Az ország névtani képének felvázolásában e határjárások névanyaga különösen fontos. Az ebben a körben gyakran használt mikronevek között sok a belsõ keletkezésû, az etimológiailag áttetszõ név, gazdag a közszói lexémaállományuk, és viszonylag gyakran ismétlõdnek a nyelvterület különbözõ részein. Így nyelvtörténeti jelentõségük a helynevek között is különösen nagy.

Ez az anyag azonban, mivel GYÖRFFY az egyes települések névcikkein belül mutatja be az adatokat, nagyon nehezen használható fel nyelvtörténeti forrásként. Ez természetes, hiszen GYÖRFFY mûve történeti földrajz, nem pedig nyelvtörténeti adattár. Belõle csak kisipari módszerû gyûjtögetéssel, fáradságos munkával cédulázhatók ki a bennünket érdeklõ adatok. Ennek az anyagnak a nyelvi szempontok szerint rendezett kiadása a nyelvtörténet kutatóját megkímélné ettõl a fáradságos munkától, és lehetõvé tenné számára, hogy "a szótörténeti válogatás alól felszabadult idejét és energiáját valóban alkotó tudományos tevékenységre fordíthassa" (vö. KISS LAJOSnak a RMGl.-ról írott ismertetésével: MNy. 90: 400).

3. A magyar nyelvtörténeti kutatások nagy hiányát érzik a nyelvi szempontok szerint feldolgozott helynévtörténeti adattáraknak. Több éves elõmunkálatok után 1992-tõl lehetõségem nyílott arra, hogy OTKA-pályázat keretében megkezdjem egy számítógépes helynévtörténeti adatbázis kiépítését. E munkához kollégáimból és tanítványaimból egy kisebb munkacsoportot hoztunk létre. A munkát azon a területen kezdtük el, ahol a meglévõ források a legmegbízhatóbb eredményt ígérték, másfelõl pedig a legnagyobb igény jelentkezik az ilyen feldolgozásokra. A kezdeti több irányú kísérletezgetések után GYÖRFFY Árpád-kori történeti földrajzának nem településnévi helynévanyagával kezdtünk el foglalkozni. A választást a fent részletezett indokok motiválták: e névréteg nehéz hozzáférhetõsége, feltáratlansága, ugyanakkor különleges nyelvtörténeti fontossága, másrészrõl a mû korszerûsége, megbízhatósága és teljességre törekvése az adatközlésben, valamint az így egybeszerkesztett adatbázis sokféle felhasználhatósága.

A régi magyar mikrotoponimák különleges értékét BÁRCZI GÉZA -- bizonyára a Tihanyi apátság alapítólevelérõl írott monográfiájától nem teljesen függetlenül -- már az 1954-ben megrendezett nyelvészkongresszuson hangsúlyozta: "Becsesek azonban szórványemlékeink, melyekben gazdag bõségben fordulnak elõ földrajzi-nevek, s ami a legfontosabb, ezek között dûlõnevek is. Ezeket az emlékeket javarészt oklevelek õrízték meg, keltük tehát pontosan megállapítható, s általában föltehetõ, hogy a dûlõnevek, határmegjelölõ pontok elnevezései helyi nyelvjárási formájukban kerültek be az oklevelekbe, a helyszínen az érdekeltektõl összeállított lista alapján" (Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. Szerk. KNIEZSA ISTVÁN. Bp., 1956. 317).

A nyelvi adatok lokalizálásának nehézségei a régi magyar nyelv kutatásában komoly gondokat jelentenek. BENKÕ LORÁND Szabó T. Attila "Erdélyi Szótörténeti Tár"-át ismertetve kiemeli, hogy "a nyelv területiségét illetõen van a Tárnak még egy olyan jellegzetessége, melyet külön is ki kell emelni. Ez az egyes adatok pontos helyhez rögzítésének ténye. Régebbi szótörténeti közléseink egyik alapvetõ hiányossága, hogy az adatok területi problematikájának feltüntetésére szinte semmi gondot nem fordítottunk, s olyan nagy gyûjteményeinkben is, mint a NySz. meg az OklSz. legtöbbnyire hiába keresnénk az adatot tartalmazó forrás földrajzi helyzetére való utalásokat. Szabó T. Attila adatainak helyhez kötésével... olyan anyagot adott a kutatók kezébe, amely a történeti nyelvjáráskutatás, közelebbrõl a történeti szóföldrajz új távlatait nyithatja meg" (MNy. 72: 46).

A korai ómagyar helynévi adatok lokalizálását mûvében az erre leghivatottabb, nagy felkészültségû kutató, GYÖRFFY GYÖRGY végezte el, nagy segítséget adva ezzel a nyelvtörténet mûvelõinek, hiszen BÁRCZI szerint "e feladat... mondhatni fontosabb a nyelvész számára, mint maga a nyelvtani földolgozás" (Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet 318). De nemcsak a hely, hanem az oklevelek további paramétereinek -- keletkezési idõ, íráskép, variánsok -- megállapításában is bizton támaszkodhat a nyelvtörténész GYÖRFFY munkájára. (Ugyanakkor persze az is igaz, hogy a helynévtörténeti adatok újabb nyelvészeti földolgozása tovább finomíthatja a történészek állásfoglalását egy-egy vitatott kérdésben.)

Az idõhöz kötött, lokalizált adatok nagy száma lehetõvé teszi, hogy a nyelvtörténeti vizsgálatok egyre nagyobb idõtávlatban nyelvjárástörténeti vizsgálatként is megjelenhessenek, hiszen "e két kutatási típusnak alapanyagában, szemléletében és módszerében egynek és ugyanannak kell lennie: a nyelv történetének vizsgálatából az idõ és a tér perspektívájának együttese nem hiányozhat" (BENKÕ: ÁNyT. 5: 50).

A nyelvjárástörténeti szemlélet, a nyelvföldrajzi szempont két nyelvi részrendszerben kecsegtet leginkább sikerrel: a hang- és helyesírás-történet, valamint a szókincstörténet területén. Az ómagyar kori hangtörténet nem tárgyalható újra a korszak helynévtörténeti forrásanyagának elemzése nélkül. A hangtörténet azonban nem választható el a helyesírás-történettõl: a forrásadatok aprólékos feldolgozása e szempontból is elkerülhetetlen.

A helynevek, illetõleg a helyneveket alkotó szókincs (sõt tágabban: morfológiai alkotóelemek) nyelvföldrajzi értékelhetõségérõl BENKÕ már az elsõ névtani konferencián megállapította, hogy "jól láthatóan erõsebb jellegû volt a régiségben, mint amit a régi magyar közszói anyag nyelvjárási eltéréseiben tapasztalhatunk" (NévtVizsg. 134). Nyelvjárástörténetében az ómagyar korból szinte csak helynevekben elõforduló példákat említ: gyümölcs, tölgy, hany, gyûr, öttevény, gorond, erge, szomoga, mocsolya, jó, sõt a földrajzi köznevek kapcsán veti fel a nyelvtörténeti jellegû nyelvatlaszok elkészítésének lehetõségét is (BENKÕ, Nyjtört. 51, 83--4).

A nevek morfológiai szerkezetének feltárása, képzõinek gyakorisági, területi vizsgálata szintén fontos tanulságokkal járhat (vö. B. LÕRINCZY ÉVA, Képzõ- és névrendszertani vizsgálódások. Az -s~-cs képzõvel alakult névanyag az ómagyarban. NytudÉrt. 33. sz. Bp., 1962), de a szóösszetételi formák tanulmányozása is lényeges területe lehet a nyelvföldrajzi vizsgálódásoknak, hiszen a TNyt. megállapítása szerint "a több lexémából álló összetett szavak a földrajzi nevek között lényegesen nagyobb számban fordulnak elõ, mint a szókészlet más rétegeiben" (i. m. I, 540).

A fenti szempontok mellett a régi helynévanyag természetesen vizsgálható a névalkotás sajátos szempontrendszerében is. E téren a névföldrajzi jegyek bemutatása -- a viszonylag nagy számú névanyag alapján -- reális lehetõségnek tûnik.

Az ómagyar kor nyelvét döntõen írott nyelvként ismerjük. Ismertetésében KISS JENÕ a TNyt. egyik legnagyobb gondjának azt tartja, hogy "a rendelkezésre álló adatok a vizsgált korok magyar nyelvhasználatának csupán igen szûk szeletét, elenyészõ töredékét mutatják. E források alapján az akkori írott magyar nyelvrõl kapunk közvetlen információkat" (MNy. 89: 267). Nos, a helynevek -- a hangok, egyes morfémák és a szókincs bizonyos területein legalábbis -- lehetõvé teszik, hogy ezt a korlátot valamennyire átlépjük, s a régi magyar nyelv beszélt formáiról kapjunk általuk információkat (ehhez l. HEGEDÛS A.: MNyTK. 183. sz. 99).

4. Helynévtörténeti adatbázisunk kialakításában a fenti lehetõségek mint az elemzés, a feldolgozás irányait legáltalánosabban meghatározó vonatkozási pontok játszottak szerepet. GYÖRFFY Árpád-kori történeti földrajzának nem településnévi anyagát az alábbi szempontok szerint dolgoztuk fel.

Adatbázisunk tartalmazza magát a betûhív névadatot (1), az esetlegesen mellette elõforduló latin, ritkán magyar nyelvû minõsítést (2) s az elõfordulás idõpontját (3). A nevek lokalizálását a megye (4) és a település (5) megjelölésével végeztük el, s ahol szerepel a név késõbbi--mai megfelelõje, azt is feltüntettük (6). Minden egyes elõfordulást önálló adatként kezeltünk, és a visszakereshetõség érdekében természetesen megjelöltük a forrásban való elõfordulásának helyét is (7).

E filológiai részletek mellett a helynevek nyelvi elemzését is elvégezzük az alábbi szempontok szerint. Megadjuk a név olvasatát (8), az egyes névrészeket elemezzük funkcionális-szemantikai (16--17), lexikális-morfológiai (18--19) szempontból, továbbá keletkezéstörténeti megközelítésben (20), valamint denotátuma alapján besoroljuk a helyfajták rendszerébe (21). Az analízisben alkalmazott fogalmak, eljárások a "Helynevek nyelvi elemzése" (Debrecen, 1993) c. munkámon alapulnak, de ezeket -- ahol ez célszerûnek tûnik -- számkódok helyettesítik. Az adatbázis szempontjai alapján nemcsak mint neveket vizsgálhatjuk adatainkat, hanem -- mivel szerkezeti helyüknek megfelelõen elkülönítjük a bennük található összes morfémát (9--12: a bõvítményrész morfémapozíciói, 13--15: az alaprész morfémapozíciói) -- az összeállítás a jelen formájában is alkalmas morfológiai, szótörténeti kutatásokra. A nagy mennyiségû helynévadat nyelvi, keletkezéstörténeti elemzéséhez a FNESz. nyújt megfelelõ alapot. Itt is meg kell azonban említenünk, hogy a helynévrendszernek a személynevekre való nagyfokú ráépülése miatt súlyosan érzékeljük a teljes Árpád-kori személynévtár hiányát.

Az alábbiakban az adatbázisból néhány rekordnyi mintát mutatok be. A számkódok feloldását terjedelmi okok miatt nem adom meg, a mutatvány talán e konkrétság nélkül is érzékelteti feldolgozásunk jellegét. Helyigénye miatt elhagytam a (4, 6, 9) hasábot is. A nevek a Nyelvjárási adatok részben (187--206) közölt helynévtörténeti adattár szócikkeibõl valók.

1 2 3 5 7 8 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21

Aba nog 1315 1087 abanogyút aba nagy út 332 100 25 12 11 76

Abba nog via 1316 1087 abanogyút aba nagy út 332 100 25 12 11 76

Abanogutha via 1327/762 1074 abanogyuta aba nagy ut a 332 100 25 12 11 76

Agyagasow fov 1317 Szin 1148 agyagásou agyag ás ó 100 11 21 79

Ayfey mo 1255 Jász 1098 ájfej áj fej 331 100 11 11 11 14

Apokapotok 1324/377 Tõké 1152 apokapotok apaka patak a 200 100 21 11 43 11

a s a

Apakapatak fl 1330 Tõké 1152 apakapatak apaka patak a 200 100 21 11 43 11

a s a

Aranas fl 1255 Jász 1098 aranyas aranya s 313 52 21 11

Azevpotok rivu 1270/272 Füzé 1083 aszeupotok asz ú patak 317 100 53 11 11 11

Ozevpotok rivu 1270/272 Füzé 1083 oszeupotok asz ú patak 317 100 53 11 11 11

Azyuzartus fl 1317 Szin 1148 aszjúszart asz ú szarto s 317 100 53 23 11 11

a us

Ozyuuvelgy vall 1318 Szem 1139 oszjúvelgy asz ú völgy 317 100 53 11 11 32

Boskypotok 1330 Gard 1085 boskipotok bask i patak 334 100 23 11 11 11

Egruspotok fl 1249 Bolc 1069 egrüspotok egre s patak a 321 100 52 11 44 11

a s a

Gurthanusk fon 1321 Újfa 1153 gyurtyánus gyertyá s kut a 321 100 52 11 44 14

uta lu kuta no

Haaspatokf 1330 Gard 1085 háspatokfõ hárs patak fõ 331 100 22 11 11 14

Hasathkeu lap 1330 Jász 1100 hasatkõ hasad t kõ 317 100 54 11 11 31

Hygyshyg mo 1255 Jász 1098 higyishigy hegye s hegy 312 100 52 11 11 31

Hench mol 1286 Jász 1097 hencmolna henc malm a 324 100 30 11 11 74

molna ó

Holt Ida fl 1317 1148 holtida hol t ida 317 200 54 21 11 11

Ydaynoguth via 1330 1093 idainogyút ida i nagy út 334 100 23 12 11 76

Kethyoukyz prat 1246/408 Fügö 1082 kétjoukizi két jó köz e 332 100 74 11 11 40

i d

Kyraluta str 1256 1124 királyuta király ut a 324 100 14 11 11 76

Monyorosbe 1320 Gann 1083 monyorósbe mogyoró s berek 321 100 52 11 11 57

rek a rek

Nadaliusto stag 1317 Szin 1148 nadályustó nadályo s tó 322 100 52 11 11 12

Nogh vall 1326/400 Szán 1142 naggyûrvöl nagy gyûr völgy e 332 100 22 11 11 32

Gyuruelde tó gye

Nogutalia 1320 Gann 1084 nogyutalja nagy út alj a 332 100 22 11 11 40

Vluespotok rivu 1270/272 Füzé 1083 ülyvespoto ölyve s patak 322 100 52 11 11 11

r k

Tuissespal rus 1317 Szin 1148 tüissespal tövise s parlag 321 100 52 11 11 11

ag a ag

Az adatok a vizsgálati szempontok szerint külön-külön is rendezhetõk, sõt a szempontok egymáshoz való viszonyában, megadott hierarchia szerint is összeállíthatók. Az adatbázis GYÖRFFY mûvének eddig megjelent három kötetébõl minden nem településnévi helynévi adatot tartalmaz: összesen több mint öt és fél ezer névelõfordulást.

Ez az egyelõre csak számítógépen tárolt adatbázis a munka következõ idõszakában több irányban is kibõvítendõ lesz. Szempontrendszerébe mindenképpen be kell építeni a földrajzi nevek nyelvi fejlõdésére vonatkozó, KISS LAJOS által legújabban tárgyalt változástípusokat (NytudÉrt. 139. sz.). A korai ómagyar kori adatok különleges hang- és helyesírás-történeti jelentõsége fontossá teszi ezeknek a szempontoknak az érvényesítését is. A nevek e kategóriák szerinti jellemzését a JAKAB LÁSZLÓ szerkesztette "Számítógépes nyelvtörténeti adattár" (eddig: 1--6. Debrecen, 1978--) eljárásának megfelelõen végezhetjük el.

Az adatbázis nemcsak az elemzési szempontok tekintetében bõvítendõ, hanem nyelvi anyagában is: az eddigiekhez hasonló módon a településnévi adatokat is fel kell dolgoznunk. E feldolgozás az adatok tízezreinek értékelését jelenti, ami -- úgy gondolom -- néhány évi munkát ad kutatócsoportunk számára. Talán eközben az Árpád-kori történeti földrajz újabb kötete vagy kötetei is napvilágot láthatnak, s így a korai ómagyar kori helynévtörténeti adatbázisunk is egyre nagyobb részét fedheti le az Árpád-kori Magyarországnak. Megfelelõ anyagmennyiség feldolgozása után az adatbázis megjelentetését is fontosnak tartjuk, a "Számítógépes nyelvtörténeti adattár" mintájára, de úgy gondoljuk, hogy a kiadványhoz mellékelni kell valamilyen számítógépes információhordozót is, hogy a nagyon egyszerûen felhasználható adatbáziskezelõk segítségével bárki közvetlenül a számítógépes anyagot is használhassa.

5. A korai ómagyar kor helynévtörténeti emlékeit azonban ki kell adni a hagyományos adattárak és szótárak formájában is. Ezt nem csak azért tartjuk fontosnak, mert a számítástechnika indokolt és szorgalmazandó elõretörése nem kell, hogy háttérbe szorítsa a hagyományos módon való közzétételt, hanem azért is lényegesnek gondoljuk, mert az adattárak és a szótárak az adatok feldolgozottságának más, magasabb szintjét képviselik, mint az adatbázisok.

Ezért az adatbázis építésével párhuzamosan arra vállalkoztunk, hogy a fent említett öt és fél ezer nevet névtárrá szerkesztve közreadjuk. A helynévtörténeti adattárat nem egyszerûen GYÖRFFY hiányzó mutatója pótlásának szánjuk, hanem olyan szócikkes elrendezésû névtárnak, amely minden, az adott névvel kapcsolatos szétszórt információt együtt tartalmaz. Az adattár elsõsorban nyelvtörténeti felhasználásra készül, ezért a nyelvtörténeti szótárak jellegének megfelelõen fõ rendezõelvnek az alakok szerinti tárgyalást tartjuk, nem a helynévtárakban szokásos jelentés, azaz denotátumok szerinti elrendezést. A nyelvi értékelés azonban csak a címszavak megállapítására és helyenként az olvasatok közlésére szorítkozik. (Az adattár felépítésérõl részletesen szólunk a jelen kötetben közzétett mutatványban: 187--94.) A munka elsõ fázisaként GYÖRFFY nem településnévi helynévanyagát megyénkénti elrendezésben tesszük közzé, s a kiadványhoz a 32 megye helynévadatainak betûrendes mutatóját is hozzákapcsoljuk. Reméljük, e közeljövõben megjelenõ munka hasznos segítõje lesz a korszak kutatóinak.

Röviden szólni szeretnék egy olyan elképzelésemrõl is, amely e névfeldolgozási folyamatnak a záróköve lehetne: idõszerûnek tartom, hogy elõkészítsük egy korai ómagyar kori helynévszótár munkálatainak megindítását. E mûnek tartalmaznia kellene az adott korszak összes helynévi adatát: ily módon a majdan remélhetõleg elkészülõ Árpád-kori személynévtárral együtt szótári formában rendelkezésünkre állna a korai ómagyar kor teljes szórványanyaga. A szótár elrendezésében is nyelvi szempontokat kell követni, azaz a névalakok morfológiai azonossága, eltérése mellett a denotatív jelentés egyezését, különbözõségét kell szerkesztõ elvvé tenni. A szótár nem szorítkozhat csupán adatközlésre, hanem nyelvtörténeti, etimológiai szótáraink mintájára nyelvi, névtani elemzésre is vállalkoznia kell. A névcikkekhez szakirodalmi jegyzéket is célszerû kapcsolni, a részletesebb tájékozódás megkönnyítésére.

Úgy vélem, e nagyszabású munka megindításának adva vannak a feltételei a magyar tudományosságban: elsõsorban a magyar nyelvtörténetírásnak a korábban említett szintézisei megszületése következtében. Elvégzése azonban évtizedes munkát jelenthet.

HOFFMANN ISTVÁN