|
"MAGYAR NYELVJÁRÁSOK" |
||
|
A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM |
XXXII, 107--114 |
DEBRECEN |
|
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK |
1995. |
|
|
ÉVKÖNYVE |
"Állatmesének mondunk minden olyan mesét, melyben az állatok az emberrel egyenrangú módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek anélkül, hogy ezáltal akár a mese ember-szereplőiben, akár elmondójában vagy hallgatóiban a csoda érzetét keltenék: azt a benyomást, hogy ők most hosszabb-rövidebb időre valamely természetfeletti jelenség tanúi. Ez a szemléletmód élesen elhatárolja az állatmesét a tündérmesének azoktól a típusaitól, melyekben szintén állatok a mesének az emberrel egyenrangú, sőt esetleg annál magasabb rendű szereplői, jelenlétüket, magatartásukat és cselekedeteiket azonban a mese ember-szereplői, elmondója és hallgatói természetfeletti jelenségnek tekintik" - írja KOVÁCS ÁGNES a Magyar állatmesék típusmutatójának bevezetőjében (Bp., 1958. 1), s hasonlóan fogalmaz a Magyar népmesekatalógus I. kötetének 19. lapján is. Villányi Péter Zabarban gyűjtött állatmeséinek vizsgálata azt sugallja, hogy az állat- és a tündérmese eltérését nemcsak a szemléletmód különbözősége okozza.
A kutatók a tündérmesét tartják "igazi" mesének, amelyben a hős (Jancsi, Ivanuska, legkisebb fiú) varázseszközre tesz szert (síp, kard, az állatok nyelvén való tudás), segítségével kiállja a próbákat (megküzd a sárkánnyal), s így megszűnik a kezdeti hiány (övé lesz a fele királyság és a királykisasszony). Az állatmesében nincs hős, nincsenek varázseszközök, nincsenek próbák, sárkány, öreg király és aranyhajú királykisasszony sem. A zabari állatmesékben (Villányi Péter, Zabari mesék és mondák. Db., 1992. 88-93) az a kérdés, hogy miért nincs a kutyának háza (száma: 55); mióta ellensége a kutya a macskának és a macska az egérnek (száma: 57, 58); hogyan járt túl a szegény ember a farkas eszén (száma: 56); milyen tanácsot adott a szamár az ökörnek (száma: 59); mi történt a hazug kecskével (száma: 60); hogyan választottak királyt a madarak (száma: 61).
KOVÁCS ÁGNES helyesen látta, hogy az állatmese állatai nem azonosak a tündérmese állatszereplőivel, mert a lusta kutyát, a nagyravágyó és ostoba farkast, a gondatlan kutyát (más változatban macskát), a tohonya szamarat, a buta ökröt, a hazudós kecskét és a becsvágyó ökörszemet nem tartjuk csodás, magasabb rendű szereplőnek.
Milyenek tehát a csodás állatok? Példáimat Villányi Péter első kötetéből veszem (Tündérmesék a zabari néphagyományban. Db., 1989.). A sárkány, akitől vissza kell szerezni a királylányokat, és a griffmadár, aki visszahozza a hőst az alvilágból önmagában is csodás mesei elem, fantasztikus cselekedeteivel pedig csodás motívummá szerveződik (Fehírló Jankó, száma: 1). A farkas, a róka, a sánta nyúl és a galamb viszont önmagában hétköznapi elem. Azáltal válnak emberfeletti segítőtársakká, hogy jó tett helyében (próba és reagálás) segítenek a hősnek az ellenfél legyőzésében (A két testvér, száma 4; Az öregember hét lánya, száma: 6). Csodás mesei funkciójuk teszi őket csodálatossá.
A tündérmese vagy önmagában fantasztikus, vagy funkciója által azzá váló állatszereplőivel szemben az állatmese állatszereplői gyarló emberi tulajdonságokat testesítenek meg, s tanulságos történetekben tartanak tükröt a hallgató-olvasó elé.
Ezt a tartalmi-szerkezeti különbséget az I. táblázatban ábrázoltam, melynek sorait a proppi tündérmese-funkciók alkotják annyi módosítással, hogy a Közvetítést (IX) Tudatosulásnak, az Induló ellenakciót (X) Elhatározásnak, Az adományozó első funkcióját (XII) pedig Próbának neveztem (vö. PROPP, A mese morfológiája Bp., 1975. 44-92):
I. táblázat
55. 56. 57. 58. 59. 149. 60. 61.
MNK AaTh AaTh AaTh AaTh MNK AaTh
81*1 153 200 207 212
200 A A 221
A
i Kiinduló +
szituáció
I Eltávozás
II Tilalom
III Megszegése
IV Tudakozódás
V Értesülésadás
VI Cselvetés
VII Kézrejátszás
VIII Károkozás és +
hiány
IX A hiány +
tudatosulása
X Elhatározás
XI Útnak indulás
XII Próba (+) (+) (+) (+) + (+) (+)
XIII Reagálás (+) (+) (+) (+) + (+) (+)
XIV A varázseszköz +
elnyerése
XV Kalauzolás +
XVI Küzdelem (+) +
XVII Megjelölés
XVIII Győzelem (+) +
XIX A hiány +
megszüntetése
55. 56. 57. 58. 59. 149. 60. 61.
MNK AaTh AaTh AaTh AaTh MNK AaTh
81*1 153 200 207 212
200 A A 221
A
XX Visszafordulás +
XXI Üldözés
XXII Megmenekülés
XXIII Megérkezés +
XXIV Jogtalan
követelés
XXV Nehéz feladat (+) (+) (+) (+) + (+) (+)
XXVI Megoldás (+) (+) (+) (+) + (+) (+)
XXVII Felismerés
XXVII Leleplezés
I
XXIX Transzfiguráció
XXX Büntetés
XXXI Esküvő +
A funkciók összeolvasásával kapott metaszüzsét a mese - minden mese - szuperszövegének tekintettem, amely a "szimbolikusan interpretálandónak ítélt kifejezéseket az absztrakció olyan szintjén helyettesíti azok hyperonymnek tekinthető megfelelőivel, amely a szöveg »főszereplői« között fennálló »releváns relációkat« megőrzi, de tág teret enged mind a »főszereplők«, mind a »releváns relációk« tetszőleges »konkretizálódásának«" (PETŐFI S. JÁNOS, A szövegszignifikáció aspektusai és azok szemiotikai textológiai megközelítése. A humán kommunikáció szemiotikai elmélete felé. Szeged, 1991. 47).
A táblázatból láthatjuk, hogy a vizsgált hét állatmese egy feltételezett tündérmesébe mely pontokon kapcsolódhatna be: a XII-XIII-as, a XVI-XVIII-as és a XXV-XXVI-os funkciópárnál.
Ezekkel a funkciópárokkal a zabari állatmesék szuperszövege is leírható (II. táblázat):
II. táblázat
55. 56. 57. 58. 59. 60. 61.
I. Kiinduló
szituáció
a) állat + + + + +
b) állat és ember
c) ember és állat + +
II. Próba/ + + + + + + +
Küzdelem/Nehéz
feladat
III. Reagálás/ + + + + + + +
Győzelem/Megoldás
IV. Büntetés + + + + + +
A tündér- és állatmesék típusának megkülönböztetéséhez az 59-es és az 56-os szöveg elemzése visz közelebb.
Az 59-es számú mese kapcsán a Magyar népmesekatalógus utal Az állatok nyelvén értő juhász (AaTh 670) típusára, melynek egy sajátos változata a Sebestyén Ádám gyűjtésében szereplő: A sárga hasu kicsi kégyócska (Bukovinai székely népmesék Szekszárd, 1981. száma: 149, mindkét mesét lásd a mellékletben). A történetben megkerestem a proppi funkciókat, és az I. táblázatban az 59-es mese mellett tüntettem föl.
A 149-es szöveg egy mese, de két menetből áll: az első menetben elnyert varázseszközt a hős csak a másodikban használja föl. A funkciókat a következőképpen helyettesíthetjük vissza: Volt egy juhászlegény (Kiinduló szituáció). A szamarán kívül semmi egyebe nem volt (Hiány). Gondolkodott a sorsán (A hiány tudatosulása). Kiabálást hallott (Próba), kihúzta a kígyócskát a tűzből (Reagálás). A kígyó elvezeti apja, a kígyókirály birodalmába (Kalauzolás). A kígyókirály választást ajánl a juhásznak, s ő jól választ (Küzdelem-Győzelem). Jutalma: megtanul az állatok nyelvén beszélni, és kap egy zsák pénzt (A varázseszköz elnyerése, A hiány megszüntetése). A legény elindul vissza, feljön a másik országba (Visszafordulás, Megérkezés). Gondolkodik (a második menet kezdete). A varázseszköz segítségével megold egy nehéz feladatot, és ezáltal még több pénzhez jut: házat, földet, lovat vehet, megházasodhat (Esküvő). Itt a vége, fuss el véle, mivel megszűnt a kezdeti hiány. A varázseszköz másodszori felhasználásának epizódja - ami szinte szóról szóra megegyezik az 59-es állatmesével - nem irányul új hiány megszüntetésére.
Az epizód hétköznapi elemeit megtaláljuk a második menet végén és az 59-es mesében egyaránt: ember, ló, szamár, szántás, de a csodás elem - a varázseszköz és használata - a zabari változatból kikopott.
Az 55-ös mese címe maga is kérdés: Miért nincs a kutyának háza?, az 57-58-as változatokat összefoglalhatjuk az utóbbi kérdő címével: Mióta ellensége a kutya a macskának?, a 61-est átalakíthatjuk kérdéssé: Mióta bujdosik az ökörszem a fák közt?
A 149-es mese XII-XIII-as, XVI-XVIII-as és XXV-XXVI-os pontjain találkozik a hős állatokkal, vagy kerül újabbakkal kapcsolatba.
Merész dramaturgiai ötlettel azt mondhatnánk, hogy az állatmesékben megfogalmazott kérdésekre a juhászlegénynek háromszor is alkalma nyílna válaszolni: föltehetné a kicsi kígyó, s így nehezedne a próbatétel: elvezetlek apám házához, de előbb mondd meg, miért nincs a kutyának háza; fokozódna a küzdelem: megtanítalak az állatok nyelvén beszélni, és pénzt is adok bőven, ha megfelelsz arra a kérdésemre, hogy mióta ellensége a kutya a macskának; fokozódna a feladat nehézsége: no, te juhászlegény, kihallgattad a beszédünket, de csak akkor áruljuk el, hová rejtették pontosan a tál pénzt, ha válaszolsz arra a kérdésre, mióta bujdosik az ökörszem a fák közt. A találós kérdések beillesztését azonban kétségessé teszi az, hogy helyes válasz esetén a hős se nem nyeri el a varázseszközt, se nem szünteti meg a hiányt, se nem igazolja személyazonosságát, s így megbontják a XII-XIV, XVI-XIX, illetve XXV-XXVII-es funkcióhármasok egységét. Ezért szerepelnek az állatmesei funkciók az I. táblázatban zárójelben.
Az 56-os számú történetben a szegény ember becsapja a farkast: nem ő, hanem a felesége megy ki a szántóföldre, így a farkas nem tudja kiherélni. Más változatokban farkas helyett medve szerepel, és a Magyar népmesekatalógus utal az AaTh 1133-as típusra is, aminek címe: Az ember erősebbé teszi az ördögöt. Vagyis az 56-os számú állatmese szoros kapcsolatban áll a rászedett ördög-mesékkel, amelyek őrzik a szuperszöveg XVI. és XVIII. funkcióját: a küzdelem-győzelem párt. Itt sem beszélhetünk "igazi" küzdelemről és győzelemről, hiszen a szegény ember nem kap varázseszközt a farkastól, és nem szabadítja meg a királykisasszonyt a farkas fogságából. A zabari állatmesékben történő "ütésváltásokat" a hiányzó XIV-es, XIX-es és XXVII-es funkciók tennék próbává, küzdelemmé és nehéz feladattá, ezeken az "alaptagokon" keresztül lehetne őket a tündérmesébe bekapcsolni.
Feltehetjük, hogy a mesetípusok az "eredeti" tündérmesei funkciók köré szerveződtek. Különbségük szuperszövegük összehasonlításával jobban megragadható, a vitás szövegek osztályozása megkönnyíthető. Láthatjuk, hogy az állatmesék önálló életre kelt epizódok: már csak elemeikben kötődnek a tündérmese fantasztikumához. Kapcsolatuk az elemek fölhasználási helyén lehetséges. A rászedett ördög-mesék egy motívumot őriztek meg a tündérmeséből, de természetükhöz híven paródiává alakítva.
A további elemzést ki kell terjeszteni a magyar népmesék más típusaira is.
TUBA MÁRTA
Melléklet
59. A szamár meg az ökör
Hol vót, hol nem vót, vót egy szegény embernek két ökri meg egy szamara. Osztann a szegény embernek vót egy kis fődje is. Hát ő azt szántogatta a két ökörrel. A szamár, az meg mindég otthon lustálkodott az óba meg hol itt, hol ott. hát egyszer az ökör má megunta ja izét, megunta a szántást, osztan nem ett.
Oszt megyen be az ember az asszonyho, aszongya, hogy:
- Hallod-e hé - aszongya -, ez az ökör mos nagyon beteg! Hazahajtottam - aszongya -, éhen van, oszt mégis nem eszik! Hát nem tudom, mi baja van!
Hát az ökör meg panaszkodott a szamárnak, hogy nagyon nehez a szántás, nagyonn erős, aszongya, ő má nem bírja. Hát osztan a szamár mondta az ökörnek, hogy, aszongya, hogy:
- Ó - aszongya - próbád meg, ne egyé - aszongya -, oszt nem hajtonak szántanyi! Mer hát ha nem eszel - aszongya -, akkor tudják, hogy beteg vagy!
Hát úgyis vót. Hát akkor nem ett osztan má ő! - Előre kellett vóna ezt mondanyi! - Akkor nem ett az ökör!
Hogy nem ett az ökör, hát má beteg! Hát osztan aszongya az asszony, hogy:
- Ó, ember - aszongya -, hát ne gondolkozzék ijjen nagyon - aszongya - róla! Ott van az a nagy, kihevert szamár! Az egyik ökörhö fogja be - aszongya - a szamarat!
Úgy is vót. Az ökörhö befogta a szamarat másnapra. Osztan akkor a szamár meg úgye nem szokott dolgoznyi, nagyonn elfáradt. Mikor este hazamentek, aszonta az ökörnek, hogy:
- Egyel, mer hogyha nem eszel - aszongya -, hónap má - hallottam a gazdátó, hogy -, hónap má gyön, gyönnek érted - aszongya -, osztan levágnak!
Hát az ökör meg osztan jó hozzáfogott ennyi. Örűt is a gazda. A szamár meg osztan asz panaszolta nekik, hogy má míg ő él, má ő aggyig jó tanácsot senkinek nem ad. Mer ő most erre nagyon ráfizetett, mer egy nap neki kellett szántanyi.
Hát osztan eggyig vót.
149. A sárga hasu kicsi kégyócska
Hol vót, hol nem vót, hetedhétországon, még az ópërënciás tëngërën ës túl, vót ëccër ëgy szëgén juhászlegén. Vót neki ëgy szamara, de sëmmi ëgyebe a világon nem vót. S őrözte a faluba a bírónak a bárányait. Hát ahogy ëccër őrözte, őrözgette, gondolkozott az ő sorsán, hogy mëjen szëgén, s nem ëgyformán van elrendëzve, hogy mindënki ëgyforma gazdag lëgyën. Hall valami kiabálást, sírást.
- Segitség! Segitség!
Mënyën a hang irányába, mënyën !rább Hát ëgy nagy gödörbe ëgy kicsi sárga hasu kicsi kégyócska vergődik ëgy nagy tűzbe.
- Segitség! Segitsél, te szëgén juhászlegén, nem bánod mëg!
A juhászlegén leeresztëtte a botját, s rëatekerődzött a kicsi kégyócska. S kihúzta a tűzből. Na, aszongya:
- Most gyere utánnam! Tudd mëg, hogy az én apám kiráj, a kégyók kirája.
Csúszott, mënt elöl a sárga hasu kicsi kégyócska, s mënt utánna a juhászlegén.Otthatta a szamárra a bárányokat. Hát ahogy mënnek, béérnek ëgy erdőbe. S ëccër csak ëgy lapos kő alatt a kicsi kégyócska eltünt. S visszakiabált:
- Taszitsd fére a követ, s gyere utánnam!
Fére ës taszitsa azt a lapos követ, s hát ëgy lépcső vót lefelé. Mënyën a juhászlegén, mënyën lejebb-lejebb a főd alá, s hát ëgy nyönyörü szép gyémánt rétre ért. De mënt előre a kicsi kégyócska, s a legén csak utánna. Ëccër csak, ëgy gyönyörü szép palóta előtt mëgállott a kégyó.
- Ez az én apámnak a birodalma. Tudd mëg - aszongya -, ő a kégyók kirája.
Nahát, őrség vót a kapuba, de mikor mëglátták a sárga hasu kicsi kégyócskát, bollintottak a kégyók, hatalmas két nagy kégyó. Félreálltak az utból, s bécsúszott a kicsi kégyócska. S utánna a juhászlegén. Mëntek ëgyik terëmből ki, s a másikba bé, s ëccër csak bémëntek a trónterëmbe. Ojan fényësség vót! Gyémántból vót kirakva annak a köve. Ezüstből az ódala. S nem tudom miből vót a teteje. Ëgy székbe ült a kégyókiráj, de akkora vót, mind ëgy nagy kötőrud. Hetvenhét csëngő csëngëtt a farkán. Amikor parancsolni akart a szolgáinak, csak mëgmozditotta a farkát, s csëngtek a csëngők-csëngettyük. Mikor mëglátta a juhászlegént, majdnem rëakiabált, hogy mit keres itt ez az idegën. De a kicsi kégyócska elejibe futott, s odaugrott a nyakába.
- Édësapám, ne bántsd ezt a szëgén juhászlegént! Mëgmentëtte az életëmët.
Jól van. Akkor minnyá barátságosabban fogadta a kégyó a juhászlegént. Hoztak elejibe finomabbnál finomabb ételëkët. De csak ojant, amit a kégyók szeretnek. Szëgén juhászlegén étlen maradott. Nem tudott ënni, me nem szerette azt az ételt.
Mikor mán mëgpihent jól, aszongya a kégyókiráj:
- Na, te juhászlegén, mëgmëntëttëd a fiam életit, s most aztán választhatsz: Vaj mëgtanólsz az állatok nyelvin beszélni jutalmul, vaj pedig kapsz ëgy tarisnya pénzt.
Gondolkozott a juhászlegén, a tarisnya pénz ës elkelne, jó lënne neki, de ëjen alkalom, hogy mëgtanóljon az állatok nyelvin beszélni, többet sose adódik. Így hát azt választotta.
- Gyere közelebb!
Odamënt jó közel a juhászlegén, ëggyet csak fújt a kégyó, rëaszisszent, s immá értëtte ës, hogy mit beszélget a kégyókiráj a fiacskájával. A kégyó pedig azt mondta, hogy hozzanak még melléje ëgy zacskó pénzt ës a legénnek, s késérjék ki az utjára.
Elbucsuzott a szëgén juhászlegén a kégyótól s a fiacskájától, s elindult vissza azon az uton. Mënt ës azon a szép rétën kifelé. Mëgkapta a lépcsőköt, fëljött a másik országba. Ësszeterelte a juhokot, a bárányait, s leült gondolkozni, hogy ëgy nap alatt mennyi mindën történt vele. Hát ahogy így gondolkozik, s ëgy fa alatt ül, ëccër csak a fára rëaszállott két madárka, s beszélgettek. Aszongya ëggyik a másiknak:
- Hallod-ë, ez a juhászlegén, ha tudná, hogy ennek a fának a tövibe mi van, soha szëgénségët nem érne.
Hallotta ezt a legén, s mëgértëtte. Hamar hazahajtotta a bárányokat, számba adta a bírónak, s vëtte a baltáját, s kimënt oda az erdőre, s amejk fa alatt ült, me azt mëgjegyëzte vót jól, s kivágta gyükerestől. A gyükerei között kaparászott, s mëg ës kapott ëgy nagy tál pénzt. Nahát ennek mëgörvendëtt. Este vót, sënki nem látta, hazavitte. Nem őrözte többet a bírónak a báránnyait. Hanem vëtt ëgy szép házat, fődet. Vëtt ëgy lovat, mëgházasodott. S ő maga szántogatta a fődjeit. De a szamarát ës mëgtartotta. S így éldëgéltek békességbe a feleségivel.
Ëccër csak, mikor hazamënt ëgy este, békötte a lovat az istállóba a szamár mellé. Künn az istállóajtóba gondolkozott, hogy másnap ő hova ës mënjën szántani. Mejikët kéne jobban? Hát mëgüti a fülit, hogy a ló beszélgetëtt a szamárval. Aszongya a szamárnak:
- Könnyü nekëd, te itthon vagy egész nap, de én egész nap húzzam az ekét, szántsak. Úgy el vagyok fáradva, hogy má azt se tudom, mejik lábamra álljak.
Nagyot kacagott a szamár:
- Igën, hi, hi, hi, i-á, i-á. Me te ojan buta vagy, tëgyed magadot, hogy beteg vagy. Rëggel, amikor a gazdánk béjő, s hozza a finomabbnál finomabb abrakot nekëd, ne fogadd el, tëgyed magadot, hogy beteg vagy, s akkor itthon ülhetsz!
Hát mëgfogadta a ló a tanácsot. De a szëgén embër ojan jót kacagott 're. Hát ő végighallgatta. Na várjál csak, gondolta magába a szëgén embër, szamár, nem jársz túl az én eszëmën. Rëggel odavitte az abrakot a lónak, s hát a ló még rëa se nézëtt. Nyögött rëttentő nagyokot.
- Na, mi van, pajtás? Beteg vagy? - mondja a szëgén embër, a juhászembër. Mëgsimogatta a lovat.
- Gyere csak ide, szamár! Mostanig te heverésztél, s most te jössz szántani!
Hát a szamárnak nemigën tetszëtt. Kivitte az istállóból, s béfogta, s egész nap a szamár këllëtt húzza az ekét. Estére úgy elfáradott, hogy azt se tudta, hogy mejik lábára ájon. Mi csinájon? Mikor bévezette az istállóba a juhászlegén, még ënni se këllëtt neki. Odanézëtt a lóra, s mikor kimënt a juhászlegén, aszongya:
- Hallod-ë, imá elég vót a betegëskëdésből! Hónapra legyél jobban, met én többet nem húzom az ekét!
De biza a ló még jobban tëtte magát.
- Mëgtanyitottál-ë? Én most má tëszëm magamot.
S így ës lëtt. Ëgy hétig betegëskëdëtt. S a szamár këllëtt hejëtte húzza az ekét. Ëgy este, mikor hazajött a szamár, békötte a juhászlegén az istállóba. Kimënt, aszongya a szamár a lónak:
- Hallod-ë, pajtás, nagy baj van. Hónap levágnak tégëdët.
- Ingëmët? - ëjedëtt mëg a ló.
- Igën. A gazdám aszonta, hogy ëjen beteg lóra nincsen szükség.
Hëj, mëgëjedëtt a ló, s talpra ugrott. Ezt a juhászlegén kihallgatta újra.
Másnap rëggel, mikor bévitte az abrakot az istálóba, a ló ugy fëlugrott, minha sëmmi baja nem lëtt vóna. Odatëtte az abrakot. Mëgëtte jóizüleg, s utánna kivitte, s béfogta. Aszongya a szamár:
- Így në, máskor én se adok többet nekëd tanácsot, mer én vëszëm a kárát.
S így többet a szamár nem ës adott a lónak tanácsot, s a juhászlegén tovább szántott a lóval. S boldogan élt a feleségivel, s még ma ës, ha mëg nem hótak.
Itt a vége, fuss el vélle!