|
"MAGYAR NYELVJÁRÁSOK" |
||
|
A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM |
XXXII, 73--77 |
DEBRECEN |
|
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK |
1995. |
|
|
ÉVKÖNYVE |
A romániai magyar prózaírás létrejöttekor az egyik lehetséges út a székely népéletre való alapozás volt. Balázs Ferenc Tamási egy 1923-ban a Tizenegyek antológiájában megjelent novellájára utalva tételesen is ezt nevezi az "üdvözítő" útnak, mivel "...a hegyvidéken lakó nép gondolatvilága dúsabb, élete nehezebb, de változatosabb, világnézete rugalmasabb és nyitottabb, földműves életformája megőrizte az egyszerű ember mitikus kapcsolatát a földdel, s fajisága, különösen a zárt székely medencékben megőrizte a nép ősi gyermekségét, fiatalságát, naiv, csodálkozó szemét." (Idézi Dávid Gyula, Zeng a magosság. Bukarest, 1980. 377). A tételhez Nyírő, de mindenekelőtt Tamási Áron munkássága szolgáltatta a bizonyítékot, igaz, cáfolatát is, ám ez az utóbbi vonulat csak jóval később bontakozott ki Tamási munkásságában. Az író azonban ettől máig a székely falu életének legművészibb tükrözője maradt, "Farkaslaka hűséges fia az ófalu utolsó nagy költői sommázója. Örök beláthatatlan seregének életét, aszúvá érett kultúráját hordozta, és oldotta művekké. A realizmust tovább építette, belső realizmussá avatta, mert fölfedezte a nép lelkét természetes nagyságában. A nép nem csupán szenvedett, vérzett és jajgatott, hanem világot is teremtett, a magas kultúrával egyenrangú mélyet. Ennek az ófalunak a lelkét arányozta az egyetemes emberihez, és mentette a most vajúdó új világhosszakba. Talán utoljára virágzott ki benne népünk keleti bűbájú mesevilága, és lüktetett végső feszültséggel a ballada. Merész kísérletbe kezdett, vállalkozása csak olyan időben sikerülhetett, midőn a népiség egy időre vezérlő csillag lett. Ma már látjuk, hogy sokszor kellőképpen meg nem értett írói erőfeszítései történelmi cselekedetet is jelentettek: a mát tették gazdagabbá, teljesebbé." (Féja Géza, Tamási Áron. Bp., 1970. 9). Ugyanakkor egy ilyen írói magatartás lehetővé tette a Tamási = székely irodalom egyszerűsítő képlet megjelenését is.
A vulgarizálással való leszámolás az irodalomtörténészek feladata, ám a nyelvésznek, a névtan kutatójának is van ilyen irányú kötelessége, hiszen már-már közhelyszámba megy, hogy a Tamási-életmű valóságos tárháza a különleges székely neveknek, illetve Izsák József szerint, hogy az író "fura játékot űz a nevekkel, néha egész történeteit névkabalisztikára építi. Egyik történetében mindenki Lázár, a másikban mindenki János, a harmadikban madár-, a negyedikben virágnevet viselnek hősei" (Izsák József, Tamási Áron. Bukarest, é. n. [1969] 57). Egy másik kritikus, Taxner-Tóth Ernő szerint "a költői varázs létrehozásának alkotó folyamata Tamásinál már a nevek kiválasztásával megkezdődik. Erre minden írásában roppan gondot fordított. Egy-egy esetben talán túlzottan is sokat, a mondanivaló egy részének közvetítését remélve." (Taxner-Tóth Ernő, Tamási Áron. Bp., 1973. 155). Indokolt tehát Tamási írói névadási módszereit vizsgálni, a tárgyi valóság ismeretében szólni műveinek névrendszeréről, hiszen a helytálló megállapítások között a kívülálló is érzékelheti a szélsőséges sarkításokat.
Személy szerint akkor figyeltem fel a témára, amikor az udvarhelyszéki Havasalja élő személynévanyagát gyűjtve többen is hiányolták anyagomból az úgymond "Tamásinál olvasott", Tamásitól "ismert" székely névadást, azt, hogy miért olyan "földhözragadt" ezeknek a falvaknak a névanyaga, miközben a vizsgált tájegység közvetlen közelében felnőtt Tamási Áron hőseinek neve egészen más. Valóban más lenne? - kérdeztem magamtól.
A vizsgálódás kiindulópontja természetesen Tamási névtani elemzés körébe vonható 147 novellája volt. (Tamási Áron összes novellái. Bp., 1979). A vizsgálat során eltekintettem a reális történelmi eseményeket, illetve kifejezetten szentírási fogantatású vagy ilyen történeteket parafrazáló írásoktól. Megvizsgáltam a vezetékneveket, keresztneveket, beceneveket és ragadványneveket, majd feldolgoztam ezeket a szinkrón személynévkutatás immár elfogadott szempontjai szerint: statisztikailag értékelve az állományt, a nevek megterheltségét, funkciójukat, a nyelvi alkatukat és jelentéstani alapon rendszereztem őket.
Második lépcsőben összegyűjtöttem Tamási Áron szülőfalujának, Farkaslakának mai hivatalos és népi személyneveit, és feldolgoztam ezeket a felsorolt szempontok szerint.
Végül a két adatcsoportot összevetettem azokkal az adatokkal, amelyeket az Udvarhelyszéki Havasalja - az egykori Udvarhelyszék katolikus vidéke - névrendszerével foglalkozó doktori értekezésemben dolgoztam fel tudván, hogy Farkaslaka lakossága az utóbbi szinte 200 évben ezzel a vidékkel tartotta fenn a legszorosabb gazdasági és szellemi kapcsolatokat. Ezt bizonyítandó, elég utalnom arra, hogy Farkaslaka kaszálói és erdői mind Havasalján vannak, és mai napig farkaslaki családok tízei égetnek szenet a szentkeresztbányai nyersvas-kohók számára, a Hargitán fel egészen Székelyvarsáig és a Libángerincig.
Egy rövid dolgozat legfeljebb ízelítő lehet, ha a szinkrón névtan száraz adataiból próbálunk következtetéseket levonni. Mégis lássunk néhány számot, hogy bár elégséges alapot teremtsek pár következtetés számára.
A vezetéknevek szempontjából például Tamási vizsgált novelláiban összesen 165 féle családnév található, 23 női és 149 férfi családnév, 7 név pedig közös. Novellánként átlag egy családnév fordul elő, ami egybecseng azzal, hogy a 21 havasalji település névrendszere általában szegényes, 15 családra, 60 személyre jut egy családnév. Farkaslakán egy névre átlagosan 7,33 család, 25 személy jut. Gazdagabb a havasalji átlagnál, de ez az állomány szinte 40 százalékát kitevő új, ebben a században bekerült neveknek köszönhető. Az írónál visszatérő családnevek a Dakó, Demény, Nagy, Szász, ha közepes megterheltségben is, de a legöregebbtől a legfiatalabb nemzedékig az egész kistájegységben előforduló nevek. A Demény például Farkaslakán 7 család neve, Máréfalván, Zetelakán és Ülkén is járatos név. A Nagy családnév Havasalján a tizedik leggyakoribb név, 111 család, 443 személy viseli, Farkaslakán is 10 család neve. Dakók 5 családnyian vannak Farkaslakán, amúgy Havasalja öt falujában 26 család 67 tagja viseli ezt a nevet. A Szász családnév a 21 faluból 12-ben megtalálható, és a tájegység 341 családneve közül a 34. leggyakoribb név. Miért lenne tehát véletlen, ha Tamásinál több írásban is épp ezek a nevek ismétlődnek?
Tény, hogy az író még véletlenül sem téved, amikor népi hőseinek helyben használatos neveket ad. Az Udvarhely környéki származású Vencel hadnagy Havasalja nyolcadik leggyakoribb vezetéknevét viseli (116 család, 513 személy neve) ma is, Butyka őrmester és Becsek főhadnagy viszont a novellák szövege és nevük alapján is idegenek ezen a tájon. Ha Kuna Sami malomtulajdonos Oroszhegyen ma is előforduló ragadványnevet visel családnévként, a Barna, Binder, Czumbel (vö. Czumbil Szatmárnémeti és Nagykároly környékén ismeretes név) Kabalus, Szerencsés, Véber nevek kívül esnek a vidék névrendszerén a valóságban is, Tamásinál is városi nevek.
98 keresztnév, 79 becenév fordul elő az író novelláiban. 29 női, 69 férfi keresztnév van, 34 női becenév, 45 férfi becenév található a novellákban. Ha összevetjük ezt azzal a ténnyel, hogy Tamási novelláiban jóval több a férfiszereplő, mint a nő, akkor összességében ugyanazt a képet kapjuk statisztikailag, mint Farkaslakán vagy Havasalján, a közepes gazdagságú keresztnévrendszert.
Ezzel szemben a névdivat szempontjából az író saját ízlésének juttat nagyobb teret, legkedveltebb női nevei gyakorisági szempontból Anna, Ágnes, Etelka, Vilma, Amália; Farkaslakán ugyanakkor az Erzsébet, Ilona, Mária, Margit és Magdolna a legelterjedtebbek, az Anna a 8. helyen van a gyakorisági listán, az Ágnest csak 4, az Etelkát 6, a Vilmát 4 személy viseli, és Amália nincs is a faluban. A leggyakoribb férfi keresztnevek Tamásinál a János, Mihály, Péter, Gáspár és Lőrinc, Farkaslakán a János a 12., a Mihály a 32., a Péter a 27., a Lőrinc pedig a 69. leggyakoribb név, ugyanakkor Havasalján a János a 4. leggyakoribb, a Mihály a 12., a Péter a 17., a Gáspár a 16. helyen van, és csak a Lőrinc szorul hátra a rangsorban. Ha mégis mindezek ellenére azt állítjuk, hogy Tamási kora névrendszerének "égi mását" rögzíti novelláiban, akkor állításunkat arra alapozzuk, hogy az író épp a névdivat-változás századeleji pillanatát ragadta meg, amikor a hagyományos nevek még elég gyakoriak voltak ugyan, de egyesek helyét már átvették a polgárosodó Udvarhelyről beszivárgó divatnevek.
Hasonló a helyzet a becenevekkel is, bár Tamási becenévanyaga szegényesebb, mint általában Havasaljáé - e vidék névrendszerének Kalotaszeg, illetve Göcsej és Hetés, a B. Gergely Piroskától, illetve Ördög Ferenctől vizsgált másik két kistáj névrendszerétől eltérő minőségi megkülönböztetője épp a hangsúlyozott becézés -, ennek ellenére érdekes és sokatmondó, hogy bár az író novelláiban csak 21 női és 26 férfi keresztnevet becéznek, mégis 34 féle női és 45 féle férfi becenévvel találkozunk, ami korántsem minősíthető szegényesnek, különösen írói életmű ilyen szűk sávjában nagyjából megfelel a valós helyzetnek. Ugyanígy állunk a becenevek minőségével is, Tamási nem rugaszkodik el a valóságtól, legfeljebb érzékeny a régiesebb becealakok iránt, s ebben is a tényleges kordivatot követi, hiszen az Aniska, Annóka, Borka, Magdó, Tézi, Véri vagy az Antikó, Álózi, Árkó, Dámi, Ferkő, Jákó, Móka, Mózeske, Sala, Sami, Simó becealakok valóban a húszas-harmincas években kezdenek kiszorulni a vidék becenévanyagából, ám ekkor még ténylegesen élők. A névélettanban járatlanabb olvasó egyébként épp ezek alapján érez valamiféle sajátosan székely ízt a novellákban. Ugyanezek a nevek azonban előfordulnak Göcsej és Hetés kortárs névanyagában is, és a Kalotaszegiből jobbára annak városiasabb volta okán hiányoznak, miközben egy nemzedékkel korábban még abban is megtaláljuk őket.
Végezetül egy utolsó érdekesség: bár ragadványnevek ritkán fordulnak elő a Tamási-novellákban, a nők említő- és szólítónevei egyértelműen az író korában járatos és a máig érvényes havasalji említő- és szólítóneveknek felelnek meg, férjezett nőt, öregasszonyt még véletlenül se említ Tamási máshogy, mint az a valóságban szokás. Száraz Boda Izsákné jellegzetesen havasalji rn + vn férj kn + -né képletű nevet hord, minden férjezett nőt a férje vezetékneve + keresztneve + -né megszólítás illet, Buzogányné-nak, Lőrincné-nek szólítják őket, s a Vén Gálfiné említés megfelelőit mind ragadvány-, mind vezetéknévként megtaláljuk a mai havasalji nevek között, akár Vén Nagyné, akár például a ragadványnévként élő Vén Kocsonyáné, illetve Vén Kóléné formában. Az írói névadás hitelességének ilyen mértéke már-már földhözragadtságról tanúskodna, ha nem tudnók, hogy Tamási nem csupán ábrázolta, de élte is falusfelei életét. Ez egyszerűen nem engedett másféle írói névadást számára akkor, amikor a valós életből ihletett, igaz, költői tehetséggel ábrázolt írásokban örökítette meg szűkebb pátriája mindennapjait. És talán ebben is rejlik Tamási írói nagyságának egyik titka.
Visszatérve most a dolgozatom elején felvetett kérdésre, hogy más-e Tamási novelláinak székely-névrendszere mint a valóság, csak azt tudom felelni, hogy más, amennyiben más az élet és más a szépirodalom. Stilizálva, írói-költői szabadsággal kezelve, de jóformán minden írásából kibukkan a gyűjtőterületről ismerős nevek rendszere, igaz, nem mindig úgy, ahogy azt a székely népélet jó szándékú eszményítői elképzelik. Tamásit befolyásolták gyermekkorának névélményei, állandó kapcsolata szülőföldjével meghatározta azt a koordinátarendszert, amelyen belül realista írásainak névrendszere felvázolható, ez a rendszer földrajzilag a Hargita lejtőin Havasalja falvaiban lokalizálható, s ha kimondatlanul is, de a római katolikus névadás gyakorlatában gyökerezik.
Maradna még elemzési feladatként Tamási nevei egy csoportjának játékossága. Mivel megmérhetetlen mennyiségekről és minőségekről van szó, a kérdésre a szinkrón névtan statisztikai módszerével egyetlen választ lehet adni, azt, hogy ezt Tamási személyisége határozta meg. Farkaslaka és Havasalja névrendszere nem játékos névrendszer, nagy átlagban a ragadványnévállományra se a gúnyosság, csúfolódó hang vagy pajkosság a jellemző - bár ilyenre is van példa -, annál jellemzőbb viszont az egész vidék névrendszerére a gyengédítés, becézés amire a Tamási novellákban szintén bőven akad bizonyíték. Az más kérdés, hogy figyelembe véve Udvarhelyszék római katolikus és protestáns kistájakra való tagolódását, azt, hogy Farkaslakától délre-délkeletre már református, unitárius falvak sora húzódik, talán nem vetjük el nagyon a sulykot, ha további feladatként Udvarhelyszék protestáns kistájainak szinkrón névtani tanulmányozására hívjuk fel a figyelmet. Hátha egy ilyen vizsgálat esetleg választ ad a pillanatnyilag Nyírőhöz vagy Tamásihoz kötődő "székelykedés" valós névtani gyökereire.
KOVÁCSNÉ JÓZSEF MAGDA