"MAGYAR NYELVJÁRÁSOK"
A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM	XXXII, 49--54	DEBRECEN
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK		1995.
ÉVKÖNYVE

Szágó és kapli Csokonai műveiben

1. A nemrég megjelent Csokonai-szókincstár lapozgatása közben figyeltem fel a címben szereplő két szóra (JAKAB LÁSZLÓ--BÖLCSKEI ANDRÁS, Csokonai-szókincstár I. Debrecen, 1993). Csokonai 1799-ben írt Cultura című vígjátékában, a harmadik felvonás második jelenésében található Szászlaki és inasa, Conrad beszélgetése. Szászlaki Somogyról, "az akadémiátlan Magyarországnak legakadémiátlanabb" részéről szól és hozzáfűzi: "Éhhel kellene ott nékem meghalni", ezután a következőt olvashatjuk: "Külsö országi sago darát, kaplit, sampanelt, vaniliát, milanoi tzukkerpakkerait, egyéb efféléket a' mellyekhez én külsö országon hozzá szoktam, hol kapna azok között ottan az ember az originalis magyarok között" (Csokonai Vitéz Mihály, Cultura 1799: Csokonai Vitéz Mihály, Színművek II. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN. Bp., 1978. 167). Milyen élelmiszereket takar az idézetben szereplő sago és kapli név?

Csokonai 1799-ben, Csurgón írta Cultura című vígjátékát. A színdarabot betanította tanítványainak, és diákjai előadták. A Cultura mondanivalója egyenes folytatása a Tempefőinek, tovább harcol a magyar nyelv tisztaságáért, a felszínes műveltségű, külföldet utánzó urak, parlagi gavallérok ellen. A darabban szembeállítja az idegenmajmoló, "németes gavallér"-t, Szászlakit és a "magyar gavallér"t, Lehelfit. "Mi volt az anyag, amiből ezt a figurát, Szászlakit gyúrta? Kollégiumi emlékei, a németországi tanulás aktuális motívuma és a külföldieskedő, idegenmajmoló vígjátéki hagyomány" (VARGHA BALÁZS, Csokonai Vitéz Mihály alkotásai és vallomásai tükrében. Bp., 1974. 241). Csokonai a sago dará-n a szágólisztet érti, írja PUKÁNSZKYNÉ (i. m. 338), amelyet Ázsiában és Afrikában honos szágópálmá-k törzsének keményítőben gazdag bélszövetéből készítenek. Minthogy Csokonai a dara szót használja, feltehetőleg szemcsés anyag volt, nem liszt. A gazdasági szempontból is jelentős pálmák közé tartoznak a Metroxylon nemzetség fajai: a M. laeve és a M. rumphii. A pálmák törzsét hosszában felhasítják, belét kikaparják, többször átmossák, megszűrik, majd napon vagy kemencében megszárítják. Ily módon lisztszerű vagy szemcsés anyagot, a szágóliszt-et állítják elő, amelyet étkezésre használnak. A forró égövi lakosság fontos tápláléka, a gabonalisztet pótolja, fogyasztják sütve, főzve, kenyérnek és lepénynek elkészítve (Urania. Növényvilág. Magasabbrendű növények II. Bp., 1981. 418).

A vígjátékban említett sago dará-n kívül a szágó szó máshol is előfordul Csokonai műveiben. Az MTA könyvtárában található Csokonai-kéziratok között az egyik füzet földrajzi feljegyzéseket tartalmaz a Kanári-szigetek, Madeira, Ausztrália, a Bermuda-szigetek stb. földrajzáról (éghajlatáról, domborzatáról, növény- és állatvilágáról stb.), gazdaságáról, néprajzáról stb. A feljegyzéseket Csokonai német, francia, magyar és latin nyelvű könyvekből másolta ki, és egy részüket magyarra fordította. Ezeket a feljegyzéseket Csokonai kollégiumi évei (1790--1795) alatt készítette, debreceni diák korában élénken foglalkoztatta a földrajz. Az ösztönzést ehhez bizonyára a kollégiumban kapta meg (Déri Múzeum Irodalmi Gyűjteménye K. X. 76. 177. 38: Marton Béla dr.: 1--6). Csokonai feljegyzésében nyolcszor szerepel a szágó szó, sagó, illetve ságó alakban (MTA K 669 Csokonai-kézirat).

Csokonai földrajzi feljegyzésében a sago-t, illetve ságó-t a növényekre, pálmákra vonatkoztatja, amelyek belsejéből a szágódarát és szágólisztet készítik. Csokonai a szágó-ról, mint növényről olvashatott külföldi szakirodalmakban, de a szágódará-val megismerkedhetett közvetlenül is, a hazai németséggel való érintkezése során. S valószínűleg nem véletlenül adta a szót a szerző a "németes gavallér", Szászlaki szájába.

A szágó első előfordulásai nyelvünkben: 1789: Sago-mag, Sagu mag 'szágódara' (Mátyus I., Ó és új Diaet. II, 166); 1790--1795: sago, ságó (MTA K 669 Csokonai-kézirat); 1799: sago darát 'szágódara' (Csokonai, i. m.); 1799: Szágónak (Fábián Jó'sef, Természetihistória a' gyermekeknek. Weszprémben, 46); 1897: Szágó (PallasLex. XV, 358).

A szágó nemzetközi szó: angol: sago, német: Sago, spanyol: sagú, portugál: sagu, francia: sagou. Ezek a maláj sagu szóból származnak. Angol és holland nyelvek közvetítésével került a német nyelvbe (német: Sago) (WOLFGANG PFEIFER, Etymologisches Wörterbuch des Deutschen. Berlin, 1989. 1465), ahonnan valószínűleg a magyarba is eljutott.

A fentiekből kiderült, hogy szágó szavunk a 18. században került nyelvünkbe feltehetőleg a németből (vö. német: Sago). Az s betűvel való írás is arra utal, hogy idegen szónak tekintették. MOLLAY KÁROLY és HORVÁTH MÁRIA nem említi a szágó szót mint német közvetítéssel nyelvünkbe került elemet. Nem szerepel a TESz.-ben sem. Ugyanakkor az ÉrtSz. és az ÉKsz. ismeri, jelentését így adják meg: A szágó-t "Némely trópusi (pálma)fából kivont lisztszerű élelmiszer"-re, a szágópálmá-t pedig a "Szágót szolgáltató pálmaszerű trópusi fá"-ra használják (ÉKsz.). Az ÉrtSz. ezenkívül a következő összetételeket adja meg: szágódara, szágógyöngy, szágóliszt, szágópálma.

Az első adatok (1787, 1790) a szágódarára vonatkoznak. 1787-ben Mátyus István ezt írja a szágó-ról "gyöngykása vagy apróbb borsó forma szemekre tsinálva, és úgy meg-szárasztva szokták a' Frantzia, Belga, és Anglus kereskedők tonnákban ide Európába-is Sago-mag név alatt által-hozni" (i. m. 166). Mátyus valószínűleg a nagyobb szemű szágódarát ismerteti. Napjainkban a borsószem formájú szágót szágógyöngy-ként (Urania. i. m. 418) említik. A 18. sz. végén a szágó szót már a növényre is alkalmazták, így 1799-ben (ugyanabban az évben, amikor Csokonai Cultura című műve megjelent) Fábián Jó'sef gyermekek részére írt Természetihistóriájában a növényt ismerteti: "Szágónak... hívják azt a' tsudálatos fát, mellyet meg-lehet enni. Megenni? Igen-is Fiaim, tréfa kívül meglehet enni minden héjastól, levelestől" (Fábián Jó'sef, i. m. 46). Később a szágó-t már egyre inkább 'liszt' jelentésben használták, feltehetőleg ebben a jelentésváltozásban szerepet játszott a német nyelv közvetítő szerepe, mivel a szágó szónak németben (angolban is) két jelentése volt, illetve van. Ez a két jelentése nyelvünkben is megvolt: 1. 'a szágópálma' 2. 'a szágópálma beléből nyert lisztszerű vagy szemcsés anyag'. Értelmező szótáraink (ÉrtSz., ÉKsz.), amint láttuk, különválasztják a szágó-t és a szágópálmá-t. A szágó-ra vonatkozó kezdeti adatok között feltűnik még a szágófa, amely ugyancsak németből került nyelvünkbe tükörfordítással (német: Sagobaum): 1799: Szágófa (Fábián Jó'sef, i. m. 46); 1822: Szágofa (HasznMul. II, 268--9); 1823: szágófa (Márton József, Német--magyar--deák Lexicon. Második Darab. K--Y. Bétsben.) A szágófa elnevezés azonban már egyértelműen a növényre vonatkozott, hamar eltűnik azonban, és helyét átveszi a szágópálma.

A szágópálma(fa) első előfordulásai: 1845: Sagoupálmafa (Kováts Mihály, Háromnyelvű fejtő természethon titoktan orvostudomány műszótára,... II. Növénybölcsesség. Budán. 414); 1847: sago-pálma (Peregriny Elek, Természettörténet. Pesten, 347); 1887: szágópálma (Cserey, Növényhatározó 288); 1906: szágó-pálma (Simonyi Zsigmond, Középiskolai műszótár. Bp., 213).

Ez is nemzetközi szó: angol: sago palm, német: Sagopalme, Sagupalme, francia: sagoutier, sagouier. A fenti adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a szágópálma is a németből tükörfordítással került nyelvünkbe.

2. A Földközi-tenger mellékén elterjedt haszonnövény a kapricserje (Capparis spinosa), amelynek sötétzöld, kerek, kissé négyszögletes bimbóit napjainkban sós vízben, ecetben vagy olívaolajban konzerválva fűszerként használják. Ez a szubtrópusi növény, illetve a fűszerként használt bimbója különböző alakváltozatokban fordul elő nyelvünkben, megjelenési sorrendben: kaporna (1516), kapri (1548), kaperli (1603). Végső forrásuk az ősperzsa käbär > görög kapparis > latin capparis. A 15. század végén került a németbe gappern, kappren, cappres alakban. Közvetlen forrásul az olasz cappari szolgált (HORVÁTH MÁRIA, Német elemek a 17. század magyar nyelvében. Bp., 1978. 100).

A növény neve Csokonai kéziratos feljegyzéseiben kaporna (MTA K 672/I. 10b 212. Csokonai-kézirat). A Cultura c. művéből fentebb idézett részben a kapli a növényből készült fűszert jelenti.

A kapri növény legrégebbi elnevezése: kaporna volt, amely különböző alakváltozatokban található. A kaporna első előfordulásai: 1516: Kaporna (OklSz.); 1543: kapornath (MNy. 56: 117); 1590: Kaporna (SzikszF. 13); 16. sz.: kaporna (OrvK. 205/7); 1621: Kaporna (MA.); 1645: Kaporna (MA.); 1708: Kaporna (MA.); 1708: Kaporna (PP.); 1742: Kaporna (Jambressich Andreas, Lexikon Latinum. Zagrabiae. 87); 1745: Kaporna Gyökér héja (Taxa pharmaceutica Posoniensis. Posonii. 2); 1783: Kaporna (Molnár J., Könyvház 377); 1793: Kaporna (Földi János, Rövid krítika és rajzolat A' magyar füvésztudományról. Bétsben. 39). A kapornya változat első előfordulásai: 1570 k.: kapornyath (MNy. 56: 117); 1578: Kapornya (Mel: Herb.); 1787--1793: Kapornyát (Mátyus, i. m. II, 433); 1798: Kapornya (Veszelszki Antal, A' növevény plánták' országából való erdei, és mezei gyűjtemény, vagy-is fa- és fűszeres' könyv. Pesthen. 123). A káporna előfordulásai: 1585: Káporna (CAL. 54). A fenti adatok alapján megállapíthatjuk, hogy kaporna három alakváltozatban fordult elő nyelvünkben: kaporna, káporna és kapornya. A TESz. ismeri mindhárom alakváltozatot, az első adatot 1516-ból hozza, ugyanezeket említi MOLLAY KÁROLY Német magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig (Bp., 1982. 342) c. művében is. A kaporná-t két jelentésben használták: 1. 'szubtrópusi cserje' 2. 'a cserje bimbója, amelyet gyógyszerként és fűszerként ismertek'. MOLLAY KÁROLY szerint a kaporna szó újfelnémet eredetű (úfn. kappern -- gappern -- kappren) (i. m. 342). A magyar nyelvbe a német Kaper szó többes számú alakja Kapern került, amely hangrendi kiegyenlítődéssel és a szóvégi mássalhangzó-torlódás feloldódásával nyerte el a kaporna alakot (TESz.).

A rövidebb kapri két változatban fordult elő nyelvünkben: kapri és kápri. A kapri első előfordulásai: 1548: kapri (OklSz.); 1966: kapri (Csapody--Priszter, MNövSz. 95); 1975: kapri (Természettudományi kisenciklopédia 314); 1980: Kapri (Járainé--Regéczy, Fűszernövények 44); 1986: kapri (Priszter, Növényneveink 92). A kápri első előfordulásai: 1793: Kápri (Joanne Bapt. Grossinger, i. m. 345); 1807: Kápri (Magy. Fűvészk. 312); 1843: Kápri (Bugát, Szóhalm. 227); 1845: Kápri (Kováts Mihály, i. m. 265); 1911: kápri (Cserey, Növényszótár 50).

A TESz. a kapri-t és kápri-t, MOLLAY csak az előbbit említi. A kapri-t, akárcsak a kaporná-t két jelentésben használták: 1. 'szubtrópusi cserje' 2. 'a cserje bimbója, amelyet gyógyszerként és fűszerként ismertek'. A TESz. szerint a magyarba esetleg olasz (capperi) vagy latin (cappari) közvetítéssel kerülhetett. MOLLAY KÁROLY szerint viszont a kapri korai újfelnémet kori hazai bajor-osztrák eredetű (vö. 1483--1490: kappry (SoprOkl. II/6: 262): i. m. 343).

1807-ben Diószegi és Fazekas Magyar fűvészkönyvükben megpróbálják elkülöníteni a kapri és kaporna elnevezéseket. A Linné előtti időkre nagyfokú pontatlanság jellemző a növénynevekre vonatkozóan. S "A' minémű zűrzavar vólt hajdan a' Deák Fűvésztudományban, a' Linné Rendbeszedése, és Elnevezési előtt: szinte olyan zűrzavar, fogyatkozás, és tévedezés vagyon ma a' Magyar Fűvésztudományban" (i. m. 3) írta 1793-ban Földi János. Linné rendszere alapján Földi János tervezte elsőként a magyar flóra megírását, Természeti históriájának azonban csak az első része, az állatok országa készült el. Így az első "a' Linné alkotmánya szerént"-i összefoglaló botanikai mű Diószegi és Fazekas Fűvészkönyve volt. Rendszerezni próbálták a magyar növényneveket, a következőképpen: "A' Fajnév utánn a' Nemi névnek első betűje is ki van téve azért, hogy a' Fajnévvel eggyütt a' Nemi nevet is ki kell mondani. ... Mert minden plántának két neve van: Nemi és Fajneve" (Magy. Fűvészk. 56). Így a kaporna lesz fajnév és a kapri a nemi név: kaporna 'Capparis', kapri kaporna 'Capparis spinosa', vagyis a kapri kaporna fajt jelöl (vö. CZF.). További adatok: 1807: Kaporna 'Capparis'; Kápri K., Kápri Kaporna 'Capparis spinosa' (Magy. Fűvészk. 312); 1841: Káporna 'Capparis', kápri Kaporna 'Capparis spinosa' (Barra István, Növénytan, melly a magyarországi és erdélyi növény rendeknek... leírását, elterjedését... hasznának előterjesztését... foglalja magában. Pest); 1843: Kaporna 'capparis, alloscorodon', kápri kaporna 'capparis spinosa' (Bugát, Szóhalm. 227); 1862--1874: kaporna... Faja: kápri kaporna (CZF. 385).

Jóval később jelent meg a kappeli fűszer jelentésben. Radvánszki Béla könyve "menyegzői ünnepélye[i]re vásárolt konyhaszerek és füszerszámok" között említi a Kappali-t és capelli-t 'kapri' (Radvánszki Béla báró, Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Bp., 1879--1896. 59--60). Ezek első előfordulásai és alakváltozatai: 1603: kaperlin (RadvCsal. III, 57); 1612: Kappelit (uo. 60); cappelit (uo. 61); 1617: Kaperli (uo. 65); 1709: Kaperle (TT. 1883, 196);

Ezek az alakváltozatok közvetlen német átvételre mutatnak (vö. HORVÁTH MÁRIA, Német elemek a 17. század magyar nyelvében. Bp., 1978. 100), és ebbe a sorba illeszkedik a Csokonainál található kapli alak. Jelentés tekintetében is megfelel, mivel a vígjátékban élelmiszerekről van szó, és nem növényekről. A kaperli -- kapli változat csak fűszer jelentésben került be nyelvünkbe. Kialakulhatott a kapri-ból r ~ l cserével, de létrejöhetett a kapelli-ből is, a középső szótag kiesésével. A folyamatot elősegíthette a német jövevény li végű szók analógiája. Csokonai színműveiben is előfordul például a stekli, strimfli (vö. CsokSzók.).

A kapri-t, akárcsak más egzotikus növényeket kezdetben valószínűleg gyógyszerként alkalmazták, s a patikaszerek között tartották számon (vö. Melius [Juhász] Péter, Herbárium. Bev., magyarázó jegyz. és sajtó alá rend. Szabó Attila. Bukarest, 1979. 45). Ezt igazolják a 16. századi orvosi könyv adatai (kaporna -- 3 adat, és Melius, aki Herbáriumában részletesen ismerteti a Kapornya 'kapri' gyógyhatását. Később a növény fűszerként is elterjedt hazánkban: "A Kápri Kaporna, Európának Délre fekvő Tartományaibann terem. Virágbimbóit minekelőtte kinyílnának, megszedik; etzetbe bétsinálják, és vagy úgy magokbann eszik, mint gyomor erősítőt; vagy ételeket készítnek vele. Gyökerének kérgét lehántják, melj keserű, és öszvehúzó ízű, és azt tartják, hogy ez az inakat, és a' dugúlástól megszabadúlt belső részeket erősíti" (Magy. Fűvészk. 2. 248).

A fentieken kívül a kaprinövényre használták a következő elnevezéseket: I. 1787--1793: Kapornya-fa (Mátyus, i. m. II. 433); 1792: Kapornya-fának (Nedeliczi Váli Mihály, Házi orvos szótárotska. Győrött. 15); 1798: Kapornya-fa (Veszelszki Antal, i. m. 123); 1925: kapornyafa (Magyar Flóra 448)); II. 1843: kapornacserje (BLOCH MÓRICZ, Új kimeritő magyar--német és német--magyar zsebszótár... Pesten. 174); 1858: kapornacserje (Finály Henrik és Régeni István, i. m.). és ritkán; III. 1843: kapornabokor (Bloch Móricz, Új kimeritő magyar--német és német--magyar zsebszótár... Pesten. 174); IV. 1925: Kápri-cserje (Magyar Flóra 448); 1966: kápri cserje (Csapody--Priszter, MNövSz. 95); 1986: kapricserje (Priszter, Növényneveink 92). Ezek az elnevezések kivétel nélkül németből, tükörfordítással kerültek nyelvünkbe (vö. német: Kappernstrauch, Kappernstaude).

Századunkban néhány növényszótárunk említi a növényt tüskés, tövises jelzővel: 1911: tüskés kaporna (Cserey, Növényszótár 50); 1942: tüskés kaporna (Nagylaki Károly, i. m. 60); 1986: tövises kapri (Priszter, Növényneveink 92). Ezek az elnevezések a növény apró ágtöviseire utalnak (Urania I. Bp., 1974. 361).

VÖRÖS ÉVA