A Tihanyi alapítólevélben említenek egy Fok nevű vizet (1055: fuk), amelyet a Balaton vizét levezető későbbi Sió csatornával szokás azonosítani. Nyilvánvaló azonban, hogy nem vonatkozhatott arra a 123 km hosszúságú vízfolyásra, amely ma egészen a Dunáig halad, hiszen ez a csatorna csak a 18–19. századbeli vízszabályozások következtében jött létre. A Fok csakis azt a legfeljebb néhány száz méter hosszúságú csatornafélét jelölhette, amely a Balaton fölösleges vizét a tőle délkeletre fekvő mocsaras térségbe vezette le.

Erre magának a Fok-nak a 15. századig előforduló említéseiből következtethetünk, továbbá az itteni településnevekben való későbbi megjelenéséből, főképpen persze Siófoknak a helybeliek nyelvhasználatában ma is csak Fok-ként szereplő megnevezéséből.

Azt, hogy a későbbi Siónak még a 18–19. században sem volt egységes neve, a források világosan mutatják: egyes részeit Sár-nak, illetve Sáránd-nak jelzik a térképek.

1709-ben aztán a középső, Simontornya körüli szakaszán feltűnik egy Sió nevű kis mellékvize: hogy ez vonódott-e át később az egész vízfolyásra, vagy egy másik részének, netán a Balatonból kifolyó szakaszának a hasonló megnevezése, azt teljes bizonyossággal nem tudjuk megmondani.

Az azonban kétségtelen, hogy a sió a környéken és másutt közszóként is ismert, és a hangutánzó sí ’sivító, magas hangot ad’ ige folyamatos melléknévi igeneveként elsődlegesen gyorsabb folyású kisebb vizek, malomárkok, zúgók megnevezésére használják.