Parapatics Andrea.

Parapatics Andrea munkája természetesen nincs minden előzmény nélkül. Már a 18. században gyűjtötték az alföldi zsiványnyelvet, a 19. századtól kezdve pedig időről időre megjelentek tolvajnyelvi, diáknyelvi gyűjtemények. Mindezeket a recenzens nem a saját kútfejéből meríti, hiszen a szótárkészítő az előszóban alaposan körüljárja a szleng mibenlétét, és fölsorolja a saját gyűjtés mellett fölhasznált szótárakat, illetve témakörök szerinti időrendben a fontosabb szlengszótárakat és általános szótárakat.

Mint összeállításából is kitetszik, a szlenget titkos nyelvként "fejlesztették" ki börtön-, diák- vagy éppen katonai tolvajnyelvként a múlt 100–150 évben. A nagyvárosi életformához kötődik ez a speciális nyelvváltozat, de számos eleme beleszövődött a köznyelvbe, annak szerves részévé vált. Egy része már nem is számít "aljabeszédnek", bűnözői tolvajnyelvnek. A szlengre is érvényes ugyanis az, amit Kosztolányi Dezső általában véve a nyelvről mondott, nevezetesen: a "szavak értékét nem lehet mérleggel és rőffel mérni". Az argó korábban kárhoztatott elemei napjainkban már a köznyelv kitörölhetetlen és megkerülhetetlen alkotórészei.

De mi is voltaképpen a szleng? – kérdi maga a szótárkészítő. S minthogy nehéz megadni erre a választ, kizárásos alapon közelít a fogalomhoz. Eszerint a szleng "nem nyelvjárás, mert frazeológiáját nagy részben önkényes, tudatos szóalkotások teszik ki". De nem nevezhetjük argónak sem, "mert ma már nem csak a társadalmon kívül álló, alvilági elemek szókincsét jelenti". Parapatics Andrea nem tartja se zsargonnak, sem kizárólag diáknyelvnek, és nem fogadja el a nagy magyar nyelvész, Bárczi Géza "pesti nyelv" megjelölését sem. Lényegét tekintve inkább olyan jelenségről van szó, ami a beszédhelyzettel függ össze. Informális, bizalmas társalgásban, oldott légkörben szívesen tűzdeljük tele mondandónkat a szleng sokszor igen találó, vagy netán vicces elemeivel.

A Szlengszótár – a teljesség igénye nélkül – ennek a nyelvi jelenségnek nyújtja igen hasznos és olvasmányos keresztmetszetét. Felépítését tekintve az első rész a szótárak klasszikus tagolódását követi: a címszavak tartalmazzák az eltérő alakokat, a jelentés- és fogalomkört, illetve szómagyarázatokat, példamondatokat közölnek. De nemcsak az első rész remek ("király"), érdemes belelapozni a függelékben közölt fogalomköri szinonimamutatóba is. Itt 32 pontba szedte a szerző a kétezer összegyűjtött szót; a pénz például lehet della, dohány, lé, lóvé, mallér, zsé, zseton, zsózsó; a nagyobb címlet kiló, rugó, lepedő, rongy stb. Ám akinek nincs belőle, az csóró, vagy csóringer, le van gatyásodva. És aki legatyásodott, az  nemigen tudja kipengetni a dezsőket, jól teszi, ha elhúz valahová, ahol kicombosodhat.

Természetesen gazdag csokra van az italozáshoz, drogozáshoz fűződő kifejezéseknek, a szerelemmel, a nemi élettel kapcsolatos szavaknak.

Röviden: az ékesszólás kiskönyvtárának hatodik kötete hasznos lehet mindazoknak, akik találkoznak a szlenggel, de nem ismerik minden szavát. Vagyis ha gyakran belesasolunk ebbe a bibliába, vili lesz számunkra, hogy mások mit rizsáznak. És "valszeg" annyira földobódunk, hogy salátává olvassuk majd.