NYELVIFJODÁS : Tanuljunk újdiákul
HVG 1993. 03. szám [1993. január 16. 62-63. oldal]

Az újabb generációk nemcsak minden korábbinál fiatalabb korban tanulják el őseik trágárságait, hanem egyszersmind lelkes nyelvújítók is. Legalábbis ez derül ki egy pályázatból, illetve az ifjúságnak a beérkezett munkákból összegyűjtött, a mai középnemzedék számára magyarázat nélkül szinte érthetetlen nyelvi leleményeiből.
„Kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás; mint Balaton szeletben a hullámzás! Kevés vagy, mint lócitromban a C-vitamin, mint hóemberben a vérkeringés, sündisznóban a dauer, sivatagban a szökőkút, térdkalácsban a mazsola és – mint árvaházban a szülői értekezlet.” E veretes sorok nem egy modern lírai alkotásból valók, hanem egy készülő ifjúsági szótár példamondatai a „kevés vagy” kifejezés illusztrálására. Az említett szótár megjelenése éppen aktuális: e tárgyban legutóbb 1898-ban jelent meg szótár, a Dobos Károly szerkesztette A magyar diáknyelv és szótára című gyűjtemény. Azóta – mondhatnók – nyista. Grétsy László, az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára azonban optimista: nemcsak azt reméli, hogy egy esztendőn belül elkészül az új szótár, hanem azt is, hogy majd legalább 8-10 ezer címszót tartalmaz.
Derűlátásának hátterében a 100 ezer forint összdíjazású, nemrég zárult „Hogyan beszél ma az ifjúság?” című pályázat áll, amelyre 71 dolgozat érkezett. Ezt egészítheti ki – egyben összehasonlításul is szolgálhat hozzá – egy hasonló című 1964-es pályázat anyaga, amelynek 43 pályaművét azóta sem dolgozták fel.
„A gyorsan változó, vibrálóan leleményes ifjúsági nyelvet persze – aminek becslések szerint mintegy kétharmada származik a diákéletből – eleve bajos lenne szószedetbe merevíteni” – hívja fel a figyelmet az első helyezett, Tasnádyné Rónaky Edit pécsi tanárnő és iskolaigazgató, aki egyébként a 29 évvel ezelőtti pályázatot is megnyerte. Nézete szerint ugyanis a diáknyelvre nem annyira a vadonatúj szavak jellemzők, mint inkább a köznapi szókincsből meglepően találó képzettársítások segítségével fűzött mondatok. Így például, aki túl későn jutott valamihez, az azt már akár a hajára is kenheti. Máskor a modern élet kínálta termékek szolgálnak az új szólások nyersanyagául. Így például, aki beijed, az manapság már nem betojik – mint régen –, hanem tele lesz a liberója.
Természetesen a korszellem is ad bőven muníciót. Akit korábban átvertek, átejtettek, azt ma inkább megszívatják, esetleg megküldik. A lányokat sem bámulják, stírölik, hanem kamerázzák, s ha az érintett cikinek érzi ezt a szót, a világ minden kincséért sem ejtené ki, ehelyett megállapíthatja, hogy a szituáció „izzó”, esetleg „égő”, vagy ha a másik még ezt sem érti, akkor „Tungsram”. Ha viszont kedvére van a dolog, akkor belemegy abba, hogy találkozzon a neki rokonszenves partnerrel valahol, mondjuk tíz óra magasságában. E találkozóra, pontosabban drótra illik tökre baró öltözékben érkezni, de ha az ifjú partner már az első alkalommal túlságosan tolakodó, könnyen megkaphatja: „úgy képernyőn váglak, hogy attól mégy segélyre.”
Ellenben ha minden nagyon jó és szép, akkor az egyenesen bika vagy király, netán tuti vagy nemes egyszerűséggel: szuper. Viszont, ha csúnya, akkor okádék, a rondaságot magát pedig a plasztikus „dzsuva” kifejezés fedi. Trabantba az ifjak nemigen ülnek, azt legfeljebb már csak az ősök hajtják, akik – részben persze ezért is – rendszerint avíttak. Így azután a büdös kétüteműek egykor gazdag szinonimatára is kiment a divatból. Jött viszont a kevésbé ellenszenves kis Polski, amit nem kevés gyengédséggel egérkamionnak vagy nyuszibusznak illik nevezni.
Aki mindezzel nincs tisztában, az számoljon azzal, hogy hamarosan megkapja az „agyilag zokni” minősítést, ami alig jobb, mint a rokonértelmű „agyilag rövidnadrág”, a „recésagyú”, a „szellemi toprongy”, agyatlan vagy a már-már intellektuális „elvont” megjelölés. Ezt az állapotot egyébként nem csupán születetten szerény szellemi képességekkel, hanem itallal vagy más butítóval is el lehet érni, ilyenkor az áldozat nem piás, hanem „dzsúzos”. Az egészséges élet szerelmesei viszont inkább tejet, azaz „macskabenzint”, esetleg üdítőt, azaz „lónyálat” isznak, és a „kátrányból” – értsd kólából – is csak a cukormentes változatot fogyasztják. Akinek pedig mindebből elege van, annak nem a hócipője, hanem a nemlétezője van teljesen tele.
Mindezek után remélhető, hogy amíg mi csak állunk és ketyegünk, az akadémikus aduk jó szótárat eszkábálnak össze, ami nem lesz avas. A szerkesztők mindenesetre ezúttal – a hasznossági elv alapján – vizsgált közegükhöz szólnak úgy, ahogy az ifjak az összevissza vagy túl hosszan beszélő társakhoz: „Szövegelj csak a zsebembe, majd otthon kiválogatom!” Egy év múlva meglátjuk, mire mentek otthon.