Hadiduma

 

Kopasz, gumi, öreg, surranó, gulyáságyú, tyúkbeles, és még sorolhatnám a szavakat, amelyeket mindenki, aki már volt katona, vagy jelenleg tölti katonaidejét, jól ismer. Ezek a szavak, sokezer hasonlóval együtt, a katonai szleng tárgykörébe tartozva örökös velejárói a katonaéletnek, s leszerelés után is sokáig őrzi jelentésüket az emlékezet. Kis Tamás nyelvész, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének munkatársa gondolt arra jónéhány esztendővel ezelőtt, hogy a katonai szleng szavait, kifejezéseit s az ezekhez kapcsolódó rituálékat az utókor számára fontos lenne nyomtatásban is megőrizni. A nyelvi emlékezet ugyanis állandóan kopik, változik a szókészlet, így e szavak és kifejezések, melyek a magyar nyelv termékei, elvesznek. E szándékától vezérelve kezdett hozzá a katonai szleng gyűjtéséhez. Ám e munka kezdetétől a szótár megszületéséig hosszú út vezetett. Erről is beszélgettem Kis Tamás nyelvésszel.

 

— Az ön által készített szlengszótár elsősorban a nyolcvanas években gyűjtött szókészletet tartalmazza. Mennyire sikerült felkutatni a katonai szleng múltját?

— Sokmindent nem tudunk e sajátos nyelvi forma történetéről. Az első adatok, amelyek még csak utalások arra, hogy létezett ilyen csoport nyelv, Tinódi Lantos Sebestyén műveiben találhatók. A Szegedi veszedelemről című énekében olvasható egy intés a szegedi hajdúkhoz: „Vannak nyelvetökben nagy rútalmas szitkok, / mint testét, mint lelkét pestinek (bestének) mondjátok.” Máshol pedig arról ír, hogyan csúfolják a vitéz hadnagyot. Ez arra utal, hogy valamiféle katonai szleng évszázadokkal ezelőtt létezhetett. Ez azért is tűnik biztosnak, mert a szleng általában viszonylag zárt közösséghez kötődő nyelvváltozat, és a katonaság mindig ilyen közösség volt.

— Ezek szerint a szleng nem a modern kori nagyvárosokban keletkezett nyelvváltozat?

— Én nem osztom ezt a nézetet. Például azért sem, mert az első komolyabb adathalmaz a múlt század utolsó évtizedeiben gyűlt össze, s az 1872-ben indult Magyar Nyelvőr című folyóirat kaszárnyaszók, katonai szók címszó alatt közölte e gyűjtés eredményét. Ezek a szavak persze zömében az akkori közös hadsereg német szavainak magyarításai. A múlt század végéről azonban már maradtak fenn gúnynevek is. Ilyen például az újoncot elnevező „porosfülű, zöldhasú” gúnynév, vagy a tüzéreket a piros nadrágjukról gúnyoló „bikacsalogató” elnevezés. Az első komolyabb feljegyzések, amelyek már biztosan a katonai szlengbe tartoznak, az első világháború idejéből származnak, ám ezek száma még mindig csekély. A két háború között nem foglalkoztak érdemben e szókészlet gyűjtésével, a második világháborút követően ugyancsak nem fordítottak figyelmet erre a nyelvváltozatra. Érdekességként említeném meg, hogy Tömörkény István elég vaskos kötetet kitevő katonanovellái nagyon gazdag forrásanyagul szolgálnak mind a mai napig a századelő és az első világháború katonai szlengjéről. Sőt, a szerző külön tanulmányt is írt Bakanyelv címmel e témáról.

— Ezek szerint a katonai szlenggel érdemben a mostani időkig senki nem foglalkozott?

— Így igaz, bár kivételek adódnak. Elszórt cikkek születtek, melyek nyelvtudományi szaklapokban jelentek meg. Például 1988-ban az ELTE kiadásában megjelent Kövesdi Péter és Szilágyi Márton munkája a nagykanizsa laktanya nyelve és folklórja címmel. E munkában olvasható egy szójegyzék is, melyet 1984–85-ben a laktanyában szolgáló két előfelvételis sorkatona gyűjtött.

— A hallottak alapján teljesen logikus, hogy ez a szótár megszületett. De nem vagyok, benne biztos, hogy az anyag megszületése ennyire kézen fekvő lenne. Vagy tévedek?

— Sajnos igaza van. A nyelvészet már általános iskolás koromban foglalkoztatott. Középiskolában tanulmányi versenyre írtam egy dolgozatot az ifjúsági nyelvről, amit már akkor is szívesebben neveztem szlengnek. Amikor előfelvételisként bekerültem sorkatonának a szombathelyi laktanyába, a noteszomat állandóan magamnál tartottam, s bár akkor még pontosabb elképzelések nélkül, de már egy szótár tervét dédelgetve, gyűjteni kezdtem a katonai szlenget. E tevékenységgel is hozzájárultam a szleng gazdagításához, oly módon, hogy a társaim elneveztek Notesznek, Notinak. Katonatársaim segítségével egy év alatt közel 700 szótári egységet gyűjtöttem. Egyetemi tanulmányaim közben, majd azt követően, amikor már tanítottam az egyetemen, nekiláttam egy olyan mennyiségű, és területileg is kellően változatos szóanyag összegyűjtéséhez, amelynek alapján kidolgozható lett volna egy, a hadsereg katonai szlengjét a maga egészében bemutató reprezentatív vizsgálat módszere. Kezdeti lelkesedésemet azonban lehűtötte, hogy azok az intézmények, elsősorban persze a Honvédelmi Minisztérium illetékesei és a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó többszöri levélbeli kérésemet még válaszra sem méltatták.

— Hogyan gyűlt össze mégis a szótár anyaga?

Eleinte katonaéveiket már letöltött ismerőseim voltak az adatközlők. Később tanítványaim segítségével az adatfelvétel bázisa majdnem az egész országra kiterjedt. Közel száz egyetemi hallgatótól kaptam kisebb-nagyobb szójegyzékeket, így történt, hogy mintegy ötvenöt laktanyában, s majdnem valamennyi fegyvernemnél használatos katonai nyelvre alapozva összegyűlt a nyolcvanas évek katonai szleng készlete. A közel tíz éves munkával összegyűlt, sok ezer cédulát kitevő anyag már elégségesnek látszott ahhoz, hogy kellő megalapozottsággal kezdhessek hozzá egy egységes  szempontrendszer alapján  gyűjtött  katonai szlengszótár elkészítéséhez.

— Így hát végre hozzáfog hatott a szótár elkészítéséhez?

— Még mindig nem ez következett. A gyűjtött anyag birtokában ismét írtam 1987-ben a minisztériumba és a kiadóba, hogy most már nyelvész tanárként szeretnék még anyagot gyűjteni a laktanyákban. Választ természetesen most sem kaptam, viszont a levél valahogy eljutott az akkori Igaz Szó szerkesztőségébe, ahol Freész Károly közreműködésével elkezdtük a Nyelvőr rovatot. E rovatban egy esztendőn át jelentek meg írásaim a katonai szlengről s a lap közreműködésével végre engedélyt kaptam, hogy Debrecen három laktanyájában közvetlenül gyűjthessek anyagot. Az ígéretes kezdet azonban megtört, részben az Igaz Szó megszűnésével, részben pedig a hadseregben és a minisztériumban bekövetkezett változások miatt. Ekkoriban úgy látszott, hogy a szótár megvalósításának tervét néhány évre félre kell tennem, hiszen a hadseregbeli átrendeződés okozta bizonytalanságok miatt nem látszott komoly esély munkám támogatására.

— Mi volt az a döntő fordulat, ami után mégiscsak megszülethetett a szótár?

— Az egyetem Universitas Alapítványa támogatásával 1989 elején hozzáláttam a katonai szlengszótár szerkesztéséhez. A munka végeztével összeállt szótár körülbelül háromezer szócikket és számos szócikken belül rengeteg szinonimát is tartalmazva körülbelül húszezer szót tartalmaz. Például az újonc katonát elnevező legismertebb — kopasz — szócikkhez 169 szinonima tartozik. A másik oka pedig a szótár elkészítésének az, hogy a hadsereg szervezetében, alakulatainak állomáshelyében, fegyverzetében, a felszerelésben, a kiképzés idejében és módjában bekövetkező változások miatt gyűjteményem lezártnak is tekinthető. A változások bizonyára hatással lesznek a katonai szleng tartalmára is, így a nyolcvanas években gyűjtött anyag inkább előzménye, mintsem része a kilencvenes évek katonai szlengjének. A szótár tudományos kiadására várhatóan ez évben a már említett alapítvány támogatásával Debrecenben sor kerül s a teljes anyag „népszerű”megjelentetésére pedig a Zrínyi Kiadó vállalkozott.

— Kérem fogalmazza meg röviden: mi az a katonai szleng?

— A szleng olyan típusú bizalmas csoportnyelv, amelyben van valamilyen érzelmi többlet. A szlenget beszélő közösség erős kritikai érzékéből következik, hogy a dolgokat általában a rossz oldalukról nézik. A katonai szleng is ilyen csoportnyelv, amely egyúttal sokfélé hatásból táplálkozik. A katonák magukkal hozzák beszélt nyelvjárásukat, ugyanakkor a különböző társadalmi rétegek, vagy éppen a börtönviseltek is hozzák a beszélt nyelvüket. A katonai szleng így egyfajta gyűjtő terület, ahonnan leszerelés után szét is hordják a szavakat, kifejezéseket. Példaként említhetem a kavar szót, mely már elterjedt a mai fiatalok körében, de kinyomozhatóan a seregből került a köznyelvbe. A lóg, meglóg kifejezés pedig első világháborús katonai szleng, ugyanúgy, mint a bedöglik, amit eredetileg a fel nem robbant aknára mondtak az első háború csataterein. Ily módon tehát a katonai szleng fontos tényezője a magyar nyelvnek,  mert  egyrészt összeszedi a peremnyelvi szavakat, másrészt elterjeszti s  ily  módon  nyelvünket formáló, alakító szerepe sem lebecsülhető.

Katona M. István

 

 

BAKADUMÁK

 

aladin — az ajtó melletti felső ágyon, a villanykapcsolónál alvó katona, aki esténként lekapcsolja a villanyt, aszfaltpattanás — kis termetű katona (inkubátorszökevény, zsebelefánt), bakapihe, bakatoll — porcsomó, szösz, botkormány — a tábori latrina kapaszkodója, buldózer — gyalogsági ásó, cidribili — rohamsisak, cselló — konyhai kisegítőmunka, csellós — konyhai munkára vezényelt katona, csillaghullás — az az alkalom, amikor egyszerre sok katonát léptetnek elő. Példamondat: Tegnap az ezreddizsin (ezredsorakozón) csillaghullás volt. csontőrnagy — őrvezető, dombelhárító — műszaki alakulatnál szolgáló katona, dübörög az üti — jön az ügyeletes tiszt, ezreddiszkó — hétfői napokon tartott zenés ezredsorakozó, fagatya — vattás nadrágbélés (tundrabugyi), fókagarázs — a tisztítóeszközök tárolási helye, gladiátor — rajparancsnok, grillcsirke — olyan kopasz, hogy hozzá képest a grillcsirke copfos indián, gyenguszhuszár — gyengélkedőn fekvő katona, gyógyegér — szerencsétlenkedő, esetlen, mulya katona, habgenerátor — mosógép, hadtápsörét — tarhonya, hancurplacc — alakulótér, káposztakombájn — lövészkatona, müezzin — alegységügyeletes, obi — bosszúság, méltánytalanság, kellemetlen helyzet, partizán — olyan katona, aki szabálytalanul viseli a fegyverét, sorozatlövő — tábori latrina, tintamityu — írnok, tökösnővér — egészségügyi szolgálatra beosztott katona, ultravideodiszko — nagytakarítás, kövezetsikálás, uralsárhányó — nagyon felnyírt haj a fülnél, vahur — az ügyeletes tiszt küldönce, videó — a leszerelésre készülő katonák a többieknek ugratásból megmutatják a szekrénybe akasztott civilruhát, vízjelző — rangjelző csík a gyakorlósapkán, zizzen — megy, mozog

 

(Magyar Honvéd 2/30 (1991. július 26.): 38–9)