PBV_3
Pécs-belváros telkei és házai – Bevezetés
Pécs műemlékeivel foglalkozva, magától értetődő volt a rendelkezésre álló helytörténeti irodalom áttanulmányozása. A századforduló körüli időszakban a helytörténet iránti érdeklődés igen élénk volt. Előzően, a 18-adik századtól Koller József majd Aigl Pál, később Brüsztle József igen értékes munkásságot fejtettek ki, de ez papi hivátásuknak megfelelően, elsősorban egyházi vonatkozású volt, bár természetesen ezzel együtt jártak világi kapcsolódások is. A század közepetáján Haas Mihály munkássága már nagyobbrészt világi jellegű, de megalapozottságában, sajnos, messze elmarad elődeitől.
A 19-edik század végén indult meg igen erőteljesen a város és a megye múltjának feltárására irányuló munka, mely a 20-adik századba is átnyúlt. Mivel a város múltja iránti érdeklődés nemcsak egyeseknél jelentkezett, hanem a város lakóinak számottevő része is érdeklődést mutatott, számos publikáció látott napvilágot e téren. Ezt igen megkönnyítette az, hogy erre az időre a helyi sajtó is megerősödött és alkalmassá vált terjedelmesebb dolgozatok közlésére is. Ennek a kornak kiemelkedő kutatója volt Cserkuti Adolf, ki mint városi levéltáros a megalapozott, mindenkor hiteles cikkek sokaságát írta. Németh Béla helyi és országos levéltári kutatások alapján sok kisebb és néhány nagyobb munkáját hozta nyilvánosságra. Szőnyi Ottó, majd Fejes György múzeumigazgatók, részben a napi sajtóban, másrészt a múzeumi évkönyvekben publikáltak, főként aktuális témákkal kapcsolatban. De, különösen Szőnyinek, megjelentek önálló kiadványaik is. Szentkirályi István, Gerecze Péter és még számosan végeztek ilyen irányú kutatómunkát.
Külön kell kiemelni Várady Ferenc és társainak munkáját, amely példamutató módon, az akkori időkben kiemelkedő monográfiát hozott létre.
Ezek a kutatások főként esemény történettel és személyekkel foglalkoztak. De az események mindig valahol történnek, a személyek pedig mindig ott vannak valahol. Ezért mindezeknek megvannak a maguk dologi vonatkozásai is. A helytörténeti irodalom tanulmányozása közben éppen ezen a területen jelentkeztek problémák. A publikációkban közölt helymeghatározásokat gyakran nem sikerült mai hellyel azonosítani. A mult utcaneveit nem ismertük. Követhető házszámozás csak a 19-edik század végén született. Éppen ezen hiányosságok miatt, évszázadokon keresztül élt az a szokás, hogy a házakat tulajdonosaikról, avagy volt tulajdonosaikról nevezték el és így emlegették. Sőt sok esetben még az utcát is a benne levő egyik ház tulajdonosának nevével határozták meg. Ezt a gyakorlatot még említett kutatóink is jelentős mértékben folytatták hiszen kortársaik akikhez szóltak, megértették őket, de nekünk, sajnos már nem nyújtott kielégítő tájékoztatást. Mint Németh Bélának a Baranya megyei Levéltárban lévő hagyatékából kitünik, már az ő korában is jelentkezett ez a probléma.
PBV_4
Ezek a hiányosságok indítottak arra, hogy megkiséreljem az azonositást egyértelmüvé tenni. Mivel a múltbéli események zöme az ősi városmaghoz, a fallal kerített belvároshoz kapcsolódott, vizsgálódásaimat erre a területre korlátoztam. Hogy a 19-edik század közepéig vissza lehessen nyúlni, arra legalkalmasabbnak az 1856-ban felfektetett telekkönyv látszott, mely 1895-ig volt érvényben. Ezt jól ki lehetett egésziteni a város által kiadott hivatalos kiadványokkal, melyek a város minden beltelkét tartalmazták és fontosabb adataikat is közölték. Ezek közül különösen kiemelkedett az 1864. évi, melynek kiadását az utcák jelentős részénél történt névváltoztatás, valamint az első, utcánkénti házszámozás tette szükségessé. Ugyanis azelőtt a házszámozás még városrészenként történt, amikor előfordult, hogy egy 200-as számú ház mellett, egy 500-as számú ház állott. Ilyen házszámozási rendszer van a telekkönyvben is. De az 1864-es számozás igen rosszul sikerült és így nem lehetett hosszú életű. Ezért a számozás kérdését az 1880-as évek közepén újra kellett rendezni. Ennek lett eredménye a lényegében még ma is meglévő számozási rendszer. Ezt az 1887-ben kiadott, Németh Béla által szerkesztett kiadvány ismertette. E kiadványnak kellett volna megteremteni a kapcsolatot a telekkönyv és az élő valóság között. Ezek a források kiegészítve a napi sajtóban felkutatott egyes adatokkal az identifikációhoz elegendő alapot nyújtottak.
De a város története nem 1856-ban kezdődött, így a fenti eredmények nem voltak kielégítők.
Az 1828. évi regnicolaris conscriptio igen pontos, gondos munka. Ennek összekapcsolását az 1856. évi telekkönyvvel lehetővé tette Németh Béla munkássága. Hagyatékában van egy kivonat a Fassiók könyvéből. Azóta elveszett ez a hivatalos nyilvántartás, mely annak idején a telekkönyv szerepét töltötte be és tartalmazta az ingatlanok tulajondonos változásaira vonatkozó bevallások fassiók jegyzőkönyveit. A Németh féle kivonat túlnyomórészben tartamazza az 1828 és 1850 közötti fassiókat, melyek a belvárosra vonatkoznak. Ennek segítségével vissza lehetett vezetni az identifikációt 1828-ig.
Mivel a város történelmének legjelentősebb korszaka a szabad királyi városi rangért folytatott küzdelem volt, és a későbbi események gyökerei többnyire erre az időre nyúlnak vissza, kívánatosnak látszott a kutatások folytatása. Ezt azonban nem lehetett már az időben visszafelé haladva elvégezni. Így sokkal mélyebben kellett visszanyúlni az időbe. Ezt lehetővé tette az 1722-ben készített, bár tovább nem élt telekkönyv. Ez a munka, szerencsére, oly módon készült, hogy segítségével a város térképe eléggé megbízhatóan megszerkeszthető volt. Ezért kézenfekvő volt ebből kiindulni és városi iratanyag felhasználásával eljutni 1828-ig, így összekapcsolva a kétirányú kutatást. Ez a módszer egyben ellenőrzést is jelentett, mert az 1828-as találkozásnál az adatoknak egyezniök kellett, ami az azonosításnak, illetve az azonosítás helyességének döntő bizonyítéka.
PBV_5
Megkiséreltem még mélyebbre nyúlni az időben, de kevés sikerrel. Mindössze két forrás állt rendelkezésre. Az egyik az 1687-ben készült Vinczens-Nagy féle összeírás, mely már jellegénél fogva – mivel egy a háborúban elpusztult vármegyét leltározott – nem sok sikerrel kecsegtetett. Tényleg, csak néhány adata volt felhasználható. A másik, már jobban felhasználható conscriptio 1695-ben készült. Ennél a problémát az okozta, hogy az 1704. évi rácdúláskor az itt élők jelentős része elpusztult, családok kihaltak, majd helyüket új betelepülők foglalták el. Viszont ugyancsak a rácdúláskor a városházával együtt elpusztult a város egész iratanyaga is, ami ezeket a változásokat legalább valamennyire regisztrálhatta volna. Csak 1707-től maradt ránk valami a városi adminisztrációs anyagból. Így nem lehetett kielégítő kapcsolatot teremteni az 1695-ös állapot és az 1722-es telekkönyv között. Így ebből csak a Kossuth Lajos utca túlnyomó része és részben a Sallai utca volt azonosítható. Ezeken kivül csak néhány szórvány adat a város más részeiből.
Fentiekben vázoltam röviden a kutatás indító okait, az eredeti program bővülését és a kutatási folyamat irányait.
Szükségesnek látszik azonban – legalább röviden – ismertetni a feldolgozott forrásanyagot, egyben értékelve is azokat.
A telek és házeladásokról a város kezdettől fogva vezetett nyilvántartást, urbáriális kimutatást, fassiók könyvét. Sajnos, ezek közül már semmi sincs meg. De minden ingatlan adásvételéhez a város jóváhagyására volt szükség. Az iratanyag rendkívül hiányos, de szerencsére a jóváhagyás a tanácsülésen történt, így a tanácsülési jegyzőkönyvekben nyomuk maradt. Többnyire. Ugyanis az ingatlanátírás akkor is pénzbe került, ezért lehetőleg igyekeztek azt elmulasztani. Csak akkor voltak kénytelenek megtenni, ha az ingatlant tovább kívánták adni. Ennek következtében nem ritka eset, hogy ugyanannak az ingatlannak 2–3 átírását is egy napon eszközölték.
A városban lakó nemességnek önérzete nem engedte meg, hogy ügyeivel a polgárok foglalkozzanak, így nemesi házak tulajdon változásaival csak ritkán találkozunk, bár más vonalon annak megtörténte megállapítható. Ezeken kívül úgy tünik az adminisztráció is hagyott kívánni valót maga után, mert egyes tételek nem jelentkeznek a jegyzőkönyvekben. A legnagyobb hiányosság azonban az, hogy a jegyzőkönyvek sincsenek meg hiánytalanul. Így például 1730. novemberétől 1735. januárjáig, majd 1737. decemberétől 1739 novemberéig tartó időszak jegyzőnyvei is elvesztek. Ugyancsak hiányzik 1850 és 1856 között is minden ilyen vonatkozású anyag. Bizonyos mértékű segítséget nyujtottak a pótlás terén az ezen időszakokból megmaradt összeírások, melyek ugyan más célból készültek. De az összeírók nem össze-vissza, hanem a házak sorrendjében haladtak. Ha ezt a sorrendet sikerült megállapitani, sok esetben segítségül szolgáltak. Így, ezen nehézségek ellenére, nem jelentős hiányosságokkal, sikerült a telkek birtokosait, méretváltozását, megosztását, összevonását követni és kimutatni.
PBV_6
A felhasznált összeírások jelentősége e munka szempontjából különböző. A legelső a város által készített és megmaradt összeírás 1712-ből való. Tulajdonképpen hadiadó kivetésről van benne szó, de mivel minden ház fizetett, házösszeírásként felhasználható volt. Ez a kimutatás nemcsak azért fontos, mert a legelső, hanem azért is, mert kitünik belőle az a nagymérvű pusztulás, melyet az 1704. évi rácdúlás okozott, a sok foghíj. Éppen ezért minden teleknél jeleztem, hogy volt-e rajta ekkor lakóház. Volt ugyan néhány telek, melyeket nem tudtam azonosítani, így némi pontatlanság van benne.
Az összeírások elsősorben adózási célt szolgáltak. Nyilván annak finomítása indokolja, hogy egyes összeírások a házakra négy minőségi kategóriát állapítanak meg, ami lehetővé teszi, hogy némi képet alkothassunk a város akkori épületeiről. Ez a kép eléggé siralmas. A lakóházak majd kilencven százalékát a negyedik kategóriába sorolják, pedig nem ez lehetett a város anyagi érdeke. Ilyenek az 1764. és 1774. évi összeírások.
Az összeírásokban a házak természetesen számokat kaptak, de ezek csak sorszámok voltak, összeírásonként más és más, tehát azonosításra alkalmatlanok. Változást hozott ebben a szabad királyi városi rang elnyeréséért folytatott küzdelem. Ugyanis, annak érdekében fel kellett tárni a város anyagi helyzetét is. Az ingatlan vagyon megállapításának előfeltétele volt egy várostérkép és egy annak megfelelő ingatlan kataszter. A város megbízásából Duplatre Antal geometer 1776-77-ben fel is mérte a várost és telekkatasztert készített. Sajnos, úgy a térkép, mint a kataszter elveszett. Csupán a térkép belvárosi részéről maradtak ránk másolatok. Ezek a másolatok egymással pontosan egyeznek, így feltehetően az eredetinek is hű másai. Ennek alapján megállapítható volt, hogy Duplatre munkája nem érte el azt a színvonalat, melyet a felmérési munka eszközei és módszerei abban a korban már lehetővé tettek. Feltehető, hogy a telekkataszter is hagyott kívánni valót maga után, mert a város már 1784. február 13-án megbízta Quits Ferenc földmérőt, hogy „a Catastrum térkép és a Liber Fundualis alapján új jegyzéket” készítsen. Ez el is készült, de szintén elveszett. Megmaradt azonban egy ennek alapján készített jegyzék, mely feltünteti a telkek helyrajzi számait, a házszámokat és a tulajdonosok neveit 1786-ban. Sajnos, csak a házi kertek területét tartalmazza, más adatot nem. De így is igen értékes, mert 1785-től kezdve eladásoknál minden esetben megadják a házszámot és a telek négyszögölekben kifejezett területét, ami lényegesen egyszerűsítette az azonosítást. De ez csak 1801-ig tartott. Ugyanis akkortól ismételten átszámozták a házakat, mert időközben telekmegosztások és új építkezések következtében a házszámozás zavarossá vált. Ezt követően új számozás 1828-ban történt, az az évi regnicolaris conscriptioban, de ez sem volt hosszú életű. Sűrün változó házszámokat alkalmaznak az 1856. évi telekkönyv bevezetéséig, mely 1895-ig maradt érvényben. Pontosabban 1864-től kettős számozás volt használatban.
PBV_7
Ugyanis a város ekkor rendezte az utcanevek kérdését és bevezette az utcánkénti házszámozást, az addig érvényben volt városrészenkénti házszámok helyett. Így a telekkönyvi hivatal tovább használta régi házszámait, más vonalon pedig az új házszámok kerültek használatba. De az 1864-es házszámozási rendszer nem a legjobban sikerült, így 1885 körül ismét új házszámozási rendszert vezettek be, mely időtállóbbnak bizonyult és lényegében még ma is érvényben van.
A fenti értékelést figyelembe véve, minden telekre megadom az 1712, 1722, 1777, 1786 (vagy 1794), 1828, 1856, 1864 és 1885-ben érvényben volt házszámokat.
Ami a telkek térmértékét illeti, a helyzet a következő. A Duplatre féle felmérés előtt a telkek területe sehol sem szerepelt. Attól kezdve pedig a Duplatre által megállapított érték futott, melyek azonban hibásak voltak. Ismerünk sok ellenőrző mérést, de azok minden esetben eltértek a Fundualis könyv adatától, sokszor akár 20-30 négyszögöllel is. De ezek a felmérések sohasem eredményezték a fundualis könyv adatának megváltoztatását. A helyzetre jellemző az alábbi jelentés: „Diese Aufnahme ist nach dem Masstabe der authentizirten Mappe de Douplatre in Facie Loci bearbeitet worden. Ugyan azon rajzolat elöl adja azt is, hogy név szerént melyik birtokos mennyit bír, de minekutánna ezen fell vételbül az derülne fell hogy az Urbarialis Könyv különböznék a Fassionalis levellel, és mindakettő a mostani földmérői kivonyástul, ezen tul mellyik légyen!” Ez pedig történt 1826. május 12-én. Vagyis le kell vonni a tanulságot, hogy a térmérték adatok fel nem használhatók. De még az 1856-os telekkönyv felfektetése után sem, mert annak az a jellemzője, hogy nemcsak térkép nincs hozzá, hanem a telkek méreteit sem tartalmazza, csak kizárólag a felfektetéskor megvolt házi kertek területeit, de azok csodálatosképen minden esetben nullára végződő értékek.
Az összeírások értékelésénél fontos szempont, hogy az abban szereplő minden telken lakóház állt. Ha valami okból beépítetlen telket is összeiratak, azt minden esetben külön megjelölték. Az összeírásban szereplő név többnyire, de nem minden esetben, a tulajdonos neve. Szerepel esetleg a háztulajdonos özvegy második férjének neve, vagy hasonló alapon a benősült és családfenntartó vőé is. Csak a későbbi eladáskor derül ez ki, amikor már nem a második férj, vagy a vő, hanem az özvegy, vagy az örökös leánynevével találkozunk ismét.
Tulajdonos változáskor meg szokták adni a változás jogcímét, az eladó és a vevő nevét, esetleg különösen régebben foglalkozásukat is. Feltüntetik, hogy üres, vagy beépített telekről van szó, esetleg csak telekrészről. Megnevezik a szomszédokat és megadják a vételárat is, ha eladás történt. Olyan időszakban, amikor házszámozás volt érvényben, a házszámot és a területet közlik, viszont elmarad a szomszédok neve. Sok esetben, fentieken kívül, más adatok is szerepelhetnek. Terjedelmi okokból lehetetlen volt a talált forrás anyagot egészében közölni. Nem is szólván arról, hogy azok a 19-ik század közepéig többnyire németül, vagy latinul szóltak. Ezeknek eredetiben való közlése nehézkessé tette volna a felhasználást.
PBV_8
Ezért arra törekedtem, hogy minden esetben közöljem az eladó és vevő nevét, mi képezte az adásvétel tárgyát, a szereplők foglalkozását, a telek térmértékét, a vételárat. Mindezt azonban a lehető legtömörebb fogalmazásban. Mégis minden esetben közlöm a forrást, ha valaki az említetteken kívül más információt is kívánna, módjában legyen azt megkisérelni. A tanácsülési jegyzőkönyvekből származó adatoknál erre nincs sok remény. De ha külön ügyiratok, okmányok, vagy a napi sajtó volt a forrás, úgy ezt ajánlatos is megtenni. Előfordult számos esetben, hogy a talált adatok egy párhuzamos forrásból valamivel kiegészíthetők voltak. Ilyenkor a párhuzamos forrást nem ismertetem, de az említésre méltó adatot zárójelben, a megfelelő helyen közlöm. Tehát a zárójeles adatok mindenkor egykorúak és hitelesek.
Az idegen nyelvű információkat mindig magyar fordításban közlöm. Pontosabban értelemszerű, tömör fordításban. Ritkán fordul elő, hogy egy-egy kényesebb részt idézek. A családneveket betüszerinti pontossággal igyekeztem visszaadni, de a keresztneveket, ha csak lehet, mai magyar alakjukban. Ez, különösen a 18-adik században, gyakran arra vezet, hogy ugyanaz a személy többféle, sokszor alig hasonlítható neveken szerepel, de ezt nem találtam elég oknak arra, hogy a találtak helyett, vagy azok közül egyet kiválasztva szerepeltessek állandó családnevet. Különösen a szlávoknál fordul ez elő a József császárt megelőző korban, de van sok ilyen eset másoknál is. Külön kategória, amikor a 18-adik század elején a családnevet sok esetben a foglalkozás pótolja, de még gyakoribb a származási hely ilyen használata.
Előfordul, hogy magyar nyelvű forrásokat eredeti nyelvezettel idézek, de fordításkor a mai helyesírási szabályok szerint járok el.
A fentiekben ismertetett fő forrásokon kívül számos adat származik máshonnan. Ilyenek a hiteles helyi levéltár anyaga, a pécsi püsköki és káptalani levéltár okmányai, jegyzőkönyvei és néhány esetben az Országos levéltár is. Ezen, többnyire latin nyelvű anyag kutatásában és fordításában igen nagy segítségemre volt Petrovich Ede káptalani levéltáros.
Az adatok feldolgozásánál mindenkor térképpel dolgoztam. Ebből szükségszerűen fakad, hogy a fogalmazásban is a térképhez kapcsolódva jártam el. Ez a felhasználó részéről is szükségessé teszi, hogy a néha talán túlságosan is tömören ismertetett változásokat térképen kövesse, mert csak így válhat egyértelművé és világossá. Ezt a célt szolgálja a mellékelt, az 1722. és 1960-as állapotot feltüntető térkép. Sok esetben elönyös lehet az 1777 évi Duplatre térkép és az 1865 évi kataszteri térkép felhasználása is.
A kutatási anyag csak az 1895-ig bekövetkezett változásokat tünteti fel, mert az a múlt. Az azóta bekövetkezett változásokat már az akkor érvénybe lépett és ma is használatban lévő telekkönyv tartalmazza, tehát az már jelen. Ennek következménye, hogy az azóta megosztott telkeket még egy egységként kezelem, de a házszámozás feltűntetésével a megosztás tényét jelzem. Az összevont telkeknél pedig úgyis kettős házszám van.
PBV_9
Más a helyzet a lakóépületek tekintetében. Célom az volt, hogy lehetőleg minden még 1945 előtt épült ma is álló lakóépületet és középületet fontosabb adataikkal regisztrálhassak, mint az építés időpontja, az építtető, a tervező, a kivitelező neve, az épület milyensége. De az e téren elért eredmény meglehetősen szegényes. Ennek oka a forrásanyag hiánya.
A múlt század közepéig építkezéshez nem kellett engedély és azt legfeljebb tűzrendészeti előirások szabályozták. Az első lépés a kérdés rendezésére az volt, hogy 1853-ban megszervezte a város a Szépítési épületekre felügyelő Választmányt, mely lényegében csak városrendezési kérdésekkel foglalkozott. Ha valaki bejelentette építkezési szándékát, kiszálltak a helyszínre és kijelölték a beépítendő utcavonalat. Később ugyan bővült a munkaköre. Így például gondoskodott arról, hogy sorházas beépítés esetén megszüntessék a középkorból örökölt csurgóközöket. Vagy kötelezte az építkezőket, hogy minden háznak saját tűzfala legyen. A Választmány jegyzőkönyvei azonban elvesztek és így a működési ideje alatt történt építkezésekről csak szórvány adatokból szerezhetünk ismereteket. A város első építési szabályrendelete 1873-ban lépett érvénybe, de gyakorlati használatba vétele még évekig húzódott. Így az iratanyagban építési okmányok csak az 1880-as évektől kezdve találhatók, de ezután is csak rendkívül hiányosan. Amint az iktatókönyvek mutatják, jelentős részüket kiselejtezték, más részük pedig elveszett. Ezért, a levéltárosok komoly támogatása ellenére is, az épületek kis hányadának keletkezését sikerült csak regisztrálni. Elég értékes támogatást nyújtott a napi sajtó is, mert gyakran adott hírt épitkezésekről. Természetesen ezeket is felhasználtam. Néha azonban meg kellett elégedni az iktatókönyvekben talált szöveggel, mint például: X.Y. építkezési ügye. Bár ez nem bizonyitja, hogy új ház építéséről, vagy lényeges átépítéséről van szó, mégis az időpont és az épület stílusa némi tájékozást nyújthat. Fentiek következtében a szabályozás után történt építkezéseknek talán csak felét sikerült többé kevésbé tisztázni. Ha a belváros ősi voltát is figyelembe vesszük, hogy az épületeknek igen jelentős része az újabb kori vakolat alatt ősi falakat rejt, bele kell nyugodni, hogy az ismeretlen múltú házak száma igen nagy marad.
Az egyes telkeket és házakat az 1960. évi házszámozás szerint ismertetem. Mivel egyes házszámok azóta is megváltoztak és nyilván a jövőben is fognak változni, szükségesnek látszott ezt a kérdést időtállóan rendezni. Az általam alkalmazott házszámozás lényegében azonos azzal, melyet az 1960-as években készült kataszteri térképek feltüntetnek. Ott, ahol mégis eltérés mutatkozik, az általam használt házszám után, feltüntetem a kataszteri térképen található házszámot is. Így a még sokáig érvényes kataszteri térkép biztosíthatja az egyértelmüséget.
A házszámozást illetően meg kell világítani néhány kérdést. Mint már szó esett róla, az 1885-ös számozás előtt az okozott sok nehézséget, hogy újabb épületek építésekor, vagy telek megosztáskor nem állt házszám rendelkezésre. Így szükséges volt 1/2 jelzéssel új házszámokat közbeiktatni.
PBV_10
De volt 7/8-os házszám is. Ennek próbálták elejét venni 1885-ben, amikor igen sok telek több házszámot is kapott. Így a két utcára szóló telkeket tekintet nélkül arra, hogy volt-e ház mindkét oldalon, külön is megszámozták. Hasonlóképpen jártak el a saroktelkeknél is. Vagyis, ugyanaz a telek több házszámot is viselhet. Mivel minden telek adatait csak egy házszám alatt ismertetem, ahol azonban feltüntetem a telket illető többi házszámot is, a másik utca folyamatos házszámozásában hiányok mutatkoznának. Hasonló probléma jelentkezhet az 1895 után megosztott telkeknél is. Emiatt, ezeken a helyeken utalok arra, hogy a telek adatai hol találhatók.
Nem tartozik ugyan az ingatlankutatás problémakörébe, de ha kutatás közben egyes házakhoz kapcsolódó, említésre méltónak itélt más jellegű adat is előkerült, a kronológiába beillesztve a teljesség igénye nélkül ott megemlítem.
Minden adatnál közlöm a forrást is. Mivel a forrás megnevezése szükségképpen terjedelmes, ezért rövidítéseket alkalmaztam. A rövidítéseket igyekeztem ugy megválasztani, hogy lényeges szavak kezdőbetüiből álljanak. Így például a Tanácsülési jegyzőkönyv rövidítése TJ. A Pécsi Figyelő című újságé PF. Ha nyomtatásban, szerző neve alatt megjelent tanulmányról, cikkről volt szó, a rövidítés első két betüje a szerző monogramja, a harmadik esetleg negyedik betü pedig a cikkre jellemző. Például Cserkuti Adolfnak A régi jezsuita kollégium háztelke című munkája a CAJ. rövidítést kapta. De a használt rövidítéseket betüsorrendben felsorolva közlöm, természetesen a rövidítések feloldásával együtt. Ez a rövidítési jegyzék a helytörténeti bibliográfiának igen jelentős részét tartalmazza, ezért érdeklődőknek a téren is támogatást nyújthat.
E munka keretében nem foglalkoztam az utcákkal, a püspökvárral és a belvárosi templommal. A belváros utcáninak kérdését külön tanulmányban dolgoztam fel, a püspökvár és a belvárosi templom, mint különálló és eltérő fejlődésű egységek, csak önálló tanulmány tárgyát képezhetik.
Megoldandó kérdés volt, hogy az összegyűjtöt hatalmas anyagot milyen formába öntve mutassam be. Más ilyen munkát nem ismertem, tehát követendő példaként nem szolgálhatott. Így a betürend, a házszámsor és a kronológiai sorrend szigorú betartása tűnt a legalkalmasabbnak. Ezért, ezt valósítottam meg.
Utalnom kell egy ellentmondásosnak tűnő tényre is. Előfordul, hogy ugyanazon adatra vonatkozóan két, nem egyező állitást is közlök, melyek különböző forrásokból erednek. E munka keretén belül nem volt feladatom a forráskritika, csak az adatszolgáltatás. Ezért a felhasználónak kell döntenie, melyiket fogadja el hitelesnek.
Végül még egy megállapitás. Bármilyen nagy anyagot néztem is át a lehető leggondosabban, bizonyos, hogy későbben még számos új adat fog előkerülni. Mivel ez minden kutatásnál szükségszerüen jelentkezik és ezért a kutatás lehető legtökéletesebb befejezése elvileg csak a végtelenben volna lehetséges, munkám eredményeit kénytelen vagyok így, hiányosságaival és a nyilván benne rejlő hibákkal egyűtt, az érdeklődők rendelkezésére bocsátani.
Madas József
|